jún 022010
 

 

…annyira felháborít, hogy 2010. június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján akadnak még olyan patkányok ebben az országban, akik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon erre a napra “Volt egyszer egy Táncdalfesztivál” címmel szerveznek egy jó retrókádárista hangulatú rendezvényt.

Fellépnek: Aradszky László, Bakacsi Béla, Bódy Magdi, Delhusa Gjon, Eszmény Viktória, Fenyvesi Gabi, Horváth Attila, Horváth Vilmos, Karda Bea, Késmárky Marika, Koós János, Kovács Kati, Magay Klementina, Mary Zsuzsi, Mátray Zsuzsa, Németh József, Paudits Béla, Payer András, Poór Péter, Soltész Rezső, Tárkányi Tamara, Vincze Viktória

Az előadókat a CinemaSymphony zenekar kíséri !

Előre is gratulálok a tapintatos és körültekintő szervezéshez, az összes fellépést elvállaló “művésznek” és nyilván teltházas előadáson kitűnő hangulatban az estet végigtomboló közönségnek! Remélem a végén közösen eléneklik majd az Internacionálét is !!!!!!! 🙁 🙁 🙁

… írtam tegnap,arra gondolva, hogy nem megyek el szó nélkül amellett, hogy erre a napra ilyen arcátlan provokációt szerveznek. Tegnap viszont megbizonyosaodtam arról, hogy lehetnek olyanok, akik nem is értik, hogy miért tartom ezt felháborítónak. Dehát miért is értenék, akik elől az iskolában és a mindennapi életben elhallgatták Trianont, a Táncdalfesztivál idején pedig még meg sem születtek?

Trianonnal kapcsolatban azért az alapvető tényeket ismerni kellene: 1920. június 4-én elvették Magyarország területének és lakosságának kétharmadát és idegen államok fennhatósága alá helyezték őket. Erre a napra fogunk emlékezni pénteken, harangzúgással, feketébe öltözött lélekkel,  itt Székesfehérváron csendes, fáklyás felvonulással.

Erre a napra a Margitszigetre “Volt egyszer egy Táncdalfesztivál” címmel műsort szerveznek. Lehet, hogy a rendezők szándékával semmi gond nincs, lehet hogy tudatlanok, fogalmuk sincs arról, hogy miért gyásznap június 4-e, de az is lehet, hogy arcátlan provokáció amit csinálnak!

Mi volt az a Táncdalfesztivál? Magam még kiskölyök voltam, mikor megrendezték, de jól emlékszem arra, hogy lázba hozott egy országot, az Ormánságtól Lipótvárosig mindenki a televízó előtt ülve rágta a körmét az izgalomtól. Az ’56-os mártírok jeltelen sírokban nyugodtak, a hóhér akkor már befejezte a munka dandárját, de a börtönök tele voltak ’56-os politikai elítéltekkel. Közben épült a gulyáskommunizmus meg a legvidámabb barakk, felismerve a rómaiak óta tudott hatalomtechnika jelentőségét: a népnek kenyér és cirkusz kell! A közértek polcain ott volt a háromhatvanas kenyér, de cirkusz… az nem nagyon volt. Az Erkel Színház színpadjára válogatott, politikailag megbízható énekesek léptek, gondosan cenzúrázott, semmitmondó dalocskák röppentek fel az éterbe és jelentek meg a fekete-fehér monitorokon… Szigorú, ám mély empátiával megáldott zsűri pontozta az elhangzott dalokat, a publikum pedig levelezőlapok százezrein szavazott a neki tetsző számra, előadóra. Kellett a népnek és kellett a politikai hatalomnak is a cirkusz…

Egy szóval sem állítom, hogy értéktelen szemét volt minden, ami a Táncdalfesztiválon elhangzott… de ennek az éremnek is van egy másik oldala! Voltak zsenilis zenészek, akiket a hatalom tudatosan kirekesztett és kikészített: Baksa-Soós és a Kex, Syrius és sokan mások csak akkor állhattak színpadra, ha az ORI (Országos Rendező Iroda) cenzorai ehhez hozzájárultak. A zenekarok köré III/III-as ügynökök légióját küldték. Azok a zenészek és zenekarok akik körön kívül maradtak, anyagilag és egzisztenciálisan ellehetetlenedtek előbb-utóbb emigráltak, vagy sírba szálltak, mint az a Radics Béla, aki olyan tehetség volt, amelyből jó ha száz évben egy születik… a többiek meg elvesztek a vendéglátóipar sötét bugyraiban, vagy végleg letették a hangszert.

