Benedek

júl 222016
 

Már év közben felhozta a témát az osztályfőnökünk, Szilasy György igazgató úr (Igi bá’), hogy nyáron kéne valami közös programot csinálni az osztálynak. Az egyik osztálytársam, Boróka, Erdélyben, Tamásváralján lakik. Másik osztálytársamnak, Benedek családjának Borospatakán van „nyaralójuk”. Így hát abban állapodtunk meg, hogy hozzájuk megyünk. Velünk tartott Igi bá, nővére Szilasy Katalin, és Joháczi József barantaoktató.

Első nap, utazás Tamásváraljára – 2016. július 11-én

7.30 kor indultunk Székesfehérvárról. Borókáékhoz nyolcan érkeztünk késő délután, nagyon fárasztó és hosszú út után. Mivel Boró édesapja református lelkész, ezért a házuk melletti imaházban aludtunk. Amikor odaértünk pörkölttel fogadtak minket. Egy kellemes estét töltöttünk el itt.

*

Második nap, továbbutazás Borospatakára – 2016. július 12-én

Reggel indultunk tovább Benedekékhez, már kilencen és a tanárok. Ismét nagyon hosszú utunk volt, későn este értünk Benedekékhez, ahol ő és barátnője Kriszti (aki szintén az osztálytársunk) és családja: Édesapja, Édesanyja, Húga, Öccse, Bátyja és az ő barátai Laci és Celal (aki török származású) fogadott minket, érezhetően nagy szeretettel. Felállítottuk a sátrainkat, vacsorára birkapörköltet kaptunk. Nekem személy szerint nem lett a kedvencem. Tábortüzet raktunk miután megnéztük a naplementét. Beszélgettünk, énekeltünk, aztán lefeküdtünk aludni.

*

Harmadik nap, lovaskocsival Naskalatra -2016. július 13-án

Napköszöntőként Józsi bá’ vezetésével reggeli tornával kezdtünk, amíg elkészült a reggelink, nagyon finom tojásrántottát kaptunk. Reggeli után két lovaskocsival felmentünk a Naskalatra,  hosszú, zötyögős, de élvezetes út után. Útközben rengeteg szép helyet láttunk. Hatalmas, már majdnem égig érő fenyőfák magasodtak feledtünk. Az út alatt Celal jóvoltából megtanultam pár szót törökül, és én is segítettem neki magyar szavak kiejtését megtanulni. Találkoztunk egy nagy csorda báránnyal, és három hatalmas levágott fülű és farkú kutyával, akik egyik osztálytársam véleménye szerint, szabadidejükben medvéket vadásznak, csak úgy szórakozásképpen. Ezzel érzékeltette, ha ezek a kutyák parancsot kapnak, nem sok maradt volna belőlünk, így hát gyorsan továbbálltunk. A tűző napon a lovak hamar elfáradtak, és mi is szépen leégtünk. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

Mikor felértünk a csúcsra megcsodáltuk a minket körbeölelő hatalmas hegyeket. Körbeálltuk a keresztet, elénekeltük a Magyar, a Székely és a Palóc Himnuszt is, majd rákötöttünk a keresztre egy piros-fehér-zöld szalagot. Ezután pihenőt tartottunk, és megebédeltük a magunkkal hozott hideg élelmet.

Lassan elindultunk hazafele. Lefelé is hosszú volt az út, páran inkább a szekér mellett, gyalogolva tettük meg az út egy részét. Útközben láttunk, fából készült parasztházakat, és azok nagyon gondosan művelt veteményesét. Mikor visszaértünk a faluba, Benedek anyukájának egyik helyi ismerőséhez mentünk, ahol káposztalevélen, kemencében sült pizzát kaptunk vacsorára.

Ezután mentünk csak haza, ahol maradék energiánkat a ház előtt folyó patak eltorlaszolásába fektettük, persze nem céltalanul. Miután sikerült egy kisebb gátat emelnünk, tökéletesen tudtunk benne fürdeni, és ami talán még fontosabb, sört és bort hűteni. Naplemente után, kiültünk a teraszra és osztályfőnökünkkel egy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk, ami késő éjszakáig húzódott.

*

Negyedik nap – Széphavas, 2016. július 14-én

Kocsival indultunk a Széphavasra, ahol nemrég egy fiatal házaspár adományokból, és saját erőből felépített egy kápolnát, az Árpád koriak mintájára. A gyalogösvény köves kezdeténél áll egy kürtőskalácsos kocsi, itt mindenki kedvére vehetett magához élelmet. Nekivágtunk az útnak, a tűző nap miatt a másfél órás sétából, páran kik még dúskáltunk az energiában, egyórásat csináltunk. Útközben csak úgy csörgött mellettünk a szántó a viperáktól. Enyhén nyugtalanságot keltett bennünk, de szerencsére minden atrocitás nélkül felértünk. A kilátás természetesen itt is csodálatos volt (de itt a Gyimesben ez már megszokott). Fölérvén megpihentünk a kápolna árnyékában. Amint mindenki felért betelepedtünk és hosszasan beszélgettünk: történelemről, életről. Eltöltöttünk jó sok időt, majd ismét elindultunk lefelé.

