Gyász

 Szerző: - 12:53  1 hozzászólás »
jan 212017
 

A Magyar Kultúra Napjáról készültem emlékezni, amikor érkezett a hír: magyar középiskolás diákok égtek benn egy autóbuszban, a Verona melletti autópályán. Kit ne ütne szíven a sok értelmetlen halál, fiatal, még éppen szárba szökött életek válnak semmivé, tragikus hirtelenséggel? Leírhatatlanul fájdalmas erre gondolni, s arra, hogy akár a mi középiskolás gyermekeink is szénné éghetnek bármikor egy balesetben. Ha azt írjuk, hogy őszinte részvétünk és osztozunk az itt maradottak fájdalmában, semmit nem mondtunk…

Egyebet nem tehetünk, imáinkkal kérjük az Urat, segítsen elviselni az elviselhetetlent!

(Kép: larenta.it)

jan 082017
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még!

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva,  a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a vasárnapi ebéd.

dec 172016
 

1976. december 16-át írtuk, amikor először lépett színpadra a Kormorán. Elszáguldott napra pontosan negyven esztendő, 2016. adventjén összegyűltünk, hogy megünnepeljük a mögöttünk hagyott éveket.

Koltay Gergely „Kurán Gergő félkész balladája” című levelében papírra vetette néhány gondolatát. A tegnapi előadáson zenésztársaival, immár a muzsika nyelvén szólt hozzánk. Minden jelenlévő érezhette, nem emlékkoncerten vagyunk, hanem emelkedett hangulatban ünneplünk.

Botorság volna koncertbeszámolót írnom, ám annyit rögzítsünk, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszíne volt az ünnepségnek, Papadimitriu Athina és Deák Bill Gyula színpadra lépése tovább emelte a közel négyórás előadás fényét.

Negyven év alatt megtett út mérföldkövei: több mint száz zenealbum, több mint hetven zenekari tag, hétszáz dal, rockoperák és filmzenék, megszámlálhatatlanul sok koncert. Minden muzsikusnak, minden zenealbumnak, minden dalnak megvan a saját története, köteteket lehetne teleírni velük. Nem sűríthetők bele majd’ négyórás hangversenybe sem. Pillanatfelvétel, keresztmetszet volt a tegnap este, a gyönyörű negyven évről.

Azt is nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent a zenekar munkássága mindazoknak, akiknek lelkét megérintik a dalok. Hazánkban nem lehetünk idegenek, bennünk él az érzés, hogy szeretjük szülőföldünket, édes anyanyelvünket, tizenötmillió honfitársunkat, múltunkat, jelenünket s jövőnket; nemzetként, nemzetünk tagjaként keressük helyünket a világban, kérdéseket teszünk fel, néha rácsodálkozunk, mennyire egyszerű a válasz, ott leljük egy dal verssorában.

Az sem lehet véletlen, hogy a zenekarból áradó fény, Lámpás emberek kezében tartott mécseseket lángra gyújtja és létezik Kormorán Baráti Kör.

Magam pedig hálás vagyok azért, hogy Isten ujja megérintett, immár másfél évtizede ott lehetünk a koncerteken, hallgathatjuk a dalokat, új barátságok születtek, s mindezek által szívünkben épül a Reménység temploma. Köszönet érte!

Eltelt negyven év, a mai nappal elkezdődött a negyvenegyedik. Az élet mindig válaszút elé állít, új kérdéseket tesz fel. Tegnapelőtt rövid volt a felelet: „Magyarnak lenni hivatásunk.” Ma úgy hangzik, hogy „Hazádban nem lehetsz idegen”, a holnap születő kérdésre pedig az Égig érő fa valamelyik ágán már biztosan bimbódzik a válasz.

dec 012016
 

Hétfőn este Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, a csíkszeredai Role zenekarral Székesfehérváron járt. Részt vettünk a találkozón, amelyre a zsúfolásig megtelt Szent István Művelődési Házban került sor. Sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe Csaba testvér szavait, érdemes rászánni meghallgatására fél órát az adventi felkészülés idején!

nov 182016
 

Vannak, akik elmennek közülünk, mégis velünk maradnak. Bár a búcsú fájdalmára alig gyógyír a múló idő, ám a fizikai lét szétfoszlik, a szellem pedig marad. Így gondolunk vissza szeretteinkre, s nemzetünk nagyjaira. Papp László minden idők legnagyobb magyar sportolója volt. Nemcsak három olimpiai győzelme, nemcsak a profi világban szerzett két Európa-bajnoki aranya, számtalan felejthetetlen mérkőzése tette halhatatlanná, hanem emberi nagysága, szerénysége, a lényéből áradó szeretet. Ember maradt az elállatiasodott világban, úgy, hogy a ringben, a kötelek között, hatalmas ütéseket osztott, s néha kapott is.

