Már 302017
 

A ’90-es évek legelején egy orvoscsoporttal tanulmányúton voltunk Finnországban. Az egyik idősebb kolléganő (azóta már elment, Isten nyugosztalja), örvendezett – lévén Helsinki másik időzónában van -, hogy neki nem kell a karóráját tekergetnie, mert annyira utálja a nyári időszámítást, hogy ő juszt se állítja át az óráját, s így erre a hétre számára helyre állt a világ rendje. Harminc évesen nem nagyon értettem, nekem meg sem kottyant az évi kétszeri óratekergetés.

Még az sem borította fel a ritmusomat, hogy június lévén, ott északon, este 11-kor még sütött a Nap, hajnali 3-4 óra körül pedig felkelt, a köztes időben is világos, amolyan szürkület volt. Persze annyi benyomás ért bennünket, olyan jó volt az elhelyezésünk, hogy keveset, de azt nagyon mélyen aludtam.

Sok-sok évig nem zavart az átállás, de ahogy öregszem, egyre jobban idegesít, mi több, irritál! Most különösen balszerencsém volt, hiszen vasárnap reggel hétkor kellett leváltanom az ügyeleten az éjszakás kollégát, bár szombaton íjászversenyen voltam (mozgás, jó levegő), fél éjszaka bennem volt, mi lesz, ha nem ébredek fel időben? Sikerült beérnem, de azt láttam, hogy minden ott dolgozó laposakat pislog, kóvályog és tömi magába a kávékat… Hogy miket mondtunk, inkább nem idézem, elvégre ez egy kávéház és nem matrózkocsma :-)…

Ma már csütörtök van, mégsem bírok sínre kerülni, s a körülöttem élőktől is csak ezt hallom. A digitális kütyük világában sok minden mérhetővé vált, így az alvásminőség is. Egészen jópofa és meglepően pontos applikációkkal monitorozhatjuk alvásunkat, én is ezt teszem, érdekes dolgok jönnek ki! Közel 60 óra/hét az ágyban töltött idő. Az nagyon nem mindegy, hogy milyen az ágy fekvőfelülete, az ágynemű, a szoba hőmérséklete, páratartalma, szellőzése, elsötítéthetősége, mennyire zavarók a bekúszó külvilág hangjai, fényei. Milyen lelkiállapotban fekszünk le, sikerül kívül rekeszteni a nap során felgyűlt stresszt, képesek vagyunk-e ellazulni, gyorsan álomra szenderülni, átalusszuk-e az éjszakát, pihenten ébredünk-e? A felsoroltak meghatározzák elkövetkező napunkat. Ha halmozódó alvásproblémáink vannak, előbb-utóbb eljutunk a teljes kimerültséghez, mentális és testi betegségekhez! Rengeteg ember szenved ettől, közben fogynak az altatók, amelyek pótmegoldások, inkább rontanak, mint javítanak a helyzeten.

Magamon is azt látom, bár sokkal többet mozgok, mint bármikor korábban, nagyon keveset vacsorázom, igyekszünk a jó alvás feltételeit megteremteni, mégis iszonyúan megvisel ennek az egy órának a hiánya. A mért alvásminőségem 70-80 százalékról 50-60 százalékra zuhant, fáradtabban ébredek, mint térek nyugovóra. Évek óta mérem ezzel a programmal szellemi teljesítőképességemet, a hét elején 10 százalékkal zuhant! Ugyanakkor ezen a héten érezhetően megnőtt a betegforgalmunk, igaz azt nem állíthatom, hogy az óraállítás ennek a közvetlen oka. Azt azonban érdemes lenne megnézni, hogy emelkednek-e az akut történések (infarktus, stroke, stb.); a krónikus betegeknél beáll-e állapotrosszabbodás? Mindennapi életben: mi van a három műszakban, a nem kötött munkaidőben dolgozók teljesítőképességével, hogyan teljesítenek a diákok?

Végül tegyük fel a legfontosabb kérdést: megéri-e az óraállítás? Azt halljuk, egy kisváros áramfogyasztását takarítjuk meg így. Rendben van. De azt méri valaki, hogy mennyi kárt okoz?!? Ha már megtakarítás. Egy háztartás áramfogyasztása nagyon jelentős mértékben csökkenthető, ha a lámpákat LED-esre cseréljük, csakhogy… az áruk még mindig az égben van. Miért nem támogatja a cserét az állam? Nem beszélve arról, ha háztartási gépet kell leváltani, nem nagy és bőven megtérülő befektetés, ha A+, A++-os készüléket vásárolunk. A megújuló energiaforrások kérdését pedig ne feszegessük, mert az már túl messzire vezetne. (Az energetikai lobbi érdekébe gázol, amely véres háborúktól sem riad vissza például a kőolajért.)

