Kohus Peti

Nehéz a dolga a katonának… a Csehszlovák Néphadseregben

 Szerző: - 14:35  8 hozzászólás »
febr 032019
 

Katonasors egy másik ország hadseregében,anno 1985-1987 .

18 évesen vonultam be 1985 április 2-án a Csehszlovák Néphadsereg soraiba.Prága-Pohorelec laktanya,egy boldog békeidő-beli kaszárnyába ,ahol megállt az idő. A behívó kézbesítése nem lepett meg,mivel nem tanultam tovább,tudtam,hogy be fogok vonulni. Hamarabb túl leszel rajta-mondta mindenki körülöttem.Bár sok követ megmozgattunk,hogy közelebb kerüljek,a szocialista bürokrácia nem engedett a nős-gyerekes bakáknak sem…

A bakavonat Pozsonyban várt rám,mely már jócskán hangos volt a kelet felől bevonulókkal,a rendőri és egyéb karhatalmi erők jelenléte ellenére nem volt akadály a regruták előtt ,hogy ne igyák végig az utat Kassától Pozsonyig,az edzettebbek tovább,szinte Prágáig. Hát,nem ilyennek képzeltem el az első találkozást a száztornyú fővárossal,de hát a sors ezt akarta,úgyhogy reggel 5-től miénk volt Prága.Azért a többes szám,mert öt csallóközi srác ugyanoda rukkolt.Még az utazás előtt megbeszéltük,hogy együtt leszünk. Jól is jöttem nekik mint idegenvezető,meg a nyelvet is csak én bírtam közülük.Pohorelec a történelmi városrészben,a Hradcany szomszédságában van.Kellett némi útbaigazítás,hogy odataláljon öt Csallóközi… A laktanya kapujában az ügyeletes azt mondta,jöjjünk vissza később,tele van az udvar bakákkal,élvezzük még a civilt egy kicsit.Megfogadtuk a tanácsát és kerestünk egy hangulatos sörözőt a közelben. Nem voltunk szomjasak,amikor visszatértünk és tényleg bevonultunk.Azt hiszem,életem egyik legrosszabb élménye volt a következő 24 óra.Mindenki üvölt,sürget,meztelenül állsz egy vizsgálóbizottság előtt,lehajolsz, seggedbe néznek és úgy tűnik ,ők ezt élvezik és szeretik a s…lyukakat bámulni,mert vihognak közben és úgy is beszélnek veled,mintha szeretnének téged. A procedúra hasonló:zuhany,borbély,papírzsák,civil bele,melegítő,majd uzsonna.Mindez tempóban,állandó üvöltözés közepette.Aztán a mundér és a csajka,majd pihenés egy teremben,míg nem beesteledik,az utolsó regrúta is katona lesz.

Jócskán éjjel van,amikor felpakolnak minket teherautókra és elindulunk valahová az ismeretlenbe.Egy óra utazás után le a kocsiról,be egy barakba,egy nagy szobába,tele emeletes ágyakkal.Parancsra alvás. A reggel hatalmas üvöltéssel indul.Ez volt az ébresztő és egyben a kiképzés első napja.Csak később tudtuk meg,hogy a Beroun melletti Zdejcinán van az átmeneti otthonunk és három hétig leszünk a kaszárnya lakói.
Egyébként-ez csak később derült ki-festői környezetben voltunk elrejtve a sűrű erdő és dombok oltalmában.

Kiképzésünk simán ment,katonát neveltek belőlünk,de még mindig nem fogtam fel,miért vagyok ott és miért üvölt minden altiszt.Nem irigyeltem őket,kurvára fájhatott a torkuk egy idő után. Három hét múlva elérkezett az eskü-ekkor jött a család is-és az első kimenő.Én okos voltam,de a kollégák bátran ittak.Mit ne mondjak,egy-két kivételtől eltekintve az egész szoba széthányta magát.Második sokk!
A harmadik a talpas klozett volt.Később találkoztam ilyen retyóval a Szovjetúnióban.Itt tudtuk meg milyen jó a katonai deréköv.Beakasztva az ajtóba ennek segítségével tartottad a balanszt,főleg az egykezes résznél. A következő hétfőn ismét teherautóra pakoltak és elvittek a következő állomáshelyre,ezúttal gépkocsi-vezető tanfolyamra Sztará Huty u Dobzsise (fonetikusan írtam) faluba.

Azt tudni kell,hogy regrutaként már megszereztem a jogsit teherjárműre,de a seregben a technika elsajátítása megkövetelte ezt a fajta kiképzést is.Ez a másfél hónap viszont oké volt.A hangsúly a járművekre,vezetésre,karbantartásra és elméleti oktatásra volt irányítva.Persze nem maradhatott el a katonásdival kapcsolatos tudásunk bővítése sem,hisz csak így válhattunk szocialista hazánk éber és megfelelő módon kiképzett,a szocialista elvek öntudatos és bátor őrzőivé. Itt még nem azonosultunk a sergben uralkodó hierarchikus hovatartozás mivoltával.Magyarul: az üreg katonák még nem szívattak minket,kopaszokat,mivel nem nagyon volt alkalom a közvetlen konfrontációra.De a konyhai szolgálatban azért elhangzott némi utalás kopasz mivoltunkra,némi fogvicsorgatás,csorgó nyál,egy-egy repülő palacsintasütő,cigiszerzés stb. formájában.

Egy-két cseresznye:nem ehettük a főzeléket kanállal.Első teljesen természetes módon a kanalat merítettük a tányérba,főzelék tartalma lévén.Bár ne tettük volna.Azt az ordítást,amit az öregek lerendeztek,nem lehet leírni.Kezdetben azt hittük,riadót fújtak.De nem,nem volt még jogunk kanalat használni táplálék bevitelkor a leves kivételével.Ez a privilégium csak egyéves katonát illet meg.
Egyébként a seregben a fiatal megnevezése nam kopasz volt,hanem sárkány és/vagy csőr.

Ebben a laktanyában a latrinák (csak azok voltak) használata is megosztott volt.Volt az udvaron 5 darab,szeparált (egyszemélyes) latrina.Na,ezeket csak az egyévesek meg a másfél évesek használhatták.De volt egy közöl latrina,a hátsó falnak építve félkörbe a közös ülőkék,őt lyukkal.Mellette ugyanilyen szaroda.A szemközti falon volt a klasszikus piszoár,amikor csak a falat pisálod le.Reggelente irtó romantikus látvány volt a foglalt latrina.10 embert ült,szembe legalább ennyien álltak a falnak szemben állva…Akik ültek,kivétel nélkül újságot tartogattak a kezükben.A laikus olvasó azt gondolhatná,milyen okos és művelt katonak szolgálnak a Csehszlovák Néphadsereg soraiban,még sz…s közben is olvasnak.Ki kell ábrándítanom a kedves olvasót.Az újságpapír más célt szolgált…

A kaszárnyáról annyit kell tudni,hogy szintén festői környezetben bújt el.Azelőtt,míg egy ország voltunk, kígyónevelde volt itt,állítólag orvosi vagy gyógyszerészeti célokra.Később védeni kellett a szocializmusst,a kígyókat menniük,erdő lévén huss a szabadba.Ennek a mai napig az a következménye,hogy lépten-nyomon mérges kígyók akadnak az emberek útjába.Pihenőink során számtalan alkalommal kellett felugrálni a fűből miattuk. Közeledett a kiképzés vége,ahogy kell,vizsgákkal elméletből (kresz),vezetésből és technikai ismeretekből.Mindenből 5-ösre vizsgáztam,ezért eltáv járt.Tessék jól megjegyezni,a két év alatt ezt az egyetlen eltávot sikerült kapnom.
A vizsgákat követő napok csomagolással és várakozással teltek,mert eljött az a pillanat,amikor az alakulatunkhoz kerülünk.Jött a teherautó,fel a platóra és irány az ismeretlen.

