jún 252009
 

SNC00214jav

Rövid az út a lovak álmától a farkasok énekéig … Lovak, kutyák, macskák … társaink egy társtalan világban…

Talán G.B. Shaw írta valahol: ” Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes “.

De nem szaporítom a szót: mi van Pióval? Aki akar, itt naplót is írhat a lováról… 😉

  38 hozzászólás - “A lovak álma, a lovam álma…”

  1. Oh egy tacskóból sok minden lehet.
    Egy erdélyi utunkon szintén egy ismerős tacsitól láttam,hogy az ezeréves határnál minden különösebb
    lelkifurdalás nélkül megfordította az arra gyanútlanul haaldó nyáat.:)

  2. A fiam és barátainak lovai szabadon élnek.
    Télen is.

  3. Bendi idestova fél éve jár lovagolni, bár – tekintettel arra, hogy fedett lovarda nem áll rendelkezésre – a tényleges idő ennél lényegesen rövidebb. Hetente kétszer fél óra edzés, ügetés, tanügetés már elég jól megy, lassan kezdi a vágtát is tanulni. A lovastanya város széli kies területen van, 8 ló és három kutya a négylábú lakosság.

    Érdemes a kutyák mellett is elidőzni. Beethoven egy hatalmas bernáthegyi, Hógolyó egy fehér öleb… na de Csoki, tacskó túlsúlyú keverék, fél szemmel. Tegnap olyan történt, hogy majdnem leestem a székről a röhögéstől!

    Mindössze két paci “dolgozott”, a többiek unottan lófráltak a karámban. Mivel a többi ló túl közel jött a bejárathoz, Feri bácsi – a gazdájuk – kissé évelődve kérlelte őket, hogy fáradjanak át a karám másik részébe. Na Csokinak több se kellett: terelőkutyákat megszégyenítő vehemenciával ugrott a lovak közé, hangos ugatással nyomatékosította a gazdi kérését. Feri bácsi mondta is, hogy erről Csokit nem lehet leszoktatni, pedig már az egyik szeme bánta az akciót.

    Csak tudnám mitől lesz egy kotorékebből terelőkutya? 😀

    Néhány életkép a lovaséletről:

  4. Elérkezett az idő, hogy meséljek Hamvaskáról. Nem lesz annyira izgalmas és változatos, mint Pió történetei…, de a kis aranyos ma reggel annyira felhúzott, hogy inkább kiírom magamból a dühöt :-)!

    Nem is tudom, hol kezdjem, de illőnek érzem, hogy megemlékezzek első macskakapcsolatomról. Gedeonnak hívták, egy hatalmas szürke cirmos kandúr volt. Akkoriban még Pesten, társasházban éltünk. Gedeon nem volt senkié, így mindenkié lett. Agyában rangsorolta az ajtókat, ha éhes volt dörömbölt, nyivákolt. Éjszakákat a lábtörlőn töltötte. Igazából Feri bácsiékkal volt jóba, ő volt az a szomszéd, aki anno ittasan megugatta a rendőrkutyát – meséltem róla. F. bácsi péntek reggelenként lement a Fény utcai piacra és vett 8-10 kg csirkefejet. Ezt feltették főni pár kiló rizzsel – soha senki ne tudja meg, milyen szaga (pontosabban bűze) van egy ilyen főzetnek – majd koradélután a sukorói szőlő felé vették az irányt. Megérkezvén Mariann néni elkiabálta magát: „kittikeputikamutika”, mire a szélrózsa minden irányából a szőlősorok közül macskák tucatjai jelentek meg és megkezdődött a lakoma. Közben Gedeon Pesten várakozott, hogy eljöjjön a hétfő… Szegény már jóval tíz éves kora után, természetes halálállal távozott, de abban biztos vagyok, hogy génjei azóta is jelen vannak a Kis-svábhegy környékén…

    Elmúlt a gyermekkor, családi házba költöztünk és ennek örömére beszereztük Ambrust, polgári nevén a Szakfőorvost, aki óangol juhászkutya volt. Így történt, hogy Bendi kutyás házba született, hiszen Fifi, az akkor még csak négy éves tacskó és a Főorvos azonnal szívükbe zárták kisfiunkat. Előbb Ambrus távozott, akkor lehetett Bendi öt éves. Sokkoló nap volt, szegény Ambrus méltósággal, csendesen örökre elaludt. Leírhatatlan fájdalmat éreztünk mindannyian, különösen az a kisgyerek, aki akkor találkozott életében először az elmúlással. Fifi a tacsi már 14 éves, úgy tűnik, igen jó egészségben van, játékos, mint kiskorában.

