Kohus Peti

aug 212017
 

Régebbi tervünket valósítottuk meg július 1. hétvégéjén azzal,hogy elutaztunk Valticére, Dél-Morvaország ékköveként emlegetett kisvárosba. Valtice-Lednice régió Csehország hagyományos turista célpontja,elsősorban híres borvidékként,másodsorban látnivalói,emlékművei,kastélyai miatt.

Mint kiderült,kerékpáros-paradicsomként is megállja a helyét ez a vidék,amely az osztrák határ mentén terül el.A vasfüggöny emléke tagadhatatlan,a kerékpárutak mentén a volt határövezetben több tábla idézi fel azok emlékét,akik ezen a helyen próbáltak átjutni Auszriába a szebb jövő és szabadság reményében.
Valakik sikerrel jártak,valakik nem…

Az utolsó iskolanapon,június 30-án indultunk  el déltájban a kb. kétórás útnak .Erdőháton keresztül,Malacka irányába,majd Morvaszentjánosnál átvágtam Ausztriába,Hohenauba.Itt oda kellett figyelni,alsóbbrendű utakon kb. fél óra alatt értünk át Csehországba,majd Valticére. A szálláshely jó előre le volt foglalva a kastély közelében egy szinte új panzióban
A kirakodást  és bejelentkezést követően nyeregbe pattantunk és felderítő útra indultunk.Csak a város és környéke volt az úti célunk,de így is 20 kilométert tekertünk estig.bejártuk a környéket,a kastélyt,a parkot,az egész várost,az azt övező szőlőskerteket.
Spontán akadtunk rá a látványos részekre,ahogy a Valticei Alvilágra is,amely gyakorlatilag a régi pincesor és most is nyitva tartó pince- borozókat rejt a név. Valtice-Mikulov-Znojmo nyomvonal durván 45 kilométer összefüggő borvidéket alkot.Bárhová teszi be az ember a kerékpárját,borozóba ütközik. Nem vittük túlzásba az ivást,három tétel rozét kóstoltunk meg. Zweigelt,Szentlőrinci és Kékfrankos ,nem ebben a sorrendben. Estére szemerkélni kezdett az eső,ezért visszatértünk a szállásra.Rövid időn belül leszakadt az ég és kitartóan esett szinte hajnalig.

Másnap a reggelinél arra gondoltunk,fuccs a bringázásnak,de a házigazdánk megnyugtatott,nem lesz több eső és az utak is járhatóak lesznek.
Némi információval kell kezdenem,visszanyúlva a történelembe,a pontosság igénye nélkül.A régió urai már a 13. századtól,egészen a 2. világháború végéig a Lichtenstein dinasztia volt.Mikulov,Valtice,Lednice,e három nagyobb település kastélyai,a hozzájuk tartozó erdőkkel,tavakkal,termőföldekkel. Sok-sok éven át biztosítottak megélhetést az itt élő embereknek,egészen addig,míg a felszabadulást követő államosítás után el nem kobozták a birtokaikat.Egy mozdulattal véget vetettek a kommunisták a jól gazdálkodó arisztokrata rendszernek.
Hogy mennyire nem csak magukkal törődtek,volt érzékük a művészetekhez,építészethez,kultúrához,gazdálkodáshoz,bizonyítják a megmaradt emlékművek,kastélyok,gazdasági épületek,kápolnák szerte a környéken,amit itt hagytak az utókornak.
A kommunizmus anti-arisztokrata hozzáállása meghozta eredményét,sok épület szinte a menthetetlenség szélről menekült meg,de ami megmaradt,az magáért beszél.