Az iskolákban Kovács Kati és Korda György dalairól vitatkozgattak, miközben Trianon tabu volt… északon Gustav Husak Csehszlovákiája, északkeleten Brezsnyev Szovjetuniója, Keleten Ceauescu Romániája, délen Titó Jugoszláviája, vagyis a “testvéri szocialista országok” tartották pórázon a megszállt  magyar területeken élő honfitársainkat, miközben a Vörös Hadsereg tankjainak lánctalpai túrák a Bakony talaját…

Az “istenadta nép” meg boldog volt az ő Táncdalfesztiváljával…

A Tándcalfesztivál felmelegítésével nekem semmi bajom nem lenne, ha az év 365 napjából nem pont június 4-ét választják erre! Nem sajnálom a közönségtől sem az élményt, hogy a dalok visszaröpítsék őket ifjúságuk idejére és végképp nem sajnálom a fellépőktől a gázsit… de az viszont felháborít, hogy nincs a jeles “művészek” egyikében sem a nemzettudatnak annyi szikrája, hogy azt mondanák: “bármikor, de ezen a napon nem…”.

Legyen békesség köztünk és ne menjen le a nap a mi haragunkkal! Amíg a fentebb felsorolt művésznők és művészek a Margitszigeten nosztalgiáznak, az alatt az Ismerős Arcok Klapka és Jókai városában, Révkomáromban koncertezik majd, a Matica és a többi szlovák radikális szervezet aktivistáinak és a szlovák hatalom rohamrendőreinek árnyékában. Leszünk ott magyarok is, akik nem a Margitszigetre vágyunk…

  15 hozzászólás - “2010.június 4-én “Volt egyszer egy Táncdalfesztivál””

  1. 🙂
    💡 szerintem egy felkiáltójelet nem vettél észre…
    Amúgy pedig 😈 ..ha már van lehetőség ilyen szmájlikra! 😳

  2. “Tisztelt Vendégeink!

    Az elmúlt hetek folyamatos esős időjárása és a jelenlegi előrejelzések miatt az előadást július ..-én … 20 órai kezdettel rendezzük meg! A helyszín változatlan, a megvásárolt belépőjegyek érvényesek, vagy 8 napon belül a vásárlás helyszínén visszaválthatók.

    Döntésünket a közönség részéről érkező folyamatos kéréseket figyelembe véve hoztuk meg azért, hogy ne legyen a műsor kitéve az esős és nyirkos, szeles és hűvös időjárásnak.”

    – ez olvasható a rendezvény honlapján.

    Ehhez néhány apróság:

    – Ugye lehetett volna másik időpontot keresni/találni…?
    – Felháborodni mindenkinek szíve joga, ehhez annyira szabadelvűnek sem kell lenni…
    – Volt értelme vitatkozni? Sok nem, a süketek párbeszédének tényleg nincs értelme…
    – Valóban elhalasztották – elvégre “esős és nyirkos, szeles és hűvös időjárás” volt, valószínűleg ez a sztárvendégeket is megviselte volna. Arra gondolni sem merek, hogy esetleg nem fogyott el elég jegy… Trianonról, június 4-ről meg szó ne essék !!!

  3. Csak azért említettem őt, mert róla tudom, hogy Ő magunkfajta.

  4. Lehet, hogy Payer mégis csak odaszólt, hogy ezt azért mégse…

  5. 🙂 Amikor ezt meghallottam:
    Volt egyszer egy táncdalfesztivál – IDŐPONTVÁLTOZÁS
    az új időpont 2010. 07.12. 20 óra

    …egyből Csizi jutott eszembe! 🙂

    Szóval, volt értelme itt vitatkozni és felháborodni!? Mégsem tartották meg ezt a rendezvényt június 4-én…

  6. Megdöbbenve olvasom, hogy a mai napról még ebben a körben is olyan vita alakulhat ki, hogy amellett kelljen érveket keresni, mitől más ez, mint sok más évforduló… Valahogy azt hittem, ez evidens.

    (És ha már a politika is kicsit előkerült, bevallom, azért némi megelégedéssel töltött el, hogy – bár Szili Katalinon kívül a Ház ünnepi ülésén nem voltak jelen – a hírekben azt hallottam, hogy még az MSZP is tartott Trianon-megemlékezést… Hát eszükbe jutott volna ilyen mondjuk akár csak egy éve is, maguktól?!?!

