Mese a Bankokról, az Adósról és a végtörlesztésről

Egyszer volt, hol nem volt,  valahol az Óperenciás tengeren is túl, Meseország közepén lakott egy család. Csendes városkában, annak csendes utcájában, saját maguk elképzelte, majd megalkotta házukban éltek, éldegéltek, ha nagyon tűzött a nyári napocska perzselő sugara melegük volt, ha lehűlt odakinn, akkor szépen begyújtották az őrlángot és a fűtőtestek melegében lehetett bármilyen hűvös az idő, ők nem vacogtak odabenn. Így volt ez másfél évtizedig.

A kép forrása

Egy idő után elkezdett a meleget adó földgáz ára az egekbe szökni. A család tudta, hogy amikor megálmodott háza felépült, az akkor kapható legjobb hőszigetelésű téglából készült, de az idő túllépett ezen, a technológia fejlődött, sokkal hőtartóbb anyagokból épültek már az újabb épületek. Valljuk be, 15 esztendő után ráfért már a házra egy kis csinosítás is. Így hát leült a család egy mérnökkel, aki osztott, szorzott, majd megállapította, hogyha hőtartó anyaggal körbeszigetelik a házat, új színnel átfestik és mindehhez banki hitelből szereznek rávalót, nagyjából a törlesztés összegével lesz kevesebb a gázszámla.

Így hát a család befáradt a magasságos Bankba, csendes léptű ügyintézők és szúrós tekintetű „security”-s emberek világába. Tisztelettel előadta kérését, a Bank nyitottnak, mi több megértőnek bizonyult. Egy feltételt szabott mindössze: az épület értékének nagyjából tizedét fedő kölcsön és kamatai kifizetéséig, az épületet zálogba veszi, a biztosítás kedvezményezettjévé válik, ha elemi csapás történne. Jóindulatúan azt tanácsolták, hogy a kis alpesi ország – Svájc – pénzében vegye fel a kívánt összeget, levezették, hogy így mennyivel kisebb a törlesztőrészlet, kedvezőbb a kamat, mintha Meseország fizetőeszközében kérték volna. A család hitt a Banknak, bár papíron frankban adósodott el, kézhez forintot kapott és azzal is törlesztett. A papírok beszerzése, különféle díjak befizetése után elmentek a felek a közjegyzői irodába, ahol az üzlet megköttetett, a felvett hitelösszeg miatti jelzálogjog ráíródott az épület és a telek tulajdoni lapjára. Így hát a család megvásárolta a szükséges anyagokat, a Mester a rekkenő nyári melegben harmadmagával, bő egy hét alatt újjávarázsolta a család hajlékát. A ház a forró nyári napokon hűvösebb maradt, fűtés idején pedig kevesebb gáz fogyott. A család jó adósként, havi rendszerességgel, pontosan fizette a törlesztést.

Eltelt öt év, egyre nagyobb összegeket nyelt el a Bank, hiszen Meseország pénzét valahol valakik „leócsították”, az alpesi fizetőeszközhöz képest. Egyszer érkezett a Banktól egy elszámolás, kiderült, hogy öt évi rendszeres fizetés mellett, a család tőketartozása több, mint amekkora összeget felvett! Ez már azután gondolkodóba ejtette a családot, vajon hogyan bújik ki a szorításból? Szerencsére munka bőven akadt, egy határig lehet növelni a bevételeket, de mi lesz akkor, ha még tovább ócsítják Meseország fizetőeszközét?

