feb 232017
 

Spirit of Hungary. “Magyarország lelke” – ez Fa Nándor hajójának neve. A Vendeé Globe versenyen, a 63 esztendős Fa Nándor,  93 nap alatt megkerülte a Földet. Teljesítménye nagyságát rajta kívül más aligha ismerheti. 93 napig, egyedül egy vitorlás fedélzetén, a végtelen óceánon, kitéve az elemek játékának. “Nem volt biztos, hogy túlélem” – nyilatkozta. Kitűzött egy célt, elérte. Csodálat és köszönet illeti ezért!

Fotó: Török Brigi, forrás: feol.hu

Talán közhely, de akkor is igaz: sportnemzet vagyunk. Ha olimpiai érmeink számát Kárpáthazában élők számával arányosítjuk, talán világelsők is.

Budapest vezetése és a politikai hatalom úgy döntött, hogy megpályázza az olimpia rendezésének jogát. Ezúttal hatalmi arroganciával sem vádolhatók, elvégre mind a Fővárosi Közgyűlésben, mind a Parlamentben szavaztak erről, úgy látszott a pártok között egyetértés van, még az ellenzék nagyobb része is támogatta a tervet. Elindult az előkészítés, majd előkerült a semmiből egy ismeretlen szervezet, összegyűjtött több mint kétszázezer aláírást, hogy helyi népszavazás döntsön a kérdésben. Mindazok az ellenzékiek, akik szavakban kiálltak a rendezés mellett, ellene fordultak. Budapest vezetése és a politikai hatalom meghozta az egyetlen elfogadható döntést: visszaléptünk. Dióhéjban ennyi a szomorújáték története.

A híreket figyelve, bennem is egyfajta szkepszis élt, hogy vajon képesek lennénk-e rá? Úgy gondolom, hogy a világot irányító globális hatalmi elit kezében a döntés. Budapest rebellis, kicsi, szegény. Ám Los Angeles is büntetést érdemel, elvégre a jó amerikaiak nem kértek Clintonnéból… Párizs… zavargások, terrortámadások, káosz… ki tudja, ha Le Pen kerül hatalomra, akkor mi lesz ott? Így nem gondoltam, hogy teljesen esélytelenek vagyunk, a kommunista Kína, vagy a szegény Brazília is megkaphatta a rendezés jogát. Moszkváról nem is beszélve…

Kétségeim voltak afelől, hogy 2024-ben Európa és benne Magyarország még a jelenlegi formájában fog-e létezni, vagy iszlám kalifátusban, idegenek terrorja alatt tengődünk már akkor? Kétségeim voltak, hogy az élhetetlen Budapest (elnézést a lokálpatriótáktól), egyáltalán alkalmas helyszín volna? Az a város, ahol közlekedési káosz van, ahol se haladni, se megállni nem lehet, ahol az infrastruktúra elborzasztó, ahol az aluljárókban hajléktalanok laknak (alkotmányos joguk), a járókelők pedig húgy- és okádéktócsák között sasszéznak (szintén alkotmányos joguk). Kétségeim vannak, képesek lettünk volna rá?

Barcelona hatalmasat nyert, Athén hatalmasat bukott az olimpia rendezésével. Lehet így is, lehet úgy is. Ha arra gondolok, hogy mindazokat a létesítményeket és kiszolgáló egységeket megalkotni hány embernek jelentett volna munkát, megélhetést, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Különösen sajnálom, hogy elveszett az a kincs, amely a sikeres rendezés társadalomlélektani hatása lehetett volna. Emlékezzünk rá, botladozó focistáink a tavalyi EB-én továbbjutottak  csoportjukból, mekkora népünnepély volt országszerte, vulkánként tört elő az öröm és boldogság. Ott él a vágy az emberekben, hogy merjünk nagyok lenni, hogy legyenek sikereink!

Szétfoszlott egy álom, egy cél. Fa Nándor megcsinálta, a Spirit of Hungary megcsinálta. Magyarország is képes lett volna megcsinálni! Lelkük rajta, akik ezt nem hagyták. Ám ne rájuk figyeljünk. Figyeljük Fa Nándor példáját, legyenek céljaink!

Ugye megcsináljuk?!?

A 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémája Budapesten, a Batthyány téren.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kettlebell (girya)

 Szerző: - 09:05  Vélemény? »
jan 312017
 

2009-ben, honlapunk indulásakor, létrehoztam egy rovatot “Sportvilág” címmel. Bár elsősorban a hazai és nemzetközi sporteseményekkel foglalkozunk, vagy éppen tippjátékot játszunk, nem titkolt célom volt, hogy szót ejtsünk olyan sportokról, amelyeket magunk is űzünk. Ebben a körben elsősorban az íjászat és a kerékpározás került eddig terítékre, ám szeretném bővíteni a kettlebell-lel, (eredeti neve girya), azzal a nem titkolt szándékkal, hátha valaki kedvet kap hozzá!