    Ja, igen, az “ünnepi” ülés szóhasználata nem véletlen: egyetértek azzal. hogy ez egy gyászos nap, de szomorú eseményekre is ünnepélyes formák között emlékezik az ember. Természetesen ilyen értelemben van létjogosultsága a kifejezés használatának. Másrészt, azokat a mai nyilatkozatokat is kiemelném, amelyek a nemzeti összetartozás napjaként úgy tekintenek immár erre a dátumra, amely valóban gyászolandó, az ezzel együtt járó – akár későbbi és akár személyi áldozatokra különös tekintettel -, ám egyúttal emlékeztet arra, hogy a magyarság e súlyos trauma ellenére is megmaradt, túlélt, s ezt az életerőt igenis méltó lehet ünnepelni. Hisz, ahogy a kobakon is szó volt már erről, immár nemcsak a kesergésről kell szóljanak a napjaink, hanem arról, hogyan lehet jobb, hogyan tudtunk és hogyan tudunk a jövőben a tragédiákon is felülemelkedve mindennel megküzdeni, vagyis “kormoránosan szólva” arról, hogy “emeld föl fejedet büszke nép…”!

  7. Vannak emberek akiket hidegen hagy a megemlékezés. A fesztivállal kapcsolatban meg ha gonosz akarok lenni, azt mondanám: a felsorolt fellépők örülnek ha még hívják őket valahová.
    Ma pl. ilyet olvastam valahol: “Trianon a tipikus “a fagylalt visszanyal” c. folyamat”. Ilyenkor mit lehet szólni?

  8. Szemezgetésképp néhány rendezvény (uhh, talán ebbe a szóba is bele tud kötni aki akar..de azért szép és változatos nyelv a magyar!):

    “2010. jún. 04.
    Trianon 90.emléknapja – ünnepség a Mindszenty-szobornál”
    (www.minalunk.hu)

    “A Lósi-völgyben közadakozásból épül az ökumenikus templom, amelynek megszentelésére a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján kerül sor 2010. június 4-én, délután három órakor. Az ünnepséget 14 óra 55 perctől a Duna Televízió élőben közvetíti. ”
    (www.hunhir.hu)

    “Nagyszabású ünnepség a a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján
    Minden eddiginél nagyobb szabású ünnepséggel emlékeznek Nagykanizsán a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára. ”
    (www.kanizsa.neplap.net)

    “2010-ben a várpalotai zsideszes városvezetés eltervezte, és elkötelezte magát arra nézve, hogy a maga kétharmadával városi ünnepséget (sic!) rendez Trianon alkalmából,..”
    (varpalota.jobbik.hu)

    “A nyíregyházi Hősök terén a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg is képviseltette magát. A Himnusz eléneklése után Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének gondolatait hallhattuk, melynek fő témája egyértelműen Trianon volt, és a gyászünnepet megzavarni kívánkozók.”
    (szentkoronaradio.com)

    “Maglód Város Önkormányzata és a Maglódi Polgári Kör június 4-én Ereklyés Országzászló emlékművet avat, amelynek díszvendége és ünnepi szónoka Duray Miklós, az MKP stratégiai elnöke lesz. A trianoni emlékmű avatására 16:30-kor kerül sor a központi iskola mellett”
    (www.felvidek.ma)

  9. Szemezgetésképp néhány rendezvény (uhh, talán ebbe a szóba is bele tud kötni aki akar..de azért még szép és változatos nyelv a magyar!):

    “2010. jún. 04.
    Trianon 90.emléknapja – ünnepség a Mindszenty-szobornál”
    (www.minalunk.hu)

    “A Lósi-völgyben közadakozásból épül az ökumenikus templom, amelynek megszentelésére a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján kerül sor 2010. június 4-én, délután három órakor. Az ünnepséget 14 óra 55 perctől a Duna Televízió élőben közvetíti. ”
    (www.hunhir.hu)

    “Nagyszabású ünnepség a a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján
    Minden eddiginél nagyobb szabású ünnepséggel emlékeznek Nagykanizsán a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára. ”
    (www.kanizsa.neplap.net)

    “2010-ben a várpalotai zsideszes városvezetés eltervezte, és elkötelezte magát arra nézve, hogy a maga kétharmadával városi ünnepséget (sic!) rendez Trianon alkalmából,..”
    (varpalota.jobbik.hu)

    “A nyíregyházi Hősök terén a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg is képviseltette magát. A Himnusz eléneklése után Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének gondolatait hallhattuk, melynek fő témája egyértelműen Trianon volt, és a gyászünnepet megzavarni kívánkozók.”
    (szentkoronaradio.com)

    “Maglód Város Önkormányzata és a Maglódi Polgári Kör június 4-én Ereklyés Országzászló emlékművet avat, amelynek díszvendége és ünnepi szónoka Duray Miklós, az MKP stratégiai elnöke lesz. A trianoni emlékmű avatására 16:30-kor kerül sor a központi iskola mellett”
    (www.felvidek.ma)

  10. Talán hírverést csaptam a Retro-táncdalfesztiválnak, bár ha valaki ettől kapott kedvet a részvételhez, az vendégem a Pilvax legfinomabb koktéljára :-D! Ha így is van, akkor sem bánom, hogy felvetettem a témát, mert az önmagában valóban jelentéktelen ügy, rendkívül komoly, továbbgondolásra érdemes kérdéseket vetett fel!