    Talán a kutyusok miatt, Bendi világéletében cicás gyerek volt. Cicás a bögréje, plüsscicával alszik, van cicás pólója és még az egérpadja is – rém stílszerűen – cicás, és amikor Frakkot nézte a tévében, mindig a macskáknak drukkolt. Régóta fennforgó téma volt részéről, hogy kellene egy valódi, doromboló, hízelkedő cica. A probléma tavaly megoldódni látszott, mivel hozzánk szegődött egy cakkozott fülű, viharvert középkorú kandúr; Bendi házat készített neki, jól tartottuk az öregurat, jött, ment attól függően mikor tüzeltek a környéken a szukák, míg egy szomorú napon, az úttest közepén fekve, holtan találtuk az akkor már Micó névre hallgató macskát. A bánat leírhatatlan volt 🙁 🙁 🙁 .

    Közben Bendi sétái során megismerkedett a szomszéd utcában lakó kedves házaspárral, szó esett közöttük mindenféle állatról, mire Bendit beinvitálták és megmutatták neki az almot. Az akkori kiscicáknak mind volt már gazdájuk, így Bendinek a következő ellésig maradt ideje a megpuhításunkra. Vajszívünk van – legalábbis margarin… így a tavaly tavaszi ellés után azonnal kiválasztotta Hamvaskát, akivel az utolsó tanítási nap befejeztével megjelent a lakásban. Közölte, hogy az ajándékozó gazdi szerint Hamvaska angol cirmos, szerintem pedig öreghegyi mix, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Hamvaska beilleszkedett a családba. Első nap Bendi összes zsebpénzét a szaküzletben hagyta: etetőtál, tojatóláda, alom, kanál, utazókoffer mellett vett pár játékot és egy szakkönyvet is. Okulva a korábbi szomorú tapasztalatokból, abban állapodtunk meg, hogy Hamvaska szobacica lesz, így az első tüzelés után ivartalaníttattuk. Nem volt egyszerű döntés, de elkerülhetetlen lépés volt.

    Hamvaska különös egyéniség. Közöttünk él, de nem velünk. Teljesen öntörvényű, ha meg akarjuk simogatni, sértődötten elhúzódik, csak azért, hogy fél perc múlva számítógép klaviatúráján taposva, dorombolva követelje a cirógatást. Tökéletesen kialakult napirendje van, pontos alvási-ébrenléti ciklust követve; nem zabál, csak csipeget, de ha éhes azt sietve tudomásunkra hozza. Este már lesi, hogy Bendi elvonuljon fürdeni, olyankor feltelepszik a radiátorra és bölcsen nézi, ahogy Bendi tengeri ütközetet vív a fürdőkádban. Imád a szekrények tetején aludni. Így telnek Hamvaska hétköznapjai.

    Egy porszem csúszott a gépezetbe: Hamvaska rájött, ha rácsimpaszkodik a kilincsre, akkor az ajtó kinyílik, így hát nem ismer lehetetlent, nincsenek előtte zárt kapuk. Ma reggel tehát elindult, meg sem állt a földszintig, bement édesanyámhoz és felébresztette Fifit. Az eb az öregkor derűjével viszonyul Hamvaskához, barátságosan csóválja a farkát igazából csak megillatolni szeretné. Ezzel szemben Hamvaska nagyon gondosan ügyel arra, hogy mindig Fifi hatókörének a szélén tartózkodjék, ő egy ruganyos mozdulattal átugrik a kanapén, mire Fifi lomhán megkerüli, addigra Hamvaska már a kiindulási ponton nyalogatja a mancsát… Mivel nem akartam, hogy pajkos állatkáink felébresszék édesanyámat lementem és Fifivel együtt próbáltuk Hamvaskát becserkészni. Tíz perc reménytelen kergetőzés után, Hamvaska lesújtó pillantást vetett ránk, majd egy lendülettel kirontott a lépcsőházba és szépen hazajött, hogy a szőnyegre feküdve, négy lábát az égnek tartva várja tőlem az elismerő simogatást… Jól felhúzott, de legalább most kiírtam magamból a haragomat 😉 …

  5. :))) Elképesztőek ezek a macskák..azt hiszik, kizárólag értük vagyunk:) Ez a közelharc a helyért is nagyon ismerős…

    Bodzáról inkább nem is mondok semmit, küzdünk egymással, én megeszem a kalapom, ha tavasszal akár egyetlen egy darab tulipánom, vagy nárciszom, vagy akármim is lesz, napi rendszerességgel ássa ki a hagymákat, miket oly szorgosan eldugdostam. Született ellenkertész!