Hazafiként élt akkor, amikor a kommunista rémuralom ezt nem tűrte, akkor, amikor a gennyes puha diktatúra aljas elvtársai nem engedték, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért. Bár ez az ütés megrendítette, életen át tartó fájdalmat okozott számára, mégsem fogott padlót, mégsem emigrált, hanem úgy tett, ahogyan azt később megénekelték: “Ha ide születtél, akkor bírni muszáj…”

Papp Lászlóra emlékeztünk tegnap este.

papp-laszlo-emlekest-meghivo

Íme egy példa, Laci bácsi gondolkodásáról. 1961-ben, Párizsban így felelt a New York Times riporterének kérdésére:

The New York Times (1961. február 21., Párizs)

– Mit szeret, és mit gyűlöl az életben?
Feleségemet, fiamat, anyámat és az otthonomat szeretem. A hazugságot és a hitványságot utálom.
– Miért nem marad Párizsban?
Szeretem Párizst, mindig jól érzem magam itt. Sok mindent szeretek, de hazamegyek. Tudja miért? Az emberek sokat gondolnak rám szerte Magyarországon. Ott az én helyem.

Papp László életének legtöbb idejét a budai Hegyvidéken töltötte. A kerület díszpolgárává választották. Hegyvidék polgármestere ennek kapcsán elmondta, hogy nem Papp László emlékének, családjának, barátainak van szüksége a címre, hanem a kerület polgárainak, azért hogy legyenek követendő példaképeik, legyenek körülöttük olyanok, akikre felnézhetnek, akik kijelölik számukra a helyes irányt. Hozzáteszem: nemcsak Hegyvidék polgárainak, hanem egész nemzetünknek szüksége volna erre!

Ifjabb Papp László emlékezett édesapjára és édesanyjára, Zsóka nénire, köztünk voltak Laci bácsi unokái, dédunokája is. Nemcsak a kilencvenéves évfordulóra gondoltunk, hanem arra, hogy 1956 december 1-én, a melbourne-i olimpián szerezte meg sorrendben harmadik olimpiai aranyát. Nagyon nehéz dolga lehetett, hiszen eljutottak a távoli kontinensre a Forradalom eltiprásáról szóló hírek, az olimpiai csapat harmada ezután nem tért haza! Torres-szel bokszolt aznap, aki egy rövid filmbejátszásban emlékezett élete legnehezebb mérkőzésére. Idézetek hangzottak el kortársaktól, ezek közül itt találtok néhányat.

Az emlékműsor Palotással vette kezdetét, majd komolyzenét hallgattunk, zongorához ült Presser Gábor; két dal között felelevenítette emlékeit. “Valaki mondja meg…” Presser Gábor kisgyerek volt, ám kétszer is kapott fejére barackot Laci bácsitól… s 1992-ben, amikor az LGT négy egymást követő koncertjén megtöltötte a Nyugati pályaudvart, az “Ilyen a boksz…” alatt Laci bácsinak is jutott feladat, így emberileg is közel kerültek egymáshoz. “Gondolj rám…” fejezte be Presser Gábor megemlékezését.

Ezt követően Tátrai Tibusz és Szűcs Antal Gábor varázsolt el bennünket szenzációs gitárjátékukkal. A hangszerekből ezúttal latinos dallamok szálltak. Végül ismét táncosok léptek színpadra, szatmári táncuk hatalmas sikert aratott.