Bringautunk a Lichtensein útvonalat követte,Valticéből indultunk nyugati irányba.Rövid kaptatót megmászva értünk az első emlékműhöz,a Reichna-hoz.A Schönbrunni Gloriettához hasonló épület,apa-fiú kapcsolatra utaló emlékmű,a Római mitológiából ihletett szobrokkal oszlopokkal díszítve.A tetőre felmászva gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. Ezután egy rövid,de meredek lejtőn értük el a volt határátkelő helyet,itt jelenleg vasfüggöny-múzeum van.Átruccantunk a közeli Schrattenbergbe,hogy igyunk egy üdítőt,majd visszatekertünk a határig és Úvalyt érintve Sedlecig a mezőkön keresztül bringáztunk,murván. Sedlecnél tanakodtunk,merre az arra,végül Mikulovba vettük az irányt.10 kilométeres kerülő volt,de megérte odamenni.Mikulovba a sziklaszirtre épül a vár, Ausztriára nyújt kilátást végtelen tájakon szinte.Pompás a rálátás a szomszédos Kálvária-hegyre.A várba felmenni önmagában szép látvány,körbevesznek a történelmi jelleggel bíró házak,terek.Mintha a középkorba lettünk volna,olyan ez a város.

Visszafelé a valamikori tiltott határsávban kerekeztünk,számtalan emléktábla őrzi az áldozatok emlékét-és azokét is,akik sikerrel jutottak a túloldalra. Sedlecbe visszaérve,megebédeltünk a malomban,jót pihentünk,majd továbbmentünk Lednice irányába.Két,egymással összekötött tó mentén haladtunk kiváló minőségű kerékpárúton Hlohovecig.Itt találkoztunk a következő Lichtenstein-emlékművel.a Határ-kastéllyal.Ezt elhagyva a tó mentén kigyúrt nyomvonalon haladtunk tovább,végig erdőben. A Halászkastély mellett vitt el az utunk,majd egy útelágazásnál oda kellett figyelni,hogy a helyes irányban maradjuk és beérjünk Lednicébe. Itt található a régió legszebb és legismertebb kastélya,hatalmas,több hektáros parkkal övezve, melyben több kilométer hosszú folyó csordogál és hajók szállítják a turistákat pl.a minarethez és vissza a kastélyhoz.Ugyancsak itt található Európa 2. legnagyobb üvegháza is és egy gyönyörű, francia mintára kialakított virágkert is. Jó másfél órát időztünk itt,mivel nem volt hová sietnünk.Az utunk erdőn keresztül vezetett tovább,ezért még egy sört is megengedhettünk magunknak.Elvégre már nagyon meleg volt.

Lednicéről már visszafelé vettük az irányt,de még utunkba esett az Új Birtok épülete,amely a valamikori gazdaság volt az uradalomban,ez közelében találtunk ará az Apollón szentélyre,majd a Három Grácia kápolnára. A Gráciákat követően eltévedtünk,rosszul navigáltam és Hlohovecbe értünk.Azonnal visszafordultunk,kb.1 kilométeres kitérő volt,de muszáj volt,nem hagyhattuk ki a Szent Hubertus kápolnát és a Randezvous (Diána emlékére) vadászkastélyt sem.Ezek megtekintése nélkül szegényebbek lennénk két élménnyel.
Lednicétől Valticéig kizárólag erdei murvás úton haladtunk,rengeteg bringással,rengeteg gyerek-bringással találkoztunk.
Általában sok kerekező kollégával találkoztunk a megtett 65 kilométer alatt.a Cseh is bringás nép lett,konstatálhatom.
Rendesen elfáradva értünk a szállásunkra,elvégre több,mint kilenc órát ruccantunk ki,Azonnal a sörhöz nyúltam-önkiszolgáló pultunk volt.Csak fel kellet írni egy cetlire,melyik szoba mit fogyasztott.Bágyadtan,fáradtan,de teli új és gyönyörű élményekkel söröztünk a szép késő délutáni napsütésben.

Másnap hazaindultunk.Kis kellemetlenség ért minket,a bicajhordozó konzol túl nehéznek bizonyult,vagy erős lehetett a szél út közben,lényeg,hogy a koffer zsanérjai deformálódtak,megnyúltak.Szervizbe kellett vinni a kocsit,de megoldottuk ezt is.Mindenért kárpótolt minket a legszebb és legjobb eddigi kirándulásunk.