    Jöhet a kutyás-lovas történet!:)

  6. Csizi te pedig még tartozol HamVasmacska történetével.Nem felejtünk ám!

  7. Hááát Netti én nagyon szívesen mesélek csak dőlj hátra mert nem fog két sorban menni.:)
    Őkandúrsága gaz volt galád és csábító.Már amikor először mesélt róla a barátnőm akkor is megdobbant a szívem.Aztán ahogy megláttam Őt igen így nagybetűvel egy kanapén ártatlanul durmolni tudtam ez a végem.:)Leültem mellé erre a combomra hajtotta a fejét és aludt tovább.Lehet érezte megérkezett.A”keresztségben” a Gandalf nevet kapta.Képzelj magad elé egy hófehér kétökölnyi rózsaszín nózijú és tappancsú szőrgombolyagot aki ha nagyritkán kinyitja a szemét az smaragdzöldnek bizonyul.Anyukája perzsa volt tehát a szőre félhosszú és pláne akkor valószínűtlenül selymes volt.
    Ez a mocsok szívtipró mára egy öt és fél kilós
    mini jegesmedvévé fejlődött.Aki nemcsak,hogy tudja magáról,hogy gyönyörű de még törleszkedik is.Komolyan azt hiszi én azért vagyok a világon,hogy őt ajnározzam.Hajnalonként sokszor közelharcot folytatok na nem az ágyamért mert az reménytelen hanem annyi helyért rajta,hogy azért én is meghúzhassam magam.:)
    Netti kérlek Te is mesélj picit többet Bodzáról!
    Legközelebb kutyás-lovas írás jön tőlem de nem akarom,hogy egyből rámunjatok.

  8. ÁÁÁ, nem hiszem, hogy megkövezlek:) Legjobbak a kutyák-szoktam mondani. (Csak ezzel a mostani kivételünkkel nem bírok, kinek ismertem az anyukáját- ő Borcsa- hát egy bűbáj, egy kedves, hűséges, szófogadó lény, tényleg, a nagybetűs KUTYA. Bodza meg? A szöges ellentéte. “Nem tudom, ki volt a te apád- szoktam mondani neki- de nagy hüle lehetett.”

    Esticsillag, mesélsz “alapértelmezettről”?

  9. Netti lehet most megkövezel de nálam a kutya,hogy is mondjam alapértelmezett.
    A lovakra csak pár éve van módom újra és újra rácsodálkozni.
    No meg a macskák pl. az én színe(hófehér)ellenére
    meglehetősen ördögi humorérzékű kandúrom.
    Remélem a Lovam Álmát egyszer azért kezünkben tarhatjuk könyvként is.

  10. Ugye, én mondtam, hogy jó?:)))Nem, ez a kiadó már a múlté, most nem mehetek oda, hogy bocs, meggondoltam magam, mégiscsak ti adjátok ki…

    A nyolcadik csoda. Ez nagyon taláLÓ. Kicsit kiterjeszteném még a kutyákra is- kivéve persze a mi Égedelmünket- s ismét ott tartunk, hogy állatok nélkül nem érdemes.

  11. A ló a világ nyolcadik csodája.

  12. Netti szerinted a kiadó még tud segíteni,hogy könyv formájában is olvashassuk?
    Miből világosan kitűnik,hgy nagyon tetszett nekem is.:)

  13. Netti! Élmény volt olvasni írásodat … nagyon szeretném mielőbb könyv formájában is kézbe venni, hogy megtudjak sok-sok dolgot mindazokról, amelyek ott élnek bennünk … a barátokról, a szeretetről, a szerelemről és a lovad álmáról … lévén egyik csődör, másik meg töketlen … 🙂

  14. No, mivel volt itt róla szó, hát íme: http://www.napkut.hu/naput_2008/2008_04/007.htm

  15. A Kormorán Baráti Kör megújult honlapján nagy élvezettel olvastam Gábris írását a Világ Legjobb Zenekarának névadójáról. Ajánlom a figyelmetekbe!

  16. Jajjj, a macskák is nagyon jók, bár én épp aggódom a mi Bumbusunkért, az Égedelem miatt villanypásztort kényszerültünk bevezetni, és a macsek azért ki-be-átjár, de félek, egyszer megunja az áramcsípést és keres új családot magának, ahhhh, nehéz dolog ez, tényleg igaz, egy gyerekkel könnyebb, mint ezekkel a négylábúakkal.
    Kiváncsi vagyok Vasmacskára, minket is környékez a szomszéd szürke nyávogója, szépek ezek a kis dögök, szó,mi szó (látidó).

    No, az úgy volt, hogy megnyertem egy irodalmi pályázatot, konkrétan a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadóét, s ezeknek a Napút című kiadványukban, a 2008/4. számában jelent meg a részlet, az egészet ki akarták adni, de nem adtam…

    Mindegy, most ülök rajta, biztos jobb helyen van nálam a szekrényben:(

  17. Egy újabb jó kérdéssel hozakodom elő: mikor és melyik irodalmi folyóiratban jelent meg a részlet? Ami pedig a könyvkiadás nehézségeit illeti…nem vagyok meglepve, csak sajnálom, hogy egy jónak ígérkező könyvet még nem vehetünk kézbe!

