máj 122017
 

Indulnod kell… vannak élethelyzetek, amikor az ember éhezik, szomjazik s elindul, hogy enni- és innivalót keressen. Van amikor a lélek szomját kell oltani, megszólal egy belső hang, egy hívó szó… s indulnod kell!

Ezért keltünk útra, mert Sümeg hívott. Egykori tanítóm, Barsi Balázs atya 1997 óta a ferences rendházban szolgálja az Urat. Sajgó lelkünkre kerestünk gyógyírt, az Atya misére invitált bennünket. Csoda volt, amit ezen a szentmisén átéltünk! A gyönyörű barokk templomban megjelent a katolikus liturgia összes szépsége. Krisztus a szentmiséken terített asztalhoz hív bennünket, ünnepi lakomára szólít; bár a külsőségek talán kevésbé lényegesek, de az orgona varázslatos dallama, a kórus éneke, a miseruhák, a szertartás méltósága segít mélyebben megérteni mindazokat, amely a szentírási szövegekből áradnak és tanulunk belőlük. Barsi atya szentbeszéde ajándék volt számunkra, hiszen annyi nyitott kérdésre adott feleletet, hogy nemcsak egy hétre elegendő lelki munícióval bocsátotta el a híveket, köztük bennünket. Krisztus mindenhol jelen van, de szakrális helyeken – például Csíksomlyón – még erősebben érezhetjük, hogy fogja kezünket. A szentmise után elbeszélgettünk Balázs atyával, majd a szerzetesekkel közösen zsolozsmát imádkoztunk. Csodálatos volt, Istennek legyen hála!

Korán délután Somló felé vettük az irányt. Szőlők között barangolni mindenhol jó, de Somló egészen különleges hely. Kápolnák, feszületek és nemzeti lobogóink vigyázzák. Geológiai csoda, talaja és fekvése, az ültetvényekre telepített szőlőfajták különleges borokat nemzenek. Lenyűgöző volt a bimbódzó szőlőfürt, engem az anyaméhben meghúzódó magzatra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a fürtöt egyedül a gazda védi kártevőtől, jégveréstől, fagytól, perzselő hőségtől. Bár nyitott pincére nem leltünk, de megtaláltuk a kóstolás és vásárlás lehetőségét. A Fekete pincészet 2009-es Hárslevelűje nyolc év alatt semmit nem öregedett, csak szépült: mély, aranysárga színe, testessége, illatai, íze, palackba zárva hívta elő 2009 emlékét… Remélem a varázslatot talán valamennyire tükrözik fényképeim.

ápr 132017
 

Fájdalmas húsvéti készülődés ez. Gyötrődésekkel, kétségekkel teli. Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat eseményei… Utolsó vacsora, kereszthalál, feltámadás…

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” – mondta Jézus. Hol találjuk meg békénket? Én csak arra vágyom, hogy legyen béke, elsősorban legbelül, másodsorban körülöttem, harmadsorban hazámban. Békét mégsem lelek. Egyiptomban a virágvasárnapi szentmisén bomba robban, közel ötvenen halnak meg. Az iszlám nevében. Ez az iszlám itt toporog határainkon, Európa katedrálisai közül nem egy mecsetté alakult, egyértelmű, hogy el akarnak pusztítani bennünket. Nemcsak vallási, hanem faji okok miatt is, életünkre, otthonunkra, hazánkra támadnak, nemcsak bombával ölnek, autókkal hajtanak a járókelők közé. Hétköznapi fasizmus. Miféle világ ez körülöttem?

Üldöztek bennünket sokszor, az Oszmán birodalom, a megszálló ateista kommunista gazemberek. Most már látszólag védekezésre képtelenek vagyunk. Már Budapestet is felforgatják, mondvacsinált okokkal, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne legyünk gátja az inváziónak.

Közeleg Húsvét, erőt meríthetünk belőle, mert bármennyire is fájdalmas szívünk Krisztus kereszthalálára gondolva, eljön a Világosság, a feltámadás öröme, a szeretet kiáradása! Nem lehetünk tehetetlenek! „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől” – mondta Mindszenty bíboros. Legyünk legalább ennyien, emlékezzünk Jézus kereszthalálára és ünnepeljük feltámadását! Kulcsoljuk kezünket imára, találjuk meg Krisztus békéjét önmagunkban és a világban! Legyen ez a mi Húsvétunk, a mi feltámadásunk ünnepe!