Minden nappal fogy az időnk. Ha megvonjuk a szaldót a nyári idő(sz)ámítás előnye és kára között, szerintem utóbbi a nagyobb. Hagyjuk békén az órát, ne borítsuk fel milliók bioritmusát! Félreértés ne essék: ez nem politika, mérlegeljen a józan ész!

Már 212017
 

Lassú léptekkel, meg-megtorpanva, ideért a tavasz. Senki sem mondhatja, hogy Kikelet hava forradalmi hevülettel tört ránk, sem nagy meleget, sem szibériai időt nem hozott, mint pár esztendeje, a természet zsendül, a hóvirág lassan elnyílik, a krókuszok még tartják magukat, egyre több ágon bomlanak a rügyek. A hosszú sötét, és ezúttal hideg tél után, nagy kedvvel megyünk ki a természetbe, kertekbe, erdőkbe.

A szabadban étkeket készíteni varázslatos dolog. Olyan ízeket tudunk alkotni, amelyeket bent a konyhában képtelenség. A rövid történet szálai nem nyúlnak messzire: Karácsonyra kaptam hitvesemtől egy sütődiszkoszt. Az ajándék némiképpen zsákbamacska volt, elvégre korábban soha nem ettünk ilyen eszközben készült ételt, állítólag a mátrai favágók használták előszeretettel. Ahogy az időjárás megengedte, nekiláttunk, hogy kipróbáljuk. A világhálón bőséges irodalma van használatának és recepteket is szép számmal lehet találni. A képen láthatjátok, kovácsmester által készített, diszkosz alakú edényt, amely tökéletesen zárható. Első használat előtt beavatást kell végezni, azaz zsírral megkenve, kinyitva, parázsra tesszük, amíg el nem éri kékesfekete színét.

Az elkészíthető étkeknek csak a fantáziánk szabhat határt, első alkalommal csirkecombokat sütöttünk, majd rakott krumpli készült, vasárnap, vendégeket várva, bátran nekiláttunk komolyabb étek elkészítésének. Tarját pácoltunk, a diszkoszt alufóliával kibélelve szalonnával, karikára vágott krumplival és vöröshagymával ágyaztunk a húsnak, majd így rétegeztük, amíg az edény meg nem telt, a tetejére krumpli és szalonna került. Ilyen adagnál a 50-60 perc a parázson töltött idő.

Talán utóbbi a siker titka, hiszen olyan vastag parazsat kell biztosítani, amely a sütési idő végéig forró, nem hamvad el hamarább. Erre csak keményfa alkalmas, bőségesen kell rakni kellően vastag parázshoz. Miután a diszkoszt elhelyezzük, nem kell hozzányúlni, akár egy kis kerti munka, akár egy íjászedzés belefér az időnkbe. Ha valakinek van cserépkályhája, kemencéje, vagy lemezkandallója, akár abban is süthet!

Tálalni a terített asztalnál kell, a diszkoszt ott nyitjuk fel, a felcsapó illatok előkészítik a kulináris élvezetet. Az ízek átjárják az összetevőket, az étek omlik a szánkban, minden egyes falat valóságos ízorgia. Lehetne ezt még ragozni, de minek? Ki kell próbálni, meg kell kóstolni! Mi a diszkoszt fiam egyik iskolatársának édesapjától vásároltuk megfizethető áron, ha valakit érdekel szívesen megírom elérhetőségét.

Kikívánkozik belőlem, hogy milyen borokat kínáltam hozzá. Illenek a testes fehérborok (olasz- vagy rajnai idősebb évjáratok, vagy könnyedebb vörösek – kadarka, kékfrankos, Pinot noire, Zweigelt.)

Egészségetekre!

feb 212017
 

Ijedtségre semmi ok, a kávéház kávéház marad, nem alakulunk át orvosi rendelővé 🙂 . Azonban írtam praxishonlapomra egy kiemelten fontos témában, annyira nagy ennek a kérdésnek a jelentősége, hogy érdemesnek tartom A mi Pilvaxunk Törzsasztalánál is megosztani.

*

 

2012-ben elvégzett tudományos felmérés megállapította, hogy áprilisra a magyar népesség mindössze hat százalékának megfelelő a D-vitamin ellátottsága, azaz kilencvennégy százaléknál kisebb-nagyobb hiányállapot áll fenn! Ennek oka, hogy táplálékainkban nincs elegendő D-vitamin, ősztől tavaszig nem éri annyi fény bőrünket, hogy az ott termelődő mennyiség kielégítse a szervezet szükségletét.