    Égedelem Bodzakutyárol majd mesélj a Pilvaxban, én is szólni fogok az új családtagról, HamVASmacska történetéről. Mijáúúú! 🙂

  18. A kérdés jó. ( Azt olvastam valahol, ha vki ezzel kezdi a mondandóját, akkor a kérdés tényleg jobb is lesz, mint maga a válasz. Talán így is van, itt kellene abbahagynom:))

    Könyv vaLÓban született, egy részlet meg is jelent belőle egy irodalmi folyóiratban…aztán hála remek üzleti érzékemnek, két kiadó között a padlón landoltam.

    Most újból neki kellene állnom, kiadót, szponzort keresnem-mert a könyv tényleg jó-de nincsen hozzá kedvem. Vagy pofám. Azt sem tudom, hogy kell kuncsorogni. Meg nem is akarok. Tudjátok, a kérés nekem nagy szégyen, hát adjátok ki úgy is, ha nem kérem:)

    Elismerem, élhetetlen vagyok, ez nem megy a mai világban, de majd összeszedem magam…

    Más: gazdagodott a családunk, Bodzakutya személyében, egy Égedelem, ahogy barátnőm fogalmazott, majd egyszer mesélek róla is. Kutyák nélkül lehet élni, de minek?- fogalmazta át mindig anyukám a fenti idézetet, örültem, mikor itt viszontláttam.

  19. Régóta vártuk a híreket Pióról, nagy örömmel olvastam, hogy “Most az övé mindaz, mi évszázadokon át mindig is a lovak álma volt.”

    Azt csiripelték a madarak, hogy könyv is született Pióról…:-) vajon mikor olvashatjuk?

  20. Köszönöm…

    Pió jól van, kik régóta ismerik, azt mondják, most, először életében, boldog. Ehhez magam is nagyban hozzájárulok, amióta nem látogatom, nem lógok a nyakán, nem csókolgatom, s főleg, nem kínzom mindenféle lovaglással. Hatalmas nagy legelőn él, szabadon, mindenféle kantár és kötöttség nélkül, két beosztottjával, talán még emlékeztek Taitara, a büszke arabra, párosukhoz társult be idővel Zete, a kis szíjalt hátú hegyi ló, azt hiszem, az ő érkezésekor szakadt meg mesém.

    Hármasban bandáznak azóta, az évek során mufurc öreg hősünk olyannyira összeszokott kis csapatával, hogy mostanság némi empátiát is képes érezni- s bocsánat, hogy már megint ez az ominózus téma itt is, újra de csakazértis:)))-mégpedig történetesen Zete kiherélésénél Pió heves és aggodalmas együttérzésének adott hangot, igencsak nagy meglepetést okozva mindenkinek, kik oly jól ismerték már közönyös, életunt és örök lelki nyugalmából kibillenthetetlen formáját.

    Tervben volt sokáig, hogy egy nap magammal hozom, felköltöztetem őt is, kerestem neki helyet, kutattam a legjobb megoldás után, s ebben szerelmem, barátaim mind partnerek voltak, soha, senki nem célzott egyetlen szóval sem arra, amit magamban és titokban már elismertem, s amihez másfél év kellett, hogy hangosan, mások előtt is ki merjem mondani: ha szeretem Piót, ezt az öreg, élete során oly sokszor lefárasztott és kihasznált jószágot, akkor csakis egy módon teszek neki jót, ha nem zargatom, nem ragadom ki kedves, megszokott helyéről. Ennél többet egyszerűen nem adhatok neki, mint hogy békén hagyom, hisz sokszorosan kiérdemelte ez a ló a nyugodt, felhőtlen nyugdíjas éveket. Ő BOLDOG. Még ha nekem sokszor össze is szorul a szívem, mikor lovat látok, akkor is tudom, neki most jó, s én adtam meg neki, mi mindig is célom volt, ahogy megismertem, s nekifogtam a “Mentsük meg Piócát!” akciómnak. Hát sikerült. Most az övé mindaz, mi évszázadokon át mindig is a lovak álma volt.

    Élj tovább békében, szeretetben drága Pióm, ahol most élsz, de azért tudnod kell, még jövök! Jövünk! Bemutatok majd neked egy mosolygós, huncut, eleven kislányt, ki biztosan új rajongód lesz, megrángatja majd a sörényed, a füledbe sikoltozik, te meg sóhajtozhatsz hangosan megint: Ez nem igaz, ez a csaj már megint a nyakamra hozta a családját!

    Hidd el, ez így van jól!
    Szeretlek!

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..