A kép forrása

Azután Meseország polgárai egy verőfényes tavaszi napon az urnák elé járultak, elzavarták azokat, akik annyi kárt okoztak nekik, nemcsak családokat segítettek kifizethetetlen adósságcsapdába zuhanni, hanem Meseországot is úgy eladósították, hogy szépen lehúzhatta a rolót. Meseországra új nap jött, új király, aki átlátta, valamit tenni kell, hiszen több százezer ingatlanra külföldi tulajdon, ugyanennyi meseországi polgárra hajléktalan sors várt. Törték a fejüket az urak, majd kitaláltak egy egyszerűnek látszó megoldást: hitelezzenek a bankok rögzített árfolyamon, Meseország eladósodott polgárainak, saját fizetőeszközükben, így azok kiszabadulnak az árfolyamkockázat fogságából, tervezhetővé válik a hitel kifizetése, nem kell attól félni, hogy jön a végrehajtó, meg a bútorszállító teherautó. Hiszen volt Meseországnak olyan polgára, aki kiugrott a nyolcadik emeletről, amikor a végrehajtó csengetett ajtaján…

Gyaníthatta az új király, hogy kiváltja a pénzvilág haragját, de arra talán ő sem számított, hogy ekkora bosszúhadjárat és szennyáradat zúdul ezért Meseországra… A hitelcsapdában vergődő polgárok meg újra felkerekedtek és alázattal, a bankok nagyhatalmú ügyintézői elé járultak, hogy forinthitelért esedezzenek. Mesénk hősei is ezt tették, elmentek a Bankhoz – nem a hitelezőhöz – ahhoz, amelyik teljesen Meseország tulajdonú Bankjának hazudta magát. Október végén beadott novellányi papírt, jövedelemigazolást, a régi hitel dokumentumait, tulajdoni lapot, stb. Hozzátett még 30000 Ft-ot, mert hát értékbecslés nélkül nincs forinthitel.

Egy szép napon megérkezett az értékbecslő. Inkább látszott végrehajtónak, hozta magával az épület tervrajzát, egy lézeres távolságmérőt és fényképezőgépet. Arcára kiült az Adós iránt érzett megvetése, erőt sugározva, fölényesen nyitogatta az ajtókat, méregette a falak és a födém távolságát, majd legalább 50 fényképet készített, még a vízórákat és a villanyórát is lencsevégre kapta. Lebiggyedt szájjal, elégedetlenül távozott. Rövidesen elkészült az az értékbecslés, amely a ház piaci értékének a felét jelölte meg végeredményként, de még ez is több volt, mint a felvenni kívánt összeg tízszerese.

Elindult a hitelbírálat folyamata, talán október elején, közepén. Teltek múltak a hetek, semmi válasz. Adós kellő alázattal viseltetett a magasságos Bank előtt, nem járt a nyakára, nem zaklatta telefonhívásokkal, birkatürelemmel várakozott. Azután decemberben kiderült, hogy január 30-a a végső határidő, ha addig nem fizet az Adós, akkor maradhat a nagy árfolyamkockázatú hitelénél. Így hát összeült a családi kupaktanács, elővette tartalékait, pénzzé tette azokat és 180 Ft-os árfolyamon kiegyenlítette tartozását.

Elérkezett január 30-a, a végső határidő. 11:03-kor megszólalt a telefon és a forinthitelre beadott kérelemre utalva a banki ügyintéző érdeklődött, vajon megkapta-e az Adós a fizetési ígérvényt, elvégre minden nagyon szép, minden nagyon jó, a hitel rendben van, csak fáradjon be a bankfiókba, és vigye át a másik bankba a papírt. Hétfőn délelőtt, 11 órakor, munkaidőben… Adóst munkája déltől 15 óráig két közeli faluba szólította, egyszerűen fizikailag lehetetlen volt átvennie a fizetési ígérvényt. Adott is a Bank, meg nem is. Ennyit a bankok tisztességről. Vajon hányan ragadtak benn a devizacsapdában?

Adós pedig megfogadta, hogy ezután egy banki kapcsolata lesz, szépen kiválaszt majd egy csendes kis Takarékszövetkezetet, amely vezeti családja és cége számláját és inkább eresszen golyót a fejébe, mint hogy valaha is pénzintézeti kölcsönt vegyen fel!

A mesének vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek! Aki pedig nem hiszi,  járjon utána!