ápr 022018
 

Csurka István már húsz esztendeje világosan látta, leírta hogy mi lesz azoknak a folyamatoknak a végük, amelyek már akkoriban kezdtek körvonalazódni. Európa megszállás alatt áll, s hogy Magyarországot ez mindeddig alig érintette, leginkább a jelenlegi politikai hatalom ellenállásának köszönhető. Ám “demokrácia” van, az urnák elé járulhat a nép, hogy hálából elkergethesse őket. A talaj előkészítve, sajtómunkások, közéleti szereplők, a közösségi háló éber cenzorai, az NGO-k munkatársai (és sokan mások) megtették ami rajtuk állt, nincs más hátra, mint Kádár népét az urnákhoz terelni… Ami Trianonban még nem volt elég, az április 8-án, a szavazófülkék magányosságában megvalósul, így fejeződik be Magyarország felszámolása.

Isten óvjon bennünket, benneteket!

” A végső cél a Magyarság kipusztítása.

Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.

Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.

A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.

Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.

A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz. itt a Kárpátmedence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.

Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”

Csurka István, 1998. február 8.

ápr 012018
 

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Szent három nap

 Szerző: - 11:15  Vélemény? »
Már 292018
 

NAGYCSÜTÖRÖTÖK

Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása.

A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt tartja a püspök papjaival együtt ünnepélyes krizmaszentelő misét, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.

Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. Jézus Krisztus ekkor adta át búcsúajándékait: szeretetének jelét a lábmosásban, Testének és Vérének szentségét, a papi átváltoztató hatalmat, s mintegy végrendeletül elmondta búcsúbeszédét és főpapi imáját egyházáért.

A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.

A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi.

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomokban a harangok, „a harangok Rómába mennek”, s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra.

NAGYPÉNTEK

Nagypénteken a római katolikus egyházban nem mutatnak be teljes szentmisét, mert a katolikus hagyomány szerint ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. A nagypénteki szertartásból ennek megfelelően az átváltoztatás (konszekráció) kimarad, csak igeliturgia van, áldoztatással. Erre utal a nagypénteki szertartást elterjedt elnevezése a csonka mise is.

A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

NAGYSZOMBAT

Nagyszombaton a katolikus egyház papsága a hívekkel együtt Krisztus sírjánál elmélkedik az Úr szenvedéséről és haláláról. Az oltár, amit nagycsütörtökön napon minden felszerelésétől megfosztottak, üresen áll. Nem tartanak szentmisét sem.

Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés.A jeruzsálemi Szent Sír templomban minden év nagyszombatján éjfélkor megismétlődik a tűzszentelés szertartása.Régente az új tűz, amellyel a keresztények a húsvéti ételeiket főzték, a nagyszombati, megszentelt tűz parazsától vagy szenétől lobbant lángra. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. 7 olvasmány van, majd a prédikáció után 12 egyetemes könyörgés. Ebben a világ embereiért és vezetőiért, valamint a papságért könyörögnek. Az áldoztatás után a pap – az asszisztencia vezetésével – elindul egy körmenetre. A visszaérkezés után áldást mond, és elbocsátja a híveket. A következő mise általában éjfélkor kezdődik, de egyes egyházközségekben hajnalkor. Ez már Jézus feltámadását jelzi, ez a vigilia-mise.

(Forrás: Wikipédia)

Már 222018
 
2018. március 15. Békemenet. A hetedik… Az embernek különböző kicsengésű asszociációi támadnak. Akár az, hogy a hetes szám meseszám, akár József Attila verse az emberi élet küzdelmeiről. A Békemenet minden alkalommal a jelenlegi kormányt támogató, óvni, védeni akaró emberek demonstrációja. Az első 2012 januárjában volt, miután az Európai Unió a 2010-es választás után gyakorlatilag azonnal egy agresszív, tulajdonképpen a kormány megdöntésére irányuló támadást indított – a hazáját bármikor készséggel eláruló magyarországi balliberális oldal közreműködésével.

Fotó: Origo.hu

A mostani Békemenet kettős céllal született. Elsősorban a hazánk migrációs politikája miatti külföldi támadások, részben a „hódmezővásárhelyi színjáték”, az időközi polgármester választás manipulatív kampánya, eredménye és következményei nyomán hívták életre a szervezők.

