jún 252009
 

SNC00214jav

Rövid az út a lovak álmától a farkasok énekéig … Lovak, kutyák, macskák … társaink egy társtalan világban…

Talán G.B. Shaw írta valahol: ” Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes “.

De nem szaporítom a szót: mi van Pióval? Aki akar, itt naplót is írhat a lováról… 😉

  38 hozzászólás - “A lovak álma, a lovam álma…”

  1. Köszönöm…

    Pió jól van, kik régóta ismerik, azt mondják, most, először életében, boldog. Ehhez magam is nagyban hozzájárulok, amióta nem látogatom, nem lógok a nyakán, nem csókolgatom, s főleg, nem kínzom mindenféle lovaglással. Hatalmas nagy legelőn él, szabadon, mindenféle kantár és kötöttség nélkül, két beosztottjával, talán még emlékeztek Taitara, a büszke arabra, párosukhoz társult be idővel Zete, a kis szíjalt hátú hegyi ló, azt hiszem, az ő érkezésekor szakadt meg mesém.

    Hármasban bandáznak azóta, az évek során mufurc öreg hősünk olyannyira összeszokott kis csapatával, hogy mostanság némi empátiát is képes érezni- s bocsánat, hogy már megint ez az ominózus téma itt is, újra de csakazértis:)))-mégpedig történetesen Zete kiherélésénél Pió heves és aggodalmas együttérzésének adott hangot, igencsak nagy meglepetést okozva mindenkinek, kik oly jól ismerték már közönyös, életunt és örök lelki nyugalmából kibillenthetetlen formáját.

    Tervben volt sokáig, hogy egy nap magammal hozom, felköltöztetem őt is, kerestem neki helyet, kutattam a legjobb megoldás után, s ebben szerelmem, barátaim mind partnerek voltak, soha, senki nem célzott egyetlen szóval sem arra, amit magamban és titokban már elismertem, s amihez másfél év kellett, hogy hangosan, mások előtt is ki merjem mondani: ha szeretem Piót, ezt az öreg, élete során oly sokszor lefárasztott és kihasznált jószágot, akkor csakis egy módon teszek neki jót, ha nem zargatom, nem ragadom ki kedves, megszokott helyéről. Ennél többet egyszerűen nem adhatok neki, mint hogy békén hagyom, hisz sokszorosan kiérdemelte ez a ló a nyugodt, felhőtlen nyugdíjas éveket. Ő BOLDOG. Még ha nekem sokszor össze is szorul a szívem, mikor lovat látok, akkor is tudom, neki most jó, s én adtam meg neki, mi mindig is célom volt, ahogy megismertem, s nekifogtam a “Mentsük meg Piócát!” akciómnak. Hát sikerült. Most az övé mindaz, mi évszázadokon át mindig is a lovak álma volt.

    Élj tovább békében, szeretetben drága Pióm, ahol most élsz, de azért tudnod kell, még jövök! Jövünk! Bemutatok majd neked egy mosolygós, huncut, eleven kislányt, ki biztosan új rajongód lesz, megrángatja majd a sörényed, a füledbe sikoltozik, te meg sóhajtozhatsz hangosan megint: Ez nem igaz, ez a csaj már megint a nyakamra hozta a családját!

    Hidd el, ez így van jól!
    Szeretlek!

  2. Régóta vártuk a híreket Pióról, nagy örömmel olvastam, hogy “Most az övé mindaz, mi évszázadokon át mindig is a lovak álma volt.”

    Azt csiripelték a madarak, hogy könyv is született Pióról…:-) vajon mikor olvashatjuk?

  3. A kérdés jó. ( Azt olvastam valahol, ha vki ezzel kezdi a mondandóját, akkor a kérdés tényleg jobb is lesz, mint maga a válasz. Talán így is van, itt kellene abbahagynom:))

    Könyv vaLÓban született, egy részlet meg is jelent belőle egy irodalmi folyóiratban…aztán hála remek üzleti érzékemnek, két kiadó között a padlón landoltam.

    Most újból neki kellene állnom, kiadót, szponzort keresnem-mert a könyv tényleg jó-de nincsen hozzá kedvem. Vagy pofám. Azt sem tudom, hogy kell kuncsorogni. Meg nem is akarok. Tudjátok, a kérés nekem nagy szégyen, hát adjátok ki úgy is, ha nem kérem:)

    Elismerem, élhetetlen vagyok, ez nem megy a mai világban, de majd összeszedem magam…

    Más: gazdagodott a családunk, Bodzakutya személyében, egy Égedelem, ahogy barátnőm fogalmazott, majd egyszer mesélek róla is. Kutyák nélkül lehet élni, de minek?- fogalmazta át mindig anyukám a fenti idézetet, örültem, mikor itt viszontláttam.