Jól esett ott lenni, jó volt visszaemlékezni, jó volt érezni Laci bácsi és Zsóka néni közelségét. Jó gondolni rájuk, jó ápolni emléküket, jó lesz egykor újra találkozni velük!

okt 092016
 

Két telefonhívás, majd egy elektronikus levél invitált:

„Kedves  Kormoránt szerető, egykori szimpatizáns, volt KoBaK-os, vagy egyszerűen csak barátunk… Azért jutott el ez a levél hozzád, mert a fent felsoroltak közé tartozol. Biztos te is hallottál róla, idén 40 éves az együttes. Ebből az alkalomból szeretnénk felidézni a „régi” időket egy hétvégén, aminek az ideje 2016. október 8 – 9. Helye – Verőce, Csattogó völgy, – a Magyar sziget  – … Ha megmozdult benned valami, ne várj, az idő kevés, jelentkezz még ma…”.

Megmozdult bennem valami, úgy éreztem a hívó szó nem lehet véletlen, mint ahogy az sem volt véletlen, hogy 2002. Adventjén a MOM Kupolatermébe vezette Isten léptünket.

Verőcén varázslatos környezetben, hűvös, ám verőfényes őszi idő várt. Régen látott ismerősökkel szorítottunk kezet, köztük azokkal, akikkel még mindig szorosan őrizzük barátságunkat. Ott voltak a muzsikusok, Isten adta tehetségükkel annyi értékkel halmoznak el minket: Nóra, Álmos, Gergő, Pisti, Tomi… Nem volt közöttünk színpadot nézőtértől elválasztó tér, amíg főtt a gulyás, volt időnk felidézni a múltat, koncerteket, kirándulásokat, kobakos élményeket. Lassan elkészültek az étkek, leszállt az este, csípős hideg búcsúztatta a napfényt, behúzódtunk a tábor ebédlőjébe, jóízűen kanalaztuk a gulyást. Kötött volt indulásunk ideje, az utolsó komp Visegrádra, így fél nyolc felé elköszöntünk.

Sok baráti beszélgetés között kaptam néhány kérdést, olyanokat, amelyeket mindeddig azért nem tettem fel magamnak, mert a válasz  magától értetődőnek tűnt. Mitől jó egy Kormorán koncert, mit jelent számomra a KOBAK? Érdemes ezeket átgondolni és megfogalmazni a válaszokat!

Most annyi tűnik biztosnak, hogy december 16-án, az Uránia Nemzeti Filmszínházban ott a helyünk a 40 éves Kormorán zenekar ünnepi hangversenyén. Komoly indíttatást kaptam, hogy elővegyem a régi fényképeket, s közkinccsé tegyem. Abban maradtunk, évente megismételjük a tegnapi találkozást, remélem nem lesz akadálya!

Nyitott kérdések tornyosulnak, válaszra várva. S a válaszok bennem élnek, pontosak, tiszták, csak szavakká, mondatokká kell formálni azokat. Ez a közeljövő fontos feladata!

aug 102016
 

Idén, 2016 nyarán hazánkhoz igen közeli helyen, Lengyelországban, Krakkóban került megrendezésre az ifjúsági világtalálkozó július 25-től augusztus 1-éig. Számos országból, a Föld minden szegletéről érkeztek ide keresztény fiatalok, hogy találkozzanak egymással és együtt ünnepeljenek, dicsérjék az Urat.

Voltak, akik kerékpárral tették meg az utat; a legtöbben vonattal, repülővel, autóbusszal érkeztek egyházmegyei és egyéb szervezésben; és voltak olyanok is, akik gyalog zarándokolták végig a találkozóra vezető útjukat. A helyszín közelsége miatt nekem is lehetőségem nyílott elmenni és ez számomra, most érettségizett fiatal számára olyan alkalom volt, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni.

Vagy félezer magyar fiatal kerekedett fel az IVT kezdete előtt már egy héttel, hogy részt vegyen az előtalálkozók valamelyikén, melyeket Lengyelország-szerte rendeztek a lengyel egyházmegyék, és a különböző lelkiségi mozgalmak. Ezeknek az előtalálkozóknak a célja, hogy a fiatalok egy egyhetes fesztivál keretében találkozzanak Jézus Krisztussal, és a világtalálkozóra is ráhangolódjanak.