Slany (Szlaní) kisváros közeli laktanyába kerültem,gyakorlatilag a dombtetőn,félúton két település ,Studnevesz és Pselics között.Már leírhatom,Prága légvédelme volt a feladatunk 16 hasonló,a főváros körül elhelyezkedő falvakban lévő alakulatokkal egyetemben.
Nekem ezekhez a fegyverekhez későbbiekben nem sok közöm volt,sofőrként más beosztást kaptam,de az első félévet,az érkezéstől számítva,ami május végét jelentette egészen október elejéig,amíg haza nem mentek a másfélévesek,gyakorlatilag a konyhában,az őrségben és a körleten szolgálatban töltöttem.

Minden kedden és csütörtökön beröffentettem a ZIL 131-est gyerünk a világba,ami esetenként Prágát,gyakran Kladnót és a környező városok különböző raktárait foglalta magába.Ez volt számomra a szabadság.Mindig volt a kocsinak parancsnoka,de a sofőr az úr…Nem okozott a prágai forgalomban lavírozni a böhöm Zillel,élveztem a dolgot.Elég sokat voltam kívül,hála annak,hogy nem voltam beszarós,bármi feladattal megbirkóztam.Főleg azután vezettem sokat,miután egyszer a civil munkások egyikét kellet ide-oda fuvarozni a környék falaiban.Tetszett neki,ahogy vezetek,onnantól kezdve én voltam a parádés kocsisa.Sokkal később,leszereléskor enek az úrnak nagy szerepe volt abban,hogy nem kellett rászolgálnunk a dutyiban töltött heteket…

Az első félév komolyabb gondok nélkül telt el.Annyi volt benne a rossz,hogy ekkor még csak ketten voltunk kopaszok az egész körletben,gyakorlatilag mi csináltunk mindent,a konyhai takarítással kezdve,krumplipucolással folytatva az öregeink kiszolgálásáig mindent.
Többször küldtek minket sörért a kocsmába.Olyan hátra akasztható 25 literes teás termoszban vittük a csapolt sört az öreg kutyáknak.Az előnye a dolognak az volt,hogy ihattunk az ő pénzükön.Az egyik ilyen alkalommal a kollégám bele akart pisálni a termoszba,mert valamelyik öreg megszívatta.Nekem mindegy,momtam neki,de mi van akkor,ha megkínálnak minket?
Letett a tervéről-az első korsót velünk itatták meg.Félév elteltével az öregeink „felavattak” miket félévesekké-Ez azzal járt,hogy innentől kezdve-ha időnk engedi-nézhetünk tv-t,a bakancsot ennek megfelelően köthetjük meg,bizonyos helyeken cigizhetünk és a legfontosabb,ha megérkeznek az újoncok,esik a takarítás.

Már nem emlékszem,hányszor csaptak a seggünkre derékszíjjal – ez az avatási rituálé – de fájt,az biztos.Na és innét kezdve tegezhettük az öregeinket.Volt egy is baki is,az alkohol,amit mi,fiatalok erre az alkalomra becsempésztünk,látható nyomokat hagyott viselkedésünkön.Ezt vette rajtam észre egy tiszt,jelentette,az eredmény 3 nap börtön,egy hónapra felfüggesztve. Erre sajnos hála fékezhetetlen természetemnek rátettem egy lapáttal,amikor (akkor objektív okok miatt) néhányszor orrba vertem a számvivő őrmester.Pechemre ebből a nézeteltérésből egy nüanszot elcsípett az ügyeletes tiszt.Jelentés,+4 nap a feltételesre.A következő héten már a prágai Námjestyí Republiky-n lévő,szintén boldog békeidők -beli kaszárnya dutyijában rendeztem be szállásomat.

Nagyot nőtt a tekintélyem az öregek szemében,egyrészt mert ültem,másrészt a kihallgatásom során nem járt el a szám.Ezzel párhuzamosan elvágtam magam alatt az ágat, a tiszti kar előtt és a rangsorolásnál is hátra kerültem. Esélyem nem volt a továbbiakban megfelelni a szocialista hadsereg moráljának,mint példás katona.Ennek az volt a legnagyobb hátránya,hogy nem kaptam eltávot a hátrelévő másfél évben.a többi nem érdekelt,pedig a betöltött funkcióm félévenként rang emeléssel járt,őrmesterig vihettem volna,ez a zsoldban is plusz lóvét jelentett,de hát elk.rtam.

Gyakorlatilag sablonos volt a további szolgálat,a Karácsonyt otthon tölthettem,az új évben meg vártuk a tavaszt,hogy mi is öreg kutyák legyünk. Volt egy-két érdekes esetünk az öregekkel,az egyik legviccesebb buli az volt,hogy pisilni kellet az egyik srácnak,összekiabált minket,fiatalokat,hogy ágyastul cipeljük el a retyóra.Elcipeltük.Szegénykém fekve nek talált bele a piszoárba,ezért kénytelen volt leszállni az ágyról és állva elvégezni a dolgát.

Közben a géppark és az üzemanyag-ellátás vezetője/felelőse lettem.Némi előnyt hozott a konyhára az a tény,hogy nem kellett a reggeli tornán részt vennem,na meg mindig el tudtam tűnni szem elől a nap folyamán.Gyakorlatilag 3 dologra tanított meg a sereg:
1.rend
2.mindig légy képes válaszolni a feltett kérdésre (improvizálj)
3.sört inni
A többi dolog ide értendő a hadsereg,mint olyan,a politikai agymosás és a kommunista propaganda,hát,ezek a dolgok hidegen hagytak és minden porcikámmal tiltakoztam ellene. Csak azon csodálkozom a mai napig,miért nem vittek el az elhárítók,hisz azok mindenütt jelen voltak.Elég szókimondó voltam és gyakran mondtam el a véleményem a tiszteknek is a seregről és arról,mennyire felesleges dolgok folynak benne.

A részletek már összefolytak a fejemben,talán nem történt semmi fontos dolog a maradék szolgálat alatt,mígnem elérkezett a várva várt leszerelés.Eltekintve attól a kis kellemetlenségtől, hogy rá kell szolgálnunk azt az időt,amíg le voltunk csukva,nem volt okunk a bánatra,
Az első részben már említettem a civil munkásokat a kaszárnyában-apa és fia-amolyan karbantartók voltak a laktanyában.Nagyon jó viszony alakult ki köztem és közöttük-nem részletezem,miért-el tudták intézni a felsőbb katonai szerveknél,hogy a hivatalos irat a rászolgáló katonák névsorával a benyújtási határidőn túl érkezzen meg a felsőbb katonai szervekhez. Mint mindenhol,a bürokrácia a seregben is állhatatos és szigorú szabályok szerint működött. De még így is 4 nappal tovább voltunk a seregben a kelleténél,ugyanis egy Nato hadgyakorlat miatt a nyugati divízió állománya (én is ide tartoztam) a március 26-a helyett csak április 1-én szerelhetett le. Hogy miért kellett benn maradnunk 4 napot,számunkra titok,ugyanis minden felszerelés leadva,csak a melegítő maradt meg a papucs rajtunk.Lehet,hogy ha harcra került volna sor,az imperialista ellenséget ezzel is le tudtuk volna győzni.

1987 április 1,hétfő reggel az utolsó eligazítás a parancsnoktól,már civilben.Azután -most már boldogan-a teherautó platója,utoljára,kidöcögtünk Slanyba,és ki-ki ment a maga útjára.Volt,aki csak 30 kilométer,volt,aki 400-at és olyan is,aki 800-at utazott haza.Biztos vagyok benne,mindannyiunk számára ezek voltak a legédesebb kilométerek addigi életünk folyamán. Örülök,hogy vége lett és eltelt a két év.Szerintem feleslegesen hosszú volt,A tisztek soraiban megismertem néhány értelmes embert is,de többnyire a torz beidegződésű,kommunista bérenc,zöld agy jellemezte néphadseregünk tanult és képzett irányítóit.