  4. Egy újabb jó kérdéssel hozakodom elő: mikor és melyik irodalmi folyóiratban jelent meg a részlet? Ami pedig a könyvkiadás nehézségeit illeti…nem vagyok meglepve, csak sajnálom, hogy egy jónak ígérkező könyvet még nem vehetünk kézbe!

    Égedelem Bodzakutyárol majd mesélj a Pilvaxban, én is szólni fogok az új családtagról, HamVASmacska történetéről. Mijáúúú! 🙂

  5. Jajjj, a macskák is nagyon jók, bár én épp aggódom a mi Bumbusunkért, az Égedelem miatt villanypásztort kényszerültünk bevezetni, és a macsek azért ki-be-átjár, de félek, egyszer megunja az áramcsípést és keres új családot magának, ahhhh, nehéz dolog ez, tényleg igaz, egy gyerekkel könnyebb, mint ezekkel a négylábúakkal.
    Kiváncsi vagyok Vasmacskára, minket is környékez a szomszéd szürke nyávogója, szépek ezek a kis dögök, szó,mi szó (látidó).

    No, az úgy volt, hogy megnyertem egy irodalmi pályázatot, konkrétan a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadóét, s ezeknek a Napút című kiadványukban, a 2008/4. számában jelent meg a részlet, az egészet ki akarták adni, de nem adtam…

    Mindegy, most ülök rajta, biztos jobb helyen van nálam a szekrényben:(

  6. A Kormorán Baráti Kör megújult honlapján nagy élvezettel olvastam Gábris írását a Világ Legjobb Zenekarának névadójáról. Ajánlom a figyelmetekbe!

  7. No, mivel volt itt róla szó, hát íme: http://www.napkut.hu/naput_2008/2008_04/007.htm

  8. Netti! Élmény volt olvasni írásodat … nagyon szeretném mielőbb könyv formájában is kézbe venni, hogy megtudjak sok-sok dolgot mindazokról, amelyek ott élnek bennünk … a barátokról, a szeretetről, a szerelemről és a lovad álmáról … lévén egyik csődör, másik meg töketlen … 🙂

  9. Netti szerinted a kiadó még tud segíteni,hogy könyv formájában is olvashassuk?
    Miből világosan kitűnik,hgy nagyon tetszett nekem is.:)

  10. A ló a világ nyolcadik csodája.

  11. Ugye, én mondtam, hogy jó?:)))Nem, ez a kiadó már a múlté, most nem mehetek oda, hogy bocs, meggondoltam magam, mégiscsak ti adjátok ki…

    A nyolcadik csoda. Ez nagyon taláLÓ. Kicsit kiterjeszteném még a kutyákra is- kivéve persze a mi Égedelmünket- s ismét ott tartunk, hogy állatok nélkül nem érdemes.

  12. Netti lehet most megkövezel de nálam a kutya,hogy is mondjam alapértelmezett.
    A lovakra csak pár éve van módom újra és újra rácsodálkozni.
    No meg a macskák pl. az én színe(hófehér)ellenére
    meglehetősen ördögi humorérzékű kandúrom.
    Remélem a Lovam Álmát egyszer azért kezünkben tarhatjuk könyvként is.

  13. ÁÁÁ, nem hiszem, hogy megkövezlek:) Legjobbak a kutyák-szoktam mondani. (Csak ezzel a mostani kivételünkkel nem bírok, kinek ismertem az anyukáját- ő Borcsa- hát egy bűbáj, egy kedves, hűséges, szófogadó lény, tényleg, a nagybetűs KUTYA. Bodza meg? A szöges ellentéte. “Nem tudom, ki volt a te apád- szoktam mondani neki- de nagy hüle lehetett.”

    Esticsillag, mesélsz “alapértelmezettről”?

  14. Hááát Netti én nagyon szívesen mesélek csak dőlj hátra mert nem fog két sorban menni.:)
    Őkandúrsága gaz volt galád és csábító.Már amikor először mesélt róla a barátnőm akkor is megdobbant a szívem.Aztán ahogy megláttam Őt igen így nagybetűvel egy kanapén ártatlanul durmolni tudtam ez a végem.:)Leültem mellé erre a combomra hajtotta a fejét és aludt tovább.Lehet érezte megérkezett.A”keresztségben” a Gandalf nevet kapta.Képzelj magad elé egy hófehér kétökölnyi rózsaszín nózijú és tappancsú szőrgombolyagot aki ha nagyritkán kinyitja a szemét az smaragdzöldnek bizonyul.Anyukája perzsa volt tehát a szőre félhosszú és pláne akkor valószínűtlenül selymes volt.
    Ez a mocsok szívtipró mára egy öt és fél kilós
    mini jegesmedvévé fejlődött.Aki nemcsak,hogy tudja magáról,hogy gyönyörű de még törleszkedik is.Komolyan azt hiszi én azért vagyok a világon,hogy őt ajnározzam.Hajnalonként sokszor közelharcot folytatok na nem az ágyamért mert az reménytelen hanem annyi helyért rajta,hogy azért én is meghúzhassam magam.:)
    Netti kérlek Te is mesélj picit többet Bodzáról!
    Legközelebb kutyás-lovas írás jön tőlem de nem akarom,hogy egyből rámunjatok.