A buszon, ahogy Budapest felé közeledtünk, egyre erősödött bennünk a legelső ilyen út emléke, hangulata. Az még nem Békemenet volt, hanem 2002. április 13., amikor Orbán Viktor először hívta össze a hazafiakat az Országház elé, az akkor még kétfordulós választás első fordulója után, hogy a Ron Werber nevével fémjelzett baloldali gyűlöletkampány ellensúlyozására lelket öntsön a keresztény, nemzeti oldal szavazóiba. Hogy összehozzon, öntudatra, önbecsülésre ébresszen, valódi politikai közösséggé alakítson minket. Sikerült. Tíz évvel később az első Békemenetet már nem ő kezdeményezte, hanem pontosan az ő támogatására rendezte ez az öntudatra ébredt civil közösség. A mostanit szintén, és valahogy megint beletrafáltunk! Éppen a kellő pillanatban történt meg ez is. Sportnyelven szólva a balliberális oldal egy „talált gól” után már a győzelemben reménykedett, de három percen belül mi újra lőttünk egyet, és ezzel helyreállt a meccs eredeti képe.

Buszaink a Bem tér mögötti Tölgyfa utcában álltak meg egy pillanatra, hogy leszállhassunk, s a Fekete sas utcán át a „Kaposvár” tábla mögött „bevonuljunk” a térre. Javában gyűlt a tömeg. Mi, maradván a Bem tér végében, nem is láttuk, hogy a Bem rakparton, s Margit hídnál mennyien lehetnek, de azt láttuk, hogy a tér teljesen tele van. Sajnos érthetetlen módon nem volt kihangosítás, így inkább csak sejtettük, mint hallottuk a lengyel csoport, s a magyar szervezők kölcsönös köszöntő beszédeit. Az eső is eleredt, de ez sem lohasztotta le lelkesedésünket. Beszélgettünk egymással és a mellettünk álló más településekről érkezett csoportokkal. Azután 1 óra körül megindult a tömeg. A Bem rakpartra kiérve tárult elénk a hömpölygő, s távolabb, már a hídon átkelő sokaság. Hát… ilyet már régen láttam (igaz többször is). Mit mondjak: tényleg sokan voltunk. A hídon kígyózó tömeg eleje elveszett a pesti oldalon Szent István körút házai között, s visszanézve a Bem rakpartra még mindig zárt sorokban áramlott a nép. A lengyelek ekkorra már nem képeztek egységes csoportot, itt is, ott is fel-feltünedeztek zászlóik, transzparenseik a magyarokéi között. A hol erősödő, hol alábbhagyó esőben időnként a Kossuth nótát, vagy a Gábor Áron rézágyúját énekeltük. A tömegben mindenfelé fiatalok cikáztak a Minority Safe Pack – az őshonos kisebbségek jogainak európai parlamenti napirendere tűzéséért aláírást gyűjtve. Egyre jobb lett a hangulatunk, már készültünk a Kossuth téri nagy találkozásra. A hídon a középső, a közlekedési sávokat elválasztó korlátokra itt-ott fiatalok kapaszkodtak fel, és álmélkodva fényképezték, videózták okostelefonjaikkal a vonulást.

Amikor átértünk, kissé megbomlott a rend. A Békemenet eredeti útvonala bevezetett a Nyugati térig, hogy onnan a Bajcsy Zsilinszky úton jussunk el az Országházzal szembeni Alkotmány utcába, de sokan már a pesti hídfőnél, a Jászai Mari téren, vagy valamelyik következő keresztutcán befordultak az Országház felé, hogy minél közelebb lehessenek a színpadhoz. Mi a kijelölt útvonalon haladókkal tartottunk, aminek két negatív következménye lett. Először is az Alkotmány utca sarkától nem messze az egyik ellenzéki párt, a korábbihoz gyakorlathoz hasonlóan egy tribünt állított fel, ahonnan őrült hangerővel kommunista mozgalmi indulókat játszottak, s Kádárék mintájára integettek, jelezve, hogy a felvonulást kommunista csökevénynek tartják. Ők! Mind a nyolcan, ötven rendőrrel körülvéve, hogy bántódásuk ne essék! Komolyon mondom, nem igaz, hogy nem érezték, hogy ez mennyire nevetséges! Az ellenzék gúnyol minket, miközben tudjuk: savanyú a szőlő! Mindenüket odaadnák, ha ennek a tömegnek csak a tizedét össze tudná hozni a tüntetésein! A másik kellemetlenség az volt, hogy ekkora kerülőt téve olyan későn érkeztünk meg, hogy már csak az Alkotmány utca kb. feléig jutottunk el az „embertengerben”. Meglepve tapasztaltuk, hogy egyáltalán nincsenek kivetítők csak hangszórók voltak. Akik kiszorultak a Kossuth térről, vagy ott az emelvénytől távol álltak, nem láttak semmit, csak hallották a történéseket. Pedig igen szép verses, zenés, táncos műsort állított össze Vidnyánszky Attila! De mindenki tudta: itt és most nem az a fontos, hogy mi lássunk, hanem, hogy minket lássanak. Az embertömeget, a hullámzó piros-fehér-zöld zászlóerdőt. Ország-világ ránk csodálkozzon, és akár megrettenjen: az országot jó irányba vezető kormányhoz és miniszterelnökhöz, a nemzet fogalmához hű tömeg nem fogy! Nem olvad, nem fásul el, nem veszíti el a hitét – és a józan eszét! Hátborzongató volt együtt szavalni a Nemzeti dalt az egyik előadóval, de főleg a Himnuszt Orbán Viktor miniszterelnök úrral – a mi Viktorunkkal!