Amit élményként könyvelek el,az a pár hetes Cseské Bugyejovicei tartózkodásomhoz köthető.A már említett funkcióim ellátásához kiképző kurzusokat kellet abszolválnom és ezek az említett város katonai repterén valósultak meg. Már a megérkezésünk a híres városba szépre sikerült.A pályaudvarról az első kocsmába mentünk,némi habos elfogyasztása után,ahogy kiléptünk az egységből,belefutottunk egy őrjáratba.Közel volt az őrség,perceken belül rács mögött voltunk. De nem volt időnk megmelegedni a cellában,perceken belül engem szólított az őrség vezetője és kivitt onnan a folyosóra,picit távolabb megszólít magyarul:
-hova valósi vagy?
-somorjai
-ismered x,y-t?
-persze,osztálytársam volt
-itt van,nem tud lejönni.Elengedünk titeket,bazmeg,de ne úgy sétáljatok,mint az ökrök,hanem álljatok sorba és úgy menjetek tovább,mert újra visszahoznak ide,annyi itt az őrjárat.
Ennyit a csallóközi összetartásról.

Maga a reptér hatalmas kaszárnya részét képezte,nem túlzok,egy lakótelepen terül el,emeletes,4 szintes körletekkel.Még az öregek is menetelve és énekelve mentek ebédre vagy sorakozóra,a reggeli tornáról nem is beszélve.
A felügyelő tisztek Babettákkal közlekedtek.Számomra ez volt maga a pokol.Fiatal katonaként a „saját” laktanyámban több szabadságom volt,mint itt az öreg kutyáknak. Ami pedig a legnagyobb élmény a mai napig a számomra,az a repülőgépek tankolása volt.Igaz,szigorúan egy MIG 21-est tankoltam meg (áramkiesés miatt leálltak az adagolók),de végik a fel-és leszállópálya mellett voltam,amíg tartott a repülés.Jó volt testközelből látni,érezni a kerozint,hallani a motorok zaját és dübörgését,estére kék fényt okádtak a sugárturbínák a felszálláskor. MIG 23,MIG 27,na meg L-27 Delfin és L-29 Albatros gyakorló madarkat sasolni.

Hazaérkezésemet követően már másnap jelentkezni kellett a járási katona-parancsnokságon,hitelesíteni,hogy élek,ki vagyok,és utamra engedtek.Azóta se zargattak… Munkába csak a következő hét első napján álltam be,nem voltam hajlandó két év után azonnal fejest ugrani az életbe.Azt hiszem,ez a négy nap,amellyel később kezdtem dolgozni,meghosszabbítja a nyugdíjba való menetelem-Már ha megérem a nyugdíjat.

Na,ennyit a seregről.A dögcédulám viszont még megvan.

Velence 2018 – Kohus Peti útibeszámolója

 Szerző: - 13:14  2 hozzászólás »
nov 012018
 

A sok őszi hétvégi elfoglaltságaink miatt úgy nézett ki, hogy az idén nem tudjuk körbetekerni a Velencei-tavat. Aztán – pont ma van két hete – főzés közben mondom az asszonynak: „nézd már meg, milyen időt jósolnak a következő hétvégére!” Kedvező volt az előrejelzés, ezért azonnal a tettek mezejére léptem, pár perc múlva már le is foglaltam a szobát Agárdon a Kis Szárcsa panzióban. Nem kellett sokat filózni, már visszajáró vendégek vagyunk ide. A rántotta isteni…


Volt egy kis bonyodalom a járművekkel, már pénteken fel kellett szerelnem a kocsira a bicajhordozót, meg a gépeket is, hogy ne kelljen szombaton ezért egy órával előbb felkelni. Így, felszerelt kocsival mentem el melózni – ez csak a pénteki dugók miatt érdekes – volt lehetőségem megtapasztalni, milyen közlekedni „élesben” a pozsonyi dzsungelben.


Szombaton 7-kor indultunk, a már ismert vonalon, kényelmes autókázással 9-kor már Fehérvárra értünk. Villámlátogatás barátainknál, egyeztettünk az esetleges találkozásról a későbbiekben, majd eltéptünk Agárdra. Még ide jegyezném meg, a reggeli ködös, borongós, enyhén szeles idő ekkorra már kezdett felengedni, itt-ott kibújt a napocska is, nem volt okunk aggódni azért, hogy az időjárás beleszól a terveinkbe.

A szálláshelyen a házigazda szívélyesen fogadott minket. Itt köszönöm meg azt lehetőséget, hogy korábban felmehettünk a szobára – hivatalosan 14:00-tól lehetett elfoglalni a szállást – és lepakolhattunk. A bringákat felkészítettem az útra, amíg a nejem becuccolt, tíz perc múlva már indulhattunk is.


Letekertünk a tópartra és keletnek fordultunk Velence irányába. Itt tapasztaltuk, hogy bizony van némi szél, a tó vize hullámzott rendesen, de úgy számoltam, a szél iránya-ha nem változik meg a nap folyamán – csak egy rövid szakaszon fog szembe fújni. Kolumbuszi számításaim teljes mértékben igazolták eme gondolataimat. Gyakorlatilag az egész utunk során nem volt gond, a szél észak-dél irányban fújt és csak az utolsó szakaszban, Pákozdról a 7-es főútig éreztünk szembe szelet, de a terep tagoltsága ezt is kompenzálta, mivel szinte végig lejtett ez a néhány kilométer.


Tehát az agárdi strandon kezdtük, néhány kilométert követően felhajtottunk a 7-es főúthoz, mert nem ismertük Gárdonyt és a belső bringaúton haladtunk tovább. Mivel gyér volt a gyalogos forgalom, zavartalanul haladtunk tovább. Ekkor már megszólalt a hasunk is, bár lépten-nyomon multik mellett tekertünk el, mi egy helyi kis ABC-t kerestünk. Végül Velencéig tekertünk el, míg az első ilyen kis bolt az utunkba akadt a vasútállomás magasságában. Eddig 7-8 kilométer tehettünk meg. Némi kolbász, kifli, sajt és egy kupica szilva elfogyasztása után a napocska teljes mértékben hatalmába vette az égboltot, bár Sukorót és a dombokat a túloldalon nem lehetett élesen látni, nem volt okunk aggódni.


Itt visszatértünk a tó melletti kerékpárútra. Velencében a strandon áthaladva folytattuk utunkat. Ezekben az órákban már egyre több bringással találkoztunk, sűrűsödött a forgalom. Még a reggelizés közben tapasztaltuk, mennyi sportolni vágyó emberke érkezik vonattal kikapcsolódni – nyilván Pestről – bringákkal, gyerekekkel. A nagyobbacskák már kis bicajokkal, a kisebbek pótülésen vagy utánfutóban kerülik meg a tavat. Nyugis tempóban tekertünk,i tt-ott megálltunk gyönyörködtünk, hol a tó nyújtotta látványban, hol a dombokban az északi parton. Nem kellett egyáltalán erőlködnünk, a szél segített a haladásban, mígnem elértük Sukoró határát. Itt választhattunk volna: Velencét elhagyva folytathattuk volna utunkat a tavat követve, vagy nyakunkba vesszük a dombokat Sukorón keresztül. Mi az utóbbit választottuk. Sukoró csodálatos, kár kihagyni. Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani ezt a települést. Pazar a kilátás a tóra, takaros, ápolt község, ahol odafigyeltek a hagyományos falukép megőrzésére, nem utolsó sorban történelmünk szempontjából is nyomot hagyva az utókornak.


Természetesen eltévedtünk, domboknak felfele caplatva küzdöttük le a körutunk legnehezebb szakaszát. Érdekes volt ismeretlen helyen bolyongani, de a helyiek készségesen segítettek az eltévedt vándoroknak. Egy rövid szakaszon még erdőn keresztül is toltuk a bringát, mígnem egy vadiúj bringaúthoz értünk. Nem tudtunk erről a kerékpárútról, Sukorót köti össze a következő faluval (nem tudom a nevét, de nem Velencével), és a velencei körút nyomvonalán túl haladó útról van szó. Egyáltalán nem bántuk meg ezt a kitérőt, bár fájt a tüdőm, mire megmásztuk a dombokat, megérte. Sukoró központja, a falu melletti sziklás kilátó, az erdő a csodálatos őszi színeivel, a lehullott falevelek illata, a remek napos idő egyszerűen leírhatatlan. A nyugalomba csöppentünk magába, amikor Sukoró főterén pihentünk elgondolkodtunk azon, milyen jó nekünk itt és milyen jól döntöttünk, hogy eljöttünk. Volt bennünk rossz érzés is, mert nem mindenkinek adatik meg az, hogy felszabadultan élvezhesse az életet, mert az rohadt müdon keresztbe tesz nekik.