  15. Csizi te pedig még tartozol HamVasmacska történetével.Nem felejtünk ám!

  16. :))) Elképesztőek ezek a macskák..azt hiszik, kizárólag értük vagyunk:) Ez a közelharc a helyért is nagyon ismerős…

    Bodzáról inkább nem is mondok semmit, küzdünk egymással, én megeszem a kalapom, ha tavasszal akár egyetlen egy darab tulipánom, vagy nárciszom, vagy akármim is lesz, napi rendszerességgel ássa ki a hagymákat, miket oly szorgosan eldugdostam. Született ellenkertész!

    Jöhet a kutyás-lovas történet!:)

  17. Elérkezett az idő, hogy meséljek Hamvaskáról. Nem lesz annyira izgalmas és változatos, mint Pió történetei…, de a kis aranyos ma reggel annyira felhúzott, hogy inkább kiírom magamból a dühöt :-)!

    Nem is tudom, hol kezdjem, de illőnek érzem, hogy megemlékezzek első macskakapcsolatomról. Gedeonnak hívták, egy hatalmas szürke cirmos kandúr volt. Akkoriban még Pesten, társasházban éltünk. Gedeon nem volt senkié, így mindenkié lett. Agyában rangsorolta az ajtókat, ha éhes volt dörömbölt, nyivákolt. Éjszakákat a lábtörlőn töltötte. Igazából Feri bácsiékkal volt jóba, ő volt az a szomszéd, aki anno ittasan megugatta a rendőrkutyát – meséltem róla. F. bácsi péntek reggelenként lement a Fény utcai piacra és vett 8-10 kg csirkefejet. Ezt feltették főni pár kiló rizzsel – soha senki ne tudja meg, milyen szaga (pontosabban bűze) van egy ilyen főzetnek – majd koradélután a sukorói szőlő felé vették az irányt. Megérkezvén Mariann néni elkiabálta magát: „kittikeputikamutika”, mire a szélrózsa minden irányából a szőlősorok közül macskák tucatjai jelentek meg és megkezdődött a lakoma. Közben Gedeon Pesten várakozott, hogy eljöjjön a hétfő… Szegény már jóval tíz éves kora után, természetes halálállal távozott, de abban biztos vagyok, hogy génjei azóta is jelen vannak a Kis-svábhegy környékén…

    Elmúlt a gyermekkor, családi házba költöztünk és ennek örömére beszereztük Ambrust, polgári nevén a Szakfőorvost, aki óangol juhászkutya volt. Így történt, hogy Bendi kutyás házba született, hiszen Fifi, az akkor még csak négy éves tacskó és a Főorvos azonnal szívükbe zárták kisfiunkat. Előbb Ambrus távozott, akkor lehetett Bendi öt éves. Sokkoló nap volt, szegény Ambrus méltósággal, csendesen örökre elaludt. Leírhatatlan fájdalmat éreztünk mindannyian, különösen az a kisgyerek, aki akkor találkozott életében először az elmúlással. Fifi a tacsi már 14 éves, úgy tűnik, igen jó egészségben van, játékos, mint kiskorában.

    Talán a kutyusok miatt, Bendi világéletében cicás gyerek volt. Cicás a bögréje, plüsscicával alszik, van cicás pólója és még az egérpadja is – rém stílszerűen – cicás, és amikor Frakkot nézte a tévében, mindig a macskáknak drukkolt. Régóta fennforgó téma volt részéről, hogy kellene egy valódi, doromboló, hízelkedő cica. A probléma tavaly megoldódni látszott, mivel hozzánk szegődött egy cakkozott fülű, viharvert középkorú kandúr; Bendi házat készített neki, jól tartottuk az öregurat, jött, ment attól függően mikor tüzeltek a környéken a szukák, míg egy szomorú napon, az úttest közepén fekve, holtan találtuk az akkor már Micó névre hallgató macskát. A bánat leírhatatlan volt 🙁 🙁 🙁 .

    Közben Bendi sétái során megismerkedett a szomszéd utcában lakó kedves házaspárral, szó esett közöttük mindenféle állatról, mire Bendit beinvitálták és megmutatták neki az almot. Az akkori kiscicáknak mind volt már gazdájuk, így Bendinek a következő ellésig maradt ideje a megpuhításunkra. Vajszívünk van – legalábbis margarin… így a tavaly tavaszi ellés után azonnal kiválasztotta Hamvaskát, akivel az utolsó tanítási nap befejeztével megjelent a lakásban. Közölte, hogy az ajándékozó gazdi szerint Hamvaska angol cirmos, szerintem pedig öreghegyi mix, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Hamvaska beilleszkedett a családba. Első nap Bendi összes zsebpénzét a szaküzletben hagyta: etetőtál, tojatóláda, alom, kanál, utazókoffer mellett vett pár játékot és egy szakkönyvet is. Okulva a korábbi szomorú tapasztalatokból, abban állapodtunk meg, hogy Hamvaska szobacica lesz, így az első tüzelés után ivartalaníttattuk. Nem volt egyszerű döntés, de elkerülhetetlen lépés volt.