A Balaton szerelmesei vagyunk, de fejet kell hajtanunk Morvaország eme régiója előtt is.Mindenkinek ajánlom,látogasson el erre,borkedvelőknek kötelező!Számunkra kikapcsolódásnak indult,végül akár tanulmányútnak is mondhatjuk,ha figyelembe vesszük,mennyi ismeretlen helyen voltunk és mennyi emlékmű akadt az utunkba.Ha valakinek felkeltette az érdeklődését ez a vidék,Pozsonytól mindössze 1 óra autóval Lednice.Ki lehet guglizni,a képtalálatok alapján fel lehet keresni a megfelelő weboldalakat ,ahol angol nyelven -ha nem megy a cseh folyékonyan-ki lehet bogozni a lényeget.

Jó utat mindenkinek!

aug 062017
 

Hétfőn,július 31-én indultunk útnak,reggel 6-kor,a szokásos útvonalon,de egy új tóparti helyre, Alsóörsre. Több indulási hely közül végül is itt sikerült biztonságba helyezni a járművet,ezért lett a körutunk kiinduló pontja Alsóörs. Másrészt optimális távolságra van tőlünk és a túra kezdetére is földrajzilag jó helyen fekszik. Rutinos lepakolás és a bringák feltáskázását követően újdonsült ismerőseinkkel váltottunk néhány szót,megbeszéltünk bizonyos részleteket az érkezéssel kapcsolatban,majd fél 10-kor nyeregbe szálltunk. Gyakorlatilag ekkor döntöttem el véglegesen,melyik irányba is induljunk el. Természetesen volt haditerv és napi kilométer-adag elképzelősünk,de mivel a kiindulópont változott,fennállt az a lehetőség,hogy a napi végállomások elcsúszhatnak a megtett távolság függvényében. Gyakorlatilag 5-6 kilométer pontossággal lőttem be a napi túraadagot!

 

1.nap,Alsóörs-Zamárdi, 55.6 km

Ez volt a napi terv,célállomás és kilométertáv.A valóságban Szántód-Balatonföldvárig jutottunk el és 61 kilométert tekertünk. Alsóörsöt elhagyva keletne vettük az irányt,Almádiig lakatlan területen vitt a kerékpárút minket, Almáditól viszont lakott,összefüggő községeken át tekertünk Keneséig.Itt tartottunk egy kis pihenőt rábukkantunk egy stégre,ahol bele tudtunk menni a vízbe és hűsíteni magunkon.Bár még nem volt elviselhetetlen a hőség,egy kis csobbanás jól esett. Keneséből továbbindulva várt ránk egy-már jól ismert-emelkedő Balatonakarattyán.Azt hiszem,a tavat övező körút leghosszabb,kb 800 méter hosszú kaptatóját kell leküzdenie a bringásoknak.Nem lehet kikerülni,az ellenkező irányból érkezve ugyanez a domb kerül elébünk.Jutalomként lehet süvíteni lefelé menet 40-es tempóval. Aligán is van egy rövid emelkedő,de az állomás után már leérve a partra kényelmesen lehet bringázni a viszonylag széles,de enyhe autós forgalmú úton.Világostól Szántódig lakott területen haladtunk,200-300 méterenként bejáratokkal a tóhoz-semmi gond a fürdéssel. Mi Siófok-Aranypartig tekertünk,ott pihentünk egy hosszabbat,megengedtünk magunknak egy sört is,hisz fürdés és 1 óra lazítás várt ránk. Siófok a bringásoknak nagy kihívás.Még nem volt rá példa,hogy ne tévedtünk volna el.Most viszont aránylag simán áttekertünk a zsúfolt városon és rátaláltunk a bicikliútra.Zamárdi-tervezett végállomás.A központi strandnál befordultunk a párhuzamos utcába és elkezdtük figyelni a szálláslehetőségeket.Végül egészen Szántódig kellett mennünk-ami egyébként nem volt baj-szállásért.Tiszta,mindenhez közel elhelyezkedő szállás,a szezonnak megfelelő áron és meglepően rövid utánajárással.Mi kell több? Talán 3 óra,fél négy lehetett,amikor lecuccoltunk és 61 kilométer után megpihentünk.Az éjszaka nagyon meleg volt…

2.nap Szántód(Balatonföldvár)-Balatonmáriafürdő,56.6 tervezett km.