A buszokhoz visszatérve is a régről ismert jelenet: az induló buszokon ülők és a még csak társaikra várók búcsúzkodása, integetés kézzel, zászlóval, transzparenssel. A sok álldogálástól és hosszú meneteléstől kissé bágyadt, mégis fellelkesült mosolyok! Elképesztően jó érzés!

Egy biztos: a Békemenet méltó volt március 15-éhez! Békés, de hihetetlen erőt sugárzó demonstráció nemzetünk függetlensége mellett! Az nem lehet, hogy ne mi nyerjünk április 8-án!

Nagyböjt

 Szerző: - 18:11  Vélemény? »
feb 142018
 

Húsvét előtti negyven nap a nagyböjti időszak, amelyben Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk és készülünk feltámadását ünnepelni. Hamvazószerdával veszi kezdetét, amikor a télbúcsúztató farsangi vigalmak után az elmúlás kerül érzelem- és gondolatvilágunk fókuszába. Szigorú böjti nap, teljes hústilalommal, háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni, ugyanúgy, mint nagypénteken. Az időszak többi péntekén hústilalom van, halat szabad fogyasztani.

Egyházunk külsőségekkel is jelzi, hogy az év legfontosabb, bűnbánati időszakába értünk. A katolikus templomokban lefedik a főoltárok feletti festményeket, a misézők lila színű miseruhát öltenek, szentmiséken nem hangzik fel a Dicsőség himnusza (Gloria…), péntekenként keresztúti ájtatosságot imádkozunk, felidézve Jézus szenvedéstörténetét. Az Egyház nem hirdet menyegzőt, a híveknek a zajos rendezvények kerülését javasolja.

Fájdalmas, ám mégis gyönyörű időszak veszi kezdetét. Az Úr kínszenvedése, kereszthalála a feltámadás katarzisában oldódik. Jó alkalom ez a negyven nap az elcsendesedésre, a bűnbánatra és az elmúlásra való felkészülésre, miközben az újjászülető természet is a folytatás reményét üzeni. Húsvét vigíliájában, amikor örömünk kiárad a templomból és körmenetek indulnak, megérinthet bennünket az örök élet reménysége! Minden hívőnek érdemes végigjárnia saját keresztútját és bűnbánatot tartania, mert enélkül senki sem üdvözülhet a végső búcsút követően.

 

jan 312018
 

Elhangzott volna 2018. január 27-én Budapesten, a Belvárosi Plébániatemplomban

“Nehéz terhekkel járulok eléd, Uram! Engem arra kértek Szent Hajlékodban, hogy beszéljek a Horthy családról, a kormányzóról, hitveséről, fiairól és Ilona asszonyról.

Itt, a Belvárosi Plébániatemplomban Szent László királyunk, Szent Erzsébet és Szent Gellért vértanú püspökünk ereklyéje olyan szívünket dobogtató, lelkünket mozgósító erőt ad csendes imánkhoz, amely távol tart minden méltatlan gyanakvást. Te jól tudod, Uram, hogy nem a kedveskedő nosztalgia, még kevésbé a provokáló szándék vezet bennünket. Amikor a Horthy családra és Horthy Miklósra emlékezünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a vesztes háború után, a kíméletlen és brutális kommunista terrort követően a kivéreztetett magyarságnak és a példátlanul megcsonkított hazánknak olyan vezetőt adtál Uram vitéz nagybányai Horthy Miklós személyében, aki képes volt rendbe tenni országunkat a két világháború között. Revíziós politikája történelmi szükségszerűség volt. Nem törődhetett bele az ország területe kétharmadának elcsatolásába. Az mindmáig a gyalázatos tria­noni döntéshozók szégyene!

Horthy Miklós az ország kiszolgáltatott helyzetében, a hitleri hadvezetéssel szemben is vette a bátorságot a lengyelországi lengyel és köztük zsidó menekültek befogadásához. A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében is. Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben.