    Hamvaska különös egyéniség. Közöttünk él, de nem velünk. Teljesen öntörvényű, ha meg akarjuk simogatni, sértődötten elhúzódik, csak azért, hogy fél perc múlva számítógép klaviatúráján taposva, dorombolva követelje a cirógatást. Tökéletesen kialakult napirendje van, pontos alvási-ébrenléti ciklust követve; nem zabál, csak csipeget, de ha éhes azt sietve tudomásunkra hozza. Este már lesi, hogy Bendi elvonuljon fürdeni, olyankor feltelepszik a radiátorra és bölcsen nézi, ahogy Bendi tengeri ütközetet vív a fürdőkádban. Imád a szekrények tetején aludni. Így telnek Hamvaska hétköznapjai.

    Egy porszem csúszott a gépezetbe: Hamvaska rájött, ha rácsimpaszkodik a kilincsre, akkor az ajtó kinyílik, így hát nem ismer lehetetlent, nincsenek előtte zárt kapuk. Ma reggel tehát elindult, meg sem állt a földszintig, bement édesanyámhoz és felébresztette Fifit. Az eb az öregkor derűjével viszonyul Hamvaskához, barátságosan csóválja a farkát igazából csak megillatolni szeretné. Ezzel szemben Hamvaska nagyon gondosan ügyel arra, hogy mindig Fifi hatókörének a szélén tartózkodjék, ő egy ruganyos mozdulattal átugrik a kanapén, mire Fifi lomhán megkerüli, addigra Hamvaska már a kiindulási ponton nyalogatja a mancsát… Mivel nem akartam, hogy pajkos állatkáink felébresszék édesanyámat lementem és Fifivel együtt próbáltuk Hamvaskát becserkészni. Tíz perc reménytelen kergetőzés után, Hamvaska lesújtó pillantást vetett ránk, majd egy lendülettel kirontott a lépcsőházba és szépen hazajött, hogy a szőnyegre feküdve, négy lábát az égnek tartva várja tőlem az elismerő simogatást… Jól felhúzott, de legalább most kiírtam magamból a haragomat 😉 …

  18. Bendi idestova fél éve jár lovagolni, bár – tekintettel arra, hogy fedett lovarda nem áll rendelkezésre – a tényleges idő ennél lényegesen rövidebb. Hetente kétszer fél óra edzés, ügetés, tanügetés már elég jól megy, lassan kezdi a vágtát is tanulni. A lovastanya város széli kies területen van, 8 ló és három kutya a négylábú lakosság.

    Érdemes a kutyák mellett is elidőzni. Beethoven egy hatalmas bernáthegyi, Hógolyó egy fehér öleb… na de Csoki, tacskó túlsúlyú keverék, fél szemmel. Tegnap olyan történt, hogy majdnem leestem a székről a röhögéstől!

    Mindössze két paci “dolgozott”, a többiek unottan lófráltak a karámban. Mivel a többi ló túl közel jött a bejárathoz, Feri bácsi – a gazdájuk – kissé évelődve kérlelte őket, hogy fáradjanak át a karám másik részébe. Na Csokinak több se kellett: terelőkutyákat megszégyenítő vehemenciával ugrott a lovak közé, hangos ugatással nyomatékosította a gazdi kérését. Feri bácsi mondta is, hogy erről Csokit nem lehet leszoktatni, pedig már az egyik szeme bánta az akciót.

    Csak tudnám mitől lesz egy kotorékebből terelőkutya? 😀

    Néhány életkép a lovaséletről:

  19. A fiam és barátainak lovai szabadon élnek.
    Télen is.

  20. Oh egy tacskóból sok minden lehet.
    Egy erdélyi utunkon szintén egy ismerős tacsitól láttam,hogy az ezeréves határnál minden különösebb
    lelkifurdalás nélkül megfordította az arra gyanútlanul haaldó nyáat.:)

  21. Csizi Hamvaska gyönyörű lett.
    Amint olvasom kezd rájönni,hogy Ti vagytok érte.:)
    Nem az a ba,hogy a macskát az ókori Egyiptomban istenként tisztelték hanem,hogy ezeka “dögök”erre még emélkeznek.:)

  22. Este még ugyanolyan volt, mint máskor. Egy picit belekóstoltunk csütörtökön az őszi nyárba, mikor késődélután hazaértem, kinyitottam a teraszajtót, mert nagyon szeretett ott kinn bogarászni. Kiment, mint egy kis oroszlán, a földhöz lapulva óvatos mozdulatokkal cserkészett egy rovart, a döntő pillanatban az utóbbi volt fürgébb…