Az időjárás jelentés nem volt túl kedvező,39 fokot jósoltak,ennek jegyében már negyed 9-kor elindultunk.Balatonszárszón megálltunk megnézni a József Attila emlékhelyet.Többször elmentünk már mellette,most volt időnk megállni és elgondolkodni egy kicsit a költő tragikus sorsa felett és megnézni közelről is a csodálatos emlékművet. Az volt a terv,hogy Balatonszemesen megkeressük a temetőben Latinovits Zoltán sírhelyét,de egy nem várt defekt közbejött és némi csúszást okozva lemondtunk erről a tervről.Majd legközelebb… Ahogy fogytak a kilométerek,egyre forrósodott a levegő,Többször mentünk a vízbe,többet pihentünk.Így is sikerült Máriafürdő-Balatonkeresztúrra érnünk már délután 2-kor.A cél teljesítve-gondoltuk-de kis kálvárián mentünk keresztül,míg sikerült szállást találnunk. Gyakorlatilag minden házba bementünk,ahol volt kiadó szoba,de mindenhol teltház és “semmi esélyük itt szállást találni” búcsúszó várt . Ekkor már a hőség és a fáradtság kezdett kínozni minket,mint derült égből a villámcsapás jött a megmentő kiadó lakás.Akkor,amikor mindenhol azt mondták,esélytelen,a központ közvetlen közelében találtam kiadó szobát! Megmenekültünk!igaz,hogy csak 51 kilométer tekertünk aznap,de nagyon belefáradtunk.Nem kell ecsetelni,milyen élvezettel toltunk le 15 perc alatt fejenként két doboz Sopronit… Az éjszaka itt is forró volt,csak pirkadatra enyhült a meleg annyira,hogy elviselhető legyen a klíma. A napi csúcs 39 fok volt.

3.nap,Balatonkeresztúr-Badacsonytomaj (betervezett célállomás és 51 kilométer)

Szintén korán indultunk útnak aznap,még melegebbre kellett számítanunk,és olyan szakaszon,ahol minimális a strandolási lehetőség.A déli partról indultunk,a nyugatin átsuhantunk,Keszthelyet érintve értünk a keleti partra.Balatongyörök és Badacsonytördemic között nagyon szép a táj,szeretek itt tekerni.Szigliget is gyönyörű.Talán itt sikerült feledtetni a forróság idézte nehézségeket.Badacsonytomajba érve.Itt pihentünk egyet,megebédeltünk,és úgy döntöttünk,hogy utunkat folytatjuk,de keressük más a szállást.Végülis a keresés eltolódott,mivel Badacsonyörs,Ábrahámhegy látókörön kívül esett,csak a tóparton kerekeztünk,ezekben a településekben nincs a bringaút körül lakóház,strandövezet.Végül Révfülöpön álltunk meg.Itt egy kis atrocitás tanui,picit résztvevői voltunk. Történt ugyanis,hogy a kijelölt bringúton haladva,egy szemben közlekedő kerékpározók férfi tagja nem épp szalonképes megjegyzéseket tett-akkor még nem tudtam,kire.pillanatok múlva megtudtam ezt is:szembe jött velünk egy gyalogos pár és teljes szélességben elfoglalták a bringautat.A féri volt az út közepén és nem volt hajlandó lehúzódni,elengedni a bringásokat.Nekünk is teljesen le kellett hajtanunk a fűbe.Érthetően,hangosan megköszöntemaz úrnak a semmit, “szívesen” -jött a válasz tőle. Egy gyalogost értünk utol,aki tanúja volt az esetnek,sőt az előző bringás kolléga esetét is látta.Őt is “leszorította” a kedves úriember a fűbe. Hát,ilyen is van.A sétány kezdetén,közvetlenül a mólónál leültünk pihenni egy terszra egy-egy Soproni társaságában.A felszolgáló fiútól kértünk segítséget szállás ügyben.Jó tippet kaptunk,fél órán belül már vissza is jöttünk hozzá megzuhanyozva,fáradtan,de boldogan egy újabb sörre annak tudatában,hogy korán megtaláltuk a szobánkat és az egész délután és az este a pihenésé. Kimentünk strandolni,vacsoráig ott voltunk,aztán este 8-kor felballagtunk a kilátóba. Ezt nem kellett volna.Háromnegyed órűt kullogtunk felfele a hőségben,merő vizesen,porosan,de a kilátóból pompás kép tárult elénk.megérte felmenni oda? Talán. Ez volt egyébként a legkönnyebb szakasz,annak ellenére,hogy Badacsonytomajon túlmentünk és a tervezettnél többet, 57 kilométert tekertünk. A legmelegebb éjszaka várt ránk.