Jól tudom, Uram, hogy szinte lehetetlent kérek. Akik elszenvedték az üldöztetést, a megbélyegzést, a haláltáborok megsemmisítő borzalmait, azok és utódaik örökké sirató kegyelete szent és sebezhetetlen. Mégis azt kérem tőled, Uram, hogy segíts bennünket a megbékélésben!

Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. Részleteiben elemezni, tényekkel szembesíteni az évtizedeken át tudatosan torzított, Horthy Miklósról alkotott képet, történészek feladata, felelőssége. Történészek feladata ezt elvégezni a tudományban, az oktatásban, az iskolai tankönyvekben. De politikusok, közéleti emberek dolga megbecsülni és bátran, mindenféle támadás ellenére vállalni a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, amit józan ésszel és méltányossággal ma is vállalhatunk, és vállalnunk is kell.

Idő kell ehhez, Uram, még több gyógyító idő, és rendkívüli türelem.

Horthy Miklós családi történetét most fölidézve, óhatatlanul eszembe jut magának a családnak, az örök családnak a jelentősége az ember életében és sorsában, valamint a családfő és a szülők szerepe az utódok élettörténetében.

Nyilvánvaló, Uram, hogy Horthy Miklós jelleme, emberi tartása nemcsak átöröklés, de férfiúi példája révén is elháríthatatlan hatással volt a fiúk magatartására, jellemére. István jellemében és sorsában jól látható ez a hatás. Tartás, férfiúi bátorság – sok más tulajdonság mellett – az apa nyomán, az ő életútja példája alapján sorsalakító tényező volt István életében és halálában. Ki tudja, milyen sors várt volna rá, és milyen sors várt volna hazánkra, ha 1942-ben Alekszejevkában nem akar bizonyítani, ha nem akarja megmutatni ottani környezetének és bajtársainak, hogy ő a kormányzó helyetteseként, Horthy Miklós elsőszülött fiaként nem kivételezett katona a háborúban. Ha nem akarja bizonyítani, hogy a haza védelmében nincs kivétel; mindnyájunknak ott és akkor kell teljesíteni, ahová éppen rendelték és éppen akkor, amikor kell.

Megfordulhatott Horthy István fejében az is, hogyha a frontszolgálatot vállalja és következetesen végigviszi, akkor hihető lesz mindenki előtt az is, hogy a kormányzó helyetteseként vagy akár kormányzóként is megállja a helyét, bízhatnak benne, hazája számíthat rá. István személye talán lehetett volna nemzetünk számára az utolsó sorsfordító esély. Nem lehetett, mert korai halálában éppúgy, mint életében meghatározó erővel nyert szerepet az öröklött és az édesapai példázat nyomán a becsület törvényét mindig szem előtt tartó jellem.

A család összetartásában, szervezésében és a kormányzónak nyújtott csendes, de annál biztosabb támogatásában – mint általában a közéletben, a politikában szerepet vállaló férfiak életében – a maga asszonyi és édesanyai mivoltában ugyancsak pótolhatatlan a feleség hivatása és feladatvállalása. Ez is családfenntartó szerep. És minél nagyobb felelősség hárul a férfira, a családfőre a nagyobb család, a nemzet sorsának alakításában, annál nagyobb, annál fontosabb az asszonyi, az anyai hivatás teljes értékű betöltése. Horthy Miklós hitvese, Purgly Magdolna asszonyi támaszt jelent férjnek, gyereknek, és ez a támasz, amely a szűkebb családnak biztosíték, nélkülözhetetlen a nagyobb család, a népközösség, nemzetünk számára is.

A Horthy család belső biztonságának, szeretetteljes közösséggé formálásának és fegyelmének aligha lebecsülhető szerepe volt a túlélésben. Hiszen István tragikus halála, ifjú Horthy Miklós elrablása, a német megszállás, nemzetünk háborús veszteségei, majd az emigráció, a mindennapi élet megszervezése Estorilban, idegen környezetben, távolról a haza aggasztó sorsát figyelve, csak a család megtartó erejével volt lehetséges.

A család háborús életének és emigrációs utóéletének rendíthetetlenül hűséges szolgálója volt Ilona asszony, Horthy István özvegye, Horthy Miklós menye, aki évtizedeken át tartotta a család emlékezetét nemzetünk tudatában.