(A kép forrása)

Igazából nem tudom, hogyan találtam rá erre a sportra – pontosabban edzésformára -, majd arra a lehetőségre, hogy akár lakóhelyemen is elkezdhetem, ám 2015. májusában ráléptem a csak látszólag rögös útra.

A kettlebell füles vasgolyó, amelyet a cári Oroszországban mezőgazdasági termények mérésére használtak, ám a muzsikok virtuskodtak is vele. Súlya 8 kg-tól indul, 12, 16, 20, 24… felső határ a csillagos ég. “A kettlebell primitíven egyszerű és halálosan hatékony, akár egy AK-47.” Ez az idézet Pavel Tsatsouline -tól ered, aki kidolgozott egy egész rendszert a kettlebell-lel való edzésre. Megalkotta a StrongFirst képzést, amelyen olyan emberek vesznek részt, akik instruktorként foglalkoznak leendő tanítványaikkal. Rendkívül kemény, vizsgához kötött rendszer, folyamatosan meg kell újítani a megszerzett jogosultságot. Aki elvégezte, tudását számos helyen kamatoztathatja: konditermekben, fegyveres erők kiképzésében, stb. Magyarországon is komoly és folyamatos instruktorképzés folyik. Pavelnak több könyve is elérhető magyar fordításban, az elméleti alapokat meg lehet ismerni belőlük, remekül motiválnak, azonban elolvasásuktól még nem lesz izomlázunk 🙂 .

Igen jelentős túlsúllyal, ám – az íjászatnak köszönhetően – mégsem teljesen edzetlenül jelentkeztem az első edzésre. Bemelegítettünk, minden egyes ízületet és izomcsoportot felkészítve a munkára, emelkedő pulzus- és légzésszám, mentális ráhangolódás… Teljesen kezdőként edzésről edzésre kezdtem elsajátítani a súllyal végzett alapvető mozgásformákat, amennyire egyszerű az eszköz, ezeket közel jól csinálni is kifejezetten nehéz. Instruktorunk nagy türelemmel csiszolgatta a mozgást. A jól eső fáradtságot reggelenként komoly izomláz követte, olyan izomcsoportokban is, amelyek létezéséről csak anatómiai tanulmányaim során szereztem tudomást. Az edzésen a súllyal emeléseket, nyomásokat, szakításokat végeztünk, azonban a dolog mégsem elsősorban izomépítésről szólt, hanem a közbeiktatott ballisztikus gyakorlatok, a sportszer lengetése – szaknyelven swing – csodálatos módon javította az állóképességet, hasonlóan a kardió edzésekhez. Az egész testtudat, tartás, egyensúlyérzés látványosan javult. Minden edzés végén nyújtást, levezetést végeztünk. Az átlagpulzusom 100-110/min között volt, terhelhetőségem is ugrásszerűen javult. A kilók kezdtek leolvadni, kedvem szottyant bringára pattanni, s még az íjászatban is javultam. Különösen azért, mert utóbbi féloldali terheléssel, aszimmetrikus mozgással jár; ez is rámutat arra, hogy a kettlebell bármilyen sport remek kiegészítője. (Ha jól tudom, Hosszú Katinka is használja.) Ugyan férfias edzésforma, ám edzőtársaim között többen vannak a “gyengébb” nem tagjai!

Később jött a törés, új hely, nagyobb távolság, alkalmatlan edzésidőpont, fokozatosan elmaradtam. Ezzel együtt gyengültem, romlott az állóképességem, a kilók ahogy leolvadtak, újra feljöttek. Azután jött a hír, instruktorunk végleg távozik, ezért eljött az újrakezdés ideje, másik helyen, másik instruktorral. Túl három edzésen, most nem szabad, hogy győzzön a kényelem, a lustaság, a fáradtság!!!

Nagyon sok dolog történhet egy edzőteremben, nem túlzás fitnesziparról beszélni. Kondigépek, futópadok, TRX kötelek, spinning, aerobic, ezernyi mozgásforma, mindegyiknek vannak előnyei, hátrányai. A kettlebell az eszköz egyszerűségével, ám az edzésrendszer nagyszerűségével, egy ezek közül. Izmot épít, kondíciót javít, ám instruktor nélkül senki se vágjon bele! Az alapokat meg kell tanulni, akkor már otthon is gyakorolható, ám mégis olyan mint egy jó sörözés: igazából csapatban űzhető. Ha valaki kedvet érez hozzá, a világhálón bőven találhat anyagot, edzéslehetőséget. Egyszer el kell kezdeni, megtérül a ráfordított idő és energia. Újrakezdésem; kalandra fel!

Íme a hét legfontosabb gyakorlatot bemutató rövidfilm, a török-felállás talán az összes közül a legnehezebb feladat.

