aug 262014
 

Öröm és hiányérzet kavargott bennem, amikor letettem Ősi János váci történelemtanár nemrégen megjelent könyvét. Igaz, mikor alig több mint két napja belekezdtem, mindössze annyit tudtam róla, hogy kortárs szerző regényét tartom kezemben, aki Szent László életét regénybe szőtte. Legnagyobb gondom az volt, hogy a mű befejezetlennek tűnt, a Lovagkirály életének korai szakaszát dolgozta csak fel. Azután megtaláltam a magyarázatot: trilógia első részével végeztem, a másik két kötet megjelenésre vár, alighanem legkésőbb jövőév elején polcokra kerül a második rész is.

A hiányérzettől eltekintve, nagyszerű élmény volt a könyv elolvasása. Élvezetes, olvasmányos stílusban ír a szerző, szinte letehetetlen letenni a kötetet. Bár az ifjú Szent László áll a cselekmény középpontjában, sok egyebet láthatunk: a kor életét, falvak, városok rendjét, kiszolgáltatottságát; folyamatosan dúló harcokat és küzdelmeket; besenyők pusztítását; kivégzéseket, az egyházi tized beszedését, őshitű magyarok és keresztények küzdelmét, akár szellemi, akár fizikai síkon. Cselszövések, alkalmi szövetségek, párbajok tartják ébren figyelmünket, az sem baj, hogy az író elrugaszkodik a szigorúan vett történelmi eseményektől, és szabadon engedi szárnyalni fantáziáját.

A cselekményből nem hiányzik a szerelmi szál sem, László és Rásdi, a pogány jósnő beteljesült szerelme, amely tragédiába torkollik, elvégre Béla király, aki hitszegő módon lemészárolta Fehérváron az őshitű magyarokat, másodszülött fia kedvesét éhhalálra ítéli. De a Rásditól kapott, keresztet formázó Turulmadár kíséri és védi Lászlót rögös útja során. Maradva a szerelmi szálnál, később a Váradot építő László feleségül veszi a gyönyörű Rékát, aki leánygyermekkel ajándékozza meg a herceget, de belehal a szülésbe. Mindeközben szemünk előtt építik fel vallon mesterek Váradot, székesegyházzal, várfalakkal.

Ott vagyunk Nándorfehérvár ostrománál, ahol a széthúzó vazallusok összevesznek a prédán, látjuk, ahogyan László párbajozik a hitvány kölyökkirály helyett annak vitézével, ám a küzdelem eldöntetlen marad. A trilógia első kötetének befejező része a mogyoródi csata, ahol Salamon és Géza ütköznek meg, László bátyja oldalán harcol, sebesülten, Koronát hozó angyalok álomképével fejeződik be a trilógia első része.

Számomra azonban nem ezek nyújtották a legnagyobb élményt, hanem László kijevi követi útja, ahogyan vágtatnak a végtelen sztyeppéken, majd magyarokkal találkoznak, akik nem követték Árpádot a négy folyó völgyébe, elmondják Lászlónak, hogy sok magyar él elszórtan a sztyeppéken és a Kaukázus lábánál. László fejében azonnal megfogan az a gondolat, hogy egyesíteni kellene a szétszórtan élő magyarokat! A kijevi udvarban is megjelenik a szerelmi szál: az uralkodó egy éjszakára Lászlónak ajándékozza a szépséges mohamedán rabszolgalányt, akivel szerelem szövődik, ám ármány és cselvetés végül örökre elválasztja őket. László küldetése nem jár sikerrel,  annak ellenére sem, hogy  kisded lányát nőül ígéri a kijevi fejedelem hét éves fiának. Úton hazafelé, hóviharban, lázasan, látomások közt gyötrődve elveszti kísérőit, majd a Kárpátok keleti lankáin élő székely falunagy házában ébred, aki furcsa beszéde közben, folyamatosan nyílvesszőket készít… Tőle tudja meg László, hogy létezik egy kódex, valahol Erdély mélyén, egy régi kolostorban, abban írva vagyon, hol van Atilla kardja. Felépülve hazatér Váradra, amint kitavaszodik útra kél, hogy megkeresse a Gyulafehérvár környékén található kolostort. Nagy nehezen szót ért az öreg szerzetesekkel, közülük a titkok őrzője, amint megosztja azokat Lászlóval, nyomban meghal. A kódexet már régen elrabolták, ám megtudjuk, hogy különös írásjelekkel – talán rovásírással – önmagától íródik tovább, ha a titokzatos karddal valami történik.

Nagyon várom a folytatást. Ősi János teret engedett szárnyaló fantáziájának, fikció és történelem kavarog regényében, mindezeket kiváló, élvezetes stílusban tárja olvasói elé. A mű irodalmi értékén túl, arra is kiválóan alkalmas, hogy felébressze az olvasó érdeklődését egy rendkívül izgalmas történelmi korszak iránt.

Végül ne felejtkezzünk el a könyvben írt eseményeket megjelenítő nagyszerű tusrajzokról, melyek P. Szathmáry István alkotásai.

Mindenkinek elolvasásra ajánlom a művet és izgatottan várom a folytatást!

(Kritikát, ismertetőt és beszélgetést a szerzővel, kiadóval itt találtok, valamint itt is.)

Júl 292014
 

Időben fényévnyi távolságnak tűnik, pedig alig pár hónapja írtam néhány sort, a budapesti “Caravaggiótól Canalettoig” című kiállításról. Ennek kapcsán hívták fel Megyeridoki barátomék figyelmemet arra, hogy Medúzafej címen Passuth László tollából elolvashatom a művész élettörténetének regényét. Hosszú hónapokba telt, mire befejeztem a könyvtárból kölcsönzött művet, nem volt könnyű olvasmány.

Ki volt Passuth László, hol a helye a magyar irodalom arcképcsarnokában? 1900-ban született Budapesten, húsz esztendős koráig Kolozsváron élt. Szegeden jogi diplomát szerzett, műfordítóként dolgozott, írásai már az 1920-as évek közepétől számos folyóiratban megjelentek. 1937-ben született első regénye, amelyet huszonhat történelmi témájú követett, ezek mellett több útleírása, tanulmánya, önéletrajzi írása is megjelent. A Medúzafej 1979-ben, Balatonfüreden bekövetkezett halálának évében került először kiadásra.

1571-ben született Michelangelo Merisi Caravaggio nevű településen, 1610-ben halt meg Porto Ercole-ban. Kalandos életét Passuth csodálatosan írta meg regényében. Merisi – művésznevén Caravaggio – bejárta szinte az egész korabeli Itáliát. Tanulóéveit Milánóban töltötte, majd rövid firenzei kitérő után Rómába került, ahol bőkezű egyházi mecénások segítségével számtalan megrendeléshez jutott. Kettős életet élt, vonzották a római utcagyerekek, kocsmák, kártya, majd egy utcai verekedés során kardjával halálosan megsebezte ellenfelét, így menekülnie kellett Rómából, a biztos halálos ítélet elől. Rövid ideig Nápolyban élt és alkotott, majd Máltára hajózott. Bár felvették a Máltai Lovagrend tagjai közé, újra verekedésbe keveredett, ahol egy lovag súlyosan megsebesült. Bebörtönözték, de megszökött és Szicíliába menekült. Innen újra Nápolyba vezetett útja, majd pápai kegyelemben reménykedve hajón indult Rómába. Máltai üldözői (?) azonban ezelőtt megverték, egyre betegebb lett, malária kínozta. Hajója kikötött Porto Ercoléban, ahol – minden ok nélkül – letartóztatták. Mire kiengedték, hajója már elindult, és ő megpróbálta a tengerparton utolérni, miközben súlyos maláriás rohamot kapott. Annyi bizonyos, hogy 1610. július 18-án a tengerparton, teljesen magára hagyatva halt meg. A pápa kegyelmet közlő levele két nap múlva érkezett…

Dióhéjban ennyi volt élete, festményei sok helyen láthatók. Miben áll Passuth zsenialitása? Azt a nyersanyagot, amely Caravaggio sorstörténete, csodálatos regénybe formálta. A festő útját követve megismerkedünk a korabeli Itália életével, olyan részletességgel, amely az író fantasztikus műveltségéből, tárgyi tudásból ered. Úgy láttatja velünk a kort, hogy fantáziáját nem engedte szárnyalni, mondatait olvasva azt érezhetjük, magunk is ott vagyunk a római csapszékekben, főpapok előszobáiban, zötykölődünk postakocsikon, hánykolódunk vitorlásokon, esszük a börtön penészes kenyerét. Ott állunk a megrendelő mellett, amikor Caravaggio teljesíti kívánságát, legyen az a Lovagrend Nagymesterének portréja, vagy egy újonnan épült templom oltárképébe öntött bibliai jelenet. Számomra a regény csúcspontja a máltai rész, Passuth tökéletes precizitással rajzolja meg a lovagsziget történelmét, földrajzát, életét, a hierarchiát, a lovagok privilégiumait; részt veszünk Caravaggio lovaggá avatásának szertartásán, jótékony homály fedi bebörtönzésének valódi okát. Szökésének és Szicíliába menekülésének leírása kalandregénybe illó, lélegzetelállítóan izgalmas epizód. Végtelenül szomorú, ahogyan magára hagyottan, értelmetlenül éri a halál a kietlen, kopár szigeten, Porto Ercole-ban. Ki tudja, ha időben érkezik a pápai kegyelem és a művész visszajut Rómába, mennyi alkotással bővíthette volna még a világ festészetének kincsestárát?

Passuth László regénye nem könnyű olvasmány, azonban nagyszerű élmény, ahogyan a zseniális Caravaggio életét bemutatja, nem mellesleg mélységeiben, kimerítő alapossággal megismerhetjük egy történelmi léptékben rövid korszak Itáliájának életét. Képzőművészet, irodalom, történelem, művészettörténet, egyháztörténet, szociológia élvezetes szintézise Passuth regénye. Egyedül azt sajnálom, hogy nem a kiállítás megtekintése előtt került kezembe, alighanem egészen más szemmel néztem volna Caravaggio alkotásait. A mű ahhoz is kedvet csinált, hogy elolvassam Passuth többi regényét, hiszen  szép számmal születtek magyar történelmi témájúak is.

 

ápr 112014
 

 J.A.-nak

(költészet napjára)

 

Több mint 100 éve, hogy megszülettél,
de sohasem felejt téged a nép,
tolladból született sok csoda,
köszönet érte neked, Attila.

Verseid olvasva, néha Nagyon fáj,
de ekkor a Mamára gondolok,
aki megy, s teszi a dolgát némán,
robotol a kapitalizmus kegyetlen ormán.

A sok fájdalmat halomra hordja a világ,
s ordítja- nagyon fáj, állj!
A Dunánál ülsz most is,
és nézed, ahogy némán úszik a dinnyehéj,
s nem leszel árnyék, ahogy jósoltad,
mert szívünkben örökre megmaradsz.

ápr 112014
 

1905 április 11-én látta meg a világot József Attila. Születésnapja 1964 óta a költészet napja Magyarországon.

József Attila: De szeretnék…

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni, kelni,
S öt forintér kuglert venni.

Míg a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek, fának,
Mi jó dolga van Attilának.

máj 302013
 

Autózni azért is jó, mert közben zavartalanul lehet rádiót hallgatni. Ma kora délután Bethlen Farkassal, Verőce polgármesterével hallottam riportot, melyben arról esett szó, hogy holnap Wass Albert Múzeumot avatnak a településen. A polgármester úr elmondta, hogy az író tárgyi hagyatékát mindeddig fiai őrizték, így kerül méltó helyére, Kárpáthazánk egyik szakrális pontjára.

“Az 1908. január 8-án Válaszúton született Czegei gróf Wass Albert számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, mégis csak a 90-es évek végén fedezte fel magának a magyar olvasóközönség, és lett néhány éven belül az egyik legolvasottabb szerző. Haza- és természet iránti szeretete minden során átsüt. Az erdélyi születésű író, költő a floridai Astorban halt meg 1998. február 17-én. Kéziratait, bútorait, számtalan magyar vonatkozású ereklyéjét fiai őrizték meg. De most bő 15 évvel Wass Albert halála után visszakerülnek a magyar címerek, székelyföldi kerámiák, zászlócskák és a csíki hegyeket idéző képek a Kárpát-medencébe. Május 31-én pénteken 17 órakor Verőcén, a Lózsi-völgyben avatják fel az első Wass Albert Múzeumot.” Forrás

Az ünnepélyes megnyitót az Ismerős Arcok koncertje zárja.

jan 222013
 

190 esztendeje, 1823-ban ezen a napon írta Kölcsey Ferenc „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című versét. 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg a művet. Az sem véletlen egybeesés, hogy ma hetven éve született Cseh Tamás.

“Az ünnep lényege, hogy emlékezzünk a magyar kultúra meghatározó alakjaira, az ő munkásságukra, műveikre. Továbbá azokra az irodalmi, művészeti és egyéb közösségi tevékenység által megvalósított, maradandó alkotásokra, amelyek nélkül a magyar kultúra nem lenne az, ami. Ezek mellett fontos, hogy erősítsük magyarságtudatunkat, származásunkat és gyökereinket, ezzel nem csupán felmenőinknek, de saját nemzedékünknek is tisztelegve.” Forrás

Nehéz bármit hozzáfűznöm, országszerte számtalan kulturális rendezvény lesz ma és a hét hátralevő részében, este mi is elmegyünk a Művészetek Palotájába, meghallgatni az ünnepi hangversenyt, így írásom beszámolómmal folytatódik.

dec 082012
 

Reményik Sándor:
Nagy Magyar télben

Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh’se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh’se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

1919. február