jan 302011
 

Ki szívét osztja szét – Kell még egy szó – Záróvers – Himnusztöredék – Véren vett ország

Ezek az ismerősen csengő Kormorán dalok is szerepelnek Kalapács József legújabb – zenekari és előadói életművének akusztikus köntösbe bújtatott – AKUSZTIKUM HUNGARIKUM című lemezén.

A 16 dalt tartalmazó korong február 18-án jelenik meg.

Ezt az alkotói csapat egy fergeteges bulival fogja ünnepelni, melyre mindenkit szeretettel várnak!

Tehát ne felejtsétek!

2011. február 18.

20:00 – 23:00

CLUB 202 (régi WIGWAM)

– Budapest, Fehérvári út 202. –

Minden belépőjegy mellé ajándék Akusztikum Hungarikum album jár!


  9 hozzászólás - “Kalapács és az Akusztika – na meg Kormorán dalok”

  1. Rövidesen a címlapon is beszámolok erről az albumról, mindenképpen érdemes részletesen foglalkozni vele!

  2. Csak érdekességképpen jelzem meg, hogy az imént – egyelőre világhálón hozzáférhető digitális formátumban – hozzájutottam a Petőfi Rádió Akusztuik című műsorának felvételéhez, melyen az a felállás hallható, ami a KMB koncerten is, vagyis a KMB három alapító tagja Kalapács Józsiékkal kiegészülve 🙂 Jó Margit József énekét hallani a Kell még egy szó-ban és a Nemzeti Dalban hallani.

  3. Éppen hallgatom a lemezt, a szokásos Kalapács-minőség, igényes, jól meghangszerelt dalok, nem csak úgy “eljátsszuk akusztikusan az elektromos gitárra íródott dalokat”. Kedvencem a Csillaga hívja és az A háború gyermeke. A fagyott világ pedig, szövege alapján akár Kormorán dal is lehetne.

  4. Köszönjük Krisztán a felvételeket. Annak idején én is sokat hallgattam a Prognózist, van tőlük egy “bakelit” hanglemezem is; az viszont nem rémlik, hogy élőben hallottam-e a zenekart.

    Kalapács akusztikus albumát már nagyon szeretném hallani…

  5. Ha már akusztikus lemez, akkor figyelmetekbe ajánlom Vörös István munkásságát és a legújabb, Mélyföld című albumát, melyen pályafutásának mérlegét vonja meg és mindezt akusztikusan teszi.

    Kedvcsináló:

    http://www.youtube.com/watch?v=twid7OhCr30&feature=related

  6. FIGYELEM!!!

    “Egy órával korábban kezdődik február 18-án a koncert, mert újabb zenei
    csemege érkezett, így lassacskán fesztivállá nőtte ki magát a
    rendezvény.

    A LEECHER csellómetált játszik akusztikusan, tehát csellókon szólaltatják meg a kőkemény metal riffeket. A női ének, a csellók, és a
    dobok zúzós összhangja különleges élményt ígér.”

  7. Köszönjük @ngie a híreket !

  8. Kiegészítésképp még néhány információ a koncertről:

    A KALAPÁCS és az AKUSZTIKA – AKUSZTIKUM HUNGARIKUM
    Lemezbemutató koncerten a belépőjegye mellé mindenki kap egyet a zenekar első albumumából!

    A koncert részletes programja:

    20:00 – Kapunyitás, beengedés, evés-ivás, találkozás, ismerkedés, szép az album, dedikálás, egyebek.

    21:00 – Rudán Joe Akusztik – Rock klasszikusok akusztikusan az egyik legnagyobb rock torok előadásában. Led Zeppelin, Deep Purple, Bad Company, Kansas, Rainbow, P Mobil, Coda…

    22:00 – Kormorán Memory Band – Ős Kormorán zenészek és dalaik által felidézhetjük a folk-rock honi megszületésének legszebb pillanatait.

    23:00 – KALAPÁCS és az AKUSZTIKA – Az Akusztika alaptagságán kívül az egész koncerten velünk játszik Jenei Szilveszter (gitár, ének), Margit József (ének, basszusgitár), Gál Péter (hegedű, ének)
    Valamikor az éjszakában ez a formáció kibővül Rudán Joe -val és Tóth László gitárossal és kezdetét veszi a…

    …SZELÍD METALOSOK műsora.

    Figyelem! Figyelem! Pontos kezdések várhatók!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..