4. nap,Révfülöp-Alsóörs,46 kilométer

Annak a tudatában,hogy nem kell szállást keresni,nem hajtott minket semmi,Kényelmesen haladtunk és értünk Akaliba,a tavalyi csillagtúránk kiindulójához.Megálltunk a mólónál fürdeni,de olyan komoly hullámok voltak a partnál és olyan zavaros volt a víz,hogy lemondtunk a csobbanásról.Meglepő módon a bringaúton alig érezhető széllel találkoztunk,ezért volt váratlan a sok hulláma kikötőben.Ismerve már a távolságokat Tihanyig,majd Füredig,az előbbinél “kivettük” a szokásos pihenőóránkat és Tihanynál csobbantunk egy jó nagyot.A félsziget takarásában sima,szélmentes víztükör és csodálatosan jó,frissítő víz várt ránk. Füreden le volt zárva sétány ezzel egyben a bringaát is.nem volt más megoldás,fel kellett kapaszkodnunk a városon áthaladó 71-es főútra,majd addig azon haladva, a forgalmas úton elérni a város határában a kijelölt kerékpárutat.Csopak,Paloznak és végül Alsóörs,célba értünk.Itt azért meg kellett mászni egy enyhe,de elég hosszú,talán 1 kilométer kapaszkodót az autónkig.Na,itt volt befejezve a túra,46 kilométer után. Felpakoltunk a kocsira és irány a csopaki strand. Jót ebédeltünk,fürödtünk,majd a kora esti órákban hazaindultunk.

***

Összegezve,túl vagyunk a 3., teljes Balaton körutunkon.Elmondhatom,ez volt a legnehezebb túra,az időjárás miatt.összesen 215.5 kilométert tekertünk,ebben benne vannak a rövidebb kitérők elbolygások és szálláskeresések miatt.legfeljebb 5-6 kilométerrel tekertünk többet a kelleténél. Végül is jó volt,a forróság ellenére élveztük,de így nem volt az igazi.Sőt még a strandolás sem ment nagyon,az alvásról már nem is beszélve,a hőség miatt. Sajnos nem tudjuk mozgatni a túra időpontját,akkor kell menni,amikor van rá lehetőség.Ezt leszámítva pozitívumként kell elkönyvelni azt,hogy a bringaút minősége a két évvel ezelőtti túránkhoz viszonyítva sokat javult.persze vannak még javítani való szakaszok,de sok helyen elhárították a zavaró felhólyagzásokat,befoltozták a lyukakat,kátyúkat,egy-két helyen teljesen új nyomvonalú utat építettek és a fű, gazbenövés,veszélyes faág-behajlások az úttestre el voltak hárítva,lekaszálva,szóval karban tartva.
Amin mindenképp lehetne javítani,az a bringaút jelölése.Több helyen rosszul,bagy egyáltalán nem volt feltüntetve az irány pl. útelágazást követően.Volt,hogy egyenes irányba “zsákutca” tábla volt feltüntetve,nem hajtottunk oda be,később kiderült,bizony arra vezet tovább a körút…Volt olyan,hogy a körút végét jelző táblát követően nem volt más választásunk (Ábrahámhegy,Balatonrendes),mint a 71-esen továbbmenni,ugyanis tényleg semmi más megoldás nem volt.kellemetlen,amikor hallod fékezni mögötted a kamiont,mert nem tud elmenni a kerékpáros mellett.