    Hamvaska gyönyörű cica lett. Amit februárban írtam jelleméről, viselkedéséről, hozzánk való viszonyulásáról alig változott. Három heti távollétünk után, mintha egy kicsit ragaszkodóbb lett volna…

    Amíg én csütörtökön késődélután Hamvaskát figyeltem a teraszon addig… addig Bendi és sok gyerek, szülő és tanár a Felsővárosi templomban együtt kérték az Urat, hogy tartsa meg azt a társukat, akit ugyan a legtöbben személyesen nem is ismertek, hiszen a tanévkezdés idején már a sterilszobában feküdt, ott próbálják meggyógyítani…

    Este meggyötört lélekkel, már kilenc óra előtt nyugovóra tértünk, Bendiből felszakadt a zokogás, mert ráébredt valamire, arra, hogy mit jelent az elmúlás.

    Reggel Hamvaskát holtan találtuk.

  23. “Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt…” Búval, bánattal és könnyekkel teli napok alatt azért van ami megmelengeti a szívünket. Hamvaska ugyan pótolhatatlan, de mindannyiunk fájdalmának enyhítésére azóta beszereztük Nutellát, ő egy 8 hetes Yorkshire terrier kölyök…


    ~

    Jelenleg még karanténban – azaz szobafogságban – van, hiszen egyik fontos oltását majd csak pénteken kapja meg, de jókedve, életvidámsága átragad a környezetére. A rengeteg alvás közben óriásikat hancúrozik, felfedezi a lakást, jön-megy és időnként cérnahangon ugat.

    Már alig várom, hogy kiszabadulhasson és levihessük az udvarra, majd sétálni; hogy elkisérhessen íjászversenyekre; csöpp élet, még akkora mint az öklöm, most egy picinyke fénysugár a ránk borult sötétségben. Mesélek majd még róla…

  24. Mintha ezer éve velünk élne… – igen jól fogalmazok: Nutella velünk él, nem közöttünk -, pedig még csak tegnap volt fél éve, hogy Hamvaska halálának napján elhoztuk Mezőfalváról. Igen Hamvaska emléke velünk van, Bendi még ma is sokszor könnybe lábadt szemmel emlegeti…

    Nutella kezdetben alig volt nagyobb, mint az öklöm. A fülecskéi úgy kókadtak lefelé, mint egy tacskóé. Gyönyörű, selymes bundával, mosolygós szemecskékkel és örök vidámsággal költözött az életünkbe. Az első hetekben úgy elkezdett nőni, mint a bolondgomba, szerintem két hónap alatt négyszer akkora lett, mint amikor családtaggá vált. A fülecskéi napok alatt kiegyenesedtek, de nem egyszerre! Volt pár nap, amikor az egyik állt mit a cövek, a másik lógott, kajlán, mint a frissen mosott zokni a kötélen. (Sajnálom, hogy akkor nem jutott eszembe lefényképezni!)

    Közben jött Vanatka doktorbácsi és hozta a szurikat, féreghajtó tablettákat, vidám arccal nyomta a stempliket Nutella oltási könyvébe. Néha-néha egy-egy hurka, vagy tócsa jelezte, hogy Nutellának az agyába kell vésnie: vannak folyó és egyéb ügyek, ezekre a kert szolgál! Ezt világosan megértette, de … ha nem is sokszor, de olykor-olykor, ezen a télen is esett némi hó … élvezetes volt a fehér hideg paplan odalenn, de az illatok… azok hová lettek?

    Van sok unalmas hétköznap, de vannak borzasztó élvezetes dolgok is! Na az első íjászverseny a későőszi, ám tavaszt idéző Csákvári dombok között! Az volt csak az igazai móka! Csak már jönne a folytatás! Azután egyszer a Papa felhurcolt a szobába egy jó illatú, de szúrós fát… ráaggattak mindenféle furcsa dolgot, üveglabdákat… de volt valami egészen különös ezek között… valami aminek finom illata volt és ehetőnek tűnt. Hamar megtanulta Nutella, hogy az alsó ágakról hogyan csenje el a szaloncukrot, fejlett technikával kicsomagolta, majd megrágta – mi meg azt gondoltuk, már megint kutyaszar! Aztán együtt szomorkodott a Gazdival, amikor a fa eltűnt a lakásból.