Uram, öt esztendővel ezelőtt hívtad Égi Útjára Ilona asszonyt, akit a Család kérésére ebben a templomban búcsúztattam, és szólhattam a történelmi évtizedeket megidéző életéről. Ilona asszony Horthy Miklós kormányzó mellett a vészterhes fenyegetettségben részt vállalt a kiugrási kísérlet és a zsidómentés kockázatos részfeladataiból. Történelmi örökséget, sorsot viselt évtizedeken át hűséggel, becsülettel, tisztességgel. Aki egyszer is Ilona asszony szemébe nézett, aki fényképen, híradós felvételen vagy Koltay Gábor filmjében érzékelte tündöklő szemének ragyogását, a múltat idéző mondatainak selymes sodrását, az megköszöni Néked, Uram, amiért engedted, hogy Ilona asszony kilencvenöt esztendeig szolgálja hazáját, s legyen visszaemlékezésében, könyvében hiteles koronatanúja a kormányzó úr, Horthy Miklós életének.

Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy erőt adtál, és mindent leírhattam. Tanításoddal élünk: nem lehet üdvözítő a kényelmes kereszténység. Csak az egyenes beszéd köthet, erősíthet olyan megbékélést, amely a kölcsönös tisztelet, megértés és méltányosság jegyében képes tartós nemzeti összefogást formálni. Erre pedig, Uram, mint mindenkor, most is erős szükségünk van.

Kérünk, Urunk, hallgass meg minket!”

Forrás: Magyar Hírlap

Évkezdet

 Szerző: - 11:27  2 hozzászólás »
jan 012018
 

Kinek mit jelent az “ünnep” fogalma? Bizonyára mindenkinek mást. Karácsonykor a Megváltó megszületése okán érzett örömünket kiáltanánk a világba, összejön a szűkebb, tágabb család, fenyőfát díszítünk, megajándékozzunk szeretteinket, az asztalra finom étkek, a poharakba gyönyörű italok kerülnek. Mindazok, akiknek ez nem adatik meg, lelküket ünneplőbe öltöztethetik, ülhetnek akár Titok-karácsonyt. Ám előtte heteken át rohangálunk, idegesek, túlhajszoltak vagyunk, de Szentestén,  minden a helyére kerül, megnyugodhatunk.

Az év vége, év eleje engem régóta hidegen hagy. Az egyetemi évek alatt mindig beárnyékolta a vizsgaidőszak, nem volt alkalmas a gondtalan mulatozásra. Később, munkába állva, igyekeztem ilyenkor ügyeleteket vállalni, ha ezen áron tehettem szabaddá Karácsonyt. Igazából, hogy december után januárt írunk, annyira érint meg, mint bármely más hónapforduló, az sem izgat, hogy a dátum elejére eggyel nagyobb szám kerül. A tűzijátékesőt sem élvezem, egyedül háziállatainkat sajnálom, igaz tudom, az óévtől századok óta zajosan búcsúznak, elűzendő a gonoszt. Egy év múlttá válik, a jövőt meg talán jobb, ha nem ismerjük. A mögöttünk hagyott szilveszter annyiban volt más, vasárnap lévén a Szent Család Ünnepére emlékeztünk templomainkban, s vihettük haza saját családunkra is az áldást. Ez tette számomra különlegessé ezt a napot.

Gondolkoztam, miről lehetne írni, egy finom kávé kortyolgatása közben? Lehetne marasztalni az óévet, ahogyan jó tolla miatt, számomra egyik legkedvesebb publicistánk míves írásában megtette, ám sorai sokkal veretesebbek annál, mint arra én képes lennék. Az írásban felvázolt gondolatok jelentős részével azonosulni tudok; ha saját életünkre gondolok, bizony akkor csodálkozik rá az ember a múlt értékeire legjobban, amikor azok vészesen elillanni látszanak… Lehetne írni az újévi népszokásokról, babonákról és hiedelmekről, de vannak nálam avatottabb ismerői a témának. Górcső alá vehetnénk a jövőt, de a tárgylemezt takaró fedi, minden nappal többet mutat magából, miközben a múlt részévé válik. Amit fel kell értékelnünk az a jelen. Már reggel nyolckor, Hitvesemmel egymás kezét fogva, szentmisén köszönthettük az év első napját. Odakinn hamiskásan süt a Nap, hideg sincs, jólesik a fűtött szobában ülni a billentyűzet előtt, örülni annak, hogy van mit, van min és van hová írni, hogy működik egy kávéház, ami az enyém, s ahová bárki betérhet. Jólesik azokra gondolni, akik esetleg néha benéznek, beleolvasnak ebbe, abba. A jövőt nem látjuk, de bízhatunk Szent II. János Pál pápa sokat idézett szavaiban: “Ne féljetek!”; a múltat nem tudjuk megváltoztatni, ezért érdemes agyunkkal a jelenre, a most megélt pillanat varázsára összpontosítanunk.

Dalba öntött Régi magyar áldással kívánok mindenkinek boldog újesztendőt!