ápr 112017
 

Arra gondoltam, talán Nagyhéten nem illendő borkóstolásról beszámolni, ám mégis úgy döntöttem, megosztom veletek szombati élményeinket. Ha Krisztus az utolsó vacsorán bor színében hagyományozta ránk vérét, a szőlőtő termése nincs távol Nagyhéttől, másrészt, ez a találkozás Kaló Imrével, messze túlmutat egy közönséges borkóstoláson.

Virágvasárnap előestéje Szomolyán

Kellemes társaságban, három autóval vettük Szomolya felé az irányt, miután elfoglaltuk szállásunkat, már 16 óra után elkezdődött a találkozó. Bemutatkoztunk, elindult a kóstolással egybekötött beszélgetés. A hangsúly a beszélgetésen van, a borok megolajozták a gondolatok útját, amelyek a szőlőművelés, borkészítés apropóján elvezettek olyan alapkérdésekhez, mint Isten, haza, család; múltunk és életünk, jövőnk és lehetőségeink, teendőink Kárpáthazában. A pincefalon függő feszület, a tufába faragott turul, a hordók, maga a borospince olyan légkört árasztottak, melyek segítettek az elhangzó gondolatok befogadásában. Mivel lehetetlen vállalkozás lenne visszaadni az elhangzottakat, íme Kaló Imre, – aki a Borászok Borásza – néhány mondata.

Kaló Imre más úton jár, mint a borászok túlnyomó többsége. Másképpen műveli a szőlőt, másképpen készíti a bort, de nem szeretnék belemenni a részletekbe, ha valakit érdekel, itt olvashat néhány gondolatot erről.

Azzal sem szeretnék részletesebben foglalkozni, hogy mit mutattak a borok. Kóstoltunk fehér- és vörösborokat, rozét, utóbbi kivételével valamennyiből száraz és édes tételeket is. A termőhelyen könnyen aszúsodik a szőlő, Kaló Imre elmondta, hogy 10 évből 7-ben van aszúsodás. Ittunk olyan Turán aszút, hogy megilleti a “Térdre, imához!” felkiáltás. Ne felejtsük nem Tokajban, hanem az Egri borvidéken voltunk! Lehetett volna akár egy borból évjáratokat összekóstolni. Meglepően széles volt a fajtaválaszték, így rengeteg tételt ízlelgethettünk. Nem szeretnék egyetlen bort sem kiemelni, de mellbevágó volt számomra, hogy a 2003-as (amúgy legendásan jó) évjárat Olaszrizlingje mennyire ragyogott. Azt is tudjuk, ahogy az embernek sem jó egyedül lennie, borok és étkek alkotnak igazi párost. Míg a pincében hordómintákat kóstoltunk, a vacsorához, amely szarvasborjúból készült kitűnő paprikás volt, palackos tételek is terítékre kerültek. Az almás réteshez kínált édes bor is megmutatta, mennyi játékosság van abban, ha étkeket és borokat jól párosítjuk. Csodálatos volt!

Megajándékozhatja az Úr a földi halandót találkozásokkal Lámpás Emberekkel. Most nem szeretném felsorolni azokat a borászokat, akiket közéjük tartozóknak gondolok, de az biztos, hogy Kaló Imre is ott van közöttük, épp úgy mint az élet más területeiről például Papp Lajos, Böjte Csaba, Koltay Gergő, Nyerges Attila, Kassai Lajos és hosszan sorolhatnám a tudományok és a művészetek Lámpás Embereit. A borász a kettő között áll, a pohárba kerülő nedű a tudományból kinőtt művészet, gondolatok formálják, miközben gondolatokat formál. Mi pedig hálás szívvel nézhetünk az Égre, hogy megajándékoz az Úr bennünket!

Balatoni tél

 Szerző: - 10:38  Vélemény? »
feb 162017
 

Bár még nem ért véget rövid téli pihenőnk, de sűrű, tejszerű köd gomolyog odakint, nincs még ideje az indulásnak, ellenben van a naplóírásnak! Élvezettel olvastam vissza 2013. nyárutón töltött üdülésünkről írottakat,akkor is Tihanyban voltunk. Igen, nekem a Balaton koronáján gyémánt a Tihany és Almádi közötti rész: Csopak, Füred, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak. Ha itt élnék, soha nem vágyódnék el, talán néha egyedül Erdélyországba, Székelyföldre. Ideje volt a megállásnak, október eleje óta egybefolyó menetelés az életünk, elsősorban a munkánk elvégzése jelent és jelentett egyre nagyobb kihívást, de az év végi ünnepek sem hozták meg a lélegzetvételnyi felfrissülést.

Mi más lehetett a választás, mint egy szívünknek kedves, ám közeli település? A Balaton jégtükre is vonzott. Szűk egy óra alatt ideértünk, szállásadónk felsorolta azt a két vendéglőt és egy kávézót, amelyek egész évben nyitva vannak. Tihany kihalt, az őslakosok talán ilyenkor nyaralnak… De az apátsági templom méltósággal áll, a visszhang is működik, gyönyörű a kilátás. Gyalogszerrel indultunk a falu központjából a kompkikötőhöz, majd a félsziget keleti partján sétáltunk vissza. Üdítő volt ez a 8 km-es út, kellemesen elfáradtunk. Lenyűgöző volt a tavat borító jégpáncél látványa, kíváncsi lennék rá, hogyan alakul vízzé vissza ! Éjjelente kemény fagyok vannak, de nappal olykor 10 °C körüli a hőmérséklet. Megmaradásáért küzd  a szabályosan rendezett kristályos molekulaszerkezet, de a hőmérséklet kezében van a döntés… A tavasz pedig itt áll a küszöbön, már hallhatjuk, kopogtat.

Délután Balatonfüred felé vettük az irányt, közelben élő barátainkkal találkoztunk, javasoltak egy jó helyet… Ez pedig nem volt más, mint a Hatlépcsős kocsma. Azt gondoltam, Füreden nehéz újat mutatni nekem, de ez a mindeddig ismeretlen hely minden korábbit felülír! A belseje hangulatos, faasztalok és fapadok jelentik az italbolti enteriőrt, “itt nincs WiFi, inkább beszélgessenek!” felirat is elárul valamit a légkörről. Nem is láttam telefont nyomkodó vendéget! A hely messze földön híres, elsősorban a velős pirítósáról, amelyhez fogható kulináris élményben régen volt részem! A fenti hivatkozást író nem túlzott, az eledel fenséges! Ha Füreden jártok, ne hagyjátok ki!

Másnap elmentünk Siófokra, a Galérius-fürdőbe. Nagyon jó volt a szauna-világban felforrósodni, jót úszni. Igazán testet lelket ellazító program. Visszafelé, a 71-es országút mellett, Balatonakali előtti halsütőhöz kanyarodtunk, a bódé téliesítve van. Sajnos a halat alaposan elsózták, és olyan osztályon aluli minőségű műanyag “evőeszközt” kaptunk, hogy teljesen alkalmatlan volt még a halfilé szeletelésére is, a savanyú uborkába meg beletört. Nem tudom felfogni, hogy egy ilyen helyen, ahol fenséges a kínálat édesvízi halakból (pisztráng, keszeg, szürkeharcsa, ponty, fogasfilé, és halászlé) miért nem lehet befektetni egy kicsit masszívabb evőeszközbe, az eldobhatók között is akad ilyen. Keserű (pontosabban sós) lecke volt…

Elérkeztünk a szabadság feléhez, ha lesz miről írnom, majd innen folytatom.

Máris folytatom. Ha a mai napot egyszóval kellene meghatároznom, az a “köd” lenne. Sem gyalogtúrázni, sem kirándulni nem támadt kedvünk, így átmentünk Balatonfüredre, ahol egy belvárosi séta végén ismét a Hatlépcsősbe vezetett utunk, ismét a velős pirítós… Ezúttal saját fotó is készült róla 🙂 .

Az első naphoz még hozzátartozik egy tihanyi hely: Nagymama reggelizője, más néven Tündérsziget. Egy régi parasztház egykori konyhájában működik ez a nagyon hangulatos, múltidéző hely, ahol a korhelyek akár délután is reggelizhetnek a házias kínálatból: kalácsok, házisütik, forralt bor, tea, kakaó, persze kávé; egy régebbi reggelizés után, ezért tértünk most vissza, ezen a lusta délutánon.

A ködnek esze ágában sincs felszállni, de azért elindultunk, hogy megkerüljük a Belső-tavat a félszigeten. Mivel beszereztünk egy turistatérképet, nem tűnt kalandos vállalkozásnak, mégis sikerült jól eltévednünk, nem is tudom, hogy jelzések, vagy mi voltunk-e bénák. 7 km-t meneteltünk a fagyos ködben, üdítő séta volt. Nagyon megérdemelt ebédet költöttünk el Sajkodon, az Apáti vendéglőben. Szemben a Hatlépcsős konzervativizmusával, ebben az étteremben helye van a jó értelemben vett innovációnak. A hely nagyon barátságos, a felszolgálás kifogástalan volt, én tárkonyos vadragú levest ettem, majd főtt marhapofát petrezselymes krumplival, kiválóan, stílusosan volt elkészítve, tálalva. Ha a kákán csomót akarnék keresni, a vörösbor túlhűtött volt, ilyen színvonalon illő lett volna nem fehérboros kehelyben kihozni. De a szentantalfai hegyleve (Syrah – Merlot házasítás) is kifogástalan volt. Nem beszélve a birspárlatról, amely megérdemli a “Térdre! Imához!” minősítést!

Lassan véget ér az öt nap szabadság, folytatódnak a hétköznapok, remélem a korábbiaknál már nyugodtabb tempóban…

jan 122017
 

Bár számomra aligha van kedvesebb része Magyarországnak, mint Balatonalmádi és Tihany közötti terület, ne legyünk igazságtalanok, ha már fagyott a világ, vessünk egy pillantást Budapestre is! Gyermekkoromban teljesen megszokott volt a jégzajlás télen; bár nem tudom, Mátyást valóban a Duna jegén választották-e közfelkiáltással királlyá, de az biztos, hogy voltak olyan telek, amikor beállt a jég, s lovaskocsival járható volt a folyó. Tetszett a zajló Duna, ezért bandukoltam át a Szabadság-hídon Pestről Budára.

jan 082017
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még!

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva,  a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a vasárnapi ebéd.

Sze 192016
 

Kerékpáros körutunkat eredetileg nyári szabadságunk harmadik hetére terveztük, de féltünk a hőségtől, abban maradtunk, majd ősszel… Igen, de a nyárnak nem akart vége lenni, mintha nem tudta volna, hogy szeptember van, becsöngettek, itt maradt még egy kicsit… Szeptember harmadik hétvégéjének közepén emelte kalapját és búcsúzott, még könnye is hullott. 

Nem vagyunk rutinos bringások, bár nyár elején Bugacon már kóstolgattuk a kerékpároséletet, ízlett… kellett azért ehhez még Kohus Petiék példája, Megyeridoki tanácsai, mi tagadás, a képernyő előtt, sok-sok országúti körverseny végigszurkolása. Mert bringázni jó, s ez most fényesen beigazolódott! 

Sok előkészületet nem tettünk, elvittem a kerékpárokat szervizbe, megnéztem a térképen, hogy a körutat hogyan lehetne nagyjából egyforma távolságú szakaszokra osztani, mikor ez megvolt, foglaltam szállást. Az okostelefon hasznos is lehet, vannak olyan alkalmazások, amelyek szinte műszerfalként szolgálnak, látható a térkép, a megtett távolság, az aktuális sebesség; még útvonalat is lehet tervezni segítségükkel. Én a Runtastic alkalmazást választottam, de használhattam volna akár az Endomondo, akár a MapMyRide nevűeket, sok egyéb mellett. Nagyon hasznosak, túl a felsoroltakon, még regisztrálják az útvonalat és feltöltik a világhálóra is. Persze nem árt, ha van az embernél térkép, valamint telefontöltő. Vettem szerszámkészletet, tartalék belsőt a gumikhoz, pumpa, kerékpárzár már régebben megvoltak. Mivel nem csillagtúrára indultunk, kellett poggyásztartó, nagyon praktikusakat kaptunk kölcsön. 2016. szept. 16-án reggel indultunk el, Kapuváron, barátaink udvarában hagytuk az autónkat, majd nyomás, két keréken gurultunk tovább!

Első nap, Kapuvár – Pátfalu

elso-nap

Kapuváron belül, majd attól északra, mintegy 7-8 km-t tökéletes kerékpárúton haladtunk, onnan az alsóbbrendű utakon megszokott minőségűn tekertünk egészen a gúnyhatárig. Pomogynál (Pamhagen) mentünk át, az osztrákok ellenőrizték a belépő autókat, mikor a határőr látta, hogy fényképezni szeretnénk, mosolyogva odajött, felajánlotta, hogy elkattintja a gépet. 18 km volt mögöttünk, egy óra kellett hozzá.

Átmentünk Pomogyon, az országutat tökéletes kerékpárút követte, majd Mosonbánfalvánál (Apetlon) elkanyarodtunk a “Tó-csücske” (Seewinkel) felé, mert természeti szépségeket ígért a Nemzeti-park. Nem okozott csalódást, megérte az 5 km kerülőt. Illmicnél (Illmitz) értük el a tópartot, előtte egy csodálatos kápolna árnyékában hűsöltünk. Innen már nem volt sok hátra első szállásunkig, Pátfaluig (Podersdorf am See), ám közben háromemeletes kilátótoronyból gyönyörködtünk a tájban.

Szállásunk a strand főbejáratától 50 m-re volt, kaptunk egy-egy Őrvidék-kártyát, ezzel ingyen bemehettünk. Én azonnal fürödtem, a víz mint a Balatoné, tiszta, selymes, kellemes hőmérsékletű volt, igaz lassan mélyül, és nagyon kavicsos, de a nagy hajtás-tekerés után hatványozottan felüdített. Hitvesem fürdőruha hiányában csak térdig frissítette magát.

Alkonyodott, elindultunk sétálni. A világítótorony ikonikus jelképe Pátfalunak, mellette kikötő. Elsétáltunk a falu központjába, ettünk bécsi szeletet (amely klasszikus recept szerint, borjúból készült), majd beültünk egy roppant hangulatos borozóba, ahol öt vörösborból álló borsort kóstoltam. Volt két évjáratú Zweigelt, és Merlot, valamint egy számomra ismeretlen nevű Szent Lőrinc szőlőből készült tétel. Nem voltak rossz borok, utólag sajnálom, hogy nem fehér sort kértem, nálunk Villány, Szekszárd magasra teszi a mércét, s ez az őrvidéki borvidék sokkal északabbra van. (A “Zweigelt” amúgy megér pár mondatot, majd hozzászólásként leírom.)

Innen már csak egy remek fagyizás maradt, fáradtan tértünk nyugovóra. 51 km volt a hátunk mögött! A fényképeket ezúttal feliratoztam, érdemes átlapozni azokat!

Második nap Pátfalu – Fertőmeggyes

masodik-nap-masolata

Ahogyan az időjósok jelezték, reggelre beborult, lehűlt az idő. Szakadó esőre volt vészforgatókönyvünk: hajóval Pátfaluról Fertőmeggyesre, de erre nem került sor! Kilenckor indultunk, először a tó északi oldalán fekvő Nezsider (Neusiedler am See) mólójára tekertünk, majd Fertőszéleskút (Breitenbrunn) magasságában ismét letértünk a tóhoz, innen már nyugati oldalán, dél felé haladtunk. Tőlünk jobbra lankás dombokra, varázslatos szőlőültetvények sorai kúsztak fel, javában tartott a szüret, bal felől időnként eltávolodtunk a tótól. Jöttek-mentek a bringások. 30 km-t tekertünk Rusztig, élvezettel gurultunk be a kisvárosba, ahol már sokszor jártunk korábban is, a hely a gólyák és borok hazája. Innen már csak öt kilométer laza tekerés volt hátra Fertőmeggyesig (Mörbisch am See), 200 m-re a gúnyhatártól volt  a szállásunk, amint begurultunk az udvarba, óriási zápor kerekedett.

Ameddig szakadt, pihentünk egy jót, majd elsétáltunk vacsorázni; a tóra néző hatalmas teraszunkról, egy üveg fehérburgundit elszopogatva néztük, ahogyan a Trianonban nekünk hagyott egytizednyi vízfelületen úrrá lesz az éjszaka. 62 km volt mögöttünk.

Harmadik nap Fertőmeggyes – Kapuvár

harmadik-nap

Akár délről is megkerülhettük volna a tavat, de eleve úgy terveztük, hogy hajóval térünk vissza Illmicbe, majd a már jól ismert úton vissza, Kapuvárra. Az Őrvidék-kártyának köszönhetően a hajójegy árának felét elengedték, nagy a bicajosélet, a ladikhoz utólag hozzátoldott fedélzetre állítottuk a kerékpárokat. Mögöttünk hagytuk Meggyest, karnyújtásnyira délre Fertőrákos templomtornya fehérlett, feltűnt a meggyesi szabadtéri színház, amely színpadja a tóra épült; ahogy haladtunk középfelé, megláttam a soproni tévétornyot, gondolatok fakadtak…

Eszembe jutott, hogyha nincs Prónay Pál, Francia Kiss Mihály, Maderspach Viktor és bajtársaik, a Rongyos Gárda hősiessége, hogy fegyverrel szállt szembe a trianoni diktátum következményeivel, kicsikarva a népszavazást, amely azt eredményezte, hogy Sopron a Hűség Városa lett, akkor ma Sopront Ödenburgnak hívnák, s magyar szó, emlék ugyanannyira nem lenne, mint az egykor hazánkhoz tartozó Fertő-tó körüli településeken. “Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad” hallottam lelkemben Nyerges Attila énekét; igen Székelyföldön ezt érzem, Felvidéken már kevésbé, de még mindig, Őrvidék azonban elveszett. Sehol egy magyar emlék, egy magyar felirat, egy magyar szó! Igen a felszolgáló és a fagylaltos magyarul beszéltek, de ők átjárnak ide, idegenbe. Metternich, Haynau utódai hatékonyabbak voltak, mint az oláh diktátor… Népszavazás… Ha van áthallás napjaink feszítő gondjai és az egykori eredményes népszavazás között, ha Trianon helyére Brüsszelt írjuk, tudjuk mit kell tennünk október 2-án! Ha ez kevés lesz, a Rongyos Gárda szellemisége is újra feltámadhat !

Hajózzunk békésebb vizekre… Illmic után kissé eltévedtünk. Bár a B10-es kerékpárút jól van táblázva, az alternatívákat nem igazán jelöli, véletlenül a már odafelé bejárt kerülőútra tértünk a “Tó-csücske” felé… Itt még nem volt vészes a szembe fújó szél, de a gyúnyhatáron átkelve már annyira erős erős volt, hogy a Kapuvárig hátralévő 16 km-t szenvedve tettük meg. 48 km-t hajtottunk. A háromnapos út összesen 161 km volt!

Megérkeztünk, barátaink finom ebéddel vártak. Felpakoltuk a bringákat az autó tetejére, elindultunk otthonunk felé. Ha valaki megkérdezné, hogy legközelebb mikor mennénk, ha lehetne, akár holnap! Új szerelem született, amíg bírunk tekerünk…

 

 

Sze 062016
 

Ismét egy kerékpáros úti beszámoló, ismét Kohus Peti barátomtól. Jól érzés ezeket a sorokat olvasni, hiszen akármennyire tartja magát a szeptemberi nyár, a rövidülő nappalok kérhetetlen pontossággal jelzik, ajtónkon az ősz kopogtat!

Azt hiszem,csillagtúra az,amikor a versenyzők mindig azonos pontról indulnak  és érkeznek a célba,a szakaszok iránya változik csak az egyes napokon. Na,mi ilyen stratégiát választottunk az idei szabadságunk alatt.Bár még augusztus közepén történt az eset,sajnos csak most van annyi időm,hogy “képernyőre vessem” élményeinket.Olvassátok figyelemmel!

Nagyon vártuk már a szabadságot,eredetileg júliusra terveztem be,de sajnos már foglalt volt minden hét,ezért tolódott ki az utazásunk augusztus 15-re. A szálláshely előre le volt beszélve,egy kollégám által,Badacsonyörsön egy hétvégi házban.Hétfőn reggel indultunk,Győr-Pápa-Devecser-Tapolca-Badacsony vonalon.Gyakorlatilag ez volt a legrövidebb útvonal,de két okból is erre kellett jönnünk.Egyrészt a ház tulajdonosát is fel kellett vennünk Vaszaron,másrészt még sose jártam Somlóhegy és Devecser környékén.

A természet nagyon megfogott,csodálatos a táj,ahogy közelítünk Balaton felé,feltűnnek a vulkanikus hegyek,melyek csodálatos látványt nyújtanak .

Gyorsan eltelt az út,annak ellenére,hogy az asszony új Daciájával utaztunk,ráadásul az előző nap felszerelt,még számomra ismeretlen bicikli-tartó szerkezettel a kofferen.Mivel eléggé bizonytalan voltam kezdetben a bicajtartó miatt,fokozott figyelemmel kellett vezetni,főleg a rázósabb útszakaszokon. A szállásra megérkezve és feltérképezve a szobákat,szomorúan tapasztaltunk,hogy bizony melléfogtunk egy kicsit,nem tudnánk jól érezni magunkat ebben a házikóban…Már úgy kezdődött,hogy a tulaj fűnyírót vett elő és kiszellőztetett.

Lepakoltuk a bringákat és eltekertünk Tomajba bevásárolni.Amíg elvoltunk,mindketten azon agyaltunk,hogy itt bizony nem maradunk…ezért amint visszaértünk, megbeszéltem a házigazdával,hogy tovább állunk. 10 000 Forintunk bánta,de mentünk szállást keresni-irány Kelet.Próbálkoztunk Ábrahámhegyen,Révfülöpön,végül Akaliban találtunk megfelelő szállást. Persze a költségvetésünk át lett húzva,mert az új szállásunk az eredetinek pont a duplája volt és a zsebpénzünk kárára ment a csere,de elővettünk a tartalékokat,némi Euró készpénz és bankkártya formájában.Osztottunk,szoroztunk és az a végeredmény született,ha nem nagyon ugrálunk,akkor a tervezett időpontig ott tudunk maradni. Előreszaladok az eseményekkel,szombatig,az az a tervezett napig tudtunk szabizni.

1.nap,Badacsonyörs-Akali

Becuccolás után jócskán benne voltunk a délutánban,felpattantunk a bicajokra és felderítő útra indultunk.Az előző körutak alkalmával természetesen érintettük Akalit is,de most 5 napig kellett itt maradnunk,ezért részletes feltérképezésre volt szükség.

ABC,strand,kikötő,mozi,múzeum,borozó.Alig egy óra alatt már tisztában voltunk mindennel.Volt fürdőzés a kikötőben, oda-vissza bejárva a falu és rátaláltunk a Barátcsuha borászatra,a szállásunk közelében.Azonnal megkóstoltuk az Olaszrizlinget,amely végigkísért az egész ottlétünk alatt.Olyannyira,hogy más bort nem is kóstoltunk,egy kivétellel,de erre  majd később visszatérek. Mivel a Barátcsuha borászat nem borozóként működik (17:00-kor bezár),be kellett biztosítani az esti “betevő kortyot”,egy palack rizling ment a tarsolyba.

Már a lubickolás alatt komoly felhőket,sőt villámlást is láthattunk tőlünk mindkét irányba,habár minálunk még tűzött a nap,biztosak lehettünk abban,hogy hamarosan viharban lesz részünk.A helyi horgászok már megkapták a drótot a füredi és siófoki kollégáktól,állítólag ott már repültek a székek és a sátrak elfele,akkora vihart kaptak. Mi még élveztük a napsütést,de hamarosan haza kellett mennünk,mert eleredt az eső.Szerencsénk volt,mi csak az esőből kaptunk,estére kezdődött és hajnalig esett.Más választásunk nem maradt,odahaza leparkoltuk a bringákat,esőköpenybe bújtunk,magamhoz vettem két boros poharat,a palackot és kibaktattunk a nagystrandra. Ott már nem volt fürdőző (én azért térdig belementem a Balatonba), csak a rengeteg partra vonult vadkacsa. Óvatosan leültünk az első padra és elővettük a beszélgetős Olaszrizlinget, levezetve a feszültséget az első nap nem, várt,kellemetlen alakulása miatt.

Aztán más csak a zuhany és alvás tett pontot a várva várt szabadságom első napja végére.

Csillagtúra,2.nap,Tapolca

Tapolcát már évekkel ezelőtt kinéztük magunknak,átutazóban a városon megálltunk már a belvárosban, de tüzetesebb városnézésre még nem volt alkalmunk. Akalihoz való közelsége alkalom volt egy szinte egész napos kirándulásra,pláne úgy,hogy napsütésre keltünk fel,az éjszakai esőre csak a tócsák és pocsolyák utaltak,meg a nyirkos fű az udvarunkon.

Nem kimondottan hajnalban keltünk fel,megkávéztunk,szendvicseket készítettünk és italt a palackokba,előhoztam a bicajokat és némi útbaigazítás után nyeregbe pattantunk. A térképen belőttem az útvonalat,de a helyiek tanácsát is figyelemben véve a Káli-medencét,illetve azon átszelő útvonalat céloztuk meg.A rövidebb,de egyben a nehezebb,viszont állításuk szerint a szebb útirányt választottuk. Annál is inkább választottuk ezt a lehetőséget,mert a tóparti bringautat már oda-vissza irányba ismertük és nem nagyon motivált újra megjárni a Badacsony környéki elhanyagolt,méteres bogánccsal benőtt kerékpárutat…lehangoló az az egy-két kilométer B.örs és Tomaj között.
Szóval Zánka felé vettük az irányt,a partot követő úton,de talán 4 km után el kellett térnünk Tapolca irányába,Zánkán áthaladva.De előtte még érintettük a közelmúlt szinte ikonikus gyerektáborát,jócskán a falun kívül,ahol most is gyereküdülő működik,azt hiszem. Sőt a tábor bejáratánál hadi múzeum is található. Felidézte bennem a seregben töltött két évet a kiállított technika: Mil Mi 24 és Mi 17 -es helikopterek,Mig 21 -es vadászgép,Ural típusú utász teherautó,Volchov típusú légvédelmi rakéták kilövőrámpán és harci járművek.

Zánkától már érezhetően változott a terep tagoltsága, dombok a láthatáron,komolyabban kellett a pedálokba taposni.A sebességünk nem volt egetverő,de elég szép tempót mentünk annak ellenére,hogy gyakran kellett felfelé pedálozni.Egyszer sem kellet leszállni a nyeregből azért,mert nem bírtuk a felfelé tekerést.Lefelé viszont süvített a szél a fülünkbe.Simán 40 fölé ment a végsebességünk ilyenkor. Az első megállónk Köveskálon volt.Az a szabály,hogy 10 kilométerenként tartunk pihenőt,nos a falu határában meg nem volt meg a tizes,ezért tovább kellett tekerni a kitűzött távig.

A táj lenyűgözött minket,a Balaton innét már nem látható,dombok között haladtunk és csodáltuk Káli -medence szépségét.Még nem voltunk a félúton sem ekkor,de felszabadultan bicajoztunk fel-le a dombos vidéken.Mindenhol szőlő és pincék,rengetek lombos erdő és az eső után a friss levegő csodálatos volt. A következő pihenő már Gyulakesziben volt.Itt megtízóraiztunk a falu kellős közepén.Leterítettük a gyepre a magunkkal hozott törülközőt,letelepedtünk és falatoztunk.Minden helyi járókelő ránk köszöntött,még a legidősebbeket sem tudtuk mi elsőre üdvözölni.Ennyire szeretik erre a turistákat? Gyulakeszi előtt a dombokról lezúduló esővíz rendesen behordta az úttestet,de ennek acsak a nyomait láttuk,mert-gondolom- az útkarbantartók még hajnalban kivonultak járhatóvá tisztítani az utat.Nagyjából innen feltűnően erős lett a gépkocsi forgalom.Nem éreztük túlzottan biztonságban magunkat,annak ellenére,hogy ez volt a kijelölt Balaton-bringakörút,forgalmas közúton haladtunk. Feltehetőleg hétvégeken ajánlatos erre bicajozni… Gyulakeszitől már csak 5-6 km Tapolca és szinte sík az út tagoltsága,viszont a forgalom nem kisebb a Tapolca-Badacsony fővonal miatt.

Tapolcára beérve belecsaptunk a forgalmi lecsó kellős közepébe.Millió autó és körforgalmak-nem mindenki visel kellő barátságérzetet a bringások iránt,de igyekeztünk beleolvadni a forgalomba.Hála a jó és áttekinthető jelöléseknek probléma nélkül jutottunk el a belvárosba és a barlangtóhoz.A városháza előtt kikötöttük a lovakat,még a sisakokat és a kesztyűket is rajtuk hagytuk-fő a bizalom-és besorakoztuznk a barlanglátogatók sorába.
Ekkor negyed tizenkettő múlt,a pihenőkkel együtt két óra sem kellet lezavarni a 25-27 kilométert.Ez így hosszú időnek tűnhet,normélis körülmények között 2 óra alatt akár 45 km-t is meg tudunk tenni,de ugye a dombmenetek visszafogtak,na meg a pihenők is-végülis mi nem versenyzünk.

Rövidre fogom:onnantól kezdve,hogy beálltunk a sor végére,kerek perec három óra telt el a kijövetelünkig.3 óra! Egy óra ,míg bejutottunk a kasszáig,további fél óra,míg elkezdődött a körbevezetés a kiállításon,utána 15 perc vetítés,majd séta a barlangtóhoz.További 50 perc sorakozás a csónakra és végül 10 perc csónakázás.
Bevallom,csak azért vártuk ki az egészet,mert ” ha már itt vagyunk,akkor már …”,egyébként így utólag azt tudom tanácsolni mindenkinek,aki szeretne csónakázni és sorakozni kell,ne vágjon bele.Ritkán mondok ilyesmit,de-szép a barlang, szép a víz,de 3 óra tiplizést nem ér meg,Főleg nem kisgyerekekkel,mert voltak ők is sűrűn,de bizony nekik is három órát tartott a látogatás …

A belvárosi Malom-tó és a környéke viszont gyönyörű. Azt kell megnézni!El is voltunk ott még egy órát. és csodáltuk a szép tavat,malmot,parkot,mindent.

3 óra is elmúlt,mikor visszafelé vettük az irányt.Meleg volt,dombok vártak ránk,két pihenővel ugyanazon a vonalon tekertünk haza.Hálásak voltunk,hogy Zánkából kihajtva megláttuk a Balaton zöld tükrét.Innét már csak néhány kilométer kellett SÍK terepen pedálozni. Akaliban rögtön a mólóhoz mentünk fürdeni,konzervsörrel a puttonyban.
Sajnos a borozót már lekéstük,ezért a vacsora után,estére kibaktattunk a strandra és ott vettük meg és raktuk magunkba a 2×2 Olaszrizlinget.

9-től moziba mentünk,jól felöltözve,aztán hajcsi. Szép nap volt,elfáradtunk.

Csillagtúra,3.nap,Tihany

20160815_154959

Tihany a Balaton egyik ikonikus része,turisták ezrei látogatják meg naponta,szinte mozdulni sem lehet az apátság felé vezető utcákban. Ennek ellenére megvan a maga varázsa a nyüzsgésével egyben. A kilátás pedig gyönyörű a kilátónál,vagy a templom melletti sétányról. A Kálvária domb pedig megdöbbentően szép,sosem hagyjuk ki meglátogatni,ha Tihanyban járunk. Legutoljára 2013-ban jártunk itt,és Tihany közelsége szállásunkhoz szinte megkövetelte a következő napot tőlünk,annál is inkább,mivel kerékpárral még nem küzdöttünk meg a tihanyi emelkedővel.

Szerdán reggel még nem lehetett tudni,napfényes vagy borús napunk lesz.Már nem emlékszem,Lajos,vagy Noémi volt-e ügyeletben,de esőt egyik időjós sem mondott aznapra. Szóval ideális kerekezés ígérkezett.Mivel Tihany nagyon közel volt,nem kellett korán útra kelni,ennek megfelelően alakult a reggeli süri-fori. Kávé az udvaron,az aznapi betevő falatok becserkészése az ABC-ben,majd a szokásos szendvicsek elkészítése után elindultunk.

Végig a bringautat kellett követni,a forgalom nem jelentett problémát,nem kellett attól tartanunk,hogy feltartjuk a gépkocsikat. Akaliból keleti irányban egészen Csopakig remek minőségű és karban tartott a bringaút-ezt csak a margóra jegyzem fel. A terep enyhén tagolt,mint általában a part közeli településekben,így Akaliban is a bringaút a településen halad át,majd azt elhagyva visszatért a főút vonalához,de ehhez általában meg kell mászni egy kb.800 méter hosszú kaptatót.Bemelegítés gyanánt.Aztán már csak kisebb emelkedőket kellett leküzdeni,de ezek nem okoztak gondot nekünk.Az előző napi (és a következő nap) dombjaihoz képest ezek nem nevezhetők emelkedőknek.
Szóval tekertünk előre,Balatonudvari,majd Örvényes következett.Itt elérkezett az első pihenőnk,10 km után.A buszmegállónál vertünk sátrat,míg kortyolgattunk a vízből.Az arra járó bringások meg be-beszólogattak:…”nem jön a busz?”.

Aszófőt elhagyva már a Tihanyi-félsziget nyúlványa volt előttünk,nyugodt tekeréssel,a tájban való gyönyörködéssel haladtunk egészen a tihanyi domb lábáig.Innentől kezdve fel kellett kötni a gatyát,legalább 3 kilométer emelkedő volt előttünk.Nekivágtunk.Tekertünk felfelé,de meglepő módon,még ha a mi látószögünkből meredeknek tűnt a kaptató,viszonylag simán leküzdöttük.Ha nekem nincs váltóproblémám -visszaváltásnál ledobta a láncot a nagy fogaskerék-akkor egy slukkra felmegyünk,de a láncot vissza kellett rakni,ezért meg kellett állni két percre.
A faluban a bringaút elhagyta a főút vonalát és elvitt minket a kisebb utcákba.Ennek csak az volt a hátránya,hogy lefelé mentünk,a központ közelében viszont erős emelkedést kellett megmásznunk azért,hogy a Főteret elérjük.Az utolsó méterekben toltuk a bicajokat a meredek úton,de csak 40 méter hosszan,míg felcaplattunk a végállomásunkhoz-a nyüzsgő Főtérre.

A forróság és az utolsó kilométerek megerőltetőbb igénybevétele pihenőt vezényelt számunkra,ezért kikötöttük a bringákat és pihenőt jelentettünk,de előtte pénzt kellet váltanunk és a helyi ABC-ben sörital venni.Aztán már csak egy padot kinézni az árnyékban és jöhetett szendvics,majd a Soproni. Közben volt időnk csendben,semmi gond nélkül bámulni kifelé a fejünkből,hol az embereket körülöttünk,hol a nyüzsgő forgalmat,hol felnézni a templomra.Aztán mi is csatlakoztunk a turistákhoz,felbaktattunk az Apátságba és csodáltuk a történelmünk eme remek és szép helyét. Hosszú percekig néztük a Balatont,amint a falnál felszabadult két hely.A kilátónál és a visszhangnál a Pogány Madonna és Ötvös Csöpi ugrott be azonnal (tegnap este volt a film a TV-ben).Ide tartozik az a megjegyzés,hogy a “Csöpi filmek” elfogultja vagyok és a Balatont nem tudom úgy megjárni,hogy ne keressem a filmben előforduló helyszínek felidézését. Pl. Tapolcát a barlangban végig “csöpiztem” az asszonynak.Na meg persze Füredet is a következő napon. Bejártuk az összes zegzugát Tihanynak az Apátság alatt,bő két órát sétálgattunk céltalanul-mindent a szemnek-ahogy mi művészek mondjuk és töltődtünk a látvánnyal,ki tudja,mikor jövünk újra,kell az emlék. Benne jártunk a délutánban,meleg volt rendesen,megkerestük a lovakat,hogy elindulunk,de a rétest nem hagyhattuk ki a Főtéri rétesezőben.Nagyon finom volt a meggyes-mákos…

20160816_134038

Elbúcsúztunk Tihanytól és elindultunk a rév felé.Némi bolyongás után rátaláltunk az útra és egy 5 perces,őrült lefelé száguldás vette kezdetét,míg leértünk a révbe. Húúú,nem volt semmi,40-45 -ös tempóban száguldani,ráadásul kanyarog az út,mit ne mondjak,az autók se előztek minket,ők is betartották az előírt sebességet. A révnél még tanakodtunk,merre legyen az arra (irány Füred,vagy haza).Rövid tanakodást követően az utóbbit választottuk,Akali a cél.Azért megkerülni a félszigetet sem két perc,7-8 kilométer a füredi útelágazásig,végig bringaút.A kikötőt és a mólót sem hagytuk ki,begyalogoltunk a tihanyi kikötő legvégébe. Időnk volt bőven,szálláshelyünk egy órányira sem,meg kell nézni mindent.

Minden jónak vége szakad egyszer,visszaindultunk,szinte megállás nélkül tekertünk a Barátcsuháig.Vettem borocskát estére,aztán meg sem álltunk a kikötőig a szokásos csobbanásra. Odahaza megvacsoráztunk,hétkor kitekertünk a strandra és úgy másfél óra alatt a palack bor kiürült.Kilenckor mozi,mozi után alvás, de előtte némi olimpia a TV-ben.

3.nap,Balatonfüred

Balatonfüred kihagyhatatlan desztináció,nekem a Balaton fővárosát jelenti,ahová mindig szívesen térek vissza. Csütörtök reggel még nem lehetett tudni,esős ,vagy csak borús,szomorú napunk lesz.A háziak azt mondták,hogy nem fog esni, de végül is a döntésünkben változást csak egy tartós esőzés hozhatott volna.

20160818_115836

Nem volt kedvem csak a sablonos,Akali-Füred vonalat egyenesen letudni,ezért a térképet hívtam segítségül ismét. Sikerül találnom egy szépnek ígérkező kitérőt a Pécselyi-medencén át. Persze a helyieket megkérdeztem,mennyire igényes a terep,de azt válaszolták: -ilyen bringákkal nem lesz gondjuk,hisz nem kezdők. Belevágtunk. Akaliból a szokásos felhajtó a bringaútra,kis szuszogással letudva,aztán már csak a jól bevált pihenő a buszmegállóban Örvényesnél 10 km után. A pihenőt követően nem a bicikliutat nyomtuk tovább,hanem a 71-es úton a községebe kellett bemenni ás Aszófőben eltérni Pécsely irányába. Biztonság kedvéért megkérdeztem az egyetlen helybéli járókelőt,milyen messze van Pécsely,nehogy meglepetés érjen. Szerinte 3,de pont a duplája volt,6 km és zömmel dombnak felfelé. De nem okozott gondot leküzdeni a felfelé menetet. Elég hosszú,nyílegyenes emelkedővel kezdtünk ahogy haladtunk tovább,úgy sűrűsödött a vidék,egyre több erdős domb,majd sűrű erdőn átvezető úton találtuk magunkat.Ez a táj a két évvel korábbi,Őrségben tett látogatásunkat idézte fel. Ott is erdőből erdőbe tekertünk,hol fel,hol lefele. Három kilométer után még nyoma sem volt községnek,templomtoronynak,hogy be tudjuk lőni a távolságot a pihenőig. Kanyargós utakon haladtunk,szinte zéró volt a gépkocsiforgalom,ezért volt lehetőség megcsodálni ezt a szép vidéket. Az egyik lejtőt követően kiértünk az erdő takarásából és a dombocskák között feltűnt a templomtorony,majd háztetők,míg nem elérhető közelségben elénk tárult Pécsely. Húú, nem volt semmi ez a 6 kilométer,de kibírtuk,jöhet a pihenő az első adandó árnyékos,füves terepen. A templomnál, a falu közepén alkalmi tábort ütöttünk fel. Kajáltunk,ittunk a vizünkből és gyönyörködtünk a dombokban,melyek körül ölelték Pécselyt.

Hamarosan útra keltünk,de előzőleg a térképet hívtam segítségül. Ezen a tájon minden felesleges úttévesztés sok energiába kerülhet,ennek elkerülése végett bújtam a segítséget.

Pécselyről Nagyvázsony irányába kellett tovább haladni,de a falut elhagyva rövidesen jobbra kellet fordulnunk Balatonszőlős irányába. Az útelágazásnál ki volt jelölve a megfelelő irány,ezért nem tévedtünk el. A megszokott kép fogadott minket,dombok,emelkedők,kevés lejtő és a csodaszép erdők jobbról,balról. Meglepő volt számomra, hogy nagyvaddal egyáltalán nem találkoztunk, annak ellenére,hogy mindenhol vadlesek voltak láthatóak az erdőszéleken, szántókon. Az Őrségben hemzsegett a szarvas,őz,itt-ott vaddisznó .Itt meg semmi. Bizonyára elbújtak az erdő sűrűjében a vadak az emberek elől. Elértük Szőlőst,kanyargós főutcáján pillanatok alatt átértünk,a falut elhagyva ismét egy hosszabb emelkedő várt ránk,míg nem felértünk a dombtetőre. Innét kezdve lejteni kezdett az utunk,először alig valamit,de egyre jobban gyorsultunk,mígnem félelmetes sebességgel meg nem érkeztünk Balatonfüredre. A városba érve erős fékezést kellett véghez vinni a forgalom miatt, pillanatok alatt a sűrűben voltunk,autók,buszok között.,szinte fel nem fogható változás,elértük a civilizációt. A nyugodt tekerés egyszerre túlélő odafigyeléssé változott,egészen addig,amíg el nem értük a füredi kikötőt. A sétány elején leparkoltunk,kikötöttük a bicajokat sétálni indultunk. Ekkor már több,mint két órája nyeregben voltunk és a lábunkat igénybe vette a kiadós terep,szóval laza séta következett a mólóra,de előtte fénykép barátommal,Ötvös Csöpivel… Füred a nyár kellős közepén tartott,látogatók ezreivel minden nap. A sétányon bornapok,a téren színpad épült, az Anna Grand Hotel és a Horvát-ház a régi helyén maradt,a kis utcák hangulata megmaradt,de a kávézó a járda fölötti teraszon bezárt. A régi épületek bejárása után irány a lazább látvány,a butiksor. Igen,a nejem ezt is szereti körbejárni és nekem,mint jó férjnek,egyetértést kell tanúsítanom ilyenkor. De csak megjátszottam magam,fejemben egy pad járt, a bisztró előtt nézem a tömeget,ahogy hömpölyög mindkét irányba,butikból ki,butikba be,szegény férfi társaim…előttem meg egy korsó Soproni és nagyon jól érzem magam. Persze megvolt a korsó sör is,az asszony is icikált,aztán folytattuk a sétát. Végül visszatértünk a lovainkhoz,nyeregbe pattantunk és visszatekertünk Akaliba a hagyományos bringaúton. Nem volt egy óra az út a szinte egyenes,sík terepen.

Odahaza strandolás,majd vacsora következett. Estére a szokásos borozgatás a tóparton a megszokott padnál. Ha jól emlékszem,mozi már nem volt aznap,mert a film nem volt ínyünkre,maradt a pihenés és tervezgetés,mi lesz a következő napunkkal.

Utolsó nap, Csopak

Célállomásunk erre a napra nem csak a mi döntésünk volt. Még a hét elején SMS jött barátainktól, amelyben felmerült egy esetleges találkozás lehetősége valahol, valamikor a héten. A részletek nem fontosok, annyiban maradtunk, hogy pénteken elővesszük a témát.

csopak

Péntek reggel bizony nem sok napfény szűrődött át az ablakon, borús volt az égbolt és bizony az időjósok is esőket jelentettek a Balaton környékére is. Reggel még a kávé közben nem tudtuk, hova megyünk bicajozni, mint lehetőség felmerült az a képlet, hogy elvonatozunk Almádiba, és onnét hazatekerünk. A távolság  alulról érintette a napi adagunkat, de figyelembe kellett venni az esetleges esőnapot és azt a tényt, hogy földrajzilag is közel legyünk ahhoz a helyszínhez, ahol a barátaink is elő fognak fordulni, ha nem ijednek meg ők is a borús időtől. Kihajtottam a helyi pályaudvarra, megérdeklődtem a vonat indulását és ennek függvényében otthon felkészültünk a vonatozásra. Közben küldtem egy SMS-t a Doktornak, majd rövidesen válaszolt is: -“nemsokára indulunk Csopakra, a strandon találkozunk…” Gyorsan latba vettem a lehetőségeket és arra jutottam, hogy nem kell vonatoznunk, bringával megyünk és figyelembe véve a távolságot, ha most indulunk, akkor nagyjából egyszerre érkezünk meg a Doktorékkal Csopakra.

Picit elszámoltam magam, a csopaki strand utcájába fordultunk be, amikor megszólalt a telefon: -“Szia Peti, mi már itt vagyunk a strandon ,most érkeztünk. Ti merre vagytok?” 5 perc múlva már a Doktorral és bájos feleségével, Mártival üdvözölhettük egymást, hosszú két év után újra. Márti semmit nem változott  a Doktor meg vékonyodott, amióta nem találkoztunk, de kedvességük  a régi maradt. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem  Nektek, kedves Márta és Péter, hogy rajta voltatok azon, hogy találkozhassunk, hacsak egy, másfél óra erejéig is.
Az ilyenkor szokásos témák kerültek asztalra. Rövid csevelyt követően megáztattuk magunkat a tóban-remek volt a víz, majd elvonultunk a büfésorra, mert a komolyabb témák igényeltek némi talpas poharat is, remek nedűvel. Doktor úrra bíztam az egység kiválasztását, már ami a borszekciót illeti, de -gondolom itt, Csopakon-nagyot bukni nem lehet. Remek Olaszrizlinget kértünk, mi, férfiak, a lányok rozé és limonádé kényeztetést választottak.

Sajnos az időjárás beleszólt a további események alakulásába. Tihany felett már csúnyán beborult és villámokat is láthattunk, meg dörgicsélt az ég. Biztos jelei a hamarosan elérkező viharnak. Ennek tudatában, na meg a bringa, mint közlekedési eszköz használatával az eső, vagy a vihar nagyon meg tudja nehezíteni az utazás komfortját, bármennyire is szeretünk tekerni. Ezért sajnos idő előtt el kellett búcsúznunk egymástól. Még egy közös fotó a találkozás megörökítésére-talán már látható lesz nemsokára – aztán uccu neki, nyeregbe pattantunk és próbáltuk menteni a menthetőt.

Gondolom a Doktorék sem maradhattak a strandon sokkal tovább. Minket Füreden elég erős szél csapott meg, de ez látszólag nem zavarta a turistákat. A sétány ugyanúgy tömve volt, mint egy nappal azelőtt, amikor gyönyörűen sütött a Nap. Az első esőcseppek a Tihany-rév felé vezető átelágazásnál potyogtak ránk, de egy kilométer után már a bringautat övező fák lombos ágait kellet igénybe vennünk, annyira eleredt az eső. Egy kisebb csapat már ledekkolt ugyanitt, ők nem voltak felszerelve esőkabáttal, ezért a kivárás taktikáját választották, csupán az első községig, Aszófőig tartottak, amely alig 3 kilométer volt bújóhelyünktől, ennek ellenére nem akartak elázni. Persze mi sem, de felhőkből ítélve nem záporban voltunk… itt voltunk tanúi egy érdekes jelenségnek, amit eddig csak ismeretterjesztő filmekben láttam.
Az aszfaltozott út szélén, mint egy hadsereg vonult egy hangyahad, ki tudja miért és hová, de a menetoszlopban legalább négy sorban voltak hangyakatonák egymás mellett és az oszlop legalább húsz méter hosszú, miután eltértek be a fás részbe. Csodálatos látvány volt.

Mi meg tovább hajtottunk a közeli halsütödébe, amely egy kilométer se volt, ott eszünk valamit, hátha eláll azalatt az eső. Ettünk, ittunk, jó 40 percet várakoztunk, de a helyzet nem változott. Közepes eső, szél nélkül, hideg nincs, tehát semmi akadálya annak, hogy folytassuk utunkat. Talán ha 13 kilométer hazáig. Nem sietős tempóban tekertünk és Örvényest elhagytuk, amikor lassan elállt az eső. Mikor beértünk Akaliba és bementünk a Bringakali bisztróba frissülni, már a nap is kisütött. Itt épp láthattuk, ahogy a pólós lányok elvesztik az utolsó pillanatokban a vezetést a bronzmérkőzésen és büntetőkkel alulmaradnak ellenfelükkel szemben.

Hazamentünk, lezuhanyoztunk, és csavarogni indultunk a faluba. Persze száradni akasztottuk a vizes cuccainkat, a bringákat is meg kellet volna mosni, de nem akartam ezzel időt veszíteni. Inkább visszamentünk egy pohár borra bisztróba (borozó már zárva volt) és elbeszélgettünk az aznapi és az egész heti élményeinkről. Lassan beesteledett, a faluban zajos esemény zajlott, volt zsíros kenyér, zene, még Bebe is volt, aztán utcabál, de mi már odahaza pihentünk és lélekben a másnapi elutazás, de inkább a hétköznapokba való visszazökkenés járt.

A négy nap alatt 209 km-t tettünk meg bringával. Nem sok, de nem is kevés, főleg ahhoz képest, hogy az idén nem a bringán volt a hangsúly, inkább a látnivalók, a még fel nem fedezett részletek voltak előtérbe helyezve. Jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy nem egészen jól indult a vakáció, de mint oly sokszor, most is bebizonyosodott, nem a pénz teszi széppé a kirándulást.

Köszönöm a türelmet.