    Ami a legborzasztóbb az a hideg! Bár kapott Nutella kötött kardigánt, rettenetesen tud fázni. Néha a lefekvés előtti utolsó kertlátogatáskor még a póráz is rezeg, úgy didereg. Póráz? Hát igen. Vannak rések a kerítésen és Nutella szívesen elkalandozna, ha hagynánk! Amennyire tud fagyoskodni, annyira boldog, ha látja, hogy készülünk befűteni a kandallóba! Olyankor ott sertepertél körülöttünk, majd amikor az izzó fahasábok elkezdik ontani magukból a meleget, Nutella úgy elnyúlik a kályha előtt, mint a szőke nő a szoliban 🙂 A kutyus tudja, hogy az éjszaka alvásra való, de felkeléskor kitörő örömmel látogatja meg a családtagokat. Mikor vasárnap Mártinak ágyba viszem a tejeskávét, Nutella két lábra állva néz az ágyra és gombszemecskéivel kérdezi: ” Mi ez a szokatlan lustaság?” Amit még nagyon szeret, az a séta (persze csak akkor, ha nincs túl hideg). Három házzal fölöttünk él Maci, a berni pásztor… máris nagy barátságban vannak, kerítésen át orrdörzsölés, kölcsönös farokcsóválás jelzi a rokonszenvet. Érdekes történet volt az első szépítészet is, vagyis a kutyakozmetikusnál töltött idő. Csattogott az olló, berregett a hajvágó, finom langyos fürdővíz, utána jó illatú Nutella :-), ezt már kétszer megcsináltuk… meg lehet szokni… Azután nagy élvezet még az autókázás is! Néha Papa elvisz Bendiért a suliba, mikor Nutella meglátja Gazdit a többi gyerek között, majd kiugrik a bőréből örömében! Persze ez akkor is így van, ha valaki hazajön, ugrándozás, örömkörök a lakásban… Szereti Nutella az estéknek a vacsora utáni részét is, amikor Papa becsücsül a tv-fotelba megnézni a rémhíradót… ezt Nutella távolról lesi és még el sem éri ülepem az ülőlapot, már az ölemben kelleti magát, hármat fordul, befészkelődik és nyugodtan szundikál… Ezek a mennyei nyugalom percei!

    Koszt. Nutella mindenevő, de nem falánk, nem követelőző. Van egy kifejezetten junior Yorkshire terriereknek kifejlesztett bogyó, azt nagyon kedveli, megeszi a konzerveket is, de nyers zöldséget, gyümölcsöt is szívesen fogyaszt. Egyszer, amikor bevásároltunk neki, egy zacskó granulátumért és pár konzervért 4000 pengő forintot hagytunk az üzletben, rájöttünk, hogy ez nem túl gazdaságos. Így azután vettünk csirkenyakat és szívet, összefőztük zöldségekkel, kis adagokra porcióztuk, lefagyasztottuk – ezt sokkal jobban szereti mint bármelyik állateledelt!

    Ilyen az, amikor egy pöttömnyi élet színt hoz egy család mindennapjaiba… amikor a Gazdi szíve felderül, hogy valaki szeretettel várja otthon és amikor megérkezik, tombol az örömtől.

    Tudjátok mi érdekes még? Nutellát a fél év alatt ötnél többször nem hallottuk ugatni. Előfordult, hogy a kerítésen át megkiabált egy járókelőt, de a legdühösebb akkor volt, amikor a teraszajtó üvegében meglátta saját tükörképét, teljesen felháborodott a látványtól… 🙂 🙂

  25. Az életünk országútját szegélyező kilométerkövek között tízszer annyi a fekete, bánatot mutató, mint a fehérre meszelt, örömet jelző… tegnap ismét elveszett, véget ért valami, édesanyám tacsijának, Fifinek az élete. 15 éves volt, kutyának matuzsálemi életkor. Emlékszem, egy ködös novemberi vasárnap délután mentünk érte Cinkotára, kicsi volt mint az öklöm, nagy laskafülei bánatosan lógtak lefelé. Beilleszkedett a családba, bár voltak zsarnoki hajlamai, főleg ha elemózsiát követelt. Akkor novemberben édesanyám 71 éves volt, most 86… Fifivel nagyon jól megvoltak, minden nap elvitte édesanyámat sétálni, este az ölében aludt jóízűen, amíg gazdija a Híradó előtt háborgott. Együtt öregedtek, de Fifi gyorsabban. Szeptemberben, amikor Nutella hozzánk került, az állatorvos még megdicsérte, hogy korához képest teljesen jól van. Azután másfél hónap alatt aggastyánná vált… elveszett szőrének fénye, beesett a horpasza, megsüketült és látása is hirtelen romlani kezdett. A mozgása is bizonytalanná vált és elvesztette szobatisztaságát. Lehetett látni, már csak napjai vannak hátra… Édesanyámat, de mindannyiunkat nagyon megviselt, hogy egy időre el kell váljunk Fifitől.

    Én pedig arra gondoltam, némi gyógyírt jelent, ha azonnal pótoljuk. Elkezdtem a világhálón kutatni, hihetetlen, de három nappal korábban feladott hirdetésre telefonálva, sajnálattal közölték, hogy elkeltek a kiskutyák… míg az egyik gazdi ajánlott egy tenyésztőt, aki az ő szukájukat fedezte, felhívtam, egy fél óra múlva már Kiscséripusztán voltam, és megvásároltam Lucit, a négy hónapos fekete tacsi szukát. Úton hazafelé buksi fejecskéjét végig a térdemen tartotta, úgy bóbiskolt.