Sukorót a borospincék felé hagytuk el, jól lesüvítettünk a dombról (tavaly bizony fújtattunk piszkosul, mikor másztunk fel ide), aztán rátértünk a tóhoz vezető bringaútra. Szép látvány tárult elénk-illetve körénk – jobbről a sűrű nádas, balról a lomblevelű erdők, a halványzöld-sárga-vörös lombok színskálája ismét. Előre meg a katonai emlékhely, az arborétum. Ide most nem mentünk be, de a katonai emlékhelyre benéztünk és ott is maradunk. 2006-ban a Kobakkal voltunk itt egy emlékezetes összejövetel fakultatív kirándulás keretében. Akkor még csak az obeliszk volt és egy épület-múzeum, amely a Pákozdi csatára volt hivatott emlékezni. Azóta nagy változások történtek. Katonai emlékhely lett, túllépett 1848-on, van itt tank, ágyú, lövészárok, szóval emlék hadtörténetünk fontos állomásainak,1848-tól napjainkig. Meglepett,hogy mennyien látogatták meg a parkot, mire végeztünk a körünkkel, addigra ellepték a látogatók az emlékhelyet. Ismét a bringások hadát láttuk körülöttünk…


Továbbtekertünk Pákozd irányába. A távolban láttunk egy magas, csillogó valamit, lehet, hogy pléh-szobrot, ebből a távolságból bármi lehetett. Gondoltuk az utunkba akad, de tévedtünk. Úgy tekertünk át a falun, hogy elfeledkeztünk arról a „valamiről”, de visszatekintve Pákozdra ,már eltűnt a látószögből…Nem baj, jövőre megkeressük, ahogy az arborétumot sem hagyjuk ki. Ahogy azt korábban említettem, itt jött a szembe szeles szakasz, de csak a fák, lombok hajlásáról érzékeltük. A 7-es utat elérve pihentünk egy rövidet a büfében, majd a bringaúton haladva Agárdra értünk. Ekkor már 3 óra is lehetett. Annyira elszaladt az idő, hogy nem vettük észre a múlását, annyira élveztük a kirándulást. Egy uzsonnás ebéd a Gulyás csárdában, majd eltekertünk a szállásra, hogy magunkhoz vegyük a fürdőruháinkat. Át sem öltöztünk, mentünk csobbanni a termálba.


Hát ennyi volt a szombat. Másnap reggeli után Fehérvárra hajtottunk barátainkhoz ,majd haza indultunk és pontot tettünk egy remek hétvége után. Remélem jövőre ismét írhatok beszámolót a a Velencei-tó megkerüléséről.

Negyedszer a Balaton körül kerékpárral – Kohus Peti úti beszámolója

 Szerző: - 13:01  1 hozzászólás »
júl 222018
 

Mint az utóbbi évek során többször, idén is a balatoni-bringaút mellett döntöttünk. Az igazat bevallva nem sok gondunk volt a választásban – nem tudom elképzelni, mi tudná überelni számunkra a kikapcsolódás e módját.

Az idei túra világbajnokra sikerült. Elsősorban az időjárás volt kedvező – kellemes, 25-27 C fok, igaz, délutánonként itt-ott volt 30 fok is, de ekkorra már letudtuk a napi távokat, úgyhogy nem volt gond a meleggel. Első esetben áztunk el, de még az esőben is mosollyal tekertük végig az aznapi távot. Még egy elsőséggel bírt az idei túra – 5 napot töltöttünk nyeregben. Felejthetetlen 5 napot, amelyet ezentúl szeretnénk megismételni, már ami a túra időtartamát illeti. Kellő tapasztalatokkal a hátunk mögött most már nyilvánvaló számunkra, hogy ezentúl egy nappal sem lesz rövidebb a következő körutunk.

Fotó: pixbay.com

A napi távolságok 40-42 kilométerek voltak, amit minden nehézség nélkül lehet megtenni és marad elég idő betérni mindenhová, amit azelőtt kihagytunk időhiány miatt. Voltak olyan helyek, látványosságok, amelyeket nem volt alkalmunk megnézni, voltak olyan dolgok, amelyek mellett simán elsuhantunk, mert nem vettük észre, de az idén pótoltunk sok ilyen elmaradást. Ennek ellenére sosem tekertünk ilyen sok kilométert – összesen 257 – a Balaton körül. Biztosan nem a bringautak nyúltak hosszabbra az évek során, de például hála a sok időnek, idén nem kerültük ki Tihanyt, hanem megmásztuk a kapaszkodót, ezzel mintegy 6-7 plusz kilométert generáltunk. Az ilyen szösszeneteknek hála lett a 208 kilométerből sokkal több, amit egyáltalán nem bántunk meg. A „lakhelyeink” feltérképezése is bringával történt, ezért a napi távok megtétele, szálláskeresés és pihenő után volt erőnk még tekergetni.

Az előkészületek a túrára viszont bonyodalmasak és anyagilag is eléggé megterhelőek voltak. Az eddig bevált szállítóeszközeinktől meg kellett válnunk – gépkocsi+kerékpárhordozó – és újat kellett beszerezni, beszereltetni, beiktatni stb. Az utolsó előtti pillanatokra sikerült mindent megtenni, a rendőrségi hercehurcával egyetemben. A mostani kerékpárhordozó vonóhorogra akasztható, ehhez kell egy 3.rendszámtábla is. Nem akarom elmesélni ezeket a kalandokat. Röviden annyit, a közlekedésrendészeti alosztály maga a KALAND.

1.nap, Alsóörs-Révfülöp kb.45 kilométer (valós megtett táv 54 km)

A Petrohai családnál a lepakolás és egy kávé után nyeregbe pattantunk és útra keltünk. Ott helyben döntöttük el, az idén fordítva tekerjük körbe a Balatont, tehát a bringaútra fordulva Tihany felé vettük az irányt. Komótos tekeréssel, enyhe szembe szélben faltuk a kilométereket, egészen a csopaki strandig, ahol megejtettük az elsőt a számos, további pihenőnk közül. Csopak szívügy, muszáj beiktatni egy megállót. Jelen esetben tízórai is belefért, majd élvezve a remek időt – semmi forróság – továbbindultunk.

Füreden nagy volt a nyüzsgés, de Ötvös Csöpinél is kötelező megállni egy újabb fotó kedvéért. Na meg egy tachométer beszerzése miatt is …ugyanis még a kipakolás során eltűnt a nejem gépe. Sajnos nem volt utunkban megfelelő bringa szaküzlet – tachométer nélkül tud az asszony tekerni – továbbindultunk.

Meglepetésemre a Tihanyi elágazásnál a nejem javasolta, hogy menjünk fel a faluba, ezért a napi távunk megugrott. Az élmény, amit Tihany nyújt, nekünk megérte ezt a plusz 6-7 kilométert és egy rendes kapaszkodót. Természetesen bejártuk az apátságot és a falut is, és úgy tetszett, mintha először járnánk itt… A faluból lefele 48 km/h rekordot döntöttem meg, némi halálfélelem kíséretében. Pillanatok alatt értünk le a 71-es útra, majd a jól ismert bringaúton haladtunk célunk felé. Révfülöpöt fél kettőre sikerült elérnünk. A település határában egy cirkusz volt, az elefánttal beszélgettünk egy kicsit, aki épp az ebédjét fogyasztotta. Révfülöpben a szálláskeresés további plusz kilométereket vont maga után, de egy fél órán belül már ezt is letudtuk és bekvártélyoztuk magunkat. A délután pihenéssel, az este strandolással és egy felejthető mozifilmmel ért véget.

2.nap,Révfülöp-Keszthely,42 km.