Mivel a D-vitamin hiányállapot népegészségügyi jelentősége nem túlbecsülhető, tizennégy magyar orvosi Társaság – a legkülönfélébb szakterületek vezető tudósai – Állásfoglalást tettek közzé. A D-vitaminhiány nem egyedüli, de fontos oka a magas szív- és érrendszeri, daganatos halálozásnak, csontritkulásnak, cukorbetegségnek, gyulladásos bélbetegségeknek, stroke-nak, magas vérnyomásnak, szorongásnak, Alzheimer-kórnak!

A kép forrása

A fenti Állásfoglalás és más tudományos kutatási eredmények alapján szeretném felhívni pácienseim szüleinek figyelmét a D-vitamin adagolás jelentőségére, amennyiben érdeklik ennek részletei, az alábbi hivatkozásra kattintva olvashatja el azokat. További részletek

Balatoni tél

 Szerző: - 10:38  Vélemény? »
feb 162017
 

Bár még nem ért véget rövid téli pihenőnk, de sűrű, tejszerű köd gomolyog odakint, nincs még ideje az indulásnak, ellenben van a naplóírásnak! Élvezettel olvastam vissza 2013. nyárutón töltött üdülésünkről írottakat,akkor is Tihanyban voltunk. Igen, nekem a Balaton koronáján gyémánt a Tihany és Almádi közötti rész: Csopak, Füred, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak. Ha itt élnék, soha nem vágyódnék el, talán néha egyedül Erdélyországba, Székelyföldre. Ideje volt a megállásnak, október eleje óta egybefolyó menetelés az életünk, elsősorban a munkánk elvégzése jelent és jelentett egyre nagyobb kihívást, de az év végi ünnepek sem hozták meg a lélegzetvételnyi felfrissülést.

Mi más lehetett a választás, mint egy szívünknek kedves, ám közeli település? A Balaton jégtükre is vonzott. Szűk egy óra alatt ideértünk, szállásadónk felsorolta azt a két vendéglőt és egy kávézót, amelyek egész évben nyitva vannak. Tihany kihalt, az őslakosok talán ilyenkor nyaralnak… De az apátsági templom méltósággal áll, a visszhang is működik, gyönyörű a kilátás. Gyalogszerrel indultunk a falu központjából a kompkikötőhöz, majd a félsziget keleti partján sétáltunk vissza. Üdítő volt ez a 8 km-es út, kellemesen elfáradtunk. Lenyűgöző volt a tavat borító jégpáncél látványa, kíváncsi lennék rá, hogyan alakul vízzé vissza ! Éjjelente kemény fagyok vannak, de nappal olykor 10 °C körüli a hőmérséklet. Megmaradásáért küzd  a szabályosan rendezett kristályos molekulaszerkezet, de a hőmérséklet kezében van a döntés… A tavasz pedig itt áll a küszöbön, már hallhatjuk, kopogtat.

Délután Balatonfüred felé vettük az irányt, közelben élő barátainkkal találkoztunk, javasoltak egy jó helyet… Ez pedig nem volt más, mint a Hatlépcsős kocsma. Azt gondoltam, Füreden nehéz újat mutatni nekem, de ez a mindeddig ismeretlen hely minden korábbit felülír! A belseje hangulatos, faasztalok és fapadok jelentik az italbolti enteriőrt, “itt nincs WiFi, inkább beszélgessenek!” felirat is elárul valamit a légkörről. Nem is láttam telefont nyomkodó vendéget! A hely messze földön híres, elsősorban a velős pirítósáról, amelyhez fogható kulináris élményben régen volt részem! A fenti hivatkozást író nem túlzott, az eledel fenséges! Ha Füreden jártok, ne hagyjátok ki!

Másnap elmentünk Siófokra, a Galérius-fürdőbe. Nagyon jó volt a szauna-világban felforrósodni, jót úszni. Igazán testet lelket ellazító program. Visszafelé, a 71-es országút mellett, Balatonakali előtti halsütőhöz kanyarodtunk, a bódé téliesítve van. Sajnos a halat alaposan elsózták, és olyan osztályon aluli minőségű műanyag “evőeszközt” kaptunk, hogy teljesen alkalmatlan volt még a halfilé szeletelésére is, a savanyú uborkába meg beletört. Nem tudom felfogni, hogy egy ilyen helyen, ahol fenséges a kínálat édesvízi halakból (pisztráng, keszeg, szürkeharcsa, ponty, fogasfilé, és halászlé) miért nem lehet befektetni egy kicsit masszívabb evőeszközbe, az eldobhatók között is akad ilyen. Keserű (pontosabban sós) lecke volt…

Elérkeztünk a szabadság feléhez, ha lesz miről írnom, majd innen folytatom.

Máris folytatom. Ha a mai napot egyszóval kellene meghatároznom, az a “köd” lenne. Sem gyalogtúrázni, sem kirándulni nem támadt kedvünk, így átmentünk Balatonfüredre, ahol egy belvárosi séta végén ismét a Hatlépcsősbe vezetett utunk, ismét a velős pirítós… Ezúttal saját fotó is készült róla 🙂 .

Az első naphoz még hozzátartozik egy tihanyi hely: Nagymama reggelizője, más néven Tündérsziget. Egy régi parasztház egykori konyhájában működik ez a nagyon hangulatos, múltidéző hely, ahol a korhelyek akár délután is reggelizhetnek a házias kínálatból: kalácsok, házisütik, forralt bor, tea, kakaó, persze kávé; egy régebbi reggelizés után, ezért tértünk most vissza, ezen a lusta délutánon.

A ködnek esze ágában sincs felszállni, de azért elindultunk, hogy megkerüljük a Belső-tavat a félszigeten. Mivel beszereztünk egy turistatérképet, nem tűnt kalandos vállalkozásnak, mégis sikerült jól eltévednünk, nem is tudom, hogy jelzések, vagy mi voltunk-e bénák. 7 km-t meneteltünk a fagyos ködben, üdítő séta volt. Nagyon megérdemelt ebédet költöttünk el Sajkodon, az Apáti vendéglőben. Szemben a Hatlépcsős konzervativizmusával, ebben az étteremben helye van a jó értelemben vett innovációnak. A hely nagyon barátságos, a felszolgálás kifogástalan volt, én tárkonyos vadragú levest ettem, majd főtt marhapofát petrezselymes krumplival, kiválóan, stílusosan volt elkészítve, tálalva. Ha a kákán csomót akarnék keresni, a vörösbor túlhűtött volt, ilyen színvonalon illő lett volna nem fehérboros kehelyben kihozni. De a szentantalfai hegyleve (Syrah – Merlot házasítás) is kifogástalan volt. Nem beszélve a birspárlatról, amely megérdemli a “Térdre! Imához!” minősítést!

Lassan véget ér az öt nap szabadság, folytatódnak a hétköznapok, remélem a korábbiaknál már nyugodtabb tempóban…

jan 152017
 

“Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a bort. Felajánljuk neked, mint a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra a lélek itala.” – imádkozza a pap valamennyi szentmisén. “Áldott legyen az Isten mindörökké” – felelik a hívek.

Valóban, a bor Isten ajándéka! Hazánkkal ugyancsak bőkezű volt, hiszen ezernyi fajta, tucatnyi borvidék, kiváló klimatikus adottságok és a fáradtságot nem ismerő emberi munka gyümölcse kerül poharunkba. Milyen jól tud esni egy pohárral egy nehéz nap végén! Kíséri ételeinket, ünnepeinket, megolajozza gondolataink fogaskerekeit… Mértékkel fogyasztva egészségünk őre.

Bort kóstolni sok módon lehet: gazdánál, termőhelyen, pincében; otthon vagy vendégségben baráti társasággal; klubokban szakavatott vezetéssel. Tegnap a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban, húsz pincészet borait ízlelhettük meg. Az ilyen rendezvényt sétáló kóstolónak is nevezik, elvégre a belépődíj fejében kaptunk egy kóstolópoharat, ettől kezdve szabad volt a vásár, valamennyi standnál bármelyik tételből kóstolhattunk. Húsz pincészet kínálta borait, legtöbb borvidékünk képviselői jelen voltak. Fehér és vörösborokból nagyjából egyforma volt a felhozatal, szép számmal akadtak rozék is, találtunk gyöngyözőborokat a kínálatban. Fölösleges lenne bármelyik pincészetet, vagy tételt kiemelnem, annál is inkább, mert lehetetlen lett volna mindent megkóstolni. A borokhoz a Hatpöttyös étterem hidegtálaiból vásárolhattunk remek kísérő falatokat.

Nagyon jó hangulatú és szervezésű rendezvény volt, mivel már másodszor aratott sikert, remélhetjük, hogy jövőre is lesz folytatás. Az élet nem áll meg, csütörtökön a szekszárdi Sebestyén pincészet borkóstolójára megyek az egyik székesfehérvári vinotékába.

jan 082017
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még!

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva,  a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a vasárnapi ebéd.