    Hazaérkezés előtt megbeszéltem édesanyámmal, leveszem róla a terhet, elviszem Fifit az állatorvoshoz, ne neki kelljen 86 évesen ezt a vállára vennie. Megérkeztem haza, Bendi kijött elém, pórázon vezette Fifit, szegénynek a farka is lebénult addigra már; Bendi ölbe vette Lucit és mikor Fifit betettem az autóba, – Bendi este sírva mondta -, még könyörgő szemmel visszanézett, mintha érezte volna, ez már a búcsú… Az állatorvosnál Fifi kapott egy kis altatót, mintha műtétre kerülne sor, a második, hosszú alvást adó szurit nem kellett megvárnom. Nem szégyellem, sírva vettem búcsút a hűséges tacsitól, úgy köszöntem el tőle, hogy valahol nemsokára úgyis találkozunk és hiszem, hogy így is lesz…

    Luci megjelenése némiképp enyhítette édesanyám bánatát, hol zokogott, hol Lucit dédelgette. Nutella, viszont majd kiugrott a bőréből, örömében. Mert próbált ő Fifivel játszani, de az öreg kutya éreztette vele, hogy ez szóba sem jöhet. Lucival viszont futottak egy kört az udvaron és máris látszott, kortársak, barátok lesznek.

    Szomorú volt ez a Benedek-nap, fájdalmas búcsúzással… kár, hogy a végleg távozó ember nem pótolható, még annyira sem, mint Fifi, a mi szeretett kiskutyánk…

  26. Néhány fénykép Luciról, az új családtagról… meg a kertünkben virágba szökkent krókuszokról. Utóbbi virágot nagyon szeretem, sok sok évvel ezelőtt dugtuk el a hagymáit, mára már bokrokban virágzik, érdekes, hogy a fehérek teljesen eltűntek, talán az ősszel majd pótoljuk őket. Talán…

  27. A mi családunk tacskó rajongó! Ilyen szép kölyökben mindenki örömet talál.Biztos vagyok benne,Csizi,hogy édesanyád is vigasztalódni fog ebben a kutyusban.

    Mi is átéltünk ilyen esetet,az anyósom társa volt a kiskutyája,benne lelte minden örömét a szomorú hétköznapokban,ezért tudjuk,mit jelent elveszteni a szerett kisbarátot.

  28. A kutyák életkorát egyébként sacc/kb alapon számítják, azt véve alapul, hogy kb. másfél éves kutya viselkedik úgy, mint ahogyan egy 16-18 éves ifjú. Ezért az első “kutyaéletévet” 12 emberi évnek veszik, minden továbbit pedig hatnak.

  29. Amúgy unokatesóméknál is van egy kutya, Alma, Ő puli (bár én azt szoktam mondani, a puli nem kutya, több annál 😉 ). Tényleg éppen csak meg nem szólal, annyira okos. Akkora empátiával bír, hogy reggel a lakásban, amíg akár csak egyetlen ember is alszik, egyetlen hangos “szava” nincs, maximum halk morranással fejezi ki a nemtetszését, vagy egyet “nyikkan”, ha örül valaminek. Szinte elsőre megért mindent.

    A puli tényleg igazi hungaricum.

  30. Tacskógazdi leszek”felesben”.No ez némi magyarázatra szorul azt hiszem.
    A legjobb barátnőméké lesz hivatalosan a kis szálkás tacsi.
    De ők nagyon elfoglaltak és mivel egy kölyök nem plüssállat én meg most négy órában dolgozom amúgy meg kutyarajongó volnék hát megkértek nem segítenék-e?
    Mondottam,hogy ezer örömmel:)Ha kölyökként megszokja a cicusomat akkor talán az se lesz gond.
    Érdekes lesz pár év kényszerű szünet után újra kutyázni
    Várom már Október elején hozzák el a tenyésztőjétől a kis Tücsköt mert szuka és neve máris van:)

  31. Ha akarja a Plivax úri közönsége írok pár sort holnap a kis új jövevény tacsiról.

  32. Várjuk, részemről annál inkább, mivel édesanyámnak most van a harmadik tacsija, mind más karakter, de nagyon szerethetők, ez közös bennük!