Elég korán, 9 körül már útra keltünk, de előtte el kellett intézni a nejem tachométer gondját. Volt helyben egy bolt, még az előző nap vásároltunk egy drót nélküli gépet. Még az este felszereltem, de nem tudtam bekalibrálni a berendezést, ezért kellett visszamenni a boltba, ahol a szakember potom fél óra alatt hozzáigazította a berendezést a nejem kerékméretéhez.

Az asszony is boldog volt, úgyhogy indulhatott a túra. Zánkát elhagyva, Badacsonyt elérve picit lehangoltan tapasztaltam, hogy az itteni illetékesek nem sokat törődnek a bringaúttal. Vannak szakaszok, ahol a ránőtt gaz elfedi az úttestet, annyira szűk, hogy csak egy kerékpár fér el rajta egyidejűleg. Ez tavaly is így volt. De legalább le volt kaszálva az útszéle ,nem úgy, mint tavaly. Tomajban eldöntöttük, hogy az előttünk álló 3-4 kilométer kapaszkodó után reggelizünk csak, ezért egy pici pihenőt követően nekivágtunk az előttünk álló Római-útnak.

Az egyik legszebb rész várt ránk az északi-parton. Hála az enyhe időjárásnak és annak, hogy kevés kilométert tekertünk, simán felkapaszkodtunk az emelkedőn. Tördemicben bevásároltunk és a parkban tízóraiztunk, majd mentünk tovább. Számomra az egyik kedvenc szakasz Szigliget után van, egészen Keszthelyig erdős, nádas helyeken vezet a bringaút. Keszthely előtt megengedhettünk magunknak egy sört is, tudván, hogy célközelben vagyunk és nem szándékozunk közúton tekerni. Keszthelyen azonnal szálláskeresése kezdtünk. Tíz perc alatt megvolt. Medencés panzió, tisztaság, megegyeztünk az árban, úgyhogy perceken belül becuccoltunk, én elmentem vásárolni, mire visszajöttem, az asszony már napozott, nekem csak a kezébe kellett tenni a sörös dobozt. Ekkor talán fél kettő lehetett. Később bringával bejártuk a város látnivalóit, lementünk a strandra vacsorázni. Itt néztem a Vidi produkcióját. Estére elfáradtunk, én megnéztem a focit, de az eredményt csak másnap tudtam meg, mert jól bealudtam rajta.

3.nap,Keszthely-Balatonboglár,42 km

Már éjszaka eleredt az eső, hol kicsit, hol sokat, de megállás nélkül . Reggelre sem állt el. Már előző nap mondát a házigazdáink, hogy esni fog, az időjósok a tv-ben is esőt jósoltak…Hát eljött ez a pillanat is. Mindkettőnknek van esőköpenye-ami 10 perc után átázott-a nejem szatyrára eleve adtak vízhatlan zsákot. Nekem nem volt.

Vadászattal indult a napunk. Az én zsákomat kellett vízbiztossá tenni, ezért irány a bringabolt. Hiába, nem kaptam takarót, de hála a piaci kofák leleményességének, olyan fóliát kaptam, ami teljes mértékben letakarta és hermetikusan elzárta a batyumat. Az asszony gyári vízhatlan takarója meg simán átázott. Innen üzenem minden leendő kollégának, a batyuhoz mellékelt takarót tessék kipróbálni mielőtt hosszabb útra indulnak!!!

Nem siettettük az indulást, vártuk, hátha eláll az eső, de végül is elindultunk a szemerkélő esőben. A Keleti part nem lakott terület, Balatonberény az első település, ahol nem hagyjuk ki a Hordó büfét. Berényig egy bringással találkoztunk, ebben az esőben nem volt tumultus, ezért is jó volt tekerni a szűnni nem akaró esőben. Egy kis frissítő után továbbmentünk, a szinte üres településeken átsuhanva valahol Balatonfenyves és Fonyód közt kénytelenek voltunk megállni és elbújni a szakadó eső elől. Véletlenül egy kis büfénél álltunk meg, a hideg ellen magunkba tettünk valami folyósat. Úgy fél óra múlva szűnt az eső, elindultunk és Boglárig talán nem is álltunk meg. Itt – még esőben – szállásra leltünk, hamarosan lecuccoltunk és bekvártélyoztunk. Még a sáros bringákat is lemoshattam, mert erősen ropogott a fogazat a sok felvert kosztól.

Aránylag jól megúsztuk a napot. Nem áztunk szét, a cuccaink a batyukban szárazak maradtak, ráadásul délutánra elállt az eső. Semmi akadálya nem volt tehát egy újabb fakultatív kirándulásnak. Jól bejártul Boglárt, felcaplattunk a Gömbkilátóhoz ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Ezzel egy újabb régi vágyunk teljesült. Az esőt követően friss volt a levegő, öröm volt kinn csatangolni. Bizony esteledett, mire mindezt bejártuk. Lassan kezdődött a meccs. Házigazdánk egy kis borpárlattal várt minket… A meccs végeredményét másnap tőle tudtam meg.

4.nap,Balatonboglár-Siófok,45 km

Bogláron reggel még felhős volt az égbolt. Meleg sem volt, hosszú ujjúban indultunk útnak. Balatonszemesnél a parton viszont már olyan meleg volt, hogy vetkőztünk. Olyan szép a panoráma az északi partra, hogy érdemes volt megállnunk, aminek végül egy csobbanás volt a vége. Olyan csábító volt a kristálytiszta víz, muszáj volt belemennünk.

Lellén átsuhantunk, viszont Balatonszemesen kitérőt tettünk a helyi temetőbe, hogy tisztelegjünk Latinovits Zoltán sírhelye előtt. Csak itt tudtuk meg, hogy ugyanitt nyugszik édesanyjuk és Bujtor István művész úr is. Nem gondoltam, hogy Csöpivel újra „találkozom” az utunk során…

A következő állomásunk Szárszón volt. Elsőnek a József Attila emlékhelyet néztük meg, majd némi útba igazítást követően felkerestük József Attila sírhelyét. Egy olyan temetőben van a költő első sírhelye, amelyben már évek óta nem temetnek. Megilletődve folytattuk utunkat Siófokig. Itt a város nyüzsgésében arra kellett koncentrálni,hogy ne tévedjünk el.

Bizony ám, hogy eltévedtünk, immáron negyedszer. Magyarul,Siófokon még mindig elszúrtuk és most sem volt másképp. De az is lehet,hogy még Zamárdiban történt a baki, mert egy kanyart követően nem biztos, hogy a kijelölt bringaútra jutottunk, innét kezdve rossz úton voltunk. Mint kiderült, két utcával arrébb volt a bringaút, de ez csak részletkérdés volt, nem történt semmi drámai gond ez miatt.

Egy megjegyzés Zamárdihoz. A rév felől érkezve,jobb kéz felől egy kemping szemét-teleppé  degradálódott. Bizonyára ott zajlott a fesztivál és romokban hevert bulizók után a terep. Néha el kell gondolkodnunk magunk felett. A buli=állattá vedlés? Siófokon szintén sikerült időben megfelelő szállást vadászni, ezért egy délutáni szieszta után volt energia betekerni a központi nyüzsibe várost nézni és vacsorázni. Még egy csobbanásra is futotta.

5.nap,Siófok-Alsóörs 41 km

Az utolsó szakaszt már reggel 8 órakor megkezdtük. Tagoltság miatt a legnehezebb útvonal várt ránk, tavaly a forróságban vért izzadva küzdöttük le a dombokat Kenesénél és Világosnál, pedig akkor az ellenkező irányból kevesebb volt a felmenet. Most pihentebben és ideális időjárási viszonyok mellett nem volt nehéz megmászni az emelkedőket a világosi vasútállomás előtt, a kenesei kaptatón (1700 m) és Fűzfőt elhagyva Almádi előtt (kb.1 km).

