máj 182010
 

Kis dolgok dicsérete

Csaba testvér otthonában

“Általában megfontoltan „komoly” dolgokat kérünk a jó Istentől, csak olyanokat, melyek igenis nagyon fontosak, szükségesek. Mi papok is arra biztatjuk a híveinket, hogy igenis csak „komoly”, lényeges dolgokban lehet kérni Isten segítségét. Persze ez azt is jelenti, hogy sokszor mi magunk is egymáson csakis „komoly” dolgokban vagyunk hajlandók segíteni.

Sokszor rácsodálkoztam a Kánai menyegzőre, Jézusra és az ő drága édesanyjára, a fia által csodát tevő Máriára. A Szűzanya diszkréten félrehívja a fiát és jelzi, hogy baj van, elfogyott a bor. Jézus Mária kérésére több száz nagyon jó minőségű borral ajándékozza meg az embereket. A mai jólfésült világunkban biztos botrány lenne, hogy egy szent, egy komoly egyéniség nyilvános fellépését azzal kezdené, hogy egy jókedvű, vidám társaságot megajándékozna sok-sok liter borral.

Döbbenetes: hisz bor nélkül lehet élni! De amúgy is már a lakodalomra beszerzett bor elfogyott, eleget ittak?! De azt is mondhatnánk: jó, jó, legyen bor, de 15-20 liter bőven elég, és kész, aztán józanon, szépen mindenki menjen haza. Engem újból és újból megdöbbent Istennek ez a határtalan nagyvonalúsága, túláradó jósága, parttalan szeretete. Nem szűkmarkú az Isten, és nem is idegesen pánikoló, hogy: „jaj, mi lesz, ha az emberek talán többet isznak? Majd az ég angyalai mit fognak mondani ha itt nekem ezek dalolva reggel elindulnak haza felé?”

Istennek ez a nagyvonalú jósága, a jelentéktelen, marginális dolgokban is megnyilvánuló szeretete arra ösztönöz, hogy ne csak a lényeges, igazán fontos dolgokban legyek az embertársaim szolgálatára, hanem sokszor a kis dolgokban is, a semmiségekben is szeressem őket. Soha nem felejtem azt a szép napot, mikor először mentem el mint kispap az elmekórházban. Volt egy nagyon beteg néni. Akkoriban a kommunizmus végső éveiben sajnos az őrjöngő betegeket lánccal kötötték az ágyhoz. Szegény beteg nagyon ápolatlan volt, nagy kajla körmei idétlenül töredezve meredeztek, és én szépen nekiálltam levágni azokat. A vergődő néni pillanatok alatt lecsendesedett, és szeretettel hagyta, hogy a magam férfiúi ügyetlenséggel levágjam a körmét és megigazítsam a haját, a kendőjét. Nagyon szép barátság szövődött köztünk. Sokszor bíztatva mondotta, hogy csak semmiért ne aggódjak, „mert ő mindenben segítségemre lesz…” A néni már rég meghalt, de én úgy gondolom, hogy e kis „semmiségekkel”, – hisz mint vékonypénzű kispap, én anyagi dolgokkal nem tudtam őt megajándékozni, – egy igazi jó barátot találtam benne. Hiszem, hogy ez a sok szenvedésben megtisztult lélek majd velem, „védencével” szembe fog jönni az utolsó ítéletkor. Mostanában is sokszor kérem az én „névtelen szentem” közbenjárását egy-egy gondomban, bajomban.

Egy másik kedves történet is eszembe jut. Húsvét másodnapján néhány fiammal mi is elmentünk locsolni. A város szélén a nagy szemétdomb mellett több szegény család is lakik. Ott él egy kis viskóba egy fogatlan öreg koldusasszony is. Én azelőtt többször is voltam nála, élelmet, ruhát, „fontos” dolgokat vittem és még „fontosabb” tanácsokat adogattam nekik. De ezen a szép tavaszi napon, nem vittem semmit, csak megálltam a rongyaiban görnyedező néni előtt és szépen, ahogyan illik egy férfinak a nővel szemben, megszólítottam a mamát és megkérdeztem, hogy: „hallom, hervadozik a virágszál, szabad-e locsolni?” A néni megütközve mondta: „Ó, atya, ne butáskodjon…!” Én mosolyogva ránéztem. Majd a néni, mint egy szemérmetes nagylány, szépen kiegyenesedett, felém fordult, és láttam, hogy a szemében megcsillan egy könnycsepp. A „fiaim” is elmondták a kis versikéjüket, és szépen megöntöztük a nénikét. Soha se feledem el, ahogyan az a fogatlan arc elpirult, majd a néni eltűnt, és a rongyai közül elővarázsolt egy szép piros almát, hogy megköszönje azt, hogy emberként fordultunk feléje. Kis dolog, néhány kölnicsepp és egy piros alma, de én úgy éreztem, hogy a felebaráti szeretetnek egy hihetetlenül szép, új útja nyílt fel előttem, az emberség útja, hol már nem létfontosságú dolgok cserélnek gazdát a bürokrácia szabályai szerint kitöltött papírformák szerint, hanem ember találkozik a hús-vér emberrel, a testvér a testvérrel.

Csodálom Mária figyelmességét, hogy az emberek gondjait megérzi, és Isten segítségét tudja kérni még egy ilyen mellékes kis dologban is, ahhoz, hogy egy jól induló lakodalmas buli jól is végződjön. Adná az Isten, hogy egymáshoz ne csak drága, létfontosságú adományokkal „törődjünk”, hanem a magunk egyszerű kicsinységében is tudjunk egymásnak társai lenni a bajban. Merjük egymást megajándékozni egyszerű kis dolgokkal, egy nyugodt sétával, vagy egy vidám, vasárnap délutáni römijátékkal, vagy ha annak látnánk szükségét, talán azzal, hogy megiszunk a másikkal egy kávét, vagy jó hideg sört.

Szeretettel, Csaba t.”

2010-ben Csíksomlyón Csaba testvér mond szentbeszédet. Forrás.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..