ápr 112017
 

Arra gondoltam, talán Nagyhéten nem illendő borkóstolásról beszámolni, ám mégis úgy döntöttem, megosztom veletek szombati élményeinket. Ha Krisztus az utolsó vacsorán bor színében hagyományozta ránk vérét, a szőlőtő termése nincs távol Nagyhéttől, másrészt, ez a találkozás Kaló Imrével, messze túlmutat egy közönséges borkóstoláson.

Virágvasárnap előestéje Szomolyán

Kellemes társaságban, három autóval vettük Szomolya felé az irányt, miután elfoglaltuk szállásunkat, már 16 óra után elkezdődött a találkozó. Bemutatkoztunk, elindult a kóstolással egybekötött beszélgetés. A hangsúly a beszélgetésen van, a borok megolajozták a gondolatok útját, amelyek a szőlőművelés, borkészítés apropóján elvezettek olyan alapkérdésekhez, mint Isten, haza, család; múltunk és életünk, jövőnk és lehetőségeink, teendőink Kárpáthazában. A pincefalon függő feszület, a tufába faragott turul, a hordók, maga a borospince olyan légkört árasztottak, melyek segítettek az elhangzó gondolatok befogadásában. Mivel lehetetlen vállalkozás lenne visszaadni az elhangzottakat, íme Kaló Imre, – aki a Borászok Borásza – néhány mondata.

Kaló Imre más úton jár, mint a borászok túlnyomó többsége. Másképpen műveli a szőlőt, másképpen készíti a bort, de nem szeretnék belemenni a részletekbe, ha valakit érdekel, itt olvashat néhány gondolatot erről.

Azzal sem szeretnék részletesebben foglalkozni, hogy mit mutattak a borok. Kóstoltunk fehér- és vörösborokat, rozét, utóbbi kivételével valamennyiből száraz és édes tételeket is. A termőhelyen könnyen aszúsodik a szőlő, Kaló Imre elmondta, hogy 10 évből 7-ben van aszúsodás. Ittunk olyan Turán aszút, hogy megilleti a “Térdre, imához!” felkiáltás. Ne felejtsük nem Tokajban, hanem az Egri borvidéken voltunk! Lehetett volna akár egy borból évjáratokat összekóstolni. Meglepően széles volt a fajtaválaszték, így rengeteg tételt ízlelgethettünk. Nem szeretnék egyetlen bort sem kiemelni, de mellbevágó volt számomra, hogy a 2003-as (amúgy legendásan jó) évjárat Olaszrizlingje mennyire ragyogott. Azt is tudjuk, ahogy az embernek sem jó egyedül lennie, borok és étkek alkotnak igazi párost. Míg a pincében hordómintákat kóstoltunk, a vacsorához, amely szarvasborjúból készült kitűnő paprikás volt, palackos tételek is terítékre kerültek. Az almás réteshez kínált édes bor is megmutatta, mennyi játékosság van abban, ha étkeket és borokat jól párosítjuk. Csodálatos volt!

Megajándékozhatja az Úr a földi halandót találkozásokkal Lámpás Emberekkel. Most nem szeretném felsorolni azokat a borászokat, akiket közéjük tartozóknak gondolok, de az biztos, hogy Kaló Imre is ott van közöttük, épp úgy mint az élet más területeiről például Papp Lajos, Böjte Csaba, Koltay Gergő, Nyerges Attila, Kassai Lajos és hosszan sorolhatnám a tudományok és a művészetek Lámpás Embereit. A borász a kettő között áll, a pohárba kerülő nedű a tudományból kinőtt művészet, gondolatok formálják, miközben gondolatokat formál. Mi pedig hálás szívvel nézhetünk az Égre, hogy megajándékoz az Úr bennünket!

Már 142017
 

“Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában, rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok.

Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet jövendője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szívemből.

Életrevalók vagytok. Életrevalóbbak, mint mi voltunk a ti korotokban. Okosabbak is vagytok, óvatosabbak és mérsékletesebbek. Megértőbbek egymással és idegenajkú embertársaitokkal szemben. Az élet tanított meg erre. Látókörötök szélesebbre tágult a történelem viharverése folytán. Minden lehetőségetek megvan ahhoz, hogy egy okosabb, emberiebb és talán szebb világot építsetek föl magatok köré, mint amilyen a mienk volt.

