Júl 222018
 

Mint az utóbbi évek során többször, idén is a balatoni-bringaút mellett döntöttünk. Az igazat bevallva nem sok gondunk volt a választásban – nem tudom elképzelni, mi tudná überelni számunkra a kikapcsolódás e módját.

Az idei túra világbajnokra sikerült. Elsősorban az időjárás volt kedvező – kellemes, 25-27 C fok, igaz, délutánonként itt-ott volt 30 fok is, de ekkorra már letudtuk a napi távokat, úgyhogy nem volt gond a meleggel. Első esetben áztunk el, de még az esőben is mosollyal tekertük végig az aznapi távot. Még egy elsőséggel bírt az idei túra – 5 napot töltöttünk nyeregben. Felejthetetlen 5 napot, amelyet ezentúl szeretnénk megismételni, már ami a túra időtartamát illeti. Kellő tapasztalatokkal a hátunk mögött most már nyilvánvaló számunkra, hogy ezentúl egy nappal sem lesz rövidebb a következő körutunk.

Fotó: pixbay.com

A napi távolságok 40-42 kilométerek voltak, amit minden nehézség nélkül lehet megtenni és marad elég idő betérni mindenhová, amit azelőtt kihagytunk időhiány miatt. Voltak olyan helyek, látványosságok, amelyeket nem volt alkalmunk megnézni, voltak olyan dolgok, amelyek mellett simán elsuhantunk, mert nem vettük észre, de az idén pótoltunk sok ilyen elmaradást. Ennek ellenére sosem tekertünk ilyen sok kilométert – összesen 257 – a Balaton körül. Biztosan nem a bringautak nyúltak hosszabbra az évek során, de például hála a sok időnek, idén nem kerültük ki Tihanyt, hanem megmásztuk a kapaszkodót, ezzel mintegy 6-7 plusz kilométert generáltunk. Az ilyen szösszeneteknek hála lett a 208 kilométerből sokkal több, amit egyáltalán nem bántunk meg. A “lakhelyeink” feltérképezése is bringával történt, ezért a napi távok megtétele, szálláskeresés és pihenő után volt erőnk még tekergetni.

Az előkészületek a túrára viszont bonyodalmasak és anyagilag is eléggé megterhelőek voltak. Az eddig bevált szállítóeszközeinktől meg kellett válnunk – gépkocsi+kerékpárhordozó – és újat kellett beszerezni, beszereltetni, beiktatni stb. Az utolsó előtti pillanatokra sikerült mindent megtenni, a rendőrségi hercehurcával egyetemben. A mostani kerékpárhordozó vonóhorogra akasztható, ehhez kell egy 3.rendszámtábla is. Nem akarom elmesélni ezeket a kalandokat. Röviden annyit, a közlekedésrendészeti alosztály maga a KALAND.

1.nap, Alsóörs-Révfülöp kb.45 kilométer (valós megtett táv 54 km)

A Petrohai családnál a lepakolás és egy kávé után nyeregbe pattantunk és útra keltünk. Ott helyben döntöttük el, az idén fordítva tekerjük körbe a Balatont, tehát a bringaútra fordulva Tihany felé vettük az irányt. Komótos tekeréssel, enyhe szembe szélben faltuk a kilométereket, egészen a csopaki strandig, ahol megejtettük az elsőt a számos, további pihenőnk közül. Csopak szívügy, muszáj beiktatni egy megállót. Jelen esetben tízórai is belefért, majd élvezve a remek időt – semmi forróság – továbbindultunk.

Füreden nagy volt a nyüzsgés, de Ötvös Csöpinél is kötelező megállni egy újabb fotó kedvéért. Na meg egy tachométer beszerzése miatt is …ugyanis még a kipakolás során eltűnt a nejem gépe. Sajnos nem volt utunkban megfelelő bringa szaküzlet – tachométer nélkül tud az asszony tekerni – továbbindultunk.

Meglepetésemre a Tihanyi elágazásnál a nejem javasolta, hogy menjünk fel a faluba, ezért a napi távunk megugrott. Az élmény, amit Tihany nyújt, nekünk megérte ezt a plusz 6-7 kilométert és egy rendes kapaszkodót. Természetesen bejártuk az apátságot és a falut is, és úgy tetszett, mintha először járnánk itt… A faluból lefele 48 km/h rekordot döntöttem meg, némi halálfélelem kíséretében. Pillanatok alatt értünk le a 71-es útra, majd a jól ismert bringaúton haladtunk célunk felé. Révfülöpöt fél kettőre sikerült elérnünk. A település határában egy cirkusz volt, az elefánttal beszélgettünk egy kicsit, aki épp az ebédjét fogyasztotta. Révfülöpben a szálláskeresés további plusz kilométereket vont maga után, de egy fél órán belül már ezt is letudtuk és bekvártélyoztuk magunkat. A délután pihenéssel, az este strandolással és egy felejthető mozifilmmel ért véget.

2.nap,Révfülöp-Keszthely,42 km.

Elég korán, 9 körül már útra keltünk, de előtte el kellett intézni a nejem tachométer gondját. Volt helyben egy bolt, még az előző nap vásároltunk egy drót nélküli gépet. Még az este felszereltem, de nem tudtam bekalibrálni a berendezést, ezért kellett visszamenni a boltba, ahol a szakember potom fél óra alatt hozzáigazította a berendezést a nejem kerékméretéhez.

Az asszony is boldog volt, úgyhogy indulhatott a túra. Zánkát elhagyva, Badacsonyt elérve picit lehangoltan tapasztaltam, hogy az itteni illetékesek nem sokat törődnek a bringaúttal. Vannak szakaszok, ahol a ránőtt gaz elfedi az úttestet, annyira szűk, hogy csak egy kerékpár fér el rajta egyidejűleg. Ez tavaly is így volt. De legalább le volt kaszálva az útszéle ,nem úgy, mint tavaly. Tomajban eldöntöttük, hogy az előttünk álló 3-4 kilométer kapaszkodó után reggelizünk csak, ezért egy pici pihenőt követően nekivágtunk az előttünk álló Római-útnak.

Az egyik legszebb rész várt ránk az északi-parton. Hála az enyhe időjárásnak és annak, hogy kevés kilométert tekertünk, simán felkapaszkodtunk az emelkedőn. Tördemicben bevásároltunk és a parkban tízóraiztunk, majd mentünk tovább. Számomra az egyik kedvenc szakasz Szigliget után van, egészen Keszthelyig erdős, nádas helyeken vezet a bringaút. Keszthely előtt megengedhettünk magunknak egy sört is, tudván, hogy célközelben vagyunk és nem szándékozunk közúton tekerni. Keszthelyen azonnal szálláskeresése kezdtünk. Tíz perc alatt megvolt. Medencés panzió, tisztaság, megegyeztünk az árban, úgyhogy perceken belül becuccoltunk, én elmentem vásárolni, mire visszajöttem, az asszony már napozott, nekem csak a kezébe kellett tenni a sörös dobozt. Ekkor talán fél kettő lehetett. Később bringával bejártuk a város látnivalóit, lementünk a strandra vacsorázni. Itt néztem a Vidi produkcióját. Estére elfáradtunk, én megnéztem a focit, de az eredményt csak másnap tudtam meg, mert jól bealudtam rajta.

3.nap,Keszthely-Balatonboglár,42 km

Már éjszaka eleredt az eső, hol kicsit, hol sokat, de megállás nélkül . Reggelre sem állt el. Már előző nap mondát a házigazdáink, hogy esni fog, az időjósok a tv-ben is esőt jósoltak…Hát eljött ez a pillanat is. Mindkettőnknek van esőköpenye-ami 10 perc után átázott-a nejem szatyrára eleve adtak vízhatlan zsákot. Nekem nem volt.

Vadászattal indult a napunk. Az én zsákomat kellett vízbiztossá tenni, ezért irány a bringabolt. Hiába, nem kaptam takarót, de hála a piaci kofák leleményességének, olyan fóliát kaptam, ami teljes mértékben letakarta és hermetikusan elzárta a batyumat. Az asszony gyári vízhatlan takarója meg simán átázott. Innen üzenem minden leendő kollégának, a batyuhoz mellékelt takarót tessék kipróbálni mielőtt hosszabb útra indulnak!!!

Nem siettettük az indulást, vártuk, hátha eláll az eső, de végül is elindultunk a szemerkélő esőben. A Keleti part nem lakott terület, Balatonberény az első település, ahol nem hagyjuk ki a Hordó büfét. Berényig egy bringással találkoztunk, ebben az esőben nem volt tumultus, ezért is jó volt tekerni a szűnni nem akaró esőben. Egy kis frissítő után továbbmentünk, a szinte üres településeken átsuhanva valahol Balatonfenyves és Fonyód közt kénytelenek voltunk megállni és elbújni a szakadó eső elől. Véletlenül egy kis büfénél álltunk meg, a hideg ellen magunkba tettünk valami folyósat. Úgy fél óra múlva szűnt az eső, elindultunk és Boglárig talán nem is álltunk meg. Itt – még esőben – szállásra leltünk, hamarosan lecuccoltunk és bekvártélyoztunk. Még a sáros bringákat is lemoshattam, mert erősen ropogott a fogazat a sok felvert kosztól.

Aránylag jól megúsztuk a napot. Nem áztunk szét, a cuccaink a batyukban szárazak maradtak, ráadásul délutánra elállt az eső. Semmi akadálya nem volt tehát egy újabb fakultatív kirándulásnak. Jól bejártul Boglárt, felcaplattunk a Gömbkilátóhoz ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Ezzel egy újabb régi vágyunk teljesült. Az esőt követően friss volt a levegő, öröm volt kinn csatangolni. Bizony esteledett, mire mindezt bejártuk. Lassan kezdődött a meccs. Házigazdánk egy kis borpárlattal várt minket… A meccs végeredményét másnap tőle tudtam meg.

4.nap,Balatonboglár-Siófok,45 km

Bogláron reggel még felhős volt az égbolt. Meleg sem volt, hosszú ujjúban indultunk útnak. Balatonszemesnél a parton viszont már olyan meleg volt, hogy vetkőztünk. Olyan szép a panoráma az északi partra, hogy érdemes volt megállnunk, aminek végül egy csobbanás volt a vége. Olyan csábító volt a kristálytiszta víz, muszáj volt belemennünk.

Lellén átsuhantunk, viszont Balatonszemesen kitérőt tettünk a helyi temetőbe, hogy tisztelegjünk Latinovits Zoltán sírhelye előtt. Csak itt tudtuk meg, hogy ugyanitt nyugszik édesanyjuk és Bujtor István művész úr is. Nem gondoltam, hogy Csöpivel újra „találkozom” az utunk során…

A következő állomásunk Szárszón volt. Elsőnek a József Attila emlékhelyet néztük meg, majd némi útba igazítást követően felkerestük József Attila sírhelyét. Egy olyan temetőben van a költő első sírhelye, amelyben már évek óta nem temetnek. Megilletődve folytattuk utunkat Siófokig. Itt a város nyüzsgésében arra kellett koncentrálni,hogy ne tévedjünk el.

Bizony ám, hogy eltévedtünk, immáron negyedszer. Magyarul,Siófokon még mindig elszúrtuk és most sem volt másképp. De az is lehet,hogy még Zamárdiban történt a baki, mert egy kanyart követően nem biztos, hogy a kijelölt bringaútra jutottunk, innét kezdve rossz úton voltunk. Mint kiderült, két utcával arrébb volt a bringaút, de ez csak részletkérdés volt, nem történt semmi drámai gond ez miatt.

Egy megjegyzés Zamárdihoz. A rév felől érkezve,jobb kéz felől egy kemping szemét-teleppé  degradálódott. Bizonyára ott zajlott a fesztivál és romokban hevert bulizók után a terep. Néha el kell gondolkodnunk magunk felett. A buli=állattá vedlés? Siófokon szintén sikerült időben megfelelő szállást vadászni, ezért egy délutáni szieszta után volt energia betekerni a központi nyüzsibe várost nézni és vacsorázni. Még egy csobbanásra is futotta.

5.nap,Siófok-Alsóörs 41 km

Az utolsó szakaszt már reggel 8 órakor megkezdtük. Tagoltság miatt a legnehezebb útvonal várt ránk, tavaly a forróságban vért izzadva küzdöttük le a dombokat Kenesénél és Világosnál, pedig akkor az ellenkező irányból kevesebb volt a felmenet. Most pihentebben és ideális időjárási viszonyok mellett nem volt nehéz megmászni az emelkedőket a világosi vasútállomás előtt, a kenesei kaptatón (1700 m) és Fűzfőt elhagyva Almádi előtt (kb.1 km).

Ez a szakasz nem túl gazdag látnivalókban, a Világos-kilátó viszont a legszebb rálátást adja a tóra és a belátható panorámára. Aligától Akarattyáig csak a bokrok közt vezet az út, majd a házak, üdülők miatt nem látni túl sokat a táj szépségeiből. Fűzfő-Tobruknál viszont érdemes megállni pihenni a bringásoknak az új bringaútnál kiépített móló-pihenőhelynél. Almádiban már éreztük a végét az utunknak, seperc alatt Alsóörsre értünk. Ott megebédeltünk, majd elindultunk az autónkhoz, hogy végleg befejezettnek tekintsük az idei körutunkat.

Ha lenne rá mód, holnap indulnánk újra. Hosszú lesz ez az egy év a következő körutunkig.

okt 142017
 

Bátyám,Peti hívására ma elmentünk egy nagyobb sétára a Vértesbe. Kíséretünk a két kutya volt; Döme a golden retriever és Nutella a yorkie. Nutella kezdeti harcias hozzáállása a másik a kutyához lanyhult, miután látta, hogy Döme rá sem hederít, hiába acsarkodik. Vidáman tették meg velünk az utat Csákberény-Csókakő-Csákberény útvonalon.

Csákberényben az erdészeti múzeumtól indultunk, majdnem 8 km-t tettünk meg az erdei turistaúton, míg az elágazott Mór és Csókakő irányába. Itt Csókakő felé vettük az irányt, és a vár lábánál értünk be a faluba. Kis pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat a csákberényi borúton. Ez már jóval forgalmasabb aszfaltos út, jobban kellett figyelni, de a kilátás és a táj gyönyörű. Élveztük a csöndet, a gyönyörű őszi tájat, színeket, melyek csak ebben az évszakban pompáznak. Sok gomba bújt elő, színükkel úgy rejtőztek, hogy alig lehetett őket észrevenni. Távolban egy őzike is átszaladt az úton.

Nagyon kellemes, szép nap volt, másoknak is ilyet kívánok. Nézzétek az úton készült fotókat!

okt 082017
 

Úgy hozta az élet, két egymást követő vasárnap délutánt is a felvidéki Somorján töltöttem, míg első alkalommal baráti beszélgetéssel telt az idő, másodszor volt alkalmam jó nagyot sétálni a kisvárosban. Nyugodt, csendes vasárnap délután volt, engedjétek meg, hogy néhány képi emléket megosszak veletek.

 

Sze 082017
 

Nő és férfi egymásra találnak, szerelembe esnek,  életüket így vagy úgy összekötik. Családot alkotnak, gyermekeket nemzenek, felnevelik őket. Minden élőlényben dominál a faj- és önfenntartás ösztöne, a szerelem szeretkezésben kiteljesül, két sejt eggyé válik, új élet fogan. Azt gondolom, abban a pillanatban, amikor a sejtek osztódni kezdnek, és otthonra lelnek az anyaméhben, akkor a Jóisten lélekkel ajándékozza meg azt az akkor még pár milliméteres embert. Nincs két egyforma lélek, még az egypetéjű ikrek között sem. Lélek nélkül, ember az ember?

Tizenhat hetes magzat

A fogantatás pillanatában kódolva van  halálunk. Ha valaki hívő, számára az a pillanat nem pusztán az anyag életfunkcióinak leállása, hanem egy új, túlvilági élet kezdete. Jézus kereszthalála és feltámadása, vagy Lázár visszahívása a halálból bizonyít. Hitem szerint túlvilági sorsunkat földi cselekedeteink határozzák meg.

Élet és halál összetartozik, ám utóbbit tudatunkkal nehezen tudjuk felfogni. Szeretteink űrt hagynak maguk után, bennünk olyan fájdalom lobban, amely szinte porrá éget. Azután letudjuk ami még itt hátravan, bizakodhatunk az égi viszontlátásban. Önáltatás? Lehetséges. De hitünk még erőt ad.

Iszonyatos ez a világ, amelyben élünk. Lassan lepereg a XXI. sz. első negyede, talán annyira nem förtelmes ma még, mint a XX. volt. Nem égnek el másodpercek alatt százezrek termonukleáris támadásban – ártatlan civilek, nem felfegyverezett haderő -, nem fagynak meg magyarok százezrei a Donnál, de mégis a levegőben lóg valami szörnyű pusztulás előszele, akár politikára, akár a Föld gyógyíthatatlan sebeire gondolunk. Túlnépesedés, járványok, éhínségek, fogyó ivóvíz, Európa idegen megszállása. A történelem kegyetlen dolog, az idő folyamán úszva, borzalmakkal szembesülünk.

Itt állunk önmagunkban, tizenötmillióan, akik magyarul beszélünk, részekre szakítva alkotunk nemzetet. Településeken élünk, tesszük a dolgunkat. Sokan családi körben, gyermeket nevelünk, vagy elképzeljük milyen lesz majd, ha egyszer világra jön, Gondozzuk időseinket, – már ha gondozzuk őket -, s ha egyszer letelik az időnk, 40 felett, vagy 90 felett nagyon fájdalmas a búcsú. Az a búcsú, amely kikerülhetetlenül közeledik… Mindezeket azért írtam le, mert foglalkoztat a gondolat, hogy mi lesz az itt maradókkal és az elmenőkkel. A halálnak és a hozzá vezető útnak sokak által bejárt ösvényei vannak, ha betegség mutatja az irányt. Háborúra, természeti katasztrófákra nehezebb felkészülnünk. A halálnak ezer arca van, de jön, feltartóztathatatlanul ideér…

Megénekelték: “Ha szólít az Úr, légy készen, indulnod kell!” Legyünk készen mindahányan, kérem az Urat, segítsen a ránk váró fájdalom elviselésében.

aug 212017
 

Régebbi tervünket valósítottuk meg július 1. hétvégéjén azzal,hogy elutaztunk Valticére, Dél-Morvaország ékköveként emlegetett kisvárosba. Valtice-Lednice régió Csehország hagyományos turista célpontja,elsősorban híres borvidékként,másodsorban látnivalói,emlékművei,kastélyai miatt.

Mint kiderült,kerékpáros-paradicsomként is megállja a helyét ez a vidék,amely az osztrák határ mentén terül el.A vasfüggöny emléke tagadhatatlan,a kerékpárutak mentén a volt határövezetben több tábla idézi fel azok emlékét,akik ezen a helyen próbáltak átjutni Auszriába a szebb jövő és szabadság reményében.
Valakik sikerrel jártak,valakik nem…

Az utolsó iskolanapon,június 30-án indultunk  el déltájban a kb. kétórás útnak .Erdőháton keresztül,Malacka irányába,majd Morvaszentjánosnál átvágtam Ausztriába,Hohenauba.Itt oda kellett figyelni,alsóbbrendű utakon kb. fél óra alatt értünk át Csehországba,majd Valticére. A szálláshely jó előre le volt foglalva a kastély közelében egy szinte új panzióban
A kirakodást  és bejelentkezést követően nyeregbe pattantunk és felderítő útra indultunk.Csak a város és környéke volt az úti célunk,de így is 20 kilométert tekertünk estig.bejártuk a környéket,a kastélyt,a parkot,az egész várost,az azt övező szőlőskerteket.
Spontán akadtunk rá a látványos részekre,ahogy a Valticei Alvilágra is,amely gyakorlatilag a régi pincesor és most is nyitva tartó pince- borozókat rejt a név. Valtice-Mikulov-Znojmo nyomvonal durván 45 kilométer összefüggő borvidéket alkot.Bárhová teszi be az ember a kerékpárját,borozóba ütközik. Nem vittük túlzásba az ivást,három tétel rozét kóstoltunk meg. Zweigelt,Szentlőrinci és Kékfrankos ,nem ebben a sorrendben. Estére szemerkélni kezdett az eső,ezért visszatértünk a szállásra.Rövid időn belül leszakadt az ég és kitartóan esett szinte hajnalig.

Másnap a reggelinél arra gondoltunk,fuccs a bringázásnak,de a házigazdánk megnyugtatott,nem lesz több eső és az utak is járhatóak lesznek.
Némi információval kell kezdenem,visszanyúlva a történelembe,a pontosság igénye nélkül.A régió urai már a 13. századtól,egészen a 2. világháború végéig a Lichtenstein dinasztia volt.Mikulov,Valtice,Lednice,e három nagyobb település kastélyai,a hozzájuk tartozó erdőkkel,tavakkal,termőföldekkel. Sok-sok éven át biztosítottak megélhetést az itt élő embereknek,egészen addig,míg a felszabadulást követő államosítás után el nem kobozták a birtokaikat.Egy mozdulattal véget vetettek a kommunisták a jól gazdálkodó arisztokrata rendszernek.
Hogy mennyire nem csak magukkal törődtek,volt érzékük a művészetekhez,építészethez,kultúrához,gazdálkodáshoz,bizonyítják a megmaradt emlékművek,kastélyok,gazdasági épületek,kápolnák szerte a környéken,amit itt hagytak az utókornak.
A kommunizmus anti-arisztokrata hozzáállása meghozta eredményét,sok épület szinte a menthetetlenség szélről menekült meg,de ami megmaradt,az magáért beszél.

Bringautunk a Lichtensein útvonalat követte,Valticéből indultunk nyugati irányba.Rövid kaptatót megmászva értünk az első emlékműhöz,a Reichna-hoz.A Schönbrunni Gloriettához hasonló épület,apa-fiú kapcsolatra utaló emlékmű,a Római mitológiából ihletett szobrokkal oszlopokkal díszítve.A tetőre felmászva gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. Ezután egy rövid,de meredek lejtőn értük el a volt határátkelő helyet,itt jelenleg vasfüggöny-múzeum van.Átruccantunk a közeli Schrattenbergbe,hogy igyunk egy üdítőt,majd visszatekertünk a határig és Úvalyt érintve Sedlecig a mezőkön keresztül bringáztunk,murván. Sedlecnél tanakodtunk,merre az arra,végül Mikulovba vettük az irányt.10 kilométeres kerülő volt,de megérte odamenni.Mikulovba a sziklaszirtre épül a vár, Ausztriára nyújt kilátást végtelen tájakon szinte.Pompás a rálátás a szomszédos Kálvária-hegyre.A várba felmenni önmagában szép látvány,körbevesznek a történelmi jelleggel bíró házak,terek.Mintha a középkorba lettünk volna,olyan ez a város.

Visszafelé a valamikori tiltott határsávban kerekeztünk,számtalan emléktábla őrzi az áldozatok emlékét-és azokét is,akik sikerrel jutottak a túloldalra. Sedlecbe visszaérve,megebédeltünk a malomban,jót pihentünk,majd továbbmentünk Lednice irányába.Két,egymással összekötött tó mentén haladtunk kiváló minőségű kerékpárúton Hlohovecig.Itt találkoztunk a következő Lichtenstein-emlékművel.a Határ-kastéllyal.Ezt elhagyva a tó mentén kigyúrt nyomvonalon haladtunk tovább,végig erdőben. A Halászkastély mellett vitt el az utunk,majd egy útelágazásnál oda kellett figyelni,hogy a helyes irányban maradjuk és beérjünk Lednicébe. Itt található a régió legszebb és legismertebb kastélya,hatalmas,több hektáros parkkal övezve, melyben több kilométer hosszú folyó csordogál és hajók szállítják a turistákat pl.a minarethez és vissza a kastélyhoz.Ugyancsak itt található Európa 2. legnagyobb üvegháza is és egy gyönyörű, francia mintára kialakított virágkert is. Jó másfél órát időztünk itt,mivel nem volt hová sietnünk.Az utunk erdőn keresztül vezetett tovább,ezért még egy sört is megengedhettünk magunknak.Elvégre már nagyon meleg volt.

Lednicéről már visszafelé vettük az irányt,de még utunkba esett az Új Birtok épülete,amely a valamikori gazdaság volt az uradalomban,ez közelében találtunk ará az Apollón szentélyre,majd a Három Grácia kápolnára. A Gráciákat követően eltévedtünk,rosszul navigáltam és Hlohovecbe értünk.Azonnal visszafordultunk,kb.1 kilométeres kitérő volt,de muszáj volt,nem hagyhattuk ki a Szent Hubertus kápolnát és a Randezvous (Diána emlékére) vadászkastélyt sem.Ezek megtekintése nélkül szegényebbek lennénk két élménnyel.
Lednicétől Valticéig kizárólag erdei murvás úton haladtunk,rengeteg bringással,rengeteg gyerek-bringással találkoztunk.
Általában sok kerekező kollégával találkoztunk a megtett 65 kilométer alatt.a Cseh is bringás nép lett,konstatálhatom.
Rendesen elfáradva értünk a szállásunkra,elvégre több,mint kilenc órát ruccantunk ki,Azonnal a sörhöz nyúltam-önkiszolgáló pultunk volt.Csak fel kellet írni egy cetlire,melyik szoba mit fogyasztott.Bágyadtan,fáradtan,de teli új és gyönyörű élményekkel söröztünk a szép késő délutáni napsütésben.

Másnap hazaindultunk.Kis kellemetlenség ért minket,a bicajhordozó konzol túl nehéznek bizonyult,vagy erős lehetett a szél út közben,lényeg,hogy a koffer zsanérjai deformálódtak,megnyúltak.Szervizbe kellett vinni a kocsit,de megoldottuk ezt is.Mindenért kárpótolt minket a legszebb és legjobb eddigi kirándulásunk.

A Balaton szerelmesei vagyunk, de fejet kell hajtanunk Morvaország eme régiója előtt is.Mindenkinek ajánlom,látogasson el erre,borkedvelőknek kötelező!Számunkra kikapcsolódásnak indult,végül akár tanulmányútnak is mondhatjuk,ha figyelembe vesszük,mennyi ismeretlen helyen voltunk és mennyi emlékmű akadt az utunkba.Ha valakinek felkeltette az érdeklődését ez a vidék,Pozsonytól mindössze 1 óra autóval Lednice.Ki lehet guglizni,a képtalálatok alapján fel lehet keresni a megfelelő weboldalakat ,ahol angol nyelven -ha nem megy a cseh folyékonyan-ki lehet bogozni a lényeget.

Jó utat mindenkinek!

aug 142017
 

Nagyon rossz érzés, hogy ismét mögöttünk maradt két csodálatos hét, amelyet íjászbarátainkkal töltöttünk. Az első táborozás óta eltelt kilenc esztendő, azóta nem kérdés, hogy újra és újra itt fogunk nyaralni. Nem sok kell ehhez! Jó társaság, csodálatos hely, olyan tevékenység, amely a szenvedélyünk, hobbink, sok örömünk forrása.

Minden évben elmesélem ezt a nyaralásunkat, de nem mindenki olvassa, így röviden összefoglalom a lényeget. Már jóval több, mint tíz esztendeje íjászunk. A versenyeken rengeteg embert megismertünk, így kaptunk meghívást a Dombóvári családtól, tartsunk velük Cserépváraljára. Van itt egy ifjúsági tábor, mellette focipálya, ideális helyszín, sok lövés és remek társaság. A falu a hegyek között van, Mezőkövesdtől északra, Bogács mellett, Eger közelében. Akkor elmentünk, majd azóta minden évben!

Idén az első hétre egyedül mentem, de nem voltam magányos, elvégre körmendi íjászbarátaimmal laktam a faluban, abban a házban, ahol szállásadónk is barátjává fogadott minket. (Nekem a tábori körülmények kissé nomádok, így minden kényelemmel ellátott házban szoktunk megszállni.)

A második hétre jött egész családunk, fiam  barátnőjével kiegészülve. Teljes volt a boldogság!

Az első héten sok régi táborozó mellett, sok új arc volt, íjászok Kabáról, Kiskunfélegyházáról. A napok úgy teltek, hogy délelőttönként és délutánonként is lőttünk, mindig más-más feladatot kellett leküzdenünk. Közben volt tollasbajnokság, lehetett pingpongozni, dobáltuk a möllky-t, amely egy nagyon szórakoztató ügyességi játék. Esténként tábortűz gyulladt, nagy beszélgetések, karaoke, filmnézés volt a program. Az idő pedig rohant. Ismét kifogtunk egy trópusi hőhullámot, megszenvedtük, de kibírtuk! Elbúcsúztunk újdonsült barátainktól, hétfőn indult minden előröl…

A második hétre az a csapat érkezett, amelyet nyugodtan illethet a “törzsgárda” elnevezés. Évek óta együtt vagyunk, barátságot kötöttünk, lassan a kamaszkort is elhagyó gyermekeink is jönnek, mert ők is barátok. Ezekhez képest az íjászat már-már másodlagos.

A hét első két napjára az időjárás is megszelídült, nem volt több 30°C-nál, de szerdától ismét beköszöntött a forróság, igaz annyira nem volt elviselhetetlen, mint az első héten. Rohant az idő, eljött a szombat, amikor nyílt íjászversenyen vendégíjászokkal is összemérhettük tudásunkat. Jött a szombat éjszaka,  tábortűz mellett búcsúztunk, lecsapott közben a vihar, az ebédlőben folytattuk, miközben odakint ömlött az eső.

Barátok, remek társaság, íjászat, gyönyörű környezet. Ezek azok, amik mindennél többet érnek, nem cserélném el semmivel. Biztató, hogy már csak ötven hetet kell várnunk a következő tábornyitásig 🙂 !

jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart “balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a “Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. “Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.