Én Łódź városában, a „Paradise in the city”-n, a Chemin Neuf által szervezett előtalálkozón vettem részt. A Chemin Neuf egy francia karizmatikus közösség, mely a világ számos pontján többek között ifjúsági missziós tevékenységet folytat –Magyarországon is. Én személy szerint a közösség szervezésében jutottam el a fesztiválra, de a Pécsi, Váci, Székesfehérvári, és a Debrecen-nyíregyházi egyházmegye is indított ugyan ide autóbuszokat; nem kis örömömre meglepően sokan voltunk ott magyarok. Összesen 5000 fiatal vett részt ezen az előtalálkozón, a városban pedig ezzel párhuzamosan még két másik előtalálkozó zajlott (jezsuita, és helyi egyházmegyei szervezésben), így körülbelül 13-15 ezren voltunk a városban fiatalok, fesztiválozók, és azon a héten még számos másik lengyelországi város volt hasonlóképpen!

A Paradise in the city programfüzete roskadásig telt programokkal, szorosan egymást követték az események. Ha kétszer ennyi idő állt volna a rendelkezésünkre, azt is gond nélkül el tudtuk volna tölteni. Ennek ellenére mégsem bánom, hogy ilyen sűrű hetünk volt; hihetetlenül intenzív lelki életet éltünk vidámsággal, és szórakozással egybekötve. Amikor pedig eljöttünk onnan, magunkkal hoztuk mind azt amit tanultunk, megéltünk és tapasztaltunk, hogy továbbvigyük a mindennapi életünkbe, mások életébe. Azt hiszem az egész IVT-nek is ez az igazi lényege, s nem pusztán annyi, hogy akkor és ott jól érezzük magunkat.

A fesztivál minden napja kezdődött egy reggeli imával amiben rendszerint helyet kapott egy kis tánc, dicsőítés, és tanítás is. Utána előadások következtek, négy un. workshop volt egy időben, mindenki kiválaszthatta a számára legérdekesebb témájút, amire el szeretne menni. A meghívott előadók a világ minden tájáról származnak, foglalkozásukat tekintve igen sokfélék, voltak pszichológusok, püspökök, lelkészek, politikai vezetők, különböző keresztény alapítványok, mozgalmak és közösségek alapítói, elnökei. A fordítást egész héten mint rádióadás működött, a megfelelő frekvenciára állítva mindenki elérhette a neki megfelelő nyelvű fordítást. Délben mise, majd az ebédet követő rövid szünet után kezdődtek a délutáni programok: workshop-ok garmadával, sportlehetőségek, körséta a város nevezetes helyeihez idegenvezetéssel, és még egy csomó szabadidős tevékenység. Az esti programok címén pedig minden nap más esemény futott, szerintem innen származnak a fesztivál legemlékezetesebb pillanatai. Különböző esteket szerveztek: „welcome party”, táncest, dicsőítő est, kiengesztelődési est, vagy nemes egyszerűséggel este ünneplés. Ezeken az estéken megtalálható volt az ének, a tánc, fergeteges bulik és koncertek, zenés dicsőítés, de ugyan úgy a szentségimádás, gyónás, a kiengesztelődés, elcsendesedés, és a tanúságtételek is. És a személyes ima.

Fantasztikus volt látnom ahogyan 5000 ember ott van, mind egy lélekkel. Nincs a megszokott népek közti ellenségeskedés, az emberek barátokként, testvérekként közelednek egymás felé. Ami még nagyon megérintett, hogy manapság a fiatalok között nem szokás Jézus nevét megemlíteni, beszélni róla meg végképp nem. De itt ez abszolút természetes volt. És egyszerűen leírhatatlan az az érzés, amikor a koncerten magától hangzik fel, terjed és erősödik egyre, míg végül ezer és ezer torok kiáltja Jézus nevét.

