ápr 112011
 

Varázsütésre elmúlt az utolsó fél év lidérces álma – de ha nagyon őszinték vagyunk, talán nem is csak egy fél év volt – hála az Örökség megalakulásának és bemutatkozó hangversenyének.

Ahogyan beléptünk a József Attila Művelődési Házba, éreztem, hogy nagy dolgok vannak készülőben! A színházterem bejárati ajtói még zárva voltak, de hatalmas tömeg várta a kapunyitást. Feltűntek a régi rendezői gárda ismerős arcai, minden a lehető leggördülékenyebben ment. Bár sikerült az elsők között bejutnunk a terembe, ülőhelyet már csak a színpadtól messzire kaptunk… de sokakkal ellentétben, legalább nekünk jutott három szék! A Szent Anna-tó legendája című Gáspár Álmos album zenéje szólt halkan, gyűlt a közönség, számtalan ismerős és még több ismeretlen embert láttam.

Már a kormorános időkben is mindig jó érzéssel töltött el a pontos koncertkezdés, most sem volt ez másképp. A Tiszteletes úr igéje után, mi más következhetett volna, mint a Reménység Temploma? Roppant hatásos volt, ahogyan a zenekari tagok egyesével jelentek meg a színpadon, a himnusszá vált dal, ezen az estén, azon a színpadon valami egészen új értelmet kapott! Folytatódott a koncert, a hangulat valóban leírhatatlan volt! Óriási tapsvihar köszöntötte a zenészeket, a dalokat, időnként az egész nézőtér talpra szökkent és újra érzetem azt a hihetetlen energiaáramlást, amely a zenekarból áradt és a közönségből visszaáramlott. Néhány dal alatt néptáncos pár járta a magyar kettőst, ez is felemelő volt. Észrevétlenül szálltak a percek és már a Záróverset hallgattuk, majd visszatapsolás után megszólalt a Quo vadis Domine, hogy Himnuszaink közös eléneklésével végződjék az Örökség bemutatkozó hangversenye.

Most komoly bajban vagyok, mert igazából képtelen vagyok mondatokba önteni az átélteket. Nem fogom elfelejteni azt a felszabadultságot, amely a zenészekből áradt, Miki soha nem hallott gitárszólóit, Renáta örömét, hogy elénekelhette a Szólj amíg szólhatsz-ot; hogy Erika szinte végig pengette akusztikus gitárját, Gulyás Feri virtuozitását a fúvós hangszereken és a tekerőlanton, Tamás, Álmos és Nagy Laci pedig ugyanúgy mentek a zenekarral, mint ahogy azt megszoktuk tőlük, nem beszélve Nagy Laci fergeteges dobszólójáról! Különösen Reni volt elemében, a Három határ alatt már kezdtem félteni Nagy Laci hangszereit, vajon kibírják-e Reni lendületes dobolását? (Jelentem: kibírták 🙂 !!!)

Azt hiszem senki nem távozott csalódottan, az Örökség megalakult, bemutatkozott és viszi tovább a hagyatékot. Persze a jövőre vonatkozóan kérdések tucatjai tódulnak fel bennünk, de ezeket nem nekünk kell feltennünk és megválaszolnunk. A koncert után sikerült Szabó Mikivel pár szót váltanom. Azt mondta, hogy azért is folytatják, mert szeretik egymást. Számomra ez a biztosíték arra, hogy lesz folytatás, méghozzá nem is akármilyen! Mert a szeretet az egyetlen dolog… de erről beszéltünk korábban.

A történeti hűség kedvéért íme az elhangzott dalok sorrendben:

Reménység Temploma
Táltosok fiai
Fehér fény
Gulyás Feri rövid szólóelőadása
Csillagok csillagok
Látó vagyok
Hazafi
Angyalok vigyáznak ránk
Isten ujja megérintett
Európa közepén
Zöld szemű rózsa
Ne sírj kedves
Sivatagi vihar
Húzd a harangot
Kell meg egy szó
Áldott kenyér
Szeretnélek egyszer
Kalotaszegi hajnali zsoltár
Jöjj velem
Szólj amíg szólhatsz
Magyarországon születtem
Három határ
Om mani padme hum
Záróvers
Quo vadis Domine
Magyar Himnusz
Székely Himnusz

Végül pár fénykép a koncertről:

  4 hozzászólás - “Lett újra szép – bemutatkozott az Örökség!”