Ez a szakasz nem túl gazdag látnivalókban, a Világos-kilátó viszont a legszebb rálátást adja a tóra és a belátható panorámára. Aligától Akarattyáig csak a bokrok közt vezet az út, majd a házak, üdülők miatt nem látni túl sokat a táj szépségeiből. Fűzfő-Tobruknál viszont érdemes megállni pihenni a bringásoknak az új bringaútnál kiépített móló-pihenőhelynél. Almádiban már éreztük a végét az utunknak, seperc alatt Alsóörsre értünk. Ott megebédeltünk, majd elindultunk az autónkhoz, hogy végleg befejezettnek tekintsük az idei körutunkat.

Ha lenne rá mód, holnap indulnánk újra. Hosszú lesz ez az egy év a következő körutunkig.

Valticei másfél napos kerékpárútunk

 Szerző: - 12:59  Vélemény? »
aug 212017
 

Régebbi tervünket valósítottuk meg július 1. hétvégéjén azzal,hogy elutaztunk Valticére, Dél-Morvaország ékköveként emlegetett kisvárosba. Valtice-Lednice régió Csehország hagyományos turista célpontja,elsősorban híres borvidékként,másodsorban látnivalói,emlékművei,kastélyai miatt.

Mint kiderült,kerékpáros-paradicsomként is megállja a helyét ez a vidék,amely az osztrák határ mentén terül el.A vasfüggöny emléke tagadhatatlan,a kerékpárutak mentén a volt határövezetben több tábla idézi fel azok emlékét,akik ezen a helyen próbáltak átjutni Auszriába a szebb jövő és szabadság reményében.
Valakik sikerrel jártak,valakik nem…

Az utolsó iskolanapon,június 30-án indultunk  el déltájban a kb. kétórás útnak .Erdőháton keresztül,Malacka irányába,majd Morvaszentjánosnál átvágtam Ausztriába,Hohenauba.Itt oda kellett figyelni,alsóbbrendű utakon kb. fél óra alatt értünk át Csehországba,majd Valticére. A szálláshely jó előre le volt foglalva a kastély közelében egy szinte új panzióban
A kirakodást  és bejelentkezést követően nyeregbe pattantunk és felderítő útra indultunk.Csak a város és környéke volt az úti célunk,de így is 20 kilométert tekertünk estig.bejártuk a környéket,a kastélyt,a parkot,az egész várost,az azt övező szőlőskerteket.
Spontán akadtunk rá a látványos részekre,ahogy a Valticei Alvilágra is,amely gyakorlatilag a régi pincesor és most is nyitva tartó pince- borozókat rejt a név. Valtice-Mikulov-Znojmo nyomvonal durván 45 kilométer összefüggő borvidéket alkot.Bárhová teszi be az ember a kerékpárját,borozóba ütközik. Nem vittük túlzásba az ivást,három tétel rozét kóstoltunk meg. Zweigelt,Szentlőrinci és Kékfrankos ,nem ebben a sorrendben. Estére szemerkélni kezdett az eső,ezért visszatértünk a szállásra.Rövid időn belül leszakadt az ég és kitartóan esett szinte hajnalig.

Másnap a reggelinél arra gondoltunk,fuccs a bringázásnak,de a házigazdánk megnyugtatott,nem lesz több eső és az utak is járhatóak lesznek.
Némi információval kell kezdenem,visszanyúlva a történelembe,a pontosság igénye nélkül.A régió urai már a 13. századtól,egészen a 2. világháború végéig a Lichtenstein dinasztia volt.Mikulov,Valtice,Lednice,e három nagyobb település kastélyai,a hozzájuk tartozó erdőkkel,tavakkal,termőföldekkel. Sok-sok éven át biztosítottak megélhetést az itt élő embereknek,egészen addig,míg a felszabadulást követő államosítás után el nem kobozták a birtokaikat.Egy mozdulattal véget vetettek a kommunisták a jól gazdálkodó arisztokrata rendszernek.
Hogy mennyire nem csak magukkal törődtek,volt érzékük a művészetekhez,építészethez,kultúrához,gazdálkodáshoz,bizonyítják a megmaradt emlékművek,kastélyok,gazdasági épületek,kápolnák szerte a környéken,amit itt hagytak az utókornak.
A kommunizmus anti-arisztokrata hozzáállása meghozta eredményét,sok épület szinte a menthetetlenség szélről menekült meg,de ami megmaradt,az magáért beszél.

Bringautunk a Lichtensein útvonalat követte,Valticéből indultunk nyugati irányba.Rövid kaptatót megmászva értünk az első emlékműhöz,a Reichna-hoz.A Schönbrunni Gloriettához hasonló épület,apa-fiú kapcsolatra utaló emlékmű,a Római mitológiából ihletett szobrokkal oszlopokkal díszítve.A tetőre felmászva gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. Ezután egy rövid,de meredek lejtőn értük el a volt határátkelő helyet,itt jelenleg vasfüggöny-múzeum van.Átruccantunk a közeli Schrattenbergbe,hogy igyunk egy üdítőt,majd visszatekertünk a határig és Úvalyt érintve Sedlecig a mezőkön keresztül bringáztunk,murván. Sedlecnél tanakodtunk,merre az arra,végül Mikulovba vettük az irányt.10 kilométeres kerülő volt,de megérte odamenni.Mikulovba a sziklaszirtre épül a vár, Ausztriára nyújt kilátást végtelen tájakon szinte.Pompás a rálátás a szomszédos Kálvária-hegyre.A várba felmenni önmagában szép látvány,körbevesznek a történelmi jelleggel bíró házak,terek.Mintha a középkorba lettünk volna,olyan ez a város.

Visszafelé a valamikori tiltott határsávban kerekeztünk,számtalan emléktábla őrzi az áldozatok emlékét-és azokét is,akik sikerrel jutottak a túloldalra. Sedlecbe visszaérve,megebédeltünk a malomban,jót pihentünk,majd továbbmentünk Lednice irányába.Két,egymással összekötött tó mentén haladtunk kiváló minőségű kerékpárúton Hlohovecig.Itt találkoztunk a következő Lichtenstein-emlékművel.a Határ-kastéllyal.Ezt elhagyva a tó mentén kigyúrt nyomvonalon haladtunk tovább,végig erdőben. A Halászkastély mellett vitt el az utunk,majd egy útelágazásnál oda kellett figyelni,hogy a helyes irányban maradjuk és beérjünk Lednicébe. Itt található a régió legszebb és legismertebb kastélya,hatalmas,több hektáros parkkal övezve, melyben több kilométer hosszú folyó csordogál és hajók szállítják a turistákat pl.a minarethez és vissza a kastélyhoz.Ugyancsak itt található Európa 2. legnagyobb üvegháza is és egy gyönyörű, francia mintára kialakított virágkert is. Jó másfél órát időztünk itt,mivel nem volt hová sietnünk.Az utunk erdőn keresztül vezetett tovább,ezért még egy sört is megengedhettünk magunknak.Elvégre már nagyon meleg volt.

Lednicéről már visszafelé vettük az irányt,de még utunkba esett az Új Birtok épülete,amely a valamikori gazdaság volt az uradalomban,ez közelében találtunk ará az Apollón szentélyre,majd a Három Grácia kápolnára. A Gráciákat követően eltévedtünk,rosszul navigáltam és Hlohovecbe értünk.Azonnal visszafordultunk,kb.1 kilométeres kitérő volt,de muszáj volt,nem hagyhattuk ki a Szent Hubertus kápolnát és a Randezvous (Diána emlékére) vadászkastélyt sem.Ezek megtekintése nélkül szegényebbek lennénk két élménnyel.
Lednicétől Valticéig kizárólag erdei murvás úton haladtunk,rengeteg bringással,rengeteg gyerek-bringással találkoztunk.
Általában sok kerekező kollégával találkoztunk a megtett 65 kilométer alatt.a Cseh is bringás nép lett,konstatálhatom.
Rendesen elfáradva értünk a szállásunkra,elvégre több,mint kilenc órát ruccantunk ki,Azonnal a sörhöz nyúltam-önkiszolgáló pultunk volt.Csak fel kellet írni egy cetlire,melyik szoba mit fogyasztott.Bágyadtan,fáradtan,de teli új és gyönyörű élményekkel söröztünk a szép késő délutáni napsütésben.

