Csókakő – csodálatos község, Magyarország egyik ékköve. A Vértes legnyugatibb oldalára felkúszva helyezkedik el. Zsákfalu, innen már csak turistautak vezetnek tovább. A Móri borvidék része, délnyugati lankái, klimatikus- és talajviszonyai, fajtaszerkezete szép borokat ad, amelyek zászlóshajója az Ezerjó. Csókakő rendezett, tiszta, virágos, ápolt falu, sajátos hangulattal. A község fölött a vár őrködik, amely rengeteg munkával évről évre szépül. Alatta, a régi kőbánya ölén játszótér, emlékmű, szabadidőpark, végül, de nem utolsó sorban szabadtéri színpad épült. Forró, kánikulai nap befejezéséül vártuk az Ismerős Arcokat.

A zenekar még soha nem okozott számomra csalódást, így volt ez most is. Változatos repertoárt játszanak, tegnap több dal előkerült a „Szélbe kiáltok” albumról és a nagy kedvencem, a Nélküled a korábbi balladisztikus előadásmód helyett, sodró, rockos lendületet, ritmust és hangszerelést kapott, így nagy meglepetést okozott számomra. Csókakő egy állomása volt az Ismerős Arcok hosszú koncertsorozatának, úgy tűnt nemcsak a szép számú közönség, hanem a zenekar is élvezte a varázslatos környezetben adott hangversenyt. Attila mindenkit szeretettel invitált a csepregi IA táborba, együttlétre, beszélgetésre. Irigylésre méltó, hogy képesek ezt megcsinálni és jó lenne velük tölteni azt a hétvégét, beszélgetve, főzőcskézve, egy TransylMania koncerttel fűszerezve…