 

nov 182016
 

Vannak, akik elmennek közülünk, mégis velünk maradnak. Bár a búcsú fájdalmára alig gyógyír a múló idő, ám a fizikai lét szétfoszlik, a szellem pedig marad. Így gondolunk vissza szeretteinkre, s nemzetünk nagyjaira. Papp László minden idők legnagyobb magyar sportolója volt. Nemcsak három olimpiai győzelme, nemcsak a profi világban szerzett két Európa-bajnoki aranya, számtalan felejthetetlen mérkőzése tette halhatatlanná, hanem emberi nagysága, szerénysége, a lényéből áradó szeretet. Ember maradt az elállatiasodott világban, úgy, hogy a ringben, a kötelek között, hatalmas ütéseket osztott, s néha kapott is.

Hazafiként élt akkor, amikor a kommunista rémuralom ezt nem tűrte, akkor, amikor a gennyes puha diktatúra aljas elvtársai nem engedték, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért. Bár ez az ütés megrendítette, életen át tartó fájdalmat okozott számára, mégsem fogott padlót, mégsem emigrált, hanem úgy tett, ahogyan azt később megénekelték: “Ha ide születtél, akkor bírni muszáj…”

Papp Lászlóra emlékeztünk tegnap este.

papp-laszlo-emlekest-meghivo

Íme egy példa, Laci bácsi gondolkodásáról. 1961-ben, Párizsban így felelt a New York Times riporterének kérdésére:

The New York Times (1961. február 21., Párizs)

– Mit szeret, és mit gyűlöl az életben?
Feleségemet, fiamat, anyámat és az otthonomat szeretem. A hazugságot és a hitványságot utálom.
– Miért nem marad Párizsban?
Szeretem Párizst, mindig jól érzem magam itt. Sok mindent szeretek, de hazamegyek. Tudja miért? Az emberek sokat gondolnak rám szerte Magyarországon. Ott az én helyem.

Papp László életének legtöbb idejét a budai Hegyvidéken töltötte. A kerület díszpolgárává választották. Hegyvidék polgármestere ennek kapcsán elmondta, hogy nem Papp László emlékének, családjának, barátainak van szüksége a címre, hanem a kerület polgárainak, azért hogy legyenek követendő példaképeik, legyenek körülöttük olyanok, akikre felnézhetnek, akik kijelölik számukra a helyes irányt. Hozzáteszem: nemcsak Hegyvidék polgárainak, hanem egész nemzetünknek szüksége volna erre!

Ifjabb Papp László emlékezett édesapjára és édesanyjára, Zsóka nénire, köztünk voltak Laci bácsi unokái, dédunokája is. Nemcsak a kilencvenéves évfordulóra gondoltunk, hanem arra, hogy 1956 december 1-én, a melbourne-i olimpián szerezte meg sorrendben harmadik olimpiai aranyát. Nagyon nehéz dolga lehetett, hiszen eljutottak a távoli kontinensre a Forradalom eltiprásáról szóló hírek, az olimpiai csapat harmada ezután nem tért haza! Torres-szel bokszolt aznap, aki egy rövid filmbejátszásban emlékezett élete legnehezebb mérkőzésére. Idézetek hangzottak el kortársaktól, ezek közül itt találtok néhányat.

Az emlékműsor Palotással vette kezdetét, majd komolyzenét hallgattunk, zongorához ült Presser Gábor; két dal között felelevenítette emlékeit. “Valaki mondja meg…” Presser Gábor kisgyerek volt, ám kétszer is kapott fejére barackot Laci bácsitól… s 1992-ben, amikor az LGT négy egymást követő koncertjén megtöltötte a Nyugati pályaudvart, az “Ilyen a boksz…” alatt Laci bácsinak is jutott feladat, így emberileg is közel kerültek egymáshoz. “Gondolj rám…” fejezte be Presser Gábor megemlékezését.

Ezt követően Tátrai Tibusz és Szűcs Antal Gábor varázsolt el bennünket szenzációs gitárjátékukkal. A hangszerekből ezúttal latinos dallamok szálltak. Végül ismét táncosok léptek színpadra, szatmári táncuk hatalmas sikert aratott.

Jól esett ott lenni, jó volt visszaemlékezni, jó volt érezni Laci bácsi és Zsóka néni közelségét. Jó gondolni rájuk, jó ápolni emléküket, jó lesz egykor újra találkozni velük!

Sze 192016
 

Kerékpáros körutunkat eredetileg nyári szabadságunk harmadik hetére terveztük, de féltünk a hőségtől, abban maradtunk, majd ősszel… Igen, de a nyárnak nem akart vége lenni, mintha nem tudta volna, hogy szeptember van, becsöngettek, itt maradt még egy kicsit… Szeptember harmadik hétvégéjének közepén emelte kalapját és búcsúzott, még könnye is hullott. 

Nem vagyunk rutinos bringások, bár nyár elején Bugacon már kóstolgattuk a kerékpároséletet, ízlett… kellett azért ehhez még Kohus Petiék példája, Megyeridoki tanácsai, mi tagadás, a képernyő előtt, sok-sok országúti körverseny végigszurkolása. Mert bringázni jó, s ez most fényesen beigazolódott! 

Sok előkészületet nem tettünk, elvittem a kerékpárokat szervizbe, megnéztem a térképen, hogy a körutat hogyan lehetne nagyjából egyforma távolságú szakaszokra osztani, mikor ez megvolt, foglaltam szállást. Az okostelefon hasznos is lehet, vannak olyan alkalmazások, amelyek szinte műszerfalként szolgálnak, látható a térkép, a megtett távolság, az aktuális sebesség; még útvonalat is lehet tervezni segítségükkel. Én a Runtastic alkalmazást választottam, de használhattam volna akár az Endomondo, akár a MapMyRide nevűeket, sok egyéb mellett. Nagyon hasznosak, túl a felsoroltakon, még regisztrálják az útvonalat és feltöltik a világhálóra is. Persze nem árt, ha van az embernél térkép, valamint telefontöltő. Vettem szerszámkészletet, tartalék belsőt a gumikhoz, pumpa, kerékpárzár már régebben megvoltak. Mivel nem csillagtúrára indultunk, kellett poggyásztartó, nagyon praktikusakat kaptunk kölcsön. 2016. szept. 16-án reggel indultunk el, Kapuváron, barátaink udvarában hagytuk az autónkat, majd nyomás, két keréken gurultunk tovább!

Első nap, Kapuvár – Pátfalu

elso-nap

Kapuváron belül, majd attól északra, mintegy 7-8 km-t tökéletes kerékpárúton haladtunk, onnan az alsóbbrendű utakon megszokott minőségűn tekertünk egészen a gúnyhatárig. Pomogynál (Pamhagen) mentünk át, az osztrákok ellenőrizték a belépő autókat, mikor a határőr látta, hogy fényképezni szeretnénk, mosolyogva odajött, felajánlotta, hogy elkattintja a gépet. 18 km volt mögöttünk, egy óra kellett hozzá.

Átmentünk Pomogyon, az országutat tökéletes kerékpárút követte, majd Mosonbánfalvánál (Apetlon) elkanyarodtunk a “Tó-csücske” (Seewinkel) felé, mert természeti szépségeket ígért a Nemzeti-park. Nem okozott csalódást, megérte az 5 km kerülőt. Illmicnél (Illmitz) értük el a tópartot, előtte egy csodálatos kápolna árnyékában hűsöltünk. Innen már nem volt sok hátra első szállásunkig, Pátfaluig (Podersdorf am See), ám közben háromemeletes kilátótoronyból gyönyörködtünk a tájban.

Szállásunk a strand főbejáratától 50 m-re volt, kaptunk egy-egy Őrvidék-kártyát, ezzel ingyen bemehettünk. Én azonnal fürödtem, a víz mint a Balatoné, tiszta, selymes, kellemes hőmérsékletű volt, igaz lassan mélyül, és nagyon kavicsos, de a nagy hajtás-tekerés után hatványozottan felüdített. Hitvesem fürdőruha hiányában csak térdig frissítette magát.

Alkonyodott, elindultunk sétálni. A világítótorony ikonikus jelképe Pátfalunak, mellette kikötő. Elsétáltunk a falu központjába, ettünk bécsi szeletet (amely klasszikus recept szerint, borjúból készült), majd beültünk egy roppant hangulatos borozóba, ahol öt vörösborból álló borsort kóstoltam. Volt két évjáratú Zweigelt, és Merlot, valamint egy számomra ismeretlen nevű Szent Lőrinc szőlőből készült tétel. Nem voltak rossz borok, utólag sajnálom, hogy nem fehér sort kértem, nálunk Villány, Szekszárd magasra teszi a mércét, s ez az őrvidéki borvidék sokkal északabbra van. (A “Zweigelt” amúgy megér pár mondatot, majd hozzászólásként leírom.)

Innen már csak egy remek fagyizás maradt, fáradtan tértünk nyugovóra. 51 km volt a hátunk mögött! A fényképeket ezúttal feliratoztam, érdemes átlapozni azokat!

Második nap Pátfalu – Fertőmeggyes

masodik-nap-masolata

Ahogyan az időjósok jelezték, reggelre beborult, lehűlt az idő. Szakadó esőre volt vészforgatókönyvünk: hajóval Pátfaluról Fertőmeggyesre, de erre nem került sor! Kilenckor indultunk, először a tó északi oldalán fekvő Nezsider (Neusiedler am See) mólójára tekertünk, majd Fertőszéleskút (Breitenbrunn) magasságában ismét letértünk a tóhoz, innen már nyugati oldalán, dél felé haladtunk. Tőlünk jobbra lankás dombokra, varázslatos szőlőültetvények sorai kúsztak fel, javában tartott a szüret, bal felől időnként eltávolodtunk a tótól. Jöttek-mentek a bringások. 30 km-t tekertünk Rusztig, élvezettel gurultunk be a kisvárosba, ahol már sokszor jártunk korábban is, a hely a gólyák és borok hazája. Innen már csak öt kilométer laza tekerés volt hátra Fertőmeggyesig (Mörbisch am See), 200 m-re a gúnyhatártól volt  a szállásunk, amint begurultunk az udvarba, óriási zápor kerekedett.

Ameddig szakadt, pihentünk egy jót, majd elsétáltunk vacsorázni; a tóra néző hatalmas teraszunkról, egy üveg fehérburgundit elszopogatva néztük, ahogyan a Trianonban nekünk hagyott egytizednyi vízfelületen úrrá lesz az éjszaka. 62 km volt mögöttünk.

Harmadik nap Fertőmeggyes – Kapuvár

harmadik-nap

Akár délről is megkerülhettük volna a tavat, de eleve úgy terveztük, hogy hajóval térünk vissza Illmicbe, majd a már jól ismert úton vissza, Kapuvárra. Az Őrvidék-kártyának köszönhetően a hajójegy árának felét elengedték, nagy a bicajosélet, a ladikhoz utólag hozzátoldott fedélzetre állítottuk a kerékpárokat. Mögöttünk hagytuk Meggyest, karnyújtásnyira délre Fertőrákos templomtornya fehérlett, feltűnt a meggyesi szabadtéri színház, amely színpadja a tóra épült; ahogy haladtunk középfelé, megláttam a soproni tévétornyot, gondolatok fakadtak…

Eszembe jutott, hogyha nincs Prónay Pál, Francia Kiss Mihály, Maderspach Viktor és bajtársaik, a Rongyos Gárda hősiessége, hogy fegyverrel szállt szembe a trianoni diktátum következményeivel, kicsikarva a népszavazást, amely azt eredményezte, hogy Sopron a Hűség Városa lett, akkor ma Sopront Ödenburgnak hívnák, s magyar szó, emlék ugyanannyira nem lenne, mint az egykor hazánkhoz tartozó Fertő-tó körüli településeken. “Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad” hallottam lelkemben Nyerges Attila énekét; igen Székelyföldön ezt érzem, Felvidéken már kevésbé, de még mindig, Őrvidék azonban elveszett. Sehol egy magyar emlék, egy magyar felirat, egy magyar szó! Igen a felszolgáló és a fagylaltos magyarul beszéltek, de ők átjárnak ide, idegenbe. Metternich, Haynau utódai hatékonyabbak voltak, mint az oláh diktátor… Népszavazás… Ha van áthallás napjaink feszítő gondjai és az egykori eredményes népszavazás között, ha Trianon helyére Brüsszelt írjuk, tudjuk mit kell tennünk október 2-án! Ha ez kevés lesz, a Rongyos Gárda szellemisége is újra feltámadhat !

Hajózzunk békésebb vizekre… Illmic után kissé eltévedtünk. Bár a B10-es kerékpárút jól van táblázva, az alternatívákat nem igazán jelöli, véletlenül a már odafelé bejárt kerülőútra tértünk a “Tó-csücske” felé… Itt még nem volt vészes a szembe fújó szél, de a gyúnyhatáron átkelve már annyira erős erős volt, hogy a Kapuvárig hátralévő 16 km-t szenvedve tettük meg. 48 km-t hajtottunk. A háromnapos út összesen 161 km volt!

Megérkeztünk, barátaink finom ebéddel vártak. Felpakoltuk a bringákat az autó tetejére, elindultunk otthonunk felé. Ha valaki megkérdezné, hogy legközelebb mikor mennénk, ha lehetne, akár holnap! Új szerelem született, amíg bírunk tekerünk…

 

 

Sportnyár végén

 Szerző: - 10:17  Vélemény? »
aug 212016
 

Bár ma van az Olimpia utolsó napja, talán nem túlzó derűlátás már most megállapítani, nem igazolódtak be korábbi félelmeim, mindhárom világesemény lezajlott terrortámadás nélkül. Amennyire szomorú, hogy baljós árnyak vetültek a versenyekre, annyira örömteli, hogy így alakult!

Azt hiszem a foci EB-t és a Tour-t menet közben éppen eleget elemeztük. Előbbin a magyar válogatott helytállt, idehaza pedig beigazolódott, hogy mekkora igény van jó focira! Sajnos a nemzetközi kupák elő-elő-elő selejtezőkben “helyreállt a rend”, augusztusra egyetlen csapatunk sem maradt versenyben. Pár száz néző előtt gurul a labda a honi bajnokságban, unalomba, közönybe fulladva, levezetésként hatalmas pénzeket kereső idegenlégiósokkal… Amíg nem lesz színvonalas NB1, amelyből eséllyel kerülnek főtáblára klubcsapataink, magyar foci sem lesz! Lehet, hogy Storck és stábja zömmel külföldön labdát kergető játékosokból képes lesz a VB selejtezőkre ütőképes csapatot összegereblyézni, talán egyedül ebben bízhatunk és várhatjuk az ősszel induló meccssorozatot!

Sajnos az Olimpiához nem tudok mit szólni, mivel néhány vízilabdameccsen kívül semmit sem láttam belőle. Nagyon örülök minden versenyzőnk sikerének, óriási dolog, hogy egy közel tizenötmilliós lélekszámú nemzet sikert sikerre halmoz, Katinka teljesítménye pedig a magyar sporttörténet legszebb lapjaira íródott, köszönet ezért neki! Egyedül a női vízilabda bronz elúszása miatt fáj a szívem, valahol azt sem érzem igazságosnak, hogy férficsapatunk veretlenül “csak” ötödik lett. Ez ugyanis egy igazságtalan lebonyolítási rend eredménye, hogy büntetőpárbajon múlt az egész további sorsunk. Ezen mindenképpen változtatnia kellene a sportág világszövetségének! Az is öröm, hogy vívásban, kajak-kenuban megtartottuk sok-sok évtizedes aranyszerző hagyományainkat. A magyar sport fontos mérföldköve a megszerzett ötszázadik olimpiai aranyérem!

Természetes, hogy egy ilyen sportnyár után hosszú versenyszünetek következnek, érdemes lesz figyelnünk a BL, EL meccseket, majd a VB selejtezőket.

Közben ne felejtsük el: olimpiai sikereink ösztönözzenek bennünket és gyermekeinket mozgásra, amely színt, örömöt, sikert, boldogságot hozhat a bennünket körülvevő, elállatiasodott világba!

aug 042016
 

Régi olvasóink jól tudják, hogy a cserépváraljai táborozás íjászbarátainkkal, ugyanúgy életünk részévé vált, mint például Csepreg, a koncertek, vagy az ezek fundamentumain szövődött barátságok.

Ezúttal nem akarom időmet számítógép előtt tölteni, ezért átmenetileg A mi Pilvaxunk “fotóbloggá” alakul, folyamatosan töltöm fel a képeket egy tárhelyre. Ezek egy része talán sokatok számára érdektelen, de tegnap Egerben például gyönyörű dolgokat láttam.

Mivel az olimpiát sem tudom szorosan követni, örülnék, ha a sportrajongók beírnák ha valami érdemleges történik! Várok egy nagyon fontos cikket, remélem hamarosan megszületik, akkor címlapra kerül!

A naponta frissülő fényképalbumok ide kattintva tekinthetők meg.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Júl 302016
 

Az alábbi írást Kohus Peti barátomtól kaptam, érdemes elolvasni, hátha valaki kedvet kap egy kis túrázáshoz!

***

Mára egész napos tekerést terveztünk be párommal.Még az indulást megelőző órában Sem döntöttük el, merre lesz az arra. Legkedvesebb időjárásjelentőm,Gaál Noémi meleget,de ugyanakkor viharokat is jósolt a hétvégére,ezért két változat volt érvényben.

Győrig autóval,aztán onnét bringával Lipótra csobbanni,vagy bringatúra Ausztriába.Éjszaka intenzív esőt kaptunk,reggel 8-kor még erősen borús volt az égbolt,ezért a bringatúra mellett döntöttünk.Csak halkan írom le,nem szeretek sokat vízben poccadni céltalanul,főleg hosszú órákat a napon lenni,stb. Szóval maradt a “B”változat-tekerés.Ebben az esetben is kellett a kocsi, mivel a tervezett túra önmagában meghaladta a 60km-t, jónak láttam egy kis előnyt szerezni és nem hullára fárasztani magunkat az előre megjósolt fülled levegőben.Ezért azt a stratégiát választottam,hogy Pozsonyba autózunk és onnét kezdjük a túránkat.Így is volt.9 óra körül leparkoltam egy biztonságos helyen,lepakoltam a gépeket a kocsiról és a kissé borús időben útra keltünk.

A pozsonyi Duna korzón haladva – de facto a teljes belváros peremét érintve-jutottunk ki a városból Károlyfalut érintve, szinte kalandos körülmények között.Azért volt kalandos a buli, mert a korzón már javában megérkeztek a turisták és hovatartozásukat figyelmen kívül hagyva,simán elállták a bicikliutat, mint tehenek az utcákat ki- és visszavonuláskor a rétről. Megjegyzem,így is élveztük a dolgot,első sorban azért,mert Pozsony, mint általában a Duna-parti városok,szép látványt nyújt a dombokkal,várral,hidakkal,meg úgy általában a folyó közelségével.

Károlyfaluban a a Meciar-korszak egyik áldozata,illetve balesetének helyszíne mellet haladtunk el.Tudva levő dolog,az akkori köztársasági elnök,Michal Kovács fiát a titkos szolgálat Meciar parancsára elrabolta és Ausztriába hurcolta. Később “nyomozás” indult az ügy tisztázása végett és az egyik tanút,aki az akkori titkosszolgálat tagjaként jelen volt az akcióban (Jozef Remiás) autóstul felrobbantották. Hát,ennek a “balesetnek” a helyszíne emlékhely, minden úgy maradt, ahogy anno a kocsi a robbanás után irányíthatatlanul a vaskorlátot áttörte…

Doki a múltkor említette,hogy két keréken máshogy látjuk a világot.Ezerszer mentem el ezen a helyen,most mégis szinte éreztem valami rezgést itt.

Károlyfalut elhagyva a pozsonyi Duna-ágakat követve Dévény irányába haladtunk,szinte állandó esőpermetben.Sajnos itt nincs bringaút,a mellettünk elsuhanó autók rendesen felverték a vizet, de nem volt drámai a szituáció.Durván 6-8 km-t kellett ilyen helyzetben tekerni.A jó oldala a dolognak az volt,hogy a terep sík volt, vagyis az úttest nyomvonala,zéró emelkedő.Gyönyörű látvány volt a fejünk felett húzódó esőfelhő és a tőlünk jobboldalra látható dombok ködös-felhős látképe. Ennek teljes kontrasztja volt a bal oldal-a Duna-ág,mint választóvonal és a napsütötte Ausztria.Ránk meg potyogott a permet…

Amint beértünk Dévénybe,kisütött a napocska, elállt az eső is és bicikliútra leltünk,amely elvezetett a híres Dévényi vár alá. A két fotó,amit mellékeltem,a vár alatti sétányon található,nem kell magyaráznom mit akar szimbolizálni.

*

Annyit mindenképp kell mondanom,csoda,hogy még megvan az emlékmű és nincs meggyalázva.Tudva levő dolog,hogy Dévény a szláv nemzet,azon belül a Nagy Morva Birodalom történelmi oszlopa és a szlovák nemzet bölcsőjeként jellemezhető.A dévényi erődítmény volt a végvár,amely megvédte a nemzetet keletről az ellenségtől-akkor még a Nagy Morva Birodalom bástyájaként.Manapság a szlovákság bástyája.

Megjegyzem,nagyon szép,impozáns látvány a sziklákon tornyosuló várrom.Érdemes meglátogatni.
Egyébként a vár alatt torkol a Dunába a Morva (Morava) folyó.Ezt a medret követve tekertünk tovább Dévényújfalu felé. Nem voltam boldog attól,hogy az esőt követően elázott,sárral felhordott bringaúton kell tekernünk, de az ártéri erdő látványa kárpótolt a várható plusz munkáért,ami a gépek tisztításával jár.Ekkor már nyilvánvaló volt,hogy odahaza teljes mosást igényelnek a bicajok.

Saccperkábé 45 km után elértük a következő települést,ahol is a Morvát átszeli egy gyalogos-bringás híd Ausztria felé.A Szabadság Biciklis Hídja a hivatalos neve az amúgy nagyon szép,kb. 800méter hosszú hídnak,amely valóban kizár minden egyéb forgalmat és csak a turizmust,sportolást segíti a két ország közötti szimbolikus, de persze gyakorlatias hídszerep betöltésével.

Szintén javaslom,főleg bringásoknak,nem utolsó sorban azért a látványért,amely a túloldalon fogadott minket.A hidat elhagyva aszfaltszőnyegen haladtunk úgy másfél km-t és már a a távolból láthattunk egy csodálatos,hatalmas,szobrokkal szegélyezett kaput, mögötte egy gyönyörű kastéllyal. Persze előre készültem és tudtam,hogy Schlosshoff-ba jutunk,de ilyen látványra nem számítottam. A Morva kapunál-a hátsó bejáratnál -voltunk,csak benéztünk a parkba idő hiányában, de a látvány lenyűgözött minket. Mintha a Schönbrunn kisebb változatát látnánk magunk előtt.Pillanatnyilag nem tudom,pontosan kié és milyen célból használhatta a kastélyt, de hogy pénzben és ízlésben nem volt hiánya a tulajnak,az biztos.Melegen,nagyon melegen ajánlom felkeresni!!!

Tulajdonképpen itt kezdődtek az egész osztrák szakaszra jellemző bonyodalmak-a bolyongás.Nekem nincs okos kütyüm,csak a térképre és az ösztöneimre számíthattam,bvolt egy kis hezitálás a továbbiakban. Nem akarok külön kitérni a részletekre, minden bonyodalom elhárult minimális idő-és energia veszteséggel. A margóra írom,a Balaton körüli 2. körút során is bolyogtunk…egyrészt a helyismeret hiánya,másrészt az utak jelölése, harmadszor a hibatényező,mint született emberi gyarlóság miatt.

Végülis elindultunk Hainburg irányába,durván 20-25 km volt a térkép és a navigációs tervező szerint, gyakorlatilag picit több volt a táv,mivel a bringaút nem követi a helyi utak nyomvonalát,igyekszik elkerülni a forgalmas szakaszokat és a főutakat.Gyakran mentünk olyan -egyébként kiváló burkolatú-mezőgazdasági célokra használt utakon,melyek elkerülték a falvakat,de szerintem nem rövidítettek a megtett távon,sőt.Volt ám olyan érzés bennem,hogy b…meg,hol vagyunk?Ilyenkor elő az autóstérkép,kibogozás,majd folytatás – és mit ad Isten -,bejőtt minden.