  33. Nos ez egy hosszabb folyamat volt.
    A végén egy barátnőmmel kettesben vállaltuk be a kis örökmozgót.
    A Marosmenti rudifogó kennelből származik régi híres szálkás tacskó tenyészet.
    Múlt Péntek délután került sor a végső nagy utazásra a tenyésztő nénitől.
    Az autóutat némi nyafogás után megszokta.Klárafalva(Szeged mellett)nincs a szomszédban
    de többszöri rövid megállásokkal féúton egy kiadós vízivással kibírta.
    Napközben jobbára én foglakozom vele.Nagyon érdekesen tabulékony a kisasszony.
    Néha duzzogva visszavonul a kosarába ahol kezdettől nem zavarja senki.
    Még a karantén idejét tölti tehát csak kerti sétákról és kisebb szimatolgatásokról lehet szó.
    De Tücsi mert ezt a nevet kapta közös megegyezéssel már most igen élénken reagál az utcai kutyák ugatására vagy ha a szomszéd lakásból az idős hölgy kulcsaival babrálva elmegy otthonról.
    Emberekkel szemben fenntartás nélkül barátságos.De ma reggel barátnőm mosolyogva mesélte,hogy este tv-t néztek és a morgó kutya hangra Tücsi dühösen válaszolt.
    Mindig volt körülöttem állat de több év szünet után egy ilyen kerős karakter érdekes tapasztalat és szinte minden napra tartogat valami újat.
    Próbálok a fejlődéséről ha nem is naplót írni de indőközönként beszámolni.
    A linket pár képpel még ma készre csinálom ígérem.

  34. Nekünk – egészen pontosan édesanyámnak – eddig 3 tacsija volt. Az első a Chocolat-kennelből származott és Egerbe mentünk érte. Matuzsálemi kort ért meg. Érdekes szokása volt, hogy betakarózott! Volt egy plédje és addig izgett-mozgott, amíg be nem takarta teljesen. Szegény öregkorára teljesen megvakult, már jóval 10 év felett volt, amikor muszáj volt elaltatni. Őt Fifi követte, nem volt törzskönyvezve, de fajtatiszta volt. Ő sokkal temperamentumosabb volt, mint elődje, ahogy a kutyások mondják “apport bolond” lett, állandóan labdázni kellett vele. Ő is 13 évet élt, az utolsó hónapokig nagyon jól tartotta magát, azután hirtelen elkezdett fogyni, megkopott a szőre, elfelejtette a szobatisztaságot, szerintem 2-3 nappal előzte meg a természetes halált a jótékony elaltatás. Mindig nagyon nagy fájdalommal járt számunkra a hűséges társ elvesztése. Ők egyébként rövidszőrű barna tacsik voltak. Fifi után elég nehezen találtam kutyust a környéken, végül Polgárdi mellett szereztem be Lucit, aki most 2 éves. Ő rövidszőrű, ám fekete. Luci elképesztően ragaszkodó, édesanyám a kijelölt falkavezér, döbbenetes, hogy árnyékként követi! Az első időkben, amikor édesanyám elment valahová, romba döntötte a lakást, csíkokra tépte az újságokat, elhúzta a szőnyegeket… Most már lehiggadt, de ha édesanyám megjön valahonnan, gyakran örömében bepisil! Bendi Yorkshire terrierjével – Nutellával – nagyon jóba van, hatalmasakat futkosnak a kertben, de általában Nutella a kezdeményező.

    “Kutya nélkül lehet élni – de nem érdemes.”(Heinz Rühmann, más forrás szerint G.B. Shaw mondása) szentigaz. Persze nem mindenkinek és nem mindenáron! Foglalkozni kell velük, gondjukat viselni, de a törődést százszorosan meghálálják.

    Három tacsi, három karakter. Ami teljesen közös volt bennük, az a végtelen falánkságuk. Válogatás nélkül, szinte mindent felzabáltak. Hűségesek, bohókásak, végül, de nem utolsó sorban nagyon jól jeleznek. Ha szól a csengő, a kórus is rázendít!

  35. Hogy ne csak a hűséges ebekről essék szó… Tegnap Úrhidán jártunk, megnézni egyik közeli rokonunk háztáji gazdaságában a szaporulatot! Szinte egyszerre ellett a coca és a boci, Rozi, a kisborjú már álldogált, csak a fénykép kedvéért heveredett le 🙂

  36. Hogy tényleg “ne csak hűséges ebekről essék szó”, én is jelentkezem.

    Megjelent a könyvem- sajnos már csak Pió emlékére.

    Itt beleolvashattok újra:

    http://www.napkut.hu/naput_2008/2008_04/007.htm

    Itt meg maga a könyv:

    http://bolt.undergroundkiado.hu/a-lovam-alma

    Fogadjátok szeretettel!

    N.

  37. Gratulálok Netti, türelmetlenül várom, hogy kézbe vehessem!

    Egyszer elmesélhetnéd, hogy mennyire rögös út vezet egy könyv megirásától megjelenéséig? Másik kérdésem: könyvesboltban kapható, vagy csak webáruházban?

  38. Köszönöm szépen! Rendben, egyszer elmesélem:)

    Könyvesboltban a Famulusban vehető majd kézbe, illetve fent lesz a Bookline-on is, bár náluk is a webáruházban. De érdemes lesz Örökség koncerteken a CD-k környékén olvasnivaLÓ után is nézelődni… 🙂

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező