máj 242016
 

Abától Székesfehérvárig ívelt a Lámpás Emberek társaságában töltött idő. Benedek fiam iskolájában, az abai Atilla Király Gimnáziumban Szülői napot tartottunk, másnap a székesfehérvári Vásártéren, hagyományos Botond Napi Magyarok Vásárára került sor. A két eseményt összekötötte Maurer Oszkár szerémségi (Délvidék) borász bemutatkozása.

Az Atilla Király Gimnázium életiskola. Bár a tananyag ismeretét ugyanúgy megköveteli, mint bármely másik tanintézet, mégis egészen más szemlélettel tekint az oktatás, nevelés feladataira, mint az iskolák túlnyomó többsége. Maga a hely is különleges, van tér, van levegő, van élet ebben az iskolában! A szemlélet és a hely varázsa kihozza a diákokból az alkotóerőt, legyen szó a tananyag elsajátításáról, vagy az életnek mindig értelmet adó alkotásról!

Fiam osztálya kályhát épített a tantermében! Hatalmas energiák szabadultak fel, rakták a samottot, hordták az agyagot, maguk készítették a beépített kályhacsempét, Mátyás címerével, visegrádi sablon alapján. A kályha lassan elkészül, már csak meszelni kell, nyáron szárad, az első hűvös őszi napon nemcsak a tantermet, hanem a diákok lelkét is átmelegíti majd. Ha egyszer fiam gyermeke is itt tanul, büszkén gondolhat arra, hogy ez a kályha édesapja életének egy darabját őrzi…

Miközben főtt a gulyás, leültünk a kollégium aulájában és beszélgettünk, szinte kötetlenül. A felröppent gondolatok vezérfonala az önellátás volt. Sok szülő próbálkozik saját maga előállítani étkeik alapanyagát, mi magunk is megtettük az első botladozó lépéseket: hitvesem sajtot készít, kenyeret süt; Csókakőn gyümölcsfákat ültettünk. Hallhattuk, sokan előttünk járnak, állatokat tartanak, tudják, az udvaron kapirgáló tyúk húsa, tojása értékes, nem szennyezett; mások saját tehenet tartva készítenek sajtokat, maguk füstölik. Sajttálból ízlelgettünk, varázslatos, régi ízek olvadtak nyelvünkön. Ezek az emberek semmi újat nem találtak ki, csak rájöttek arra, hogy fel kell adnunk egy darabot komfortzónánkból, nem sokat, mindössze két generációt visszalépve, elővarázsolhatjuk eleink tudását, akik nagyrészt önellátók voltak. Kényelmesebb a hipermarketben telerakni a kocsit, mint takarmányozni, fejni, trágyázni, vesződni a sajttal, vagy kenyeret dagasztani, de az alkotás öröme és az asztalra kerülő étkek ízei kárpótolnak!

A vacsora végére megérkezett a Gimnázium diákcsapatának egy része, éppen néptáncversenyről jöttek, előkerültek a hegedűk, az ifjak táncra perdültek, úgy ropták, mintha nem egy fárasztó nap végén járnánk. Közben fellobbant a tűz, ahogyan a Nap lement, felsejlett a telihold, a tavaszi meleget hűvösség váltotta fel. Fölöttünk, mint kupola ragyogott a csillagos égbolt, pattogott a tűz, a diákok hegedűk kíséretében dalra fakadtak. Leírhatatlanul jó érzés volt! Valahogy így:

Közben Maurer Oszkár elkezdte szerémségi borainak bemutatását. Szerémség történelmi borvidék, sőt, a Római Birodalom uralkodása idején is műveltek itt szőlőt, készítettek bort. Nagyon nagy a csábítás, hogy Oszkár borai kapcsán belemenjek a részletekbe, talán majd máskor. A borvidék klimatikus adottságai, talajviszonyai és kitettsége kiváló, ám ahogyan a trianoni diktátum annyi mindent tönkretett, csodálatos borvidékünket sem kímélte. Maurer Oszkár felvette a kesztyűt, az ősi dűlőkben, hatalmas erőfeszítések árán, újraindította a szőlőművelést. Igyekezett megőrizni a fajtaszerkezetet, ősi magyar szőlőfajtákat telepített, vagy ültetvényeket óv meg, készül bor 1925-ben telepített kövidnika szőlőből is! Ittunk néhány kiváló fehérbort, Mátyásra utaló Corvina nevű vörös házasítást, majd egy szamorodnit. Jól tudjuk, az “aszú” szó hallatán először Tokaj ugrik be mindenkinek, ám Aradhegyalján, szerencsés években Móron is ellepi a fürtöket a Botrytis nevű gomba, amely segítségével a bogyóban koncentrálódik annak cukra, egészen különleges édes borok készülhetnek így. Most ízlelőbimbóinkkal érezhettük, hogy Szerémségben is készül aszú! Sőt, Tokajnál annyival tágabb a horizont, hogy Szerémségben és Aradhegyalján a kadarka is képes aszúsodni, így jó évjáratokban akár aszú vörösborok is kerülhetnek asztalunkra!

A kóstolt borok azonban csak kísérték Maurer Oszkár szavait. Megértve gondolatait, számos dolog helyére került. Szó esett rég- és közelmúltról, anyanyelvünkről, hitről, akaratról, magyarságról. A tűz körül ülve ittuk szavait, határon túlról, kisebbségben élve, magyarnak megmaradva minden, az élet legapróbb dolgai is átértékelődnek, bárki leszűrhette magában, akármennyi gond, baj gyötör itt bennünket, szavunk sem lehet! Túl az iszonyatos délszláv vérengzésen, újjáalkotva egy történelmi magyar borvidéket, emberként, magyarként, hittel élve és gondolkodva nincs okunk félni! Mindössze itt és most nekünk is helyt kell állnunk, ismerjük fel, miért járjuk utunkat, mi a küldetésünk!

Az alábbi képsorozat bemutatja milyen az Életiskola, a készülő kályhát, az épületeket, az egyik jurtáját, kemencéjét, a diákok alkotásainak egy részét.

Másnap a Botond Napi Magyarok Vásárán folytatódott találkozásunk Lámpás Emberekkel. Sikerült hagyományt teremteni, ezúttal hetedik alkalommal került sor arra a mustrára, amelyen kézművesek kínálhatják portékájukat, táncosok, zenészek léphetnek színpadra, hagyományőrzők tarthatnak bemutatókat, előadások tágíthatják horizontunkat. Sajátos, remek hangulatú összejövetelek ezek, a jurtában ismét meghallgattam Maurer Oszkár bemutatkozását, borainak és szavainak itt is komoly sikerük volt a hallgatóság körében.

Az Atilla Király Gimnáziumban szokássá vált, hogy az öt évfolyam minden évben egy-egy elszakított országrészbe indul osztálykirándulásra. Idén a tizenegyedikesek voltak Délvidéken, útba ejtették Maurer Oszkár pincészetét is. Tervbe vettem, hogy mi is felkeressük, mindenkinek csak ajánlani tudom! Lámpás Emberek – választottam a címet, talán nem tévedtem. A Fény elkísér utunkon.

máj 082016
 

Annyiféle “nap” van, talán nem idegen egy képzeletbeli kávéháztól, ha a címben említettet mi is megünnepeljük!

A fenti kép forrása, ám ugyanott remek írást olvashattok a fagylaltról és a hasonló csemegékről: parfé, sörbet, granita. Gondoltátok volna, hogy a fagylalt már az ókori Egyiptomban, Kínában és Rómában is elterjedt édesség volt? Érdemes a hivatkozáson található írást elolvasni, nagyon élvezetes összeállítás!

Aligha akad olyan ember, aki ne evett volna fagylaltot, mindenkinek lehet saját története is erről. Gyermekkoromban 1 Ft volt egy gombóc, hat alaptípusra emlékszem: csoki, vanília, puncs, málna, eper, citrom. Élvezetéért el kellett menni cukrászdába, környékünkön kiemelkedett a Böszörményi úton a Rigó Jancsi, tölcsérbe, pohárba mérték, finom volt, élvezettel nyaltuk. Egy-egy gombóc tejszínhab kicsit melegítette, fokozta az élvezetet. Azért ne felejtsük el, a némi torokfájástól aggódó szülőket … Az átlag fagyinál sokkal jobb volt a Rigó Jancsiban, máshol túlnyomórészt leginkább jeges, vízízű, inkább ízanyagot, mint valódi gyümölcsöt tartalmazó fagyit mértek.

Külföldön találkoztam először fagylaltkelyhekkel, lenyűgöző látványt nyújtottak a felcicomázott, sokszínű poharak. Később itthon is teret nyertek. Idővel egyre több helyen lehetett nagyon jó minőségű fagyit vásárolni, kialakultak az egyes városok ikonikus fagylaltozói. Székesfehérváron a Viniczai előtt álltak hosszú sorok, különösen nyári vasárnap délutánonként. Pécsett a Nádor cukrászdája volt a legjobb forrás, ám amikor a Citrom utcában megnyílt a Capri, nagyon ízletes és bőséges kínálattal, egy időre a legnépszerűbb hellyé vált. Szegeden a Virág cukrászdát nem kerülhette ki a torkos vándor, szomorú visszagondolni a gyilkosság áldozatává vált család cukrászdájának ízeire. Soltvadkerten van talán az ország egyik legjobb fagyizója, itt már a bőség zavarával küzd a betérő. Balatonfüreden a Bergmann cukrászda is megérdemli, hogy szóljunk róla. Székesfehérváron és körzetében kiemelkedik manapság a Damniczki és – legújabb kedvencünk – a seregélyesi Melódia cukrászda. 2013-ban Damniczki vörösboros málnája lett az Év fagylaltja!

A fagylalt ugyanolyan megosztó lehet, mint a borok. Ezernyi fajta, ezernyi ízvilág. Van aki a gyümölcsösökért rajong, van aki jobban szereti a sűrűbb, tejszínes ízeket. Magam részéről nehezen barátkozom meg a különféle csokimárkákat megnevező és ízében azokat utánozni akaró fagylaltokkal, és ha somlói galuskára, vagy zserbóra vágyom, az legyen süti, nem a fagyiban keresem. Konzervatívabb az ízlésem, csoki, pisztácia, mogyoró a legkedvesebbek számomra. A jó fagyi közelebb hozza a “dolce vita” életérzést, szegényebbek lennénk élvezete nélkül 🙂 .

feb 212016
 

Lehet lyukas, kerek vagy szögletes, illatos vagy rúzsos, hagymás vagy natúr csak SAJT ! legyen.

IMG_0451

Mivel családunk igen szereti a sajtot, így egyre többet vásároltunk/vásárolunk belőle kedvenc házi sajtkészítőnktől. Ha néha kifogytunk, és a boltban árult sajtnak nevezett termékre fanyalodtunk, egyre szembeötlőbb lett a különbség a házi előállítású és a bolti között.

Szeretnénk ha ételeink valódi alapanyagból készülnének, minél kevesebb E betűvel, így már gyakran otthon sütöm a kenyeret házi őrlésű bio gabonából, és most beiratkoztam sógornőmmel egy három napos alapfokú sajtkészítő tanfolyamra. Nekik van tehenük, így a jó alapanyag a friss, jó minőségű tej már adott.

A tanfolyamon szert tettünk a sajtkészítés alapvető fortélyaira, és a legfontosabb tudnivalókra. Felelevenítettük a tej felhasználásának teljes skáláját. Falusi gazdálkodó nagyszüleim még a saját teheneik tejéből készítették a tejfölt, túrót, vajat, édesapám a kis textildarabon átszűrt tőgymeleg tejen nevelkedett. Nagymamám hátán cipelve vitte a portékát hetente kétszer a közeli faluba a piacra, ahol a kialakult vevőköre volt. Akkoriban a sajtkészítésnek még nem volt divatja, de így is maradék nélkül hasznosították a tejet.

És mi készülhet a sajtból? Nos ezt a három nap alatt láthattuk, megcsinálhattuk és meg is ehettük :). Minden nap kb. 100 l tejet használtunk fel.

Készült krémes joghurt, sajtkrém, aludttejből túró, tejföl, a tejszín elválasztásával vaj. A natúr joghurtot ízesítettük házi gyümölcslekvárral, így kanalazva igazán mennyei volt.

Oltóenzim segítségével készítettünk friss sajtokat, mindenki ízlése szerint fűszerezte, ízesítette, így készült lilahagymás, fokhagymás, bazsalikomos, kapros. A savóból még ordát készítettünk. A harmadik napon megtanultuk a trappista sajt, parenyica, mozzarella sajt készítését is.

Az ebédek fantasztikusak voltak a friss alapanyagokból, ettünk szalonnás túrós csuszát, és ordából készült spenótos gnocchit tetejére reszelt érlelt trappista sajttal. Desszertnek ordás gyümölcsös lepény volt, melegen még rezgett benne az orda. Külön élmény volt a frissen feldogozott alapanyagból készült ebéd elfogyasztása.

Elmondhatom, hogy a tanfolyam komplex élmény volt, minden érzékszervünkre hatott. Jó érzés volt a sajtot formálni, a parenyicát, mozzarellát gyurmázni, savóban „tapicskolni”.

Akinek kedve van beiratkozhat haladó tanfolyamra is, ahol már a bonyolultabb sajtok készítését lehet tanulni.

Mindenkinek ajánlom, jó kikapcsolódás:).

Eszembe jutott egy kedves gyerekkori mese: Minden egér szereti a sajtot

nov 282015
 

“Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”
(Mindszenty bíboros)


(A kép forrása)

Már csak alig több, mint három hét, december 24-én este elcsendesednek a városok, fények gyúlnak a feldíszített karácsonyfákon, sokak szíve, lelke ünnepi díszbe öltözik. Sülő sütemények, karácsonyi étkek illatai árasztják el az otthonokat, ha odakinn fehérbe öltözne a világ, tökéletes lehetne karácsonyi hangulatunk. Talán az sem véletlen, hogy az új egyházi év kezdetének első napján, a koszorún lévő négy gyertya egyikét meggyújtjuk, majd ahogyan leperegnek a napok, egyre több fényt árasztanak.

Különös készülődés ez! Ahogy Húsvét a halál fölött aratott győzelem ünnepe, úgy Karácsony a születésé, teremtésé, reményé.

2015-ben sötét árnyak harcolnak a Fénnyel. Elég felütni egy napilapot, megnézni a híradót, vagy egy hírportált, csupa aggasztó, félelmet keltő dolog történik körülöttünk. Olyanok, amelyek mindenkiben aggodalmakat szülnek. Európa annak köszönheti bajait, hogy letért a hit útjáról, különösen Nyugaton, de máshol is. Lengyelországban (nem csak ott) – sziklaszilárdan él a hit, vasárnaponként zsúfolásig telnek a templomok, ezért, vagy nem ezért, ma már egyetlen kommunista utódpárt sem ül a Szejmben.

Karácsony jó alkalom arra, hogy tisztázzuk viszonyunkat az Úrral, átgondoljuk, vajon mi végre született Jézus, milyen tanításokkal ajándékozott meg minket, hol tartanánk, ha nem tértünk volna le az általa kijelölt útról? Érseki székfoglaló beszédében Mindszenty hercegprímás így fogalmazott: „Legyünk mi most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni úgy, ahogy eleink imádkoztak, lesz honnét erőt és bizalmat merítenünk. Én is a magyar milliók imahadjáratában és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat! Tartsuk meg a mi reménységünk rendíthetetlen vallását.”

Ha legyőzzük félelmeinket és kirekesztjük a forrongó világ negatív impulzusait, szép lesz ez a Karácsony is. Elmegyünk vásárokba, üzletekbe, meglepjük szeretteinket, fenyőt veszünk, leporoljuk a díszeket, kipróbáljuk a fényfüzért, sütünk, főzünk, ott lehetünk a pásztorjátékon és az éjféli misén. Másnap összejön a család, nagyszülők, unokák, hiszen az év többi napján, erre sokaknak alig jut idejük.

De most még nem Karácsony, hanem Advent van. Négy gyertya a koszorún, jelzik az idő múlását, minden héten egyre több fény árad belőlük. A katolikus templomokban hajnalonként roráté szentmiséket mondanak, megfogadtam, minden héten egyszer elmegyek.

Tegnap Csókakőn elültettünk nyolc facsemetét, gyümölcsfákat. Jó érzés volt érezni a föld illatát, látni, ahogyan helyükre kerültek, egyenesen állnak; türelmetlenül várom azt a pillanatot, amikor tavasszal kiderül, vajon elindult-e az élet bennük, talán pár év múlva, Karácsonykor, az egyik ott termett almába állíthatunk majd egy gyertyát.

Szeretném, ha gyönyörű lenne ez a négy hét! Alsóörsön teremíjász versenyt rendezünk, majd a következő pénteken Újpesten Kormorán koncert lesz; másnap Örökség, ha minden jól megy, onnan még átjutok Ismerős Arcokra, a Club202-be, hiszen előbbi 19 órakor, utóbbi 22 órakor kezdődik. Közben telnek a hétköznapok, munkával, mint szinte egész évben.

Sokan félünk, sokan aggódunk, mit hoz a jövő? Joggal. Advent és Karácsony jó alkalom arra, hogy megfogadjuk Mindszenty bíboros intelmét. “Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”

Egy kis muníció, Fekete Istvántól mindehhez:

Fekete István: Az ima

“Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.

– Mondd, kisfiam…

És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.

Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.

Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál felé induló férfiak lelkéből.

Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák, akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és csak itt döbbentek rá, hogy az igazi kiállás hitben, vérben, fájdalomban, betegségben – és imádságban akár ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság.

Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy ,,szóra” – befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak – nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a halálraítéltség posványából.

Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan alázatosak lettünk mi, mert akkor éreztük már, hogy az alázatosságnál nincsen nagyobb a világon. És elhallgatott körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni kezdtek a kassai harangok és meghallhatták az egész világon, amikor a dómban a magyarok Te Deum-ot imádkoztak. Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb.

Mindenki “imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét… megszentségtelenítve egy szót, az emberi lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az ima.

Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”

nov 222015
 

Ennél jobb házasítást számomra aligha találhattak volna ki a versenysorozat szervezői 🙂 ! Akik ismernek (vagy néha bekukkantanak ebbe a kávéházba), jól tudják, hogy számomra a szép borok, az íjászat és a fergeteges koncertek jelentik a szabadidő eltöltésének legkedvesebb formáját. Bár utóbbiban ezúttal nem volt részem, – ne legyünk telhetetlenek – családommal együtt eljutni egy ilyen eseményre, maga a tökéletes beteljesülés! Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lehet a felsorolt három dologban a közös nevező? A válasz egyszerű: jó emberi kapcsolatok, új barátságok, a “magyarnak lenni büszke gyönyörűség” érzés átélése. Őseink nyilaitól rettegett egykor a fél világ; boraink a földkerekség élvonalában vannak, nem csupán szőlőlevek, hanem Kárpáthazánk földjének, Napjának, az itt élők szorgalmának és tudásának esszenciája minden cseppjük; a koncerteken amelyekre járunk, felizzik a hazaszeretet tüze!

Ha pusztán egy íjász versenysorozat lezárásáról lenne szó, talán Íjásznaplómba írtam volna, de ne menjünk el emellett se! Az ország íjászrégiókra van osztva, természetesen vannak átfedések, hisz a Dél-Dunántúl keleti részére szívesen ellátogatnak az Alföldről is íjászok, mi is, akik “címzetes” alsóörsiek vagyunk, mivel Székesfehérváron élve, az Alsóörs SE színeiben versenyzünk, ugyanúgy sajátunknak érezzük csapatunkat, mintha ott élnénk! Az említett Íjászrégió, öt fordulóból álló versenysorozatot hirdetett, amelyben minden egyes versenyen született végeredmény, ám aki legalább három fordulóra eljutott, azt összetettben is értékelték (három legjobb pontszámát összesítették), ennek az ünnepélyes díjátadására került sor pénteken. Szekszárd, Rácalmás, Foktő, Hosszúhetény, Sasrét (Almamellék) voltak a versenyek helyszínei, mindegyik helyi íjászegyesület rendezésében. Hitvesemmel egyedül Hosszúhetényt hagytuk ki, nyári szabadságunk idejére esett. Gyönyörű vidékeken, nagyszerű tájakon lőttünk, remek hangulatú versenyeken. Köszönet a lehetőségért valamennyi rendezőnek, versenyzőnek, barátainknak és sporttársainknak!

A Bodri borokat jól ismerjük, Bodri Orsolya nem is olyan régen mutatta be azokat kedvenc székesfehérvári vinotékánkban. Régi vesszőparipám: a bort igazán termőhelyén lehet megismerni! Ez a pincészet tényleg fantasztikus! Bár az időjárás gyászos volt, szakadt az eső, ezzel együtt lenyűgözött a környezet, a rengeteg kisméretű téglából felépített épületegyüttes. Mi ott aludtunk, a szállás tiszta és kényelmes volt. Mivel az események nem a borkóstolásról szóltak, nem volt alkalmunk a pincét megnézni, vagy szisztematikusan kóstolni, de a vacsorához elfogyasztott Faluhely fantázianevű Cabernet Franc remek kísérője volt a kiváló ízeket felvonultató, ám könnyűnek nem mondható éteknek. Néhány tételt vásároltam, izgatottan várom az első találkozást a 2015-ös Rozéval, hoztam Sillert is.

A díjkiosztó ünnepélyessége méltó volt a versenysorozathoz, majd a vacsorát követően baráti beszélgetésekkel múlattuk az időt.

A fényképekkel csaltam egy keveset, mivel sötétedés után érkeztünk, a helyszínt másnap reggel fotóztam, de előre tettem az akkor készülteket, hogy kívülről befelé táruljon fel az íjászat és a borászat szívemnek oly kedves házasítása 🙂 !

nov 112015
 

Az alábbi írást kedves kóstolótársamtól, dr. Vári Kovács Józseftől kaptam, fogadjátok sok szeretettel!

40M_Tours-i_Szent_Marton

Márton napra való

 

Kevés olyan történelmi személyiség van, akinek nevéhez Magyarországon, Franciaországban és de Európa más részén is annyi hagyomány kapcsolódik, mint Szent Márton.

Márton az ókori Sabariában, a mai Szombathelyen született 316-ban. 15 évesen lépett be a római hadseregbe és Galliában szolgált. Itt, az észak-franciaországi Amiens határában találkozott egy félmeztelen koldussal, ekkor kettévágta a köpenyét és felét neki ajándékozta. Másnap éjszaka álmában megjelent neki Krisztus, az általa adott köpenybe öltözve. A köpenyvágó jelenetet számos műalkotás megörökítette. Tizenkilenc évesen megkeresztelkedett. 361-ben ő alapította Galliában Ligugé kolostorát. 371-ben Tours püspökévé választották. 397-ben halt meg.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Márton az irgalmasság, a cselekvő  felebaráti szeretet, a  késő középkorban pedig a nemes lovagiasság szimbólumává vált.

Szent István királyunk zászlaira hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. Az első magyarországi bencés apátság Szent Márton–hegyén épült, melyet a 19. századtól  neveznek csak Pannonhalmának.

A történelmi Magyarországon rengeteg Szent Márton nevet viselő település van, pl. Dicsőszentmárton, Hegyhátszentmárton, Homoródszentmárton, Őriszentmárton, Szalkszentmárton, Szépkenyerű-szentmárton vagy éppen Tótszentmárton, de ide sorolhatjuk Kismartont, Mártonhelyt vagy éppen Peremartont is. Szent Márton a védőszentje számos templomnak is.

Somló hegyének dobai oldalán áll a Márton-kápolna és Márton kútja. A 18. században remeteség virágzott mellette. A remetét a hegyközség tartotta, hogy a vihar idején harangozzon, és imádkozzék a jó termésért, szüretért. 

A régi időkben Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja. A jószág Márton napja táján került végképpen az istállóba.  Márton napja volt az óév utolsó jeles napja, amelyen ludat ettek és bort ittak. A középkorban utána kezdődött a karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszak.

Márton napján, főleg a Dunántúlon, a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledel.  Ehhez kapcsolódnak a következő szólások:

„aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”

„aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik” 

A Somló-vidéken erre a napra várták az első havat. Úgy tartották, ha fehér lovon jön, akkor enyhe tél, ha pedig barna, azaz ha nem esik hó, akkor kemény tél várható. 

Márton napra általában megforr az újbor.

„ A bornak Szent Márton a bírája” 

„ Elkövetkezett hát az esztendő ama napja, midőn Szent Márton püspök az alacsony emberi sárhajlékból felköltözött a magas mennyekbe, és amikor itt a földön a jóízű must borrá változott” /Thuróczy György krónikájából, XV. század/ 

Márton napra általában elforrt a must, a friss szőlőlé újborrá változott. Az újbort meg kellett kóstolni, mely társasággá forrasztotta az addig a pincében magányosan dolgozó gazdákat.

Az újbor ünnepe jegyében kívánok mindenkinek szerencsés Márton napot!

VKJ

 

Források:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium Bp,1977

Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig  Bp, 1999

Vaczkó László: Szabad-e pásztorolni? Somló környéki népszokások, hagyományok, falusi élet

Devecser, 2005

 

feb 152015
 

Két napja Bikavér vaktesztet tartottunk nálunk, az erről szóló beszámolómat akár tekinthetitek a borról írt korábbi cikkem folytatásának – ezúttal a gyakorlat oldaláról. A történetnek az ad némi aktualitást, hogy február 20-án kerül sor Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra, ha megnézitek a 13-13 pincészet neveit, várhatóan a legjobb Bikavérek seregszemléje áll előttünk.

Nos, régóta gyűjtögettem a Bikavéreket, péntekre hat-hat tétel jött össze, mind Eger, mind Szekszárd képviseletében. Öt kóstolótárssal bíráltuk a borokat, egyikünknek sem szőlészet-borászat a hivatása, nem vagyunk profik, csak gyakorlott borfogyasztók, elsősorban nem a mámort keressük, hanem igyekszünk a hétköznapok estéit, vagy ünnepeinket egy-egy palack jó borral bearanyozni, emellett járunk a városban tartott különböző borkóstolásokra és – bemutatókra, néha egy-egy olyan kiemelkedő eseményre, mint például a Budavári Borfesztivál, amelyről szintén olvashattatok ezen a honlapon.

A bírálat úgy történik, hogy sorba kóstoljuk a borokat, a palackok be vannak csomagolva, a papíron és a beírólapon sorszámozva vannak; a megjelenést, az illatot, a zamatot és az összbenyomást pontozzuk, az első háromnál vannak alkategóriák, pl. a megjelenésnél a tisztaságot és a színt külön-külön ítéljük meg. Így száz pont a legtöbb, mi adható. Mivel a Bikavér kizárólag Szekszárd vagy Eger bora, külön játékként tippeltünk, hogy a kóstolt tétel vajon melyik borvidéké lehet? (Természetesen ebből kimaradtam.)

Az én felelősségem volt, hogy milyen sort állítok össze, de a borok sorrendjéről, csomagolásáról és a pontok összesítéséről is nekem kellett gondoskodnom. A palackokat órákkal korábban kinyitottam, hogy jól átszellőzzenek. A kóstoláshoz csak bagettet fogyasztottunk. A 12 bort nagyjából két órán át elemezgettük, pontoztuk.

Először is a termőhelyekre adott tippekről: egyik társunk a 12-ből 10-re helyesen tippelt. Pontosabban – mivel a “tippelés” némi szerencsét is feltételez -, 10-nek állapította meg helyesen a termőhelyét; ketten 8-nak, egy társunk 7-nek, illetve 6-nak, még ez is ötvenszázalékos pontosság!

A borok sorrendjéről annyit, hogy az első négy helyre szekszárdi bor került, nagyjából hasonló pontszámokkal, ez alatt azt értem, hogy a kóstolótársak egyénenként is kb. hasonló sorrendet állítottak fel. Semmiképpen sem jelenti azt, hogy itt, vagy ott vannak a jobb Bikavérek, egyszerűen az ide hozott tételek között ez a sorrend alakult ki. Miután felfedtük a borok inkognitóját, hitvesem készítette marhapörkölthöz kóstoltuk vissza azokat. Bebizonyosodott, hogy ezek nem “beszélgetős” borok, vörös húsokkal remekül kiegészítik egymást, étekkel kísérve magasabb élvezeti értékkel bírnak, mint önmagukban kóstolva. (Szándékosan nem nevesítem a borokat, mert nem szeretném, ha a reklámozás legkisebb gyanúja is felmerülne bárkiben, másrészt nem is ez beszámolóm célja.)

Elmondom mi ebben a legnehezebb. Furmintról él bennünk egy kép, milyennek kell lennie; ha jó érett, egészséges szőlő kerül a pincébe – sok borásztól hallottam – már csak elrontani lehet. Persze sok múlik a technológián, a hordó is sokat adhat, vagy elvehet a borból, az összbenyomásnál akár a palack megjelenése is hathat ránk; mégis leginkább a termőhely és az évjárat szerepe a döntő, amikor vakon kóstoljuk pl. a furmintokat. A Bikavérnél nem így van! Amikor a szekszárdi és az egri borász nekilát a Bikavér elkészítésének – betartva a borvidék azon szabályozását, hogy mely kritériumok esetén illethető a nedű “Bikavér” elnevezéssel – valóságos művészi alkotómunka kezdődik, elvégre minden Bikavér fajták házasítása. No, és itt eltalálni az arányokat… egy átlagos Kékfrankoshoz adni egy kiemelkedő Merlot-t, nem biztos, hogy sokat javít rajta, de akár megtáltosodhat tőle az a Kékfrankos. Ez benne a művészet, megtalálni a harmóniát, a hordóban érlelés és a palackos tárolás optimális idejét (stb.). Ezért a Bikavérek nem hasonlíthatók úgy össze mint mondjuk a Rajnai rizlingek, önmagukban kell néznünk előbbieket.

Mindkét borvidékünkön a pincészetek egymásba kapaszkodva, közös munkával próbálják meg a Bikavér reputációját helyreállítani, hiszen a tömegtermelés és a KGST piac emléke még sokunkban élénken él; amit “Bikavér” néven a palackba tuszkoltak, ócska lőre volt. Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a Bikavért az őt megillető helyre tenni, máris elkezdem gyűjteni az újabb tételeket, hátha Eger visszavág :-).