Ismét megcsodáltuk a kilátást. Sajnos a tűző nap miatt többen (köztük én is) rákvörösre égtünk. Leérvén autóba ültünk és visszaindultunk Borospatakára, ahol megnéztük a helyi skanzent. Szépen gondozott, és hangulatos hely. Viszonylag korán, még naplemente előtt visszaértünk jól belakott sátrainkhoz, és kedves házigazdáinkhoz. Itt kedvünkre töltöttük el a délutánt: kosaraztunk, fürödtünk, pihentünk. Este megnéztük az Ösztön című filmet, majd nyugovóra tértünk.

*

Ötödik nap- Békás-szoros, 2016. július 15-én

Nehézkesen keltünk fel, fáradtak voltunk. Miután feltápászkodtunk és megreggeliztünk, kocsival indultunk a Békás-szoros és a Gyilkos-tó felé. Útközben gyakran megálltunk megcsodálni a kilátást. Beértünk a szorosba. Egyszerre félelmetes és ámulatba ejtő volt, ahogyan azok a több ezer éves sziklák szinte véget nem érő magasságban öleltek minket körbe. Ha az ember fel akart nézni csúcsukra, beleszédült. Sajnos a szokásos kirakodóvásár továbbra is itt volt, bár kivételesen tudtunk valami használhatót vásárolni. Az ott csordogáló patak mellett megebédeltünk, és lepihentünk egy kicsit. Sétáltunk egy keveset a szorosban, kigyönyörködtük magunkat és elindultunk a Gyilkos-tó felé. Miután megnéztük a Gyilkos-tót is, kocsiba szálltunk és hazafele vettük az irányt.

Megálltunk Gyergyószentmiklóson is, és körbesétáltuk városközpontját. Hazaértünk.

Az aznap délutáni vendégünk Tankó Gyula, gyimesi csángó néprajzkutató volt. Rengeteget mesélt nekünk, a helyi emberekről, szokásokról és az ő életéről, szüleiről, nagyszüleiről. Sokat megtudtunk a Gyimesről.

Ez volt az itt töltött utolsó esténk. Tűzet raktunk és az osztály kedvenc dalait énekelgettük. Jól éreztük magunkat, majd tudván, hogy ismét hosszú út vár ránk aludni mentünk.

*
 

Hatodik nap – búcsúzunk Borospatakától, utazunk Tamásváraljára 2016. július 16-án

Korábban felébredtem mint a többiek, így volt időm csöndesen elköszönni a helytől és még utoljára megcsodálni. Felkeltek a többiek is, így hát nekiálltunk összepakolni a cuccainkat és lebontani a sátrakat. Reggelire lecsót kaptunk. Bepakoltunk az autókba és a háziakkal együtt átmentünk oda ahol még a pizzát kaptuk. Itt ismét finomsággal fogadtak minket. Helyi fánkot kaptunk, ami kicsit hasonlított a kürtöskalácsra, de nagyon finom volt. Itt köszöntünk el Benedekéktől. Énekeltünk nekik, és megköszöntük a nagyon kedves vendéglátást. Kocsiba szálltunk és útnak indultunk. A cél ismét Borókáék otthona volt.

Késő délután oda is értünk Tamásváraljára, ahol ismét finom vacsorát kaptunk. Késő estig beszélgettünk, pingpongoztunk, és a zuhogó esőben pár osztálytársammal még sétálni is elmentünk az alvó faluban.

*
 

Hetedik nap – Elérkeztünk a ténylegesen utolsó naphoz, 2016. július 17-hez

Reggeli után bepakoltunk ismét a kocsikba, de még nem indultunk egyből. Részt vettünk a 11 órási istentiszteleten, megebédeltünk, elköszöntünk Borókától, szüleitől, testvéreitől és nekivágtunk a hazavezető útnak, ami ismét sokáig tartott. Megérkeztünk, búcsút vettünk egymástól.

Nagyon élménygazdag kirándulás volt, amin nagyon jól éreztük magunkat. Remélem máskor is ellátogatunk ide. Köszönjük a vendéglátást mindenkinek. Én pedig a figyelmet.

márc 232015
 

Az abai Atilla Király Gimnázium kilencedik osztályának tagjaként, március 2-tól öt napot voltunk Erdélyben. Az első napunkat jóformán végig a buszon töltöttük, Nagyváradon megnéztük a katedrálist. Későn este érkeztünk meg Torockóra, ahol elfoglaltuk szállásunkat és kaptunk egy finom vacsorát.

(A diasorozatok fekete keretére kattintva az oldal elhagyása nélkül is megjelennek a felvételek.)

Reggeli után kemény fába vágtuk fejszénket: gyalogtúrára indultunk a Székelykő tetejére. Mintegy három óra hosszat kapaszkodtunk felfelé, sziklás talajon, komoly emelkedőkön. Célunkat elérve gyönyörű kilátást élvezhettünk. Egy óra pihenés után elindultunk lefelé, ez a szakasz volt utunk nehezebb része, erős szél fújt és a köves talajon lefelé haladás nehezebb volt, mint felkapaszkodni. Szép teljesítmény volt felmenni, a kilátás miatt is megérte az erőfeszítést. Aznap még megnéztük a helyi Néprajzi Múzeumot, beszélgetéssel ütöttük el az időt, sétálgattunk a faluban.