A fesztivál mottója a következő volt: „restored by love”, ami magyarul körülbelül annyit tesz: helyreállítva a szeretet által. Ennek a lényegét talán a jelenlegi világpolitikai helyzettel kapcsolatosan lehet a legjobban megfogni. Manapság egyre nagyobb azoknak a fiataloknak a száma akiket arra készítenek fel, arra tanítanak, hogy életüket adják más emberek haláláért. A „restored by love” szintén fiatalokhoz szól, helyreállításra hív, építésre; és nem holmi keresztény erkölcsösség, vallási szabályok által, hanem az Élő Isten szeretete által. Elsősorban a legegyszerűbb hétköznapokban, a mindennapi cselekedetekben. Helyreállítani a szeretet által. Van itt még egy hasonlat, ami nekem nagyon tetszik: Mindenkinek van a birtokában egy tégla, amit ha akar eldobhat, és kitörhet vele egy kirakatot. De oda is illesztheti a többi mellé, hogy sok ezer másik téglával együtt híd épüljön belőle.

A másik nagy téma mely szintén központi helyen állt, az ökumenizmus volt. A résztvevők, és az előadók közöl is voltak sokan a nem római katolikus felekezethez tartozók. Minden nap imádkoztunk a keresztények egységéért, és sok program, előadás szólt erről. A kulcsszavak közül néhányat azért itt is megemlítenék. A keresztények között egységre van szükség ahhoz, hogy hatásosan fel tudjanak lépni ebben a világban, ahol az ateizmus teljesen általánossá, evidenssé vált. Az egység viszont nem jelent azonosságot. A felekezetek között igen nagy különbségek vannak, és nem szolgál megoldással az egyetértés mímelése. A jó egyet nem értésre kell törekedni.

Mindezeken kívül számos más téma került asztalra, az élet minden területétől útkereséssel, emberi kapcsolatokkal, küzdelmekkel, önismerettel, hivatással kapcsolatban.

Nagyon sok mindent lehetne még mesélni az előtalálkozóról, felemelő és megható, szép élményeket. De ez a hét csak előkészítő, étvágygerjesztő volt… Krakkóba menet a buszon zötykölődve kicsit sajnáltuk, hogy menni kell már; szívünkhöz nőtt Łódź. De utunkat vettük egy még nagyobb „kaland”, az IVT felé.

Krakkó gyönyörű város, tele élettel, most pedig az IVT-re egészen átalakult. A krakkóiak közül voltak akik úgy készültek erre a hétre, hogy kivették a szabadságukat és elmenekültek a tömeg elől, ám voltak olyanok is akik nagytakarításba kezdtek, feltöltötték a hűtőszekrényt, egyszóval előkészültek arra, hogy befogadják a világtalálkozóra érkezett lelkes zarándokokat.

Jól látszott a szervezők két éves kemény munkája. A dekoráció az események helyszínei, az, hogy külön vonat, autóbusz és villamosjáratok közlekedtek a fesztiválozók igényeinek megfelelően, az étkeztetés megszervezése 2 millió embernek helyi éttermek közreműködésével, ételosztó pontok létrehozásával, a szállás megszervezése. A város határain belül, és még azon túl is 100 kilométeres körzetében csarnokokban, tantermekben, kollégiumokban és családoknál, kaptak szállást az emberek. A város is kitett magáért, rengeteg mindent a rendelkezésünkre bocsátott, és külön megtisztelte a világtalálkozót. Rengeteg helyen ki volt téve a vatikáni zászló, nem csak középületeken, ott volt a házak ablakaiban, villamosok tetején, és a krakkói (a Wawel) csúcsán is csupán ez ékeskedett.

Sokan vigyáztak ránk, rendőrök ügyelték a közlekedést, minden útvonalon, helyszínen akadt belőlük. Fegyveres terrorelhárítók strázsáltak, katonák masíroztak, mentők, helikopterek álltak állandó készenlétben, de a katonai helikopterek látványa sem ment ritkaságszámba. Visszanézvén mindez nem volt hiába, hála Istennek se sikeres merénylet, se támadás nem történt.

Hasonlóképpen vidám volt a légkör, lobogókkal felszerelt nótázó csoportok masíroztak a városban mindenhol. Itt már jóval nehezebben lehetett összeakadni egy régi ismerőssel, vagy egy frissen szerzett külföldi baráttal; hirtelen nagyon családiasnak tűnt előttem az előtalálkozó ötezres létszáma. A közlekedési hálózat többszörösen túl volt terhelve, s bár sokszor bosszantóan lassan haladtunk, egy villamosra felszállni mindig hatalmas élmény volt, főleg esténként uralkodott igazi partyhangulat. Hihetetlen élmény az is, amikor egy olyan emberrel barátkozunk össze, akinek azelőtt az országáról sem hallottunk, soha. Én a burkikkal jártam így.