Másnap hazaindultunk.Kis kellemetlenség ért minket,a bicajhordozó konzol túl nehéznek bizonyult,vagy erős lehetett a szél út közben,lényeg,hogy a koffer zsanérjai deformálódtak,megnyúltak.Szervizbe kellett vinni a kocsit,de megoldottuk ezt is.Mindenért kárpótolt minket a legszebb és legjobb eddigi kirándulásunk.

A Balaton szerelmesei vagyunk, de fejet kell hajtanunk Morvaország eme régiója előtt is.Mindenkinek ajánlom,látogasson el erre,borkedvelőknek kötelező!Számunkra kikapcsolódásnak indult,végül akár tanulmányútnak is mondhatjuk,ha figyelembe vesszük,mennyi ismeretlen helyen voltunk és mennyi emlékmű akadt az utunkba.Ha valakinek felkeltette az érdeklődését ez a vidék,Pozsonytól mindössze 1 óra autóval Lednice.Ki lehet guglizni,a képtalálatok alapján fel lehet keresni a megfelelő weboldalakat ,ahol angol nyelven -ha nem megy a cseh folyékonyan-ki lehet bogozni a lényeget.

Jó utat mindenkinek!

Két keréken a Balaton körül – Kohus Peti útibeszámolója

 Szerző: - 15:32  1 hozzászólás »
aug 062017
 

Hétfőn,július 31-én indultunk útnak,reggel 6-kor,a szokásos útvonalon,de egy új tóparti helyre, Alsóörsre. Több indulási hely közül végül is itt sikerült biztonságba helyezni a járművet,ezért lett a körutunk kiinduló pontja Alsóörs. Másrészt optimális távolságra van tőlünk és a túra kezdetére is földrajzilag jó helyen fekszik. Rutinos lepakolás és a bringák feltáskázását követően újdonsült ismerőseinkkel váltottunk néhány szót,megbeszéltünk bizonyos részleteket az érkezéssel kapcsolatban,majd fél 10-kor nyeregbe szálltunk. Gyakorlatilag ekkor döntöttem el véglegesen,melyik irányba is induljunk el. Természetesen volt haditerv és napi kilométer-adag elképzelősünk,de mivel a kiindulópont változott,fennállt az a lehetőség,hogy a napi végállomások elcsúszhatnak a megtett távolság függvényében. Gyakorlatilag 5-6 kilométer pontossággal lőttem be a napi túraadagot!

 

1.nap,Alsóörs-Zamárdi, 55.6 km

Ez volt a napi terv,célállomás és kilométertáv.A valóságban Szántód-Balatonföldvárig jutottunk el és 61 kilométert tekertünk. Alsóörsöt elhagyva keletne vettük az irányt,Almádiig lakatlan területen vitt a kerékpárút minket, Almáditól viszont lakott,összefüggő községeken át tekertünk Keneséig.Itt tartottunk egy kis pihenőt rábukkantunk egy stégre,ahol bele tudtunk menni a vízbe és hűsíteni magunkon.Bár még nem volt elviselhetetlen a hőség,egy kis csobbanás jól esett. Keneséből továbbindulva várt ránk egy-már jól ismert-emelkedő Balatonakarattyán.Azt hiszem,a tavat övező körút leghosszabb,kb 800 méter hosszú kaptatóját kell leküzdenie a bringásoknak.Nem lehet kikerülni,az ellenkező irányból érkezve ugyanez a domb kerül elébünk.Jutalomként lehet süvíteni lefelé menet 40-es tempóval. Aligán is van egy rövid emelkedő,de az állomás után már leérve a partra kényelmesen lehet bringázni a viszonylag széles,de enyhe autós forgalmú úton.Világostól Szántódig lakott területen haladtunk,200-300 méterenként bejáratokkal a tóhoz-semmi gond a fürdéssel. Mi Siófok-Aranypartig tekertünk,ott pihentünk egy hosszabbat,megengedtünk magunknak egy sört is,hisz fürdés és 1 óra lazítás várt ránk. Siófok a bringásoknak nagy kihívás.Még nem volt rá példa,hogy ne tévedtünk volna el.Most viszont aránylag simán áttekertünk a zsúfolt városon és rátaláltunk a bicikliútra.Zamárdi-tervezett végállomás.A központi strandnál befordultunk a párhuzamos utcába és elkezdtük figyelni a szálláslehetőségeket.Végül egészen Szántódig kellett mennünk-ami egyébként nem volt baj-szállásért.Tiszta,mindenhez közel elhelyezkedő szállás,a szezonnak megfelelő áron és meglepően rövid utánajárással.Mi kell több? Talán 3 óra,fél négy lehetett,amikor lecuccoltunk és 61 kilométer után megpihentünk.Az éjszaka nagyon meleg volt…

2.nap Szántód(Balatonföldvár)-Balatonmáriafürdő,56.6 tervezett km.

Az időjárás jelentés nem volt túl kedvező,39 fokot jósoltak,ennek jegyében már negyed 9-kor elindultunk.Balatonszárszón megálltunk megnézni a József Attila emlékhelyet.Többször elmentünk már mellette,most volt időnk megállni és elgondolkodni egy kicsit a költő tragikus sorsa felett és megnézni közelről is a csodálatos emlékművet. Az volt a terv,hogy Balatonszemesen megkeressük a temetőben Latinovits Zoltán sírhelyét,de egy nem várt defekt közbejött és némi csúszást okozva lemondtunk erről a tervről.Majd legközelebb… Ahogy fogytak a kilométerek,egyre forrósodott a levegő,Többször mentünk a vízbe,többet pihentünk.Így is sikerült Máriafürdő-Balatonkeresztúrra érnünk már délután 2-kor.A cél teljesítve-gondoltuk-de kis kálvárián mentünk keresztül,míg sikerült szállást találnunk. Gyakorlatilag minden házba bementünk,ahol volt kiadó szoba,de mindenhol teltház és „semmi esélyük itt szállást találni” búcsúszó várt . Ekkor már a hőség és a fáradtság kezdett kínozni minket,mint derült égből a villámcsapás jött a megmentő kiadó lakás.Akkor,amikor mindenhol azt mondták,esélytelen,a központ közvetlen közelében találtam kiadó szobát! Megmenekültünk!igaz,hogy csak 51 kilométer tekertünk aznap,de nagyon belefáradtunk.Nem kell ecsetelni,milyen élvezettel toltunk le 15 perc alatt fejenként két doboz Sopronit… Az éjszaka itt is forró volt,csak pirkadatra enyhült a meleg annyira,hogy elviselhető legyen a klíma. A napi csúcs 39 fok volt.

3.nap,Balatonkeresztúr-Badacsonytomaj (betervezett célállomás és 51 kilométer)

Szintén korán indultunk útnak aznap,még melegebbre kellett számítanunk,és olyan szakaszon,ahol minimális a strandolási lehetőség.A déli partról indultunk,a nyugatin átsuhantunk,Keszthelyet érintve értünk a keleti partra.Balatongyörök és Badacsonytördemic között nagyon szép a táj,szeretek itt tekerni.Szigliget is gyönyörű.Talán itt sikerült feledtetni a forróság idézte nehézségeket.Badacsonytomajba érve.Itt pihentünk egyet,megebédeltünk,és úgy döntöttünk,hogy utunkat folytatjuk,de keressük más a szállást.Végülis a keresés eltolódott,mivel Badacsonyörs,Ábrahámhegy látókörön kívül esett,csak a tóparton kerekeztünk,ezekben a településekben nincs a bringaút körül lakóház,strandövezet.Végül Révfülöpön álltunk meg.Itt egy kis atrocitás tanui,picit résztvevői voltunk. Történt ugyanis,hogy a kijelölt bringúton haladva,egy szemben közlekedő kerékpározók férfi tagja nem épp szalonképes megjegyzéseket tett-akkor még nem tudtam,kire.pillanatok múlva megtudtam ezt is:szembe jött velünk egy gyalogos pár és teljes szélességben elfoglalták a bringautat.A féri volt az út közepén és nem volt hajlandó lehúzódni,elengedni a bringásokat.Nekünk is teljesen le kellett hajtanunk a fűbe.Érthetően,hangosan megköszöntemaz úrnak a semmit, „szívesen” -jött a válasz tőle. Egy gyalogost értünk utol,aki tanúja volt az esetnek,sőt az előző bringás kolléga esetét is látta.Őt is „leszorította” a kedves úriember a fűbe. Hát,ilyen is van.A sétány kezdetén,közvetlenül a mólónál leültünk pihenni egy terszra egy-egy Soproni társaságában.A felszolgáló fiútól kértünk segítséget szállás ügyben.Jó tippet kaptunk,fél órán belül már vissza is jöttünk hozzá megzuhanyozva,fáradtan,de boldogan egy újabb sörre annak tudatában,hogy korán megtaláltuk a szobánkat és az egész délután és az este a pihenésé. Kimentünk strandolni,vacsoráig ott voltunk,aztán este 8-kor felballagtunk a kilátóba. Ezt nem kellett volna.Háromnegyed órűt kullogtunk felfele a hőségben,merő vizesen,porosan,de a kilátóból pompás kép tárult elénk.megérte felmenni oda? Talán. Ez volt egyébként a legkönnyebb szakasz,annak ellenére,hogy Badacsonytomajon túlmentünk és a tervezettnél többet, 57 kilométert tekertünk. A legmelegebb éjszaka várt ránk.