    @ngie történelemről, politikáról beszél és szavaiból szabadelvű (liberális) gondolkodásmód érződik, amelynek a lényege, hogy hadd tegye mindenki azt, ami jól esik neki. Andy pedig a részben elbutított népről, részben a ló túloldalára áteső, túlzásba vitt nemzeti hevületről szól, feltéve a kérdést: „van-e értelme ezen lamentálni?”

    @ngie hozzászólásához több ellenvetésem is van. (Ugyan nem tartozik szorosan a vita tartalmi részéhez, de helytelen Trianonnal kapcsolatban „ünnepségről” beszélni, maradjunk a „megemlékezés” kifejezésnél!) A vitatott probléma nem történelmi és nem politikai, ezt nyomatékosan hangsúlyozom! A vitaindítóban bizonyára nem fogalmaztam kellő pontossággal, ezért megpróbálom egy példával megmagyarázni, hogy mire gondoltam.

    Valaki nagyon régóta szervez egy házibulit, meghívja a barátait, stb. Közben meghal a szomszéd édesanyja és a tervezett házibuli napján temetik. Tegyük fel, hogy a bulit rendező soha az életben nem látta a szomszéd édesanyját, vagy ismerte és kedvelte, netán szerette is! Mindkét esetben – szerintem – akkor dönt helyesen, ha elhalasztja az összejövetelt, első esetben tapintatból, második esetben együttérzésből.

    Minden ember életében vannak ünnep- és gyásznapok. Születésnapokon ünneplünk, halálozási évfordulókon pedig kimegyünk a temetőbe, rendbe tesszük a sírt, viszünk virágot és mécsest gyújtunk. Kicsit újra együtt vagyunk a halottal, felidézzük emlékét. Mindezeket más-más lelkülettel tesszük.

    A nemzetek életében is vannak ünnep- és gyásznapok. Nekünk, magyaroknak bőven kijut az utóbbiakból: Június 4-e, Október 6-a, November 4-e, December 5-e mellett a mohácsi csatavesztésen át Buda török megszállásáig, hosszan lehetne sorolni a szomorú évfordulókat. Azonos helyen élő és nyelvet beszélő emberek népeket alkotnak, de nemzetté attól válnak, hogy viselik múltjukat, hogy a jelenben együvé tartoznak és úgy élnek, hogy továbbépítve őseik hagyatékát adják azt át utódaiknak! Csak egy pillanatra idézzétek szemetek elé a Lánchidat és érteni fogjátok, mire gondolok!

    Itt térnék ki Andy soraira, melyekkel teljesen egyetértek! Valóban az „überszittya magyarkodás” inkább ellenérzéseket szül, nincs ezzel vitám. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hol kezdődik a ló túloldala? Melyek azok a külsőségek, viselkedésformák, amelyek ellenérzéseket szülnek?

    Befejezésül még valami. Június 4-én nem lesz Kormorán hangverseny a Szent István Bazilika előtti téren. Állítólag Erdő Péter bíboros nem járult hozzá, nem tudom, hogy ez igaz-e, nem tudom a döntés mögött meghúzódó okokat sem, de mélyen elszomorít és kétségbe ejt. Nem elég, hogy a mi zenekaraink kiszorulnak a médiákból, most már a tereinkről is… Az idegenszívűek meg jót röhögnek a markukba… akár pénteken este a Margitszigeten…

  11. Payer Andráson csodálkozom…

  12. Péter, értem én a felháborodásod.
    Na de tanultál latint mint orvostudor..
    Panem et circenses….( lehet, elírtam, de én nem tanultam anno :))
    Emlékszel, lehurrogtatok, amikor anno a kobakon írni mertem, hogy mit várunk, mit remélünk, hisz látható, ide jutottunk már régen. Elég ennyi az elhülyített, elbutított népnek, mert nagy része sajna az…a másik része pedig teljesen a ló másik oldalára átesett, gyakorlatilag mindenért kardot ragadó hujjdenagyonnemzetielvakultretteneteséljenhungária, akik miatt pedig teljesen elfogadható ellenérzés generálódik általában az emberekben.
    Józan paraszti ésszel megértett középút…na az az ami nagyon kevés van.
    Van értelme ezen lamentálni?
    Andy ( ha még emlékszel e névre :):):))