Adja az Úristen, hogy így legyen. Mindaz azonban azon múlik, hogy megtudjátok-e őrizni és hajlandók vagytok-e vállalni azt a magyar lelki és szellemi örökséget, amit mi vért izzadva átmentettünk valahogy a különböző “izmusok” özönvizén a ti számotokra, hogy ne legyetek lelki koldusok egy özönvíz-utáni új világban. Ez az örökség a tietek egyedül és senki másé nem lehet ezen a földön. Ha ti eldobjátok magatoktól, örökre elvész. És nem csak önmagatokat fosztjátok meg valamitől, ami pótolhatatlan, de nélküle szegényebb lesz az emberiség is.

Nekünk magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki nem veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt, ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául, spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük, mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük el, az övéket soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk az emberi világban s lelkileg elpusztulunk benne, mint a gyökerét vesztett fa.

Véreim, fiatal magyarok, jól-rosszul, de valahogy átmentettük számotokra azt a nemzeti örökséget, ami Isten rendelése folytán a tietek. Átmentettük azt földrengésen, világégésen, nemzetpusztító, lélekgyilkoló nemzetköziség mesterséges tanainak szennyes özönvizén keresztül. Ha egyebet nem tudtunk értetek tenni, de ezt megtettük s becsülettel őrködünk fölötte, ameddig élünk. De a többi már a ti dolgotok és a ti felelősségetek. Egyet ne feledjetek el: amíg magyarok vagytok s az ősi kulturörökség erkölcsi alapján álltok, addig Isten által kijelölt helyetek és szerepetek van a világban. De ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Én bízom bennetek. Áldjon meg mindannyitokat az egy igaz Isten, kőszikla-örökségünk magyar Istene!”

feb 092017
 

Hatvan éve, 1957. február 9-én hunyt el Horthy Miklós. Hajlott kora ellenére, nem betegség okozta végzetét, hanem megszakadt a szíve. Két hónap telt el Forradalmunk leverése után, évtizedes portugáliai száműzetése idején, utoljára ébredt fel a remény, hogy még életében láthatja hőn szeretett hazáját. Azok az aljas bitangok, akik ruszkikat hívtak a világ legtisztább Forradalmának letiprására, nem mellesleg Magyarország kormányzóját is meggyilkolták! Mert adódhatnak olyan alkalmak, amikor a fájdalom nem túlélhető…

Horthy Miklós mellszobra Csókakőn

Horthy Miklós történelmi szerepe – mint megannyi másé – sok nézőpontból értékelhető. Kevés olyan vezetője volt hazánknak, akire ekkora terhet rakott az Úr. A trianoni megfosztás, majd az első kommunista diktatúra után, egy gazdaságilag, morálisan, katonailag kivérzett hazát kellett talpra állítania, teljesen jogos revíziós igényekkel, az áruló, ostoba Nyugat, a sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország szorításában. Csak rossz és még rosszabb között választhatott. Fia a fronton halt hősi halált.

Nem ültették Nürnbergben a vádlottak padjára, nem volt miért. Élete utolsó éveit Portugáliában töltötte, ám lélekben akkor is velünk volt. Emberi tisztességéhez semmilyen kétség nem férhet, egyetlen, azóta hatalomba került országvezető sem léphet nyomdokába. Nagyon kevés szobra van, nincsenek közterületek elnevezve róla, mégis, sokan szívünkben őrizzük emlékét.

Miután az utolsó megszálló ruszki katona is eltakarodott, földi maradványai a kenderesi családi birtokon pihennek. A Jóisten áldja őt, nyugodjék békében!

Nemzeti gyásznap

 Szerző: - 15:59  Vélemény? »
jan 232017
 

Ady Endre:
Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!…

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!

A fénykép forrása.

 

 

Gyász

 Szerző: - 12:53  1 hozzászólás »
jan 212017
 

A Magyar Kultúra Napjáról készültem emlékezni, amikor érkezett a hír: magyar középiskolás diákok égtek benn egy autóbuszban, a Verona melletti autópályán. Kit ne ütne szíven a sok értelmetlen halál, fiatal, még éppen szárba szökött életek válnak semmivé, tragikus hirtelenséggel? Leírhatatlanul fájdalmas erre gondolni, s arra, hogy akár a mi középiskolás gyermekeink is szénné éghetnek bármikor egy balesetben. Ha azt írjuk, hogy őszinte részvétünk és osztozunk az itt maradottak fájdalmában, semmit nem mondtunk…

Egyebet nem tehetünk, imáinkkal kérjük az Urat, segítsen elviselni az elviselhetetlent!

(Kép: larenta.it)