4. nap,Révfülöp-Alsóörs,46 kilométer

Annak a tudatában,hogy nem kell szállást keresni,nem hajtott minket semmi,Kényelmesen haladtunk és értünk Akaliba,a tavalyi csillagtúránk kiindulójához.Megálltunk a mólónál fürdeni,de olyan komoly hullámok voltak a partnál és olyan zavaros volt a víz,hogy lemondtunk a csobbanásról.Meglepő módon a bringaúton alig érezhető széllel találkoztunk,ezért volt váratlan a sok hulláma kikötőben.Ismerve már a távolságokat Tihanyig,majd Füredig,az előbbinél „kivettük” a szokásos pihenőóránkat és Tihanynál csobbantunk egy jó nagyot.A félsziget takarásában sima,szélmentes víztükör és csodálatosan jó,frissítő víz várt ránk. Füreden le volt zárva sétány ezzel egyben a bringaát is.nem volt más megoldás,fel kellett kapaszkodnunk a városon áthaladó 71-es főútra,majd addig azon haladva, a forgalmas úton elérni a város határában a kijelölt kerékpárutat.Csopak,Paloznak és végül Alsóörs,célba értünk.Itt azért meg kellett mászni egy enyhe,de elég hosszú,talán 1 kilométer kapaszkodót az autónkig.Na,itt volt befejezve a túra,46 kilométer után. Felpakoltunk a kocsira és irány a csopaki strand. Jót ebédeltünk,fürödtünk,majd a kora esti órákban hazaindultunk.

***

Összegezve,túl vagyunk a 3., teljes Balaton körutunkon.Elmondhatom,ez volt a legnehezebb túra,az időjárás miatt.összesen 215.5 kilométert tekertünk,ebben benne vannak a rövidebb kitérők elbolygások és szálláskeresések miatt.legfeljebb 5-6 kilométerrel tekertünk többet a kelleténél. Végül is jó volt,a forróság ellenére élveztük,de így nem volt az igazi.Sőt még a strandolás sem ment nagyon,az alvásról már nem is beszélve,a hőség miatt. Sajnos nem tudjuk mozgatni a túra időpontját,akkor kell menni,amikor van rá lehetőség.Ezt leszámítva pozitívumként kell elkönyvelni azt,hogy a bringaút minősége a két évvel ezelőtti túránkhoz viszonyítva sokat javult.persze vannak még javítani való szakaszok,de sok helyen elhárították a zavaró felhólyagzásokat,befoltozták a lyukakat,kátyúkat,egy-két helyen teljesen új nyomvonalú utat építettek és a fű, gazbenövés,veszélyes faág-behajlások az úttestre el voltak hárítva,lekaszálva,szóval karban tartva.
Amin mindenképp lehetne javítani,az a bringaút jelölése.Több helyen rosszul,bagy egyáltalán nem volt feltüntetve az irány pl. útelágazást követően.Volt,hogy egyenes irányba „zsákutca” tábla volt feltüntetve,nem hajtottunk oda be,később kiderült,bizony arra vezet tovább a körút…Volt olyan,hogy a körút végét jelző táblát követően nem volt más választásunk (Ábrahámhegy,Balatonrendes),mint a 71-esen továbbmenni,ugyanis tényleg semmi más megoldás nem volt.kellemetlen,amikor hallod fékezni mögötted a kamiont,mert nem tud elmenni a kerékpáros mellett.

Szóval,lenne még néhány apróság,ami javításra szorul.Másik észrevételem az volt,hogy a szállásadók nem küldik ismerősökhöz és/vagy a konkurenciához a vendéget,ahogy azt néhány éve tapasztalhattam.A kocsmában,tereken megálltam és már kérdezték kell-e szállás,vagy,ha valahol teltházra akadtam,a tulaj már telefonált is és igyekezett az ismerőséhez küldeni. Révfülöp kivételével az előző két helyeken csak az ellenkezőjét tapasztaltam. „…nem ismerek senkit,nem tudom,kihez mehetnek…” Persze nem kötelesek erre,de valahogy furcsa. Az árak sem túl kedvezőek.Drágaság van a Balatonnál.Kétszer meg kell gondolni,kérj-e valamit a büfében úgy,hogy nem tudod az árát…

 

Legutoljára szeretném megköszönni a segítséget doktor Csizinek és a Petrohai házaspárnak.Megkönnyítették a dolgunkat,az előbbi a közbenjárásával,az utóbbiak szívességükkel érdemelték ki hálánkat-köszönjük!

„Apák és fiúk” – Nyerges Attila előadóestje a felvidéki Somorján

 Szerző: - 21:44  2 hozzászólás »
jún 212012
 

Az imént értünk haza szűk családommal a református templom ősi falai közül, ahol az Ismerős Arcok két tagja, Leczó Szilveszter – „Lecsó” és Nyerges Attila művész urak előadásában hallhattunk az „Apák és fiúk” c.zenés műsort.

Nem mindennapi hangulatú előadást láthatott és hallhatott a szép számmal megjelent nézőközönség, e két remek művész által nyújtott produkcióban. Örkény István, Lázár Ervin és Nyerges Attila novellákat, írásokat hallhattunk Attila előadásában, Lecsó  a hangulathoz illő zongorakíséretében.

Gyerekkor, kamaszkor,apa-fiú,nagyapa-fiú kapcsolat, kötődés faluhoz, szülőföldhöz, emlékekhez. A szeretet,mely örökre összeköt nagyapát, fiút, unokát. Olyan értékekről szólt az est, melyek a mai világban egyre jobban háttérbe szorulnak, sajnos.

A novellák között megszólaltak a már jól ismert dalok az eddig megjelent albumokról. Szinte mindegyiken hallhatunk olyat, mely hazáról, szülőről, nagyapáról, szülőföldről szól. Nos ezekből varázsoltak elénk egy csokorra valót a művész urak. Az egész nézőtér együtt rezgett a zenészekkel, sikerült megtalálni azt a húrt,melyet ha megpendítenek, előadó és hallgató egyaránt megért. Sokszor döbbenet volt hallgatni Attila történeteit. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem, Attila életét tárja elénk, érzelmeinek teljes mivoltában. Döbbenet, érzelmek sokasága szeretetről és persze a fájdalmakról – ezzel lehetne legjobban jellemezni a másfél órát, melyet együtt tölthettünk el ezekkel a kiváló művészekkel.

Az előadás után a lányom pityeregve, az asszony bőgve borult Attila nyakába megköszönni ezt az élményt. Bevallom,néha nekem is küszködnöm kellett, nehogy telefussanak a szemeim könnyekkel.

Alig egy hét leforgása alatt két alkalommal találkozhattunk az Arcokkal. Két év szünetet követően.Vajon mennyi élménytől estünk el?