Szóval,lenne még néhány apróság,ami javításra szorul.Másik észrevételem az volt,hogy a szállásadók nem küldik ismerősökhöz és/vagy a konkurenciához a vendéget,ahogy azt néhány éve tapasztalhattam.A kocsmában,tereken megálltam és már kérdezték kell-e szállás,vagy,ha valahol teltházra akadtam,a tulaj már telefonált is és igyekezett az ismerőséhez küldeni. Révfülöp kivételével az előző két helyeken csak az ellenkezőjét tapasztaltam. “…nem ismerek senkit,nem tudom,kihez mehetnek…” Persze nem kötelesek erre,de valahogy furcsa. Az árak sem túl kedvezőek.Drágaság van a Balatonnál.Kétszer meg kell gondolni,kérj-e valamit a büfében úgy,hogy nem tudod az árát…

 

Legutoljára szeretném megköszönni a segítséget doktor Csizinek és a Petrohai házaspárnak.Megkönnyítették a dolgunkat,az előbbi a közbenjárásával,az utóbbiak szívességükkel érdemelték ki hálánkat-köszönjük!

jún 212012
 

Az imént értünk haza szűk családommal a református templom ősi falai közül, ahol az Ismerős Arcok két tagja, Leczó Szilveszter – “Lecsó” és Nyerges Attila művész urak előadásában hallhattunk az “Apák és fiúk” c.zenés műsort.

Nem mindennapi hangulatú előadást láthatott és hallhatott a szép számmal megjelent nézőközönség, e két remek művész által nyújtott produkcióban. Örkény István, Lázár Ervin és Nyerges Attila novellákat, írásokat hallhattunk Attila előadásában, Lecsó  a hangulathoz illő zongorakíséretében.

Gyerekkor, kamaszkor,apa-fiú,nagyapa-fiú kapcsolat, kötődés faluhoz, szülőföldhöz, emlékekhez. A szeretet,mely örökre összeköt nagyapát, fiút, unokát. Olyan értékekről szólt az est, melyek a mai világban egyre jobban háttérbe szorulnak, sajnos.

A novellák között megszólaltak a már jól ismert dalok az eddig megjelent albumokról. Szinte mindegyiken hallhatunk olyat, mely hazáról, szülőről, nagyapáról, szülőföldről szól. Nos ezekből varázsoltak elénk egy csokorra valót a művész urak. Az egész nézőtér együtt rezgett a zenészekkel, sikerült megtalálni azt a húrt,melyet ha megpendítenek, előadó és hallgató egyaránt megért. Sokszor döbbenet volt hallgatni Attila történeteit. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem, Attila életét tárja elénk, érzelmeinek teljes mivoltában. Döbbenet, érzelmek sokasága szeretetről és persze a fájdalmakról – ezzel lehetne legjobban jellemezni a másfél órát, melyet együtt tölthettünk el ezekkel a kiváló művészekkel.

Az előadás után a lányom pityeregve, az asszony bőgve borult Attila nyakába megköszönni ezt az élményt. Bevallom,néha nekem is küszködnöm kellett, nehogy telefussanak a szemeim könnyekkel.

Alig egy hét leforgása alatt két alkalommal találkozhattunk az Arcokkal. Két év szünetet követően.Vajon mennyi élménytől estünk el?