Márti

okt 142017
 

Bátyám,Peti hívására ma elmentünk egy nagyobb sétára a Vértesbe. Kíséretünk a két kutya volt; Döme a golden retriever és Nutella a yorkie. Nutella kezdeti harcias hozzáállása a másik a kutyához lanyhult, miután látta, hogy Döme rá sem hederít, hiába acsarkodik. Vidáman tették meg velünk az utat Csákberény-Csókakő-Csákberény útvonalon.

Csákberényben az erdészeti múzeumtól indultunk, majdnem 8 km-t tettünk meg az erdei turistaúton, míg az elágazott Mór és Csókakő irányába. Itt Csókakő felé vettük az irányt, és a vár lábánál értünk be a faluba. Kis pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat a csákberényi borúton. Ez már jóval forgalmasabb aszfaltos út, jobban kellett figyelni, de a kilátás és a táj gyönyörű. Élveztük a csöndet, a gyönyörű őszi tájat, színeket, melyek csak ebben az évszakban pompáznak. Sok gomba bújt elő, színükkel úgy rejtőztek, hogy alig lehetett őket észrevenni. Távolban egy őzike is átszaladt az úton.

Nagyon kellemes, szép nap volt, másoknak is ilyet kívánok. Nézzétek az úton készült fotókat!

feb 212016
 

Lehet lyukas, kerek vagy szögletes, illatos vagy rúzsos, hagymás vagy natúr csak SAJT ! legyen.

IMG_0451

Mivel családunk igen szereti a sajtot, így egyre többet vásároltunk/vásárolunk belőle kedvenc házi sajtkészítőnktől. Ha néha kifogytunk, és a boltban árult sajtnak nevezett termékre fanyalodtunk, egyre szembeötlőbb lett a különbség a házi előállítású és a bolti között.

Szeretnénk ha ételeink valódi alapanyagból készülnének, minél kevesebb E betűvel, így már gyakran otthon sütöm a kenyeret házi őrlésű bio gabonából, és most beiratkoztam sógornőmmel egy három napos alapfokú sajtkészítő tanfolyamra. Nekik van tehenük, így a jó alapanyag a friss, jó minőségű tej már adott.

A tanfolyamon szert tettünk a sajtkészítés alapvető fortélyaira, és a legfontosabb tudnivalókra. Felelevenítettük a tej felhasználásának teljes skáláját. Falusi gazdálkodó nagyszüleim még a saját teheneik tejéből készítették a tejfölt, túrót, vajat, édesapám a kis textildarabon átszűrt tőgymeleg tejen nevelkedett. Nagymamám hátán cipelve vitte a portékát hetente kétszer a közeli faluba a piacra, ahol a kialakult vevőköre volt. Akkoriban a sajtkészítésnek még nem volt divatja, de így is maradék nélkül hasznosították a tejet.

És mi készülhet a sajtból? Nos ezt a három nap alatt láthattuk, megcsinálhattuk és meg is ehettük :). Minden nap kb. 100 l tejet használtunk fel.

Készült krémes joghurt, sajtkrém, aludttejből túró, tejföl, a tejszín elválasztásával vaj. A natúr joghurtot ízesítettük házi gyümölcslekvárral, így kanalazva igazán mennyei volt.

Oltóenzim segítségével készítettünk friss sajtokat, mindenki ízlése szerint fűszerezte, ízesítette, így készült lilahagymás, fokhagymás, bazsalikomos, kapros. A savóból még ordát készítettünk. A harmadik napon megtanultuk a trappista sajt, parenyica, mozzarella sajt készítését is.

Az ebédek fantasztikusak voltak a friss alapanyagokból, ettünk szalonnás túrós csuszát, és ordából készült spenótos gnocchit tetejére reszelt érlelt trappista sajttal. Desszertnek ordás gyümölcsös lepény volt, melegen még rezgett benne az orda. Külön élmény volt a frissen feldogozott alapanyagból készült ebéd elfogyasztása.

Elmondhatom, hogy a tanfolyam komplex élmény volt, minden érzékszervünkre hatott. Jó érzés volt a sajtot formálni, a parenyicát, mozzarellát gyurmázni, savóban „tapicskolni”.

Akinek kedve van beiratkozhat haladó tanfolyamra is, ahol már a bonyolultabb sajtok készítését lehet tanulni.

Mindenkinek ajánlom, jó kikapcsolódás:).

Eszembe jutott egy kedves gyerekkori mese: Minden egér szereti a sajtot