  13. 🙂 Biztos voltam benne, hogy a “történelmi diktátor” szerepedből nem lehet kizökkenteni… 😀 😉

    …de nem minden ember egyforma, és nem ugyanúgy gondolkodnak. Ha pedig a politikát is belekevered, nézd meg a választási eredményeket…

    vannak másmilyen emberek, akik másképp gondolkodnak, mint ahogy szeretnéd..
    Más dolgok érdeklik őket, más dolgok a fontosak…
    …ők miért ne mehetnének a Táncdalfesztiválra? Miért üljenek otthon, vagy nézzenek/hallgassanak olyan rendezvényt ünnepséget, ami nem érdekli őket, hiszen Te is leírtad:
    “ha ezt valaki nem érti, kísérletet sem érdemes tenni arra, hogy megértse…”

    Talán jobb téma lenne arról beszélgetni, melyik városban milyen Trianon90 ünnepség lesz…mert minden nagyvárosban lesz, és egész színvonalas programokkal!
    (mint ahogy Te is említetted a székesfehérvárit…)
    😉

  14. Alapvető tévedés az gondolni, hogy június 4-e egy száraz történelmi évforduló, egy darab múlt ! De ha ezt valaki nem érti, kísérletet sem érdemes tenni arra, hogy megértse…, különösen ha egy zeneszerző halálának évfordulója és Trianon között vonunk párhuzamot… mert nem egyforma súlyú dolgok ezek @ngie!

    Lesznek más rendezvények is? Legyenek! Jobb oldalon olvasható, hogy mik leszenk az általad felsoroltakon kívül, például Kormorán és IA… engem ez kielégít és méltóvá teszi a megemlékezést. A többi meg nem érdekel…

    A “Volt egyszer egy Táncdalfesztivál” pedig azért lóg ki ebből a sorból, mert kifejezetten a Kádár kort idézi, azt a gyilkos rendszert, amelyben elérték, hogy azok, akiket ” a történelem nem érdekel” még 2010-ben se legyenek képesek felfogni, mit jelent és mit takar az a szó, hogy Trianon… 🙁 🙁 🙁

  15. Nem ismerem(/jük) a dolgok hátterét,…miért éppen június 4-én lesz ez…de én nem ítélném el egyből ezt az egészet! Lehet, mindenképpen akartak egy ilyet csinálni, de csak ezt a dátumot tudták úgy összehozni…

    Neked pedig megvan a választási lehetőséged, hogy elmész-e megnézni, vagy sem!

    De ilyen alapon folytathatnád a felháborodást az egyéb ‘NEM Trianon megemlékezés’es rendezvénnyel!

    Segítek picit: INNA Live koncert; Magyar népzenei est a Duna Palotában; Kugli koncert; Molnár Dixieland Band & Malek Andrea; Monteverdi: Vespro della Beata Vergine, 1610 (a Zeneakadémián); Juliette Lewis koncert; NAUTILUS KONCERT; STARGARDEN (és épp péntek este lesz Deep Purple!!!); …

    (((lehet, hogy a komolyzenével foglalkozó emberek meg háboroghatnának, hogy a “mai napon” született/halt meg X zeneszerző..és miért nem az ő emlékére vannak koncertek…és még folytathatnánk ‘általános iskolai tantárgyanként’ vagy tudományonként a vitát, amiből Te itt a történelmet emeled ki…)))

    ‘Mi volt az a Táncdalfesztivál? ‘
    …úgy gondolom, manapság a Megasztár, meg a Csillagszületik/X-faktor stb tehetségkutatók a megfelelői. Annyi különbséggel, hogy annak idején talán nem volt ennyi hatalmas-önbizalommal-rendelkező jelölt, színvonalasabb volt a felhozatal, és nem (emeltdíjas) sms-ekkel lehetett továbbjuttatni a versenyzőket…
    (ezáltal kevésbé szólt a pénzről, inkább a tényleges zenei különlegességekről és tehetségekről…)

    Szerintem, értelmetlen erről így itt vitatkozni, mert 😉 ismerve Téged, nem is akarod ezt másképp látni!
    Számodra fontosabb jelentősége van júni 4-nek történelmi szempontból…
    (..és vannak akiket a történelem nem érdekel…Nekik pedig kell valami program ahová mehetnek! )

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..