jan 072012
 

“Szentegyedi és Gróf Czegei Wass Albert (angolul Albert Wass de Czege) vagy egyszerüen Wass Albert, ahogy a magyarok többsége ismeri, 1908 január 8.-án Válaszúton Kolozsvár mellett született, az erdélyi tartomány fővárosában Magyarországon egy ősi arisztokrata családból, amely 1047-ig vezeti vissza eredetét, nem sokkal az első koronás magyar király, Szent István utáni időkből. Szentgothárdon a családi birtokon nőtt fel Szolnok-Doboka megyében, azon a földön, amelyet családja 1142-ben kapott a magyar királytól.”
(Wass Huba: Wass Albert bővebb életrajza)

Nem tanultunk róla az iskolában, elhallgatták, hogy akkor Floridában élt a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, akit a románok bitóra szántak. Két emlék rémlik fel bennem első találkozásainkról: 2002. tavaszán, amikor tudtuk, minden rosszra fordul, a Magyar Televízió “A Hét” című műsora az Üzenet haza című vers sugárzásával fejezte be működését és adta át a helyét, a rossz arcú senkiknek. Majd jött a polgári körök láza, alakult itt a városban egy, mely Wass Albert nevét vette fel. Az egyik ottani barátom hívta fel figyelmemet az író Kard és kasza című monumentális regényére; nem tudtam letenni úgy olvastam el a két kötetet. Ezután már tudatosan kerestem a könyvesboltokban műveit, faltam azokat. A Kormorán csodálatos albumot jelentetett meg az író emlékére, hónapokon keresztül csak azt hallgattam. Restanciám ezzel együtt is bőven maradt…

2012. A mi Pilvaxunk asztalai mellett Wass Albert év lesz. Olvassátok el Wass Huba fenti írásának folytatását, minden lényeges életrajzi adatot megtaláltok benne. Várom olvasmányélményeiteket, könyvajánlókat, ha találtok filmeket, szavalatokat osszátok meg velünk! Emlékezésünk nem öncélú, Wass Albertről nem lehet eleget beszélni! Ezekben a gyötrő hangulatú hónapokban erőt meríthetünk életművéből.

Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra.

És elnevezhetem ezt a törvényt A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr veletek lesz!

(1993. május)

  7 hozzászólás - “Üzenet haza – Wass Albert emlékév”

  1. Wass Albert: Pogány újévi köszöntő

    Héj emberek! Markomba sűrű
    fekete vérrel telt kupa!
    Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
    világgá űzött árva kobzos,
    utolsó koppány-unoka!

    Borra nem telt. Így hát kupámat
    megtöltöttem bús magyar vérrel.
    Hozzátok szólok, emberek!
    Héj, testvéreim, emberek,
    öt világrészen szerte-széjjel!

    Ím’ alvadt vérrel telt kupámat
    e rút világon végigöntöm.
    A magyar vér mellett, ahogy illik,
    az új esztendőt ősi módra
    zord táltos-szóval felköszöntöm!

    Babonát mondok, szörnyű átkot!
    vad mágiát, mely megfogan:
    Megátkozom azt, aki vigad,
    ki bort iszik, asszonyt ölel,
    békében él és boldogan!

    Mert jaj, véres nép ma az én népem!
    Ordas vadak tépik testét!
    S kik elfordulnak tőle, hogy ne lássák:
    átok marja ki két szemük világát
    s pusztuljanak, ha gyászát elfeledték!

    Méreggé változzék a bor minden pohárban
    és tébolyult sikollyá a kacaj!
    És szörnyű vész és halálhörgés légyen
    és minden földi otthon porrá égjen
    és minden céda ember benne égjen,

    Ki tudni arról semmit sem akar,
    hogy miként pusztul börtönben, kínban, vérben,
    egy részvétlen világ közepében
    magára hagyott népem, a magyar.

  2. Üzenet haza – ezúttal a Nemzet Színésze – Sinkovits Imre előadásában.

  3. Wass Albert : Patkányok honfoglalása

    http://www.youtube.com/watch?v=BkSX7l_sAKo

  4. Wass Albert évet hirdettünk, így illő a Költészet Napja alkalmából róla is megemlékeznünk!

    Wass Albert

    Véren vett ország

    Egy ország van a lelkünk mélyén,
    más országokkal nem határos.
    Úgy épült fel a szívünk vérén
    sok könny-falu, sok bánat-város.

    Egy ország van a lelkünk mélyén,
    úgy építgetjük napról-napra.
    Csalódás-házak gond-falakból,
    keserűség a tető rajta.

    Véren vett ország ez az ország,
    önnön vérünket adjuk érte,
    s addig fog bennünk egyre nőni,
    amíg telik még könnyre, vérre.

    Amíg, hogy fa égig ne nőjjön:
    alkony vigyáz a napsugárra.
    Míg minden este gyújtott mécses
    koromba fullad éjfél tájra.

    Egy ország van a lelkünk mélyén:
    más országokkal nem határos.
    Véren vett ország ez az ország,
    nagyon ködös és nagyon sáros.

  5. A tippjáték “lázában” régi elmaradásomnak teszek eleget, elektronikus levélben kaptam az alábbi anyagot nemrég:

    “Wass Albert életének nagy részét emigrációban élte Amerikában, pontosabban Astor-ban , Floridában. Kevés itthoni embernek adódott meg, hogy személyesen találkozhatott,s beszélgethetett vele, ebbe tartozik Szalai Róbert is,aki vitt magával egy kamerát,s aki a “sok sok táltos általi meséből” összeszőtt egy film revaló történetet 1995-ben, a költő halála előtt három évvel. A film FENYŐKTŐL A PÁLMAFÁKIG címet kapta, etalon, de még soha nem láttam neten egyben, ezért tettem fel youtubera, hogy másokkal megosszam. “”Minden emberrel előfordulhat, hogy találkozik valakivel, akinek személyisége meghatározó erővel hat elkövetkező életére. Nekem Wass Alberttel való találkozásom volt ez a pillanat…” (a rendező)

    (Köszönet Sztamassznak a figyelemfelhívó levélért.)

  6. Fűben, virágban, dalban, fában,
    születésben és elmúlásban,

    mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
    ahol sötét van, ahol fény ég,
    nincs oly magasság, nincs oly mélység,
    amiben Ő benne nincsen.
    Arasznyi életünk alatt
    nincs egy csalóka pillanat,
    mikor ne lenne látható az Isten.

    De jaj annak, ki meglátásra vak,
    s szeme elé a fény korlátja nőtt.
    Az csak olyankor látja őt,
    mikor leszállni fél az álom:

    Ítéletes, Zivataros,
    villám-világos éjszakákon.

    (Wass Albert)

  7. Wass Albert: Őszi dal

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező