ápr 132017
 

Fájdalmas húsvéti készülődés ez. Gyötrődésekkel, kétségekkel teli. Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat eseményei… Utolsó vacsora, kereszthalál, feltámadás…

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” – mondta Jézus. Hol találjuk meg békénket? Én csak arra vágyom, hogy legyen béke, elsősorban legbelül, másodsorban körülöttem, harmadsorban hazámban. Békét mégsem lelek. Egyiptomban a virágvasárnapi szentmisén bomba robban, közel ötvenen halnak meg. Az iszlám nevében. Ez az iszlám itt toporog határainkon, Európa katedrálisai közül nem egy mecsetté alakult, egyértelmű, hogy el akarnak pusztítani bennünket. Nemcsak vallási, hanem faji okok miatt is, életünkre, otthonunkra, hazánkra támadnak, nemcsak bombával ölnek, autókkal hajtanak a járókelők közé. Hétköznapi fasizmus. Miféle világ ez körülöttem?

Üldöztek bennünket sokszor, az Oszmán birodalom, a megszálló ateista kommunista gazemberek. Most már látszólag védekezésre képtelenek vagyunk. Már Budapestet is felforgatják, mondvacsinált okokkal, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne legyünk gátja az inváziónak.

Közeleg Húsvét, erőt meríthetünk belőle, mert bármennyire is fájdalmas szívünk Krisztus kereszthalálára gondolva, eljön a Világosság, a feltámadás öröme, a szeretet kiáradása! Nem lehetünk tehetetlenek! „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől” – mondta Mindszenty bíboros. Legyünk legalább ennyien, emlékezzünk Jézus kereszthalálára és ünnepeljük feltámadását! Kulcsoljuk kezünket imára, találjuk meg Krisztus békéjét önmagunkban és a világban! Legyen ez a mi Húsvétunk, a mi feltámadásunk ünnepe!

ápr 112017
 

Arra gondoltam, talán Nagyhéten nem illendő borkóstolásról beszámolni, ám mégis úgy döntöttem, megosztom veletek szombati élményeinket. Ha Krisztus az utolsó vacsorán bor színében hagyományozta ránk vérét, a szőlőtő termése nincs távol Nagyhéttől, másrészt, ez a találkozás Kaló Imrével, messze túlmutat egy közönséges borkóstoláson.

Virágvasárnap előestéje Szomolyán

Kellemes társaságban, három autóval vettük Szomolya felé az irányt, miután elfoglaltuk szállásunkat, már 16 óra után elkezdődött a találkozó. Bemutatkoztunk, elindult a kóstolással egybekötött beszélgetés. A hangsúly a beszélgetésen van, a borok megolajozták a gondolatok útját, amelyek a szőlőművelés, borkészítés apropóján elvezettek olyan alapkérdésekhez, mint Isten, haza, család; múltunk és életünk, jövőnk és lehetőségeink, teendőink Kárpáthazában. A pincefalon függő feszület, a tufába faragott turul, a hordók, maga a borospince olyan légkört árasztottak, melyek segítettek az elhangzó gondolatok befogadásában. Mivel lehetetlen vállalkozás lenne visszaadni az elhangzottakat, íme Kaló Imre, – aki a Borászok Borásza – néhány mondata.

Kaló Imre más úton jár, mint a borászok túlnyomó többsége. Másképpen műveli a szőlőt, másképpen készíti a bort, de nem szeretnék belemenni a részletekbe, ha valakit érdekel, itt olvashat néhány gondolatot erről.

Azzal sem szeretnék részletesebben foglalkozni, hogy mit mutattak a borok. Kóstoltunk fehér- és vörösborokat, rozét, utóbbi kivételével valamennyiből száraz és édes tételeket is. A termőhelyen könnyen aszúsodik a szőlő, Kaló Imre elmondta, hogy 10 évből 7-ben van aszúsodás. Ittunk olyan Turán aszút, hogy megilleti a “Térdre, imához!” felkiáltás. Ne felejtsük nem Tokajban, hanem az Egri borvidéken voltunk! Lehetett volna akár egy borból évjáratokat összekóstolni. Meglepően széles volt a fajtaválaszték, így rengeteg tételt ízlelgethettünk. Nem szeretnék egyetlen bort sem kiemelni, de mellbevágó volt számomra, hogy a 2003-as (amúgy legendásan jó) évjárat Olaszrizlingje mennyire ragyogott. Azt is tudjuk, ahogy az embernek sem jó egyedül lennie, borok és étkek alkotnak igazi párost. Míg a pincében hordómintákat kóstoltunk, a vacsorához, amely szarvasborjúból készült kitűnő paprikás volt, palackos tételek is terítékre kerültek. Az almás réteshez kínált édes bor is megmutatta, mennyi játékosság van abban, ha étkeket és borokat jól párosítjuk. Csodálatos volt!

Megajándékozhatja az Úr a földi halandót találkozásokkal Lámpás Emberekkel. Most nem szeretném felsorolni azokat a borászokat, akiket közéjük tartozóknak gondolok, de az biztos, hogy Kaló Imre is ott van közöttük, épp úgy mint az élet más területeiről például Papp Lajos, Böjte Csaba, Koltay Gergő, Nyerges Attila, Kassai Lajos és hosszan sorolhatnám a tudományok és a művészetek Lámpás Embereit. A borász a kettő között áll, a pohárba kerülő nedű a tudományból kinőtt művészet, gondolatok formálják, miközben gondolatokat formál. Mi pedig hálás szívvel nézhetünk az Égre, hogy megajándékoz az Úr bennünket!

feb 212017
 

Ijedtségre semmi ok, a kávéház kávéház marad, nem alakulunk át orvosi rendelővé 🙂 . Azonban írtam praxishonlapomra egy kiemelten fontos témában, annyira nagy ennek a kérdésnek a jelentősége, hogy érdemesnek tartom A mi Pilvaxunk Törzsasztalánál is megosztani.

*

 

2012-ben elvégzett tudományos felmérés megállapította, hogy áprilisra a magyar népesség mindössze hat százalékának megfelelő a D-vitamin ellátottsága, azaz kilencvennégy százaléknál kisebb-nagyobb hiányállapot áll fenn! Ennek oka, hogy táplálékainkban nincs elegendő D-vitamin, ősztől tavaszig nem éri annyi fény bőrünket, hogy az ott termelődő mennyiség kielégítse a szervezet szükségletét.

Mivel a D-vitamin hiányállapot népegészségügyi jelentősége nem túlbecsülhető, tizennégy magyar orvosi Társaság – a legkülönfélébb szakterületek vezető tudósai – Állásfoglalást tettek közzé. A D-vitaminhiány nem egyedüli, de fontos oka a magas szív- és érrendszeri, daganatos halálozásnak, csontritkulásnak, cukorbetegségnek, gyulladásos bélbetegségeknek, stroke-nak, magas vérnyomásnak, szorongásnak, Alzheimer-kórnak!

A kép forrása

A fenti Állásfoglalás és más tudományos kutatási eredmények alapján szeretném felhívni pácienseim szüleinek figyelmét a D-vitamin adagolás jelentőségére, amennyiben érdeklik ennek részletei, az alábbi hivatkozásra kattintva olvashatja el azokat. További részletek

Gyász

 Szerző: - 12:53  1 hozzászólás »
jan 212017
 

A Magyar Kultúra Napjáról készültem emlékezni, amikor érkezett a hír: magyar középiskolás diákok égtek benn egy autóbuszban, a Verona melletti autópályán. Kit ne ütne szíven a sok értelmetlen halál, fiatal, még éppen szárba szökött életek válnak semmivé, tragikus hirtelenséggel? Leírhatatlanul fájdalmas erre gondolni, s arra, hogy akár a mi középiskolás gyermekeink is szénné éghetnek bármikor egy balesetben. Ha azt írjuk, hogy őszinte részvétünk és osztozunk az itt maradottak fájdalmában, semmit nem mondtunk…

Egyebet nem tehetünk, imáinkkal kérjük az Urat, segítsen elviselni az elviselhetetlent!

(Kép: larenta.it)

jan 082017
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még!

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva,  a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a vasárnapi ebéd.

dec 172016
 

1976. december 16-át írtuk, amikor először lépett színpadra a Kormorán. Elszáguldott napra pontosan negyven esztendő, 2016. adventjén összegyűltünk, hogy megünnepeljük a mögöttünk hagyott éveket.

Koltay Gergely „Kurán Gergő félkész balladája” című levelében papírra vetette néhány gondolatát. A tegnapi előadáson zenésztársaival, immár a muzsika nyelvén szólt hozzánk. Minden jelenlévő érezhette, nem emlékkoncerten vagyunk, hanem emelkedett hangulatban ünneplünk.

Botorság volna koncertbeszámolót írnom, ám annyit rögzítsünk, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszíne volt az ünnepségnek, Papadimitriu Athina és Deák Bill Gyula színpadra lépése tovább emelte a közel négyórás előadás fényét.

Negyven év alatt megtett út mérföldkövei: több mint száz zenealbum, több mint hetven zenekari tag, hétszáz dal, rockoperák és filmzenék, megszámlálhatatlanul sok koncert. Minden muzsikusnak, minden zenealbumnak, minden dalnak megvan a saját története, köteteket lehetne teleírni velük. Nem sűríthetők bele majd’ négyórás hangversenybe sem. Pillanatfelvétel, keresztmetszet volt a tegnap este, a gyönyörű negyven évről.

Azt is nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent a zenekar munkássága mindazoknak, akiknek lelkét megérintik a dalok. Hazánkban nem lehetünk idegenek, bennünk él az érzés, hogy szeretjük szülőföldünket, édes anyanyelvünket, tizenötmillió honfitársunkat, múltunkat, jelenünket s jövőnket; nemzetként, nemzetünk tagjaként keressük helyünket a világban, kérdéseket teszünk fel, néha rácsodálkozunk, mennyire egyszerű a válasz, ott leljük egy dal verssorában.

Az sem lehet véletlen, hogy a zenekarból áradó fény, Lámpás emberek kezében tartott mécseseket lángra gyújtja és létezik Kormorán Baráti Kör.

Magam pedig hálás vagyok azért, hogy Isten ujja megérintett, immár másfél évtizede ott lehetünk a koncerteken, hallgathatjuk a dalokat, új barátságok születtek, s mindezek által szívünkben épül a Reménység temploma. Köszönet érte!

Eltelt negyven év, a mai nappal elkezdődött a negyvenegyedik. Az élet mindig válaszút elé állít, új kérdéseket tesz fel. Tegnapelőtt rövid volt a felelet: „Magyarnak lenni hivatásunk.” Ma úgy hangzik, hogy „Hazádban nem lehetsz idegen”, a holnap születő kérdésre pedig az Égig érő fa valamelyik ágán már biztosan bimbódzik a válasz.

dec 012016
 

Hétfőn este Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, a csíkszeredai Role zenekarral Székesfehérváron járt. Részt vettünk a találkozón, amelyre a zsúfolásig megtelt Szent István Művelődési Házban került sor. Sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe Csaba testvér szavait, érdemes rászánni meghallgatására fél órát az adventi felkészülés idején!