Napok óta eső mossa a várost, de tegnap este mégis megérte elevickélni az Apáczai Nevelési Központig. Csak a zene! – ígérte a plakát, és így is volt; illetve amennyiben nem, az ennél semmiképp nem jelent kevesebbet, sokkal inkább még többet: hangulatot, közösséget, átélést, érzést. Nagy szavak vagy sem, remekbe sikerült este volt ez Pécsett az Ismerős Arcokkal, sajnálhatja mindenki, aki otthon maradt! Bár tudom, mostanság sajnos így van ez számos remek zenekar koncertjén, mégis meglepett, hogy vajon miért nincsenek mondjuk kétszer ennyien a teremben. Hiszen az Ismerős Arcokról úgy véltem, hogy az utóbbi időben egyre népszerűbbek, rajongótáboruk gyarapszik, ehhez képest bizony sokkal több koncertlátogatót érdemeltek volna egy megyeszékhelyi lemezbemutató alkalmával. No de Pécs sajnos soha nem arról volt híres, hogy őrült tömegek mozdulnak meg egy-egy hasonló produkcióra…
Ami az új lemezt illeti: már korábban megjegyeztem, én szántszándékkal nem nézegettem meg a netre feltöltött koncertvideókat, meg a cd-ről feltett anyagokat. Sőt, igazából direkt nem olvastam a véleményeket sem. Szerettem volna magam meghallani, magam eldönteni. Egy-egy számot korábbi koncerteken már hallottam ugyan, de a többinek legfeljebb a címe csengett ismerősen innen-onnan. Mivel az albumot még azóta sem hallgattam meg egyben, jobbára csupán tegnap esti benyomásaimra támaszkodhatom, így semmiképpen ne vegyétek bejegyzésemet részletes értékelésnek! A magam részéről egyébként már-már ambivalensnek tűnik az új lemez: első hallásra egészen különböző számok szerepelnek rajta. Néha mintha azt érezném, szándékos stílusgyakorlatok. Mindamellett, hogy összességében „ismerős arcokos” az egész, ne vessetek rám követ, de számomra, aki minden dallamban meghall valami motívumot (vagy még annyit sem, csak egy felet, amit rajtam kívül más nem is, és néha talán valóban nincs is benne, csak nekem jelent valami kis deja vu-t), szóval számomra itt-ott kicsit LGT-s volt a hangzás, másutt egy csepp Ghymes-t éreztem, néha akár még szemernyi Eddát is, sőt, valahol még hihetetlen módon popzenét is (azt nem tudom megmondani, vajon melyik fiúcsapatra hajazott a Fuss! úgy első hallásra, de azt hiszem, ezt jobb, ha nem is akarom megfejteni)… És szeretném leszögezni, ezzel nem a zenekart támadom (táámadom), a fenti véleményemet nem rossz szájízzel írom, vagy pláne nem gonosz kritikai megjegyzésképpen, hanem egyszerű tényközlésként (még ha valaki ezek után úgy érzi is, hogy aki ilyeneket ír, arra inkább a tűnj innen vonatkozik…)! Lényeg, hogy bennem ilyeneket is előhívott némelyik új dal. Korábban is ilyen lökött voltam, mindenben mindig hallok valami mást is, ez valami defekt lehet, de én élvezem, és persze az is elképzelhető, hogy majd ha meghallgatom a lemezt, vagy még többször is, akkor már nem így leszek vele. Azt viszont szerintem kb. meg tudom saccolni, melyik számokat fogom szeretni, és melyek azok, amelyek nem hiszem, hogy nagyon belopják magukat a szívembe… Hogy az előbbiek közül emeljek ki, nagyon tetszett pl. az állítólag elsőre sokakra meglepetésként ható (A) bolond kútásó. Tény, hogy nem egy sablon nóta, nyilván ezért is díjaztam már azonnal.
No, de nem is az volt a célom, hogy a lemezről írjak, még ha ez egy lemezbemutató koncert volt is (ahogyan jeleztem, majd meghallgatom még sokszor, aztán leülepedik bennem), hanem inkább a tegnap esti hangulatot igyekeztem volna visszaidézni. A régi nóták egytől egyig mind ültek, és sokan már az újakat is együtt fújták a zenekarral, emberi volt az egész buli, mindennel együtt, néha apró megjegyzésekkel, Dezsővel a napfényben, kiskanállal a kávéscsészében. A búcsúzáshoz jól passzolt A játék vége az újak közül, és persze aztán az elmaradhatatlan Nélküled a végén, szokásosan közösen éneklős, meghatódós. Természetesen megint nem bántam meg, hogy elmentem Arcok koncertre, és megint fogadkozom, hogy jövőre nem maradhat ki a tábor sem. (Hacsak a fentiek miatt addig ki nem tagadnak Csepregről! ;))
Néhány fotó is készült (persze sajna csak mezei minőség):