Másnap reggel elbúcsúztunk Torockótól és buszunkkal Kalotaszentkirály felé vettük az irányt. Először a Tordai-hasadékon gyalogoltunk végig, a jeges, csúszós talaj nagyon nehézzé tette dolgunkat, páronként, egymást segítve, támogatva tettük meg a túrát.

Következő állomásunk a tordai Sóbánya volt, 172 lépcsőfokon jutottunk a mélybe, elcsodálkoztunk a fények játékán és a föld alatt ennyire mélyen található tavacskán. Lifttel utaztunk a felszínre, összességében nagy élmény volt látni a Sóbányát. Este elfoglaltuk szállásunkat Kalotaszentkirályon, vacsora után fáradtan dőltünk ágyba.

A negyedik napon ismét gyalogtúrára indultunk, a Vigyázó-hegységben található Rekettyési vízeséshez. Egy darabig busszal mentünk, mintegy 3 órát gyalogoltunk a havas talajon, amíg elértük a befagyott vízesést, nagyjából egy órát töltöttünk úti célunknál. Visszafelé útközben megnéztünk egy fakazettás református erődtemplomot a tiszteletes úr vezetésével. Visszamentünk a szállásra, ahol helyi népzenei muzsikusok előadását hallgattuk.

Az ötödik napon ismét buszon ültünk, Nagyvárad érintésével délután megérkeztünk Székesfehérvárra. Valamennyien nagyon jól éreztük magunkat, amennyi pár napba belefért, azt tartalmasan töltöttük, köszönjük tanárainknak és iskolánknak a szervezőmunkát és a sok élményt!

júl 152012
 

Immár három éve, hogy felfedeztük Székesfehérvár egyik kertvárosi részében a Sára lovastanyát, ahol megtanítottak lovagolni. Edzőim Feri bácsi és Móni néni, nagy türelemmel foglalkoztak velem. Az első időkben futószáron gyakoroltunk, de hamar elengedtek, először ügetni tanultam meg, majd mikor az már jól ment, elkezdtem a vágtát. Első ló, – akin mindenki tanul – Bubu névre hallgat, de ügetni és vágtázni legkedvesebb lovamon, Fortén tanultam.

Tavaly voltam először a táborban, sokat lovagoltunk, ápoltuk a pacikat: Bubut, Misszit, Fortét, Lutrit, Ginát, Sütit és Szikrát. Megtanultunk nyergelni, felkantározni, lovat csutakolni… közben rengeteget játszottunk, kirándultunk, kimentünk tereplovaglásra és volt éjszakai kincskeresés is.

Az idén már a második – összesen a negyedik – egy hetes táborba mentem, amely tegnap ért véget. A tábori élet ugyanolyan jó volt, mint eddig korábban bármikor, sokat lovagoltunk, ápoltuk a pacikat, játszottunk, kirándultunk. A társaság nagyon jó volt, finomakat ettünk, ittunk, beszélgettünk és amikor nagyon meleg volt, a kerti medencében fürödtünk.

Az utolsó napokban már a táborzáró bemutatóra készültünk, Feri bácsi útmutatása szerint felépítettük a pályát, sokat gyakoroltunk. Nagyon jól éreztem magam, remélem a legközelebbi táborokon is ott leszek és közben szorgalmasan járok edzésekre.

febr 232012
 

2012.február 18-án részt vettünk a Budapest Kongresszusi Központban rendezett Yamato nevű japán dobcsoport koncertjén. A koncertterem színültig telt nézőkkel, akik minden korosztályból képviseltették magukat. A koncert 2×45 perces volt, de mindvégig feszített tempójú, másodpercre felépített műsort láthattunk.

A dobcsoport tíz főből áll, közülük négy nő. Az első részben egyforma fekete ruhában, a második részben hagyományos japán világot idéző viseletben szerepeltek.

A színpadot megtöltötték a különböző mérető japán dobok (vadaiko), egy dobos egyszerre 4-5 dobon játszott. A legnagyobb méretű dob akkora volt, hogy akár tíz ember is elfért volna benne.

A játékot, mely pergő ritmusú volt, különböző fényjátékkal tették hol sejtelmesebbé, hol izgalmasabbá. Egyes számokat énekkel, bambuszfurulyával (shakuhaci), citerára (koto) és bendzsóra (shamisen) emlékeztető hangszerrel tették még változatosabbá. A hangulat fokozására a nézőket is bevonták a koncertbe úgy, hogy vissza kellett tapsolniuk az előre dobolt dallamokat. Büszkén mondhatjuk, hogy a Kodály módszeren nevelkedett nézők nem vallottak szégyent és hibátlanul tapsoltak vissza minden ritmust.
A koncertről egyszóval elmondható, hogy egyszerre profi és mégis könnyed, játékos hangulatú volt.