A sok program mellett jutott időnk Krakkónak a nevezetességeit megtekinteni. Végigkopogtunk a posztócsarnok kövén, sétáltunk a Wawel alatt, a Visztula partján, elmentünk a vár aljában lévő nagy tűzokádó sárkány mellett mely Krakkó egyik jelképe, meglátogattunk ezernyi ősi, és még több újonnan épített templomot, nekem személyes kedvencem az Assisi Szent Ferenc templom. Templomból annyi van Krakkó-szerte, hogy méltán hívhatnánk a templomok városának. Voltunk a híres sóbányákban is, ahol újra és újra előbukkan a legendás magyar királylány, Szent Kinga legendája. A lengyelek mindenhol nagy barátsággal fogadtak minket. Csak megtudták, hogy magyarok vagyunk, és rögtön felcsillant a szemük. Mi meg nagy büszkén mutattuk meg nekik lengyeltudásunkat ami körülbelül egy mondatra korlátozódott: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

Az IVT napjain általában nem voltak megszabva hová, milyen programra kell menni, rengeteg lehetőség közül lehetett választani. A püspöki katekézis volt általában a délelőttök legáltalánosabb programja, ez minden népnek a saját nyelvén volt, a legkülönfélébb témákban. A hatalmas létszám miatt nem csak Krakkóban zajlottak az események, hanem a környező városokban is, így például három helyen volt püspöki katekézis, de ebből csak egy volt Krakkó területén, a másik kettő környező városokban, ahol nagy létszámban szállásoltak el magyarokat. E csoportok számára a programok jó része is itt volt, ezeken a helyeken. (Én Krakkóban voltam elszállásolva családnál, így arról nem sokat tudok mesélni milyen volt a városon kívül.) A katekézis után, délben gitáros mise, majd délután a különböző közösségek, szerzetesrendek, keresztény iskolák, egyetemek, lelkiségi mozgalmak által szervezett programok. Este pedig koncertek, fesztiválozás.

Ezeken kívül voltak még a közös programok: nyitó mise, Ferenc pápa fogadása, keresztút, virrasztás, pápai mise. Ezek hatalmas, szektorokra felosztott nyílt téren vannak, az emelvényen történteket hatalmas kivetítőkön tudják figyelemmel kísérni a távolabb ülők.

Ferenc pápa szerdán érkezett meg, hatalmas lelkesedés és ováció fogadta. Mindig a közös programokon volt jelen, így részt vett a keresztúton is. Minden stációnál rövid jeleneteket láthattunk különféle művészek és átlagos fiatalok előadásában. A keresztúti szöveget meg lehet találni a Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, érdemes elolvasni.

A virrasztás és a pápai mise helyszíne meglehetősen távol esett a belvárostól, ezért a szombati nap egészében arról szólt, hogy kivonultunk oda. De kellett is rá az idő hatalmas volt a forróság, a helyiek közül sokan álltak ki a kapujuk elé frissítővel, megvendégelni a vonulókat; mások slaggal locsolták a tömeget. Menet közben előkerültek a hangszerek, igen hangulatosra sikeredett az odaút. A virrasztáson, mikor a nap már lement, gyertyát kapott mindenki, és a síkság fényárba borult. Együtt imádkozott a pápa és a sok-sok fiatal. A virrasztás békében eltelt, másnap reggellel pedig eljött az IVT utolsó napja. A pápai mise volt az utolsó program, ez a mise a mai napig nagyon szép emlékként él bennem.

A prédikáció és Ferenc pápa többi beszéde fenn van a már említett Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, magyarul.

Az Ifjúsági Világtalálkozón nagyon sok minden történt, mindenkinek mást-mást adott. Szerettem volna egy kis képet festeni arról, hogy milyen volt az előtalálkozó és az IVT, közben igyekeztem kicsit azt írni, amit megéltem, fontosnak tartok.

Befejezésül az IVT egyik nagyon fontos üzenetét írnám: merjünk kereszténynek lenni, mert érdemes keresztényként élni. És ez nem csak fiataloknak szól.