Megálltunk egy faluban kávéra. Na jó,az asszonynak pisilni kellett.Nem megy ám be a kukoricába a lelkem, neki az angol-WC kell,csak azt szereti.Peti meg örült,mert sör volt a láthatáron.A drágámat azért figyelmeztettem,hogy itt a sör+kávé nem 2.50-be lesz…De ebből is jól jöttünk ki. Igaz,hogy a kávé és a pohár ízletes osztrák sör 6 Eu volt,de a pincérnő-a szinte tökéletes osztrák dialektusom ellenére-megkérdezte, “magyarul is lehet”, minden korlátot azonnal lerombolt.Mint kiderült,Nyitra mellől származott,földik voltunk és azonnal spontán beszélgetés vittünk véghez.A propó,Dévényben is az első ember,aki szembe jött velünk,magyarul beszélt..komolyan mondom,nem poénból.

A finom sör után nyeregbe pattantunk,és irány Hainburg. Egy,mesterséges folyómeder töltésén haladtunk.Aki már járt Bécsben,az láthatta az árvízvédelmi kanálisokat,melyek egyébként szárazak és keresztbe szabják a császárvárost. Volt esze a labancnak,nem az árvíz után, de előtte épít gátakat és elvezető árkokat,hogy megvédje a várost,falvat,termést. Hainburg előtt feltértünk a Duna-hídra, mit ne mondjak, míg a folyó fölé értünk,legalább másfél kilométert tekertünk az ártéri vizek és láp felett. A túloldalra érve megint szembesültünk a már jól ismert,vajon merre tovább problémával,de hála improvizációs készségemnek és persze -itt már mondhatom -helyismeretemnek,szinte gyerekjáték volt áttekerni Hainburgon. Szerényen jegyzem meg,durván 2 évig naponta oda-vissza ingáztam útba ejtve ezt a szép kisvárost.

Hainburgtól csak 8-10 km a volt határátkelő.55 km-rel a lábunkban,egyre fokozódó forróságban bizony gyorsabba fárad az ember.A határra érve szinte bezuhantunk a Kofolát kínáló egységbe és az árnyékban legalább 20 percet ejtőztünk, míg nekivágtunk az utolsó szakasznak. Innét még kereken 10 km várt ránk a kocsiig, végig követtük a töltésen kialakított, Ligetfalu oldalán vezető bringautat. Pozsony legújabb hídján -annyira új,hogy még nincs neve – keltünk át az Óvárosi oldalra, majd jutottunk el a célig, jelen esetben a parkolóig, ahol a jó öreg Fordunk várt ránk.Seperc alatt felpakoltuk a tetőre a mocskos bringákat,aztán átszaladtunk egy kofolára szemközti egységbe és irány haza.Ekkor már délután 3 is elmúlt. Odahaza azonnal a kertbe vittem a lovakat egy alapos mosásra,közben megittam egy-három sört és vigyorogtam a jól eltelt napunkon.

Visszatérve a hídra,melynek még nincs neve.Szinte tipikus szlovák,vagy pozsonyi habitus.Doktor úr bizonyára emlékezni fog a pozsonyi látogatásukra,azon belül a Ferenc-József-hídra, az én koromban már Őreg-hídnak nevezett építményre. Serdülőkoromban még üzemelt a híd, vonat,autóforgalom, minden.Később a vasutat kizárták, marad a gépkocsiforgalom, majd kizárólag a tömegközlekedés és persze a gyalogosforgalom. Elavult a konstrukció, veszélyes lett a híd, érthető,hogy lezárták,úgy 25 éve.Azt tudni kell,megnyitásakor lóvasút haladt át rajta,amely egészen Bécs városáig szállította az utasokat. A híd külalakra olyan lett,mint volt.Ezzel nincs semmi baj.A baj az,hogy – mivel uniós pénzekből finanszírozták a megépítését – az átadási határidő szorította a várost, mint megrendelőt,ezért ők is nyomást gyakoroltak a kivitelező cégre. Sziszifuszi megoldásra jutottak.kib..sztak az unióval.A híd elkészült,az átadás előtti éjszaka még dolgoztak rajta,d e a határidőre a kollaudáció megtörtént és elkészültnek nyilvánította a komisszió az építkezést.Ez volt úgy decemberben.Viszont gyakorlatilag csak egy hónapja nyitották meg a hidat a nyilvánosság és a forgalom előtt,a villamossínek kollaudációjára hivatkozva.Egyébként a villamoson kívül kerékpárosok és gyalogosok használhatják, más jármű kizárva. A villamos is átmegy Ligetfaluba,egy megállója van azon az oldalon és fordul vissza az Óvárosba…Tovább nem mehet,mert a panelrengeteg elállja az útját. Jobbra és balra sem mehet,mert ezt a városrészt anno a tervezők nagyon elb…őőő …eltervezték.Felmerül a kérdés,mekkora szükség volt ilyen formában erre a hídra.Egyébként Ligetfalu szinte kiállt a megoldásért,csúcsforgalomban akár oda,vagy vissza este, hosszú kocsisorok araszolnak munkába,vagy hazafelé.Ne feledjük,Ligetfalu Európa legnagyobb lakótelepe a maga kb.300 ezer lakósával.

Picit elszaladtam az eredeti témától fogjátok fel egy ismertető bejegyzésnek.