  1. Köszönjük Laca figyelemfelhívó bejegyzésedet, természetesen kellő időben A mi Pilvaxunk címlapjára kerül majd!

  2. Újabb fantasztikus Örökség koncert lesz Budapesten!

    Első Kárpát-medencei Folk&Roll találkozó.
    2011. Május 15. 16.00-24-00 óra
    Dürer-kert nagyterem ( XIV. ker. Ajtósi Dürer sor 19-21, a Városligetnél)
    Kapunyitás: 16.00 óra

    A saját szervezésben a budapesti Dürer-kert nagytermében megtartandó esemény felidézi a békebeli Kormorán családi napok hangulatát és új mederben egy hosszú távú kulturális seregszemle alapjait teremti meg.
    A délutáni színes programok között lesz kirakodóvásár, népzene, táncház a gyermekeknek kézműves foglalkozások és tánctanítás. Az esti programok a folk-rock koncertekre épülnek. Itt mutatkoznak be azok a zenekarok akik a Kárpát-medencében oly népszerű folk-rock zenei stílust képviselik, a rájuk jellemző egyedi stílusban és megszólalásban.

    A SZKÍTIA (18.00 óra) az eddigi legerősebb felállásában a tőlük már megszokott sodró, lendületes dallamokkal, újszerű és különleges hangzásvilággal lép színpadra. A letisztult régi és új dalok más megközelítést nyernek a két kíváló prímás nagyszerű hegedűjátékával és az újra előtérbe kerülő fúvós hangszerekkel.

    Nagy várakozás előzi meg az idén a nagy múltú Kormorán hét zenésze által alakított ÖRÖKSÉG (19.30 óra) zenekar újbóli bemutatkozását. Repertoárjuk a Kormorán nagy sikerű dalaira, az általunk jegyzett régen hallott slágerekre épül.Továbbviszik és továbbadják azt a Kárpát-medencei népzenei örökséget, ami a tarsolyukban összegyűlt. Megőrizve a Kormorán elmúlt években felvállalt eszmeiségét, megkedvelt archaikus gyökerekből építkező hangzásvilágát, kiegészítve a saját gondolataikkal és zenei ötleteikkel.

    Az igényes kultúra iránt fogékony közönségnek felejthetetlen élmény lesz az EZÜST-PATAK (21.30 óra) zenekar fellépése. Ők is köztudottan a magyar népi kultúra értékeinek, a rock és a népzenével való ötvözését tűzték ki célul. Teszik ezt úgy, hogy az autentikus mellett a modern elektronikus hangzásvilágukkal az „urban folk&roll” stílust megteremtve, széles korosztályhoz szólnak érzelmesen, olykor eklektikusan.

    Az estet a psychedelikus folk-metal magyarországi kiválósága a VIRRASZTÓK (22.30 óra) zárja. A közös virrasztás során ősi dallamokat, archaikus szövegeket elegyítenek mai mondatokkal zenei elemekkel, korszerű mégis a múltba révülő ritmusokkal.

    Jegyek elővételben rendelhetők az azorokseg@gmail.com ill. a karpatfolkandroll@gmail.com email címen valamint megvásárolhatók a Mind-Zene zenelaborban ( VIII.ker. Krúdy Gy.u. 9. T: 267-3026 ).

    Jegyárak elővételben:
    Napijegy: 2500Ft
    Gyermek és diákjegy 16 éves korig: 1500Ft
    10 éves kor alatt szülői felügyelet mellett díjtalan.
    Infovonal: +36 30 434-0545

  3. A reménységet meghozta a zenekar, a templom adott volt, a hangulat fergeteges, az energia sütött. Az én lelkem ujjongott, mert „…lett egy új család, lesz mit elmesélni…”.

  4. Fantasztikus volt a koncert, örülök hogy ott lehettem.
    Azóta is próbálom leírni milyennek láttam, de az az oldal még mindig üres. Szerintem egyszerűen leírhatatlan az a hangulat, ami ott volt. Azért remélem egyszer majd csak szóhoz jutok 🙂

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .