júl 152012
 

Immár három éve, hogy felfedeztük Székesfehérvár egyik kertvárosi részében a Sára lovastanyát, ahol megtanítottak lovagolni. Edzőim Feri bácsi és Móni néni, nagy türelemmel foglalkoztak velem. Az első időkben futószáron gyakoroltunk, de hamar elengedtek, először ügetni tanultam meg, majd mikor az már jól ment, elkezdtem a vágtát. Első ló, – akin mindenki tanul – Bubu névre hallgat, de ügetni és vágtázni legkedvesebb lovamon, Fortén tanultam.

Tavaly voltam először a táborban, sokat lovagoltunk, ápoltuk a pacikat: Bubut, Misszit, Fortét, Lutrit, Ginát, Sütit és Szikrát. Megtanultunk nyergelni, felkantározni, lovat csutakolni… közben rengeteget játszottunk, kirándultunk, kimentünk tereplovaglásra és volt éjszakai kincskeresés is.

Az idén már a második – összesen a negyedik – egy hetes táborba mentem, amely tegnap ért véget. A tábori élet ugyanolyan jó volt, mint eddig korábban bármikor, sokat lovagoltunk, ápoltuk a pacikat, játszottunk, kirándultunk. A társaság nagyon jó volt, finomakat ettünk, ittunk, beszélgettünk és amikor nagyon meleg volt, a kerti medencében fürödtünk.

Az utolsó napokban már a táborzáró bemutatóra készültünk, Feri bácsi útmutatása szerint felépítettük a pályát, sokat gyakoroltunk. Nagyon jól éreztem magam, remélem a legközelebbi táborokon is ott leszek és közben szorgalmasan járok edzésekre.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .