Csizi

ápr 282018
 

A címben szereplő kétszavas mondatot egy sörösdobozon olvastam, valóságos gondolatlavina indult bennem, no nem a “felelősséggel”, hanem a “fogyassza”  okán… mert mi felelősséggel soha nem fogyasztottuk! A “fogyasztás” három dolgot feltételez: kivel, hol és mit. (Hozzátehetnénk még a “mikor”-t, de evidencia, hogy a hajnal nem a fröccs ideje.)

A “kivel” kérdésénél sem időznék, hiszen, ahogyan a néhai kolléga és regényíró Bólya Péter megfogalmazta, “…az ivás olyan mint a futball, csak csapatban űzhető…” (Védőirat című kisregény.) Egyáltalán nem mindegy, hogy kivel (kikkel) iszunk, hosszú út vezet egy gladiátorképzőben a sörfoltos pultnál ülő helyi erőktől, a baráti nosztalgia szesztornákon át, a kostolótársakkal hősiesen átivott borkóstolókig. (“Gladiátorképző” és “helyi erők” definíció S.T. barátom és íjásztársam szellemi terméke.)

Fotó: kepkonyvtar.hu

Dolgozatom első részében a “hol” kérdését fogjuk körüljárni. De hogy legyen kedvünk a folytatáshoz, mélyedjünk el Rejtő Jenő Csontbrigád című művének rövid szakaszában!

“A vörösbor a francia és az olasz nép hatalmas történelmi katasztrófái idején táplálta a lankadó hitet, azzal az ösztönzéssel, hogy élni vagy remélni ugyanaz, mert nagy nemzetek nemegyszer feltámadtak ismét tartós elhalálozásukból, és ebben mindig jelentékeny része volt a vörösbornak. A pálinka mámora nagystílű belenyugvás. Meggyőz arról, hogy semmi sem fontos. Földi bajaidra feleletül megajándékoz az idő és a tér fogalmaival. Ilyen roppant átlók között, jelentőségedben eltörpülve, boldog lehetsz megalázottan is, miután úgy érzed, hogy felesleges a világ, és a semmi is fontos, ha szereted. Ilyen egy közönyös, cseppfolyós Tolsztoj ez a pálinka. A vörösbor fáj, de azt mondja: “Jó lenne élni!” Ha többet iszol, így szól: “Élni kell!” Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: “Élni fogsz!” És ez akkor is szép, ha nem igaz. Menj a fenébe, fiam.” (Forrás)

Begördült a 21-es kék autóbusz a Királyhágó térre, reggelente nagyívű séta vette kezdetét, úton a gimnázium zord épületének irányába, az Alkotás útra. A téren megtalálható egykori Budai gödör nevű egységről csak azért nem emlékezhetünk meg, mert abban az időben már a sarki közért raktárává aljasították. Ne adjuk fel, hiszen még az Ugocsa utcában, a mozi mellett volt egy neve sincs itató, pár lépcső vitt le az utca szintje alá, felejthető féldecikre volt csak jó. No de a Márvány utca! Baloldalon a Palack, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet poharazója, ahol kiváló fehérbort mértek. Pár méterre tőle a Csemői, az ottani MGTSZ (mezőgazdasági termelőszövetkezet) borozója, a szódásüveg tálcán állt, pár fillér elhelyezése után bárki kedvére hígíthatott magának bármit, a kisfröccstől a viceházmesterig. A jobboldalt se hagyjuk magára, elvégre a hentesnél helyben lehetett sült kolbászt falni, a hozzá való sörök társaságában. Az Alkotás utca sarkán volt a Márvány bisztró, igazi sarki kocsma! Az L alakú térben gyönyörű megmunkálású, antik pénztárgép mögött álló hölgytől kellett blokkot vásárolni, amelyet egy fából kiálló szögre húzva érvénytelenítettek, majd kimérték a rendelt nedűt. Leülni nem lehetett, de ez nem volt baj, elvégre a vendéglátóipari egység pusztán a futó felfrissülést, vagy a rapid lerészegedést szolgálta. (Ma egy kitűnő pizzéria van a helyén.) Szemben állt a Kis-Royal, nem volt dolgunk egymással.

Tágíthatnánk a kört, hiszen a Márvány utcán továbbhaladva, a híd után volt a Brikettbár, nevét a közeli Tüzép telepen dolgozókról kapta; a Királyhágó tértől nem messze, a Böszörményi úton talán máig megvan a Tik-Tak presszó, amely elé nyáron ki lehetett ülni, odabenn a sűrű dohányfüst, sötét drapériák szolgáltak díszletként a féldecik bevételével kialakuló könnyű mámorhoz. A Böszörményi út Déli felőli végén volt a Fakalapács borozó, amelybe egy stilizált hordón át lehetett belépni. A hely specialitása a málnás bor volt, amely a fröccs málnaszörp sűrítménnyel való dúsítását jelentette. Hosszan lehetne kalandozni ezen a négy négyzetkilométeres területen, ha még belevennénk a Moszkva tér környéki itatókat is, soha nem lenne vége. Egyszerűbb volna végiginni, mint végigírni…

Fotó: Fortepan.hu

Ugorjunk egy nagyot térben, következzék hat pécsi év. Szeptember volt, amikor a Mecsek-expressz nem is annyira lágyan ringatva, nem is annyira száguldva Pécs felé vitt. Az Ittasellátóban Szalon sört adtak, korábban még csak nem is hallottam róla. A város feltérképezéséhez hat esztendő kevés volt. A Budai vámnál állt a Jó szerencsét büfé, osztályon aluli zord böfögő. Következett a Gyárvárosi italbolt nevű sarki kocsma, majd ahogyan közeledtünk a városmag felé, a vendéglátóipari egységek egyre sűrűbben kínálták magukat. Még a Zsolnay negyedben volt a Bölénybika nevű hely, kicsit feljebb a Katalin italbolt, majd a 48-as téren a Junoszty, nem messze onnan a Sopianae söröző. Utóbbiban kiváló étlap és cigányzene volt, a diákok pénztárcájához mért árfekvéssel. Belépve a tényleges Belvárosba, ott volt a sétálóutca fölött a Piros rózsa, amely enteriőrjét tekintve sokkal inkább emlékeztetett egy falusi iskola osztálytermére, mint kocsmára, hiszen fémvázas székeken ültünk, a terem végén egy televízió pislákolt, a III. osztályú besorolást messze alulmúlta a kínálat. Az iskolaérzést tovább fokozta a bejárati ajtóval szemben, a járda szélén elhelyezett masszív fémkorlát,  amely az egyensúlyukat vesztett, utcára kilépő vendégek kizuhanását volt hivatva megakadályozni. Még ugyanebbe a régióba tartozott a Halásztanya, meleg-konyhával, hideg sörökkel, markecoló csajokkal és rendszeres bunyókkal.

A Széchenyi téren a Nádor uralta a terepet, patinás sörözőjében gyönyörű faragott bútorokat találtunk, már abban az időben Gössert csapoltak. Akkoriban nyílt újra – több évtized után – az Elefántos ház, elegáns sörözőként. Nyugat felé haladva, a Kórház téren találtuk a Százéves borozót. Egyetemünk környékén nem lehet nem megemlékezni a Tavasz cukrászdáról, valószínűtlenül hosszú nyitva tartással. Süteményt én ott soha nem láttam, de kárpótolt, hogy egyszer valaki belehányt a flipperek elosztójába, rövid áramszünetet okozva ezzel. Szemben volt a Csillag (művésznevén Planetárium), akár meleg ételt is lehetett ott enni. Ha már ételeknél tartunk, ne felejtsük el a legendás Milán éttermet, nagyszerű volt a konyhája, délszláv specialitásokkal. Betérhettünk a Virágcsokor nevű egységbe is, rusztikus, szocialista-realista életérzést találva.

Eljutottunk a Szigeti városrészbe, ahol nem időznék hosszabban. A Makárhegy lábánál két kiemelkedően fontos egység volt: az alsó és a fölső Maki… Utóbbi egy bokszos bisztró, némi meleg étellel, teljes körű italválasztékkal, zenegéppel. Innen lefelé haladva nem lehetett elkerülni a Vénuszt, amely egy családi ház tetőterében épült presszó. Nagyon kulturált körülmények között, melegszendvicset rágcsálva lehetett berúgni. Éjfélkor minden nap felcsendült a Sunshine reggae, amely azt jelentette, hogy ideje eltakarodni.

Végül, de nem utolsó sorban az alsó Maki, más néven Homoki, hivatalosan Makári italbolt volt a kezdet és a vég. A sarki kocsmába három lépcsőt leküzdve lehetett behatolni, itt is L alakú volt a belső tér, az ajtóval szemben állt a pult, amely az akkori kocsmaberendezések prototípusa volt, kék furnérlapok alkottak polcokat, ki tudja miért, még tükrökkel is ellátták. A pultban lévő üreg a bort rejtette, amelyet erre alkalmas mércével öntöttek poharakba; a szódának csak a csapja látszódott, vörösréz sörpisztolyból ömlött a komlólé a korsókba. A Homoki különlegessége az volt, hogy egy elektromos szamovárban készült a forralt bor. A komfortot jól mutatta, hogy sem szék, sem fűtés nem volt, viszont a körbefutó polcon lavórnyi alumínium hamvvedrek szolgáltak a csikkek elhelyezésére. Az italbolt már nem volt gebinbe adva, de nem volt igazából tulajdonosa sem Ilonka néni, sem Pisti – ők voltak, akik nagy szakértelemmel töltötték teli a poharakat. A Homokinak lelke volt. A minimalista külső kevesebbet ígért, mint amennyire a betérő vendég számíthatott. A kocsma az uránvárosi panelok és a Makárhegyre felkúszó családi házas övezet határán állt, szívesen írnám, hogy az Egyetem közelsége emelte a nívót, de hazudnék. A Homokiban békésen megfértünk fiatalok, a lakóövezet idősebb emberei, jól kijöttünk egymással. Vizsgák utáni első stresszoldásra, nagyobb bulik alapozására, hétköznapi szomjoltásra is tökéletes volt ez a barátságos kiskocsma.

Sok pécsi helyet nem említettem, délre – Kertvárosba – nem kalandoztunk, pedig a laktanyával szemben, a Szomjas tüzér nevű hely sem volt akármilyen, nem beszélve az Arany Bikáról, ahol csodálatos pacalt, vesevelőt, szalontüdőt ehetett bárki. Sok minden megváltozott, a nyolcvanas években a pécsi kocsmakultúra a zeniten volt!

Fotó: Fortepan.hu

Kaposvár arányaiban azt tudta, amit Pécs. Ikonikus helyek voltak: Kék egér italbolt, Ipar vendéglő, utóbbiban kiválóan főztek, cigányzenére akár mulatni lehetett. A Hatlépcsős a Németh I. fasor végén volt, lefelé kellett menni hat lépcsőt, bútorzata mint a Homokié. Ködös novemberi estén iszogattunk, amikor betért 2-3 férfi, keresztpántos vietnami papucsban és fürdőköpenyben. Ismerősek voltak, délelőtt láttuk őket, amint leszokóban az ivásról, cinvödörbe okádtak… A gyógyszer hatásával együtt illant el az alkoholundor, estére beömlött a szervezetbe mindaz, ami járt neki…

Szombathelyen már nem a kocsmákat kerestük, nagyon jó vendéglők voltak; munkahelyemhez közel a Gól, nem messze a Magyar tenger. A Főtéren egy hangulatos pezsgőbárban lehetett a Törley teljes termékpalettáját kóstolgatni. Már nem idézte fel a sarki kocsmák hangulatát, de még nem jutott romkocsmai mélységekbe az Akvárium, üvöltő gépzene, átláthatatlan cigifüst, zsúfoltság töltötte be a teret. A fiatalok kulturáltan szórakoztak… Azóta visszaváltozott Keringővé.

Székesfehérváron a Bableves nevű hely volt a kocsmák legalja, már harminc éve eldózerolták. Biztos vannak még jó kis helyek, de nem is vágyom már ezekbe, betérhetünk nagyszerű vendéglőkbe, pizzériákba, ezekben az étkezésen van a hangsúly. S ha az ember meghitt helyre vágyik, nagyszerű kávézók mélyén talál rájuk. Hiába, a leélt évek számával fordítottan arányos a kocsmákban töltött órák száma.

S hogy miket ittunk? Akit érdekel, a bő egy hét múlva megjelenő folytatásból megtudja majd!

Fotó: kepkonyvtar.hu

 

ápr 232018
 

Mondják: hazánkban csak tízmillióan értenek a focihoz. A kosárlabdáról nem szól a fáma, ám ha magamból indulok ki, még annyira sem, mint egy átlagos fotelszurkoló… Jött a hír, hogy a soproni kosárlabdázó lányok – foci analógiával – BL döntőt játszanak hazai pályán! Ennek hallatán a vasárnap estémet a televízió előtt ülve töltöttem.

Fotó: Leczovics Zsolt

Bár a Sopron – mondhatjuk – sima vereséget szenvedett, egyáltalán nem bántam, hogy megnéztem a döntőt. Maga a játék elképesztően gyors, ezen a szinten a kitűnő állóképesség nem lehet kérdés, azonban ebben a sportágban a villámgyors helyzetfelismerésen nagyon sok múlik. No meg a szerencsén. Számtalan dobás volt, amelynek végén a gyűrűn szédelgett a labda, szinte gondolkodott, hogy beessen-e vagy ne…

Tapasztalatlan nézőként teljes mértékben a kommentátorok véleményére hagyatkozom, akik elmondták, hogy a Jekatyerinburg játékosai világklasszisok (alig akadt köztük orosz név), nagyon sikeresek az európai mezőnyben. Ez látszott is, mindvégig vezettek, uralták a játékot és biztos kézzel dobták a pontokat.

A Sopron mindvégig hősiesen küzdött, tartották a lépést az ellenféllel, de csodát nem tudtak tenni. Azt hiszem maximális teljesítményt nyújtottak, emelt fővel távozhattak a küzdőtérről. Ne feledkezzünk meg a közönségről sem, a zárt térben, bődületes hangerővel buzdították a magyar csapatot.

Örvendek, hogy láttam a meccset!

Finom egytálétel

 Szerző: - 10:36  Vélemény? »
ápr 152018
 

Hosszúhetényről csodálatos emlékeim vannak! Pécstől nem messze, a Keleti-Mecsek lankái között megbújó község hosszú erdei túrák kiindulópontja volt. Püspökszentlászlót érintettük először, a varázslatos kastélyt, arborétumot, kápolnát; következett Kisújbánya az őslakosság nélküli település, amely üdülőfaluvá vált; végül Óbánya, ahol a Trinkstube-ban leöblíthettük a hosszú túra porát. Régen volt, talán igaz sem volt…

A televízióban sok gasztronómia műsort sugároznak, ezek többsége értékőrző. Hiszen mint minden, az ételek elkészítése is változik, ugyanakkor nemzeti kultúránk része a magyar konyha, beleértve ebbe a jelent, a jövőt és a múltat is. Ízőrzők az egyik ilyen műsor címe, ott találtuk az alábbi receptet.

Cserépedényes bab

Hozzávalók: 30 dkg tarkabab, 15 dkg árpagyöngy, 20 dkg házi füstölt sonka (vagy tarja), 15 dkg füstölt kolbász, 3 fej lilahagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 2 teáskanál őrölt paprika, 2 teáskanál só, diónyi sertészsír, 2 dl tejföl.

A cserépedényt előző este beáztatjuk. A lilahagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, és zsírban megfonnyasztjuk. A füstölt kolbászt karikákra, a sonkát kockákra vágjuk. A babot nem kell beáztatni, szárazon tesszük az ételbe. Felét a cserépedény aljában elterítjük. Rászórjuk az átmosott gyöngyárpát, a sonkát, a kolbászkarikákat, majd betakarjuk a maradék babbal. Enyhén megsózzuk, őrölt paprikát, és lisztet szórunk a tetejére, a tisztított fokhagyma gerezdeket is rápakoljuk, és végül elegyengetjük rajta a párolt hagymát. Az egészet felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Teljes lángon, lefedve, egy órán át sütjük a sütőben. Ekkor kivesszük, megnézzük, hogy elpárologta-e a levét. Ezt meleg vízzel pótoljuk, majd teljes tartalékon sütjük még további három órát. (Forrás)

Nálunk valahogy így…

 

ápr 092018
 
“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire.” (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke)

Elképesztően nehéz időszak volt. Tudtuk, hogy négyévente választásokat tartanak, hogy az istenadta nép beleszólhasson sorsába. Lehet fanyalogni, de jobbat mindeddig senki sem talált ki. Megpróbálom összeszedni érzéseimet és élményeimet, hogy mindezeken túllépve, visszatérhessünk a kultúra és a sport világába.

Talán Hódmezővásárhely. A városban mindig jobboldali polgármester volt, februárban befejeződött ez a sorozat. Nevében független jelölt majd’ kétharmaddal nyert, úgy, hogy az összes jelentősebb ellenzéki párt felsorakozott mögötte, úgy, hogy ez a város sokat fejlődött a mögöttünk hagyott években. Sokunkban felrémlett 2002 emléke, ha… nem lett volna ez a méretes vereség, akkor most nem örvendezhetnénk az újabb kétharmados győzelemnek!

Ezután következett minden idők legdurvább, legmocskosabb választási kampánya. A végén már fájt az összekent plakátok látványa, valamennyi kommunikációs csatornáról ránk ömlő moslék. Személyesen ismerem az egyik volt képviselőjelöltet. Mindegy, melyik párt színében indult, családapa, végtelenül tisztességes, ha jól tudom erdélyi gyökerű ember. Szisztematikusan összekenték majdnem az összes plakátját. Nem ezt érdemelte, semmivel sem szolgált rá! Nem ezen múlt, hogy nem lett képviselő. Ez nem választási küzdelem, nem demokrácia!

Következett márciusi nemzeti ünnepünk, Békemenettel. Dolgoznom kellett, nem lehettem ott, de néztem a közvetítést, olvastam a sajtót, Rudipapa is megosztotta velünk, hogy milyen volt belülről. A sokaság láttán és a kormányfő erőt sugárzó, nagyszerű beszéde után sem tudtam megnyugodni.

Míg a kormánypárt szinte csak az illegális migránsok visszatartásának szándékával kampányolt, az ellenzék sem tudott túllépni az “Orbánnak mennie kell!” üzeneten. Azt hogy miért nem tudjuk, korrupció, “oktatásegészségügy” lebegett, de semmi konkrétum. Sem hiteles embereket, sem jövőképet nem tudtak felmutatni, ellenben olyan mocsokáradat zúdult, hogy forgott tőle a gyomrom. Felrémlett a 2002 utáni nyolc év, rendőrterrorral, teljes gazdasági csőddel. Istenem, mi lesz velünk? – gondoltam.

Április 6-án Székesfehérváron volt a kormánypárt kampányzárója. A Belváros abban az órában – nemcsak az ilyenkor szokásos közlekedési káosz miatt – megközelíthetetlen volt. A televízióban néztem a nagygyűlést, rengetegen voltak. Városunk polgármestere nagyszerűen szólt, a kormányfő is remekül beszélt. Attila és Lecsó pedig dalban mondtak el, hogy milyen Nélküled…

Már csak a szombati napot kellett túlélni, reggel hétkor mind a négyen – fiam első szavazóként – az urnákhoz járultunk. A pártlistás lapon, a fülke félhomályában nehezen találtam rá a kiválasztott pártra, (utána SMS-t küldtem a hozzám közelállóknak, hogy aki rosszabbul lát vigyen olvasószemüveget, abban a hitben, hogy ez is számít), valahogy eltelt az idő, az ötórás szentmisén, Pio atya képe előtt, Szent István egykori hajlékának helyén elmondtam egy imát… Gyönyörű tavaszi idő volt, az emberek sétáltak, fürödtek a fényben, a kávéházi teraszok kinyitottak és a polgárok örömmel vették azokat birtokba. Semmilyen feszültség sem érződött.

Itthon a tévé előtt. Nem pattogtattam a csatornákat, lehorgonyoztam az ECHO előtt. Bár mi nem tudtunk még semmit, de Bayer Zsolt és Boros Bánk Levente arca, mint a lakmuszpapír jelezték a várható eredményt! Közben hosszú sorok kígyóztak az átszavazók számára kijelölt iskola előtt (nem kígyók kígyóztak, sorok voltak azok), majd tizenegy óra előtt elkezdtek ömleni az eredmények, pár perc alatt kiderült, nem lesz kormányváltás. Igen béna volt a lebonyolítás ezekkel a hosszú sorokkal, de arról nem szól a fáma, hogy kétharmados törvénnyel változtatni akartak ezen, de az ellenzék még ebben sem volt partner! Másik dolog: az ECHO-tévé riportere a Jobbik eredményváró helyszíne előtt, az utcáról tudósított, mert nem engedték be! Apró dolog, de nem a médiát rekesztették ki, hanem a nézőket. Mire volt ez jó?

Vége van. Remélem a koszos plakátok napokon belül eltűnnek az utcákról, megalakul az új országgyűlés, az előttünk tornyosuló feladatokra összpontosíthatunk.

Először is le kell vonni a választás tanulságait. Hiszen voltak körzetek, amelyeket elvesztett a jobboldal, az okokat elemezni szükséges, mert messzire mutatnak! Külpolitikánkra hatalmas feladat hárul, nagyon nehéz napok következnek. Higgyük el, hogy gazdaságunk jó irányba halad, de az államadósságot tovább kell törleszteni, az adórendszer is további finomhangolásra szorul. A közlekedés, az infrastruktúra, környezetvédelem fejlesztésére is nagyobb figyelmet kell fordítani. Hagyni kell az embereket dolgozni, kibontakozni, alkotni, élvezni a munka gyümölcsét. Az egészségügy továbbra is intenzív ellátásra szorul, fel kell támasztani! Ez nem egyedül pénz- és infrastruktúra és szakember kérdés, hanem le kellene dobni az összes fölösleges sallangot, az eszement adminisztrációs terheket.

Vigyázni kell! Nehogy azt gondoljuk, a globális pénzhatalom most visszavonul. Nem természete ez neki. Szlovákiában, – ha jól tudom -, olasz maffiózók meggyilkoltak egy újságírót. Ennyi elég volt Robert Fico lemondásához! Most kell igazán ébernek lenni, szárazon tartani a puskaport és vigyáznunk egymásra!

“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire”- mondta Orbán Viktor miniszterelnök az örömmámor pillanataiban. Ez kellene, hogy négy éven át minden hatalomba jutott ember szeme előtt lebegjen. Pökhendiség, arrogancia, nagyképűség nem része annak a polgári értékrendnek, amely mellett tegnap letettük a garast.

ápr 082018
 

Azokban a percekben, amikor ezek a sorok megjelennek, lezárják az urnákat, megkezdődik a szavazólapok feldolgozása. Fogalmam sincs mi lesz az eredmény, mit tartogat a jövő, de jó alkalom ez arra, hogy utam vége felé haladva átgondoljak és megfogalmazzak néhány kívánságot.

Ha a családra gondolok, elsősorban az egészség jut eszembe. Mert ha egész-ség nincs, semmi sincs. Nincsen olyan alagút, amelynek ne lenne fény a végén… Szeretném, ha valamennyi gyermekem, nemcsak a vér szerinti, hanem azok is, akiknek a doktorbácsija vagyok és voltam boldogan élnének, az ő gyermekeiknek is legyen majd doktornénijük, doktorbácsijuk az utánunk jövőkből…

Ha a hazára gondolok, szeretném, ha békében élhetnénk. Békében önmagunkkal, családunkkal, szomszédainkkal, munkatársainkkal… Szeretném ha lelkiekben és javainkban gyarapodnánk, ha keményen dolgoznánk, úgy hogy közben élvezhessük munkánk gyümölcsét! Szeretném ha csodálatos nemzeti kultúránk az idők végéig fennmaradna, úgy, hogy közben minden korosztály hozzátenné a sajátját. Ha forogna a film, szólna a dal, ünnepet hozna a tánc, a vers, a színház… Ha továbbra is a legsikeresebb sportnemzetek között maradnánk…

Ha Istenre gondolok, szeretném, ha parancsai szerint élnénk, bűneinkkel nem bántanánk, halk imáinkkal kérnénk, hogy egyengesse nemzetünk és benne saját életünk útját. Ha megvalósulna Pio atya próféciája: Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!” (Lejegyezte Pio atya)

ápr 072018
 

Az alábbiakban közzéteszem Rudi levelét.

Kedves Barátom, volt Játszó-, vagy Osztálytársam, volt, vagy jelenlegi Munkatársam, Rokonom!

Kérlek, tisztelj meg azzal, hogy elolvasod ezt a levelemet, bár politikáról szól, amit talán utálsz. Persze nem tudom, hogy miért, mert a politika rólunk szól. Rólad, rólam, az életünkről, a hazánkról. Én mindenesetre elkezdem, még nem tudom, milyen hosszú lesz…

Miért mentem el a Békemenetre? Miért szavazok április 8-án a Fidesz-KDNP-re? Két mondatban: mert a többi párt nem azzal foglalkozik, ami a leglényegesebb: az Európa, benne a hazánk puszta létét fenyegető migrációval, sőt, ők beengednék a migránsokat. A Fidesz és a Visegrádi 4-es országok azonban megvédik magukat a muszlim inváziótól, a pusztulástól.

   Letagadhatatlan tény: Akár Soros által szervezve, akár nem, de NÉPVÁNDORLÁS van! Afrika és a Közel-Kelet élhetetlen lett annyi ember számára. Klímaváltozás, háború, túlnépesedés, vagy a szegénység… mindegy. Ide akarnak jönni, mert itt jobb életet remélnek. Mondhatjuk, hogy joguk van hozzá – a túlélés joga. De ugyanezen a jogon – a túlélés jogán – az is természetes, hogy mi meg nem engedjük be őket, hanem védekezünk. Amikor mi idejöttünk 896-ban, ellenünk is védekeztek az útvonalunkba eső, és az itt élő népek. Legyőztük őket, és ez a mi hazánk lett. A mi nyelvünk, a mi kultúránk lett uralkodóvá, ők beolvadtak. Mentünk volna tovább is nyugatra, de az ott lakók erősebbek voltak, és megvédték hazájukat. Ennyi. Tanultuk ezt történelemből? Tanultuk. Mégis vannak, akik nem ismerik fel, hogy napjainkban ugyanaz játszódik le, mint akkor. Ugye, Te is azt mondod, hogy az ilyen emberek jobb lenne, ha visszaadnák az érettségi, sőt, általános iskolai bizonyítványukat? Ahol az életkörülmények rosszak, onnan az emberek elvándorolnak, hogy új hazát keressenek maguknak. HAZÁT! Mit jelent a HAZA? Olyan helyet, ahol a saját szokásaink, törvényeink, vallásunk szerint élünk, nem másokéi szerint. Olyan helyet, ahová nem integrálódni (beolvadni), nem az ott élőket szolgálni megyünk, hanem birtokolni, uralni a területet. Ez a haza fogalma, és a bevándorlók pontosan ilyet szeretnének. Itt. Ez a helyzet, ez a tét! Az önvédelem mióta számít idegengyűlöletnek?

Ha mindenáron szolidárisak akarunk lenni, ha mindenáron segíteni akarunk rajtuk, a segítséget kell odavinni, ahol ők laknak. Önzetlenül, nem a megtérülést nézve békét teremteni, és felépíteni mindent, ami élhetővé teszi azokat a területeket, ahonnan ők jönnek. EZ LENNE A KERESZTÉNYI CSELEKEDET, nem az önfeladó, végső soron öngyilkosságot jelentő befogadás! Érdekes kérdés, hogy a migránsok miért nem otthon, a két kezük munkájával akarják elérni a jobb életet…?! Nekünk talán az ölünkbe hullott minden? Ha ők ott nem hajlandóak tenni érte, itt talán fognak? Valamit igen: szexuális jobb életük reményében európai nőket erőszakolnak meg sorozatosan. Verekednek, késelnek, lövöldöznek. Nem a terroristák – az egyszerű, úgymond „mezei” bevándorlók is! A jobb élet reményében… Nos, igen, a SAJÁT jobb életük reményében, nem törődve azzal, hogy ez rosszabb életet okoz a befogadók részére… sőt, talán direkt ezért. Elképesztő, hogy vannak, akik a mi ’56-os kivándorlóinkat hozzájuk hasonlítják, hogy ezzel zsaroljanak minket. Nem?

Az, hogy valamilyen nagyon jól szervezett gazdasági-politikai erő mégiscsak áll e népvándorlás mögött (Soros, vagy nem Soros tök mindegy), több tényezőben is tetten érhető. Pl. abban, hogy a migránsokat ellátják pénzzel, technikai eszközökkel (okos telefon, GPS, térképek, útleírások), „migráns szótárral”(!), és ötletekkel, hogyan lehet becsapni az európai hatóságokat. Vagy abban, hogy embercsempész bandák sokasága szállítja őket át a tengeren. Nem utolsó sorban pedig abban, hogy az Európai Unió vezetői nemhogy védenék a külső határokat, hanem direkt beengedik, sőt hívják a migránsokat! Más szokású, más vallású, más törvények szerint élő emberek millióit. Ráadásul nem ezeket akarják hozzánk asszimilálni, hanem minket köteleznek az asszimilációra (pl. templomaink bezárásával, ugyanakkor mecsetek építésével). Az Európai Unió „európai” vezetői! Az emberiség történetében ilyen önfeladás sohasem volt tapasztalható! Az ember magától nem ilyen! EZ nem természetes jelenség! Az meg főleg nem, hogy azt sem akarják megengedni, hogy azok, akik ezt őrültségnek tartják, kimaradhassanak belőle. Kényszeríteni akarják a befogadást elutasító országokat, hogy mégis fogadjanak be. Vajon miért?! Te érted ezt? Miért nem elég, hogy csak Nyugat-Európát szállják meg a muszlim és afrikai népek? Miért nem elég, hogy csak oda telepedhessenek be, ahová kifejezetten hívják őket? Ez is azt mutatja, hogy itt egy alaposan megtervezett és megszervezett Európa-ellenes projekt fut! Ez nem szolidaritás kérdése, ez nem keresztényi irgalmasság kérdése! Ez egy külső akarat Európára erőltetése, hogy az felszámolja önmagát!

Ehhez azonban nincs joguk! Ezt jeleztük a Békemenettel az Unió, sőt az ENSZ felé, és a jelenlegi ellenzék felé is! Az ellenzék ugyanis, ha hatalomra jutna, az Unió és az ENSZ minden kívánságát, ajánlását teljesítené. Beleértve a felső határ nélküli befogadási kvótát is, mellyel végleg tönkretenné hazánkat. Hogy ezt honnan lehet tudni? Az összes ellenzéki párt – beleértve a Jobbikot is! – azt hangoztatja, hogy az Európai Unióval javítani, kell a kapcsolatunkat. Nem „harcolni” kell velük, hanem együttműködni. Nos, a „jobb együttműködés” első számú feltétele az Unió részéről a betelepítés elfogadása és megkezdése! Anélkül nem fognak kibékülni egyetlen kormánnyal sem! Ezt az ellenzék – a Jobbik is – pontosan tudja! Ezért, ha győznének a választáson, elkezdenék betelepíteni a migránsokat. Hogy elmondhassák: Magyarországot „visszavezették” Európába. Ez azonban több problémát is felvet. Például azt a lényegeset is, hogy mostani ígéreteiket, a magasabb bérekről, nyugdíjakról, jobb egészségügyről, stb. nem tudnák betartani (még, ha akarnák sem)! Hiszen a migránsokat el kell majd tartani! Ez pedig minden éveben emelkedő költségeket jelent majd, a migránsok egyre növekvő száma miatt. Nem beszélve a biztonságra fordított költségekről (állandó rendőri, sőt katonai jelenlét a nagyobb városok utcáin, ahogy Párizsban, Brüsszelben). Egyszerűen nem lesz pénz a saját dolgainkra, újra adókat kell emelniük, kölcsönöket felvenniük. Újabb eladósodás, másoktól való függés várható. Ismétlem, ezt ők is tudják. Mégis ugyanúgy kampányolnak, ígérgetnek, mint egy átlagos, békeidőbeli választás előtt szoktak. Pedig – bármekkora ellentmondás is – az általuk felvázolt szebb jövő csak akkor várható, ha a jelenlegi kormány marad, a jelenlegi bevándorlásellenes politikájával. Vagyis azt kell mondanom, az ellenzék a kampányban becsapja az embereket.

A régi baloldali pártoknak – az MSZMP utódainak (MSZP, DK) – ez nem is okoz problémát. Ők hozzászoktak még a rendszerváltás előttről (meg azóta is), hogy egy nagyobb hatalom mondja meg, hogy mit tegyenek és ők tulajdonképpen ügyvezető kormányként, helytartóként működjenek. Sohasem a választók érdekeit képviselték. A kisebb pártoknak (pl. LMP, Együtt, Párbeszéd) a szélerőműveken és a könnyű drogok legalizációján kívül saját, önálló koncepciójuk nincs. Súlyuk, tekintélyük még annyi sem. Éppen ezért félő, hogy szintén erős kívülről jövő – tehát más érdekek szerinti – befolyással lennének képesek kormányozni. Vagy mint a Párbeszéd esetében látjuk, „befeküdnének valamelyik nagy baloldali párt ágyába” és csak a nevüket adnák a fentebb említett stílusú hatalomgyakorláshoz. Egy nagykoalícióban az ő programjuk nem is látszana.

Egyedül az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP kormány HAJLANDÓ és KÉPES megvédeni jelenlegi életformánkat, kultúránkat. Ez nagyon furcsán hangzik, de TÉNY. A Fidesz 8 év alatt elért eredményeit én nem sorolom fel, hiszen mindannyian tanúi vagyunk, de mellékelek két remek írást az internetről, ami bőségesen bemutatja ezeket.

A korrupciós és lopási vádakat olyanoknak, akik 2002-től 2010-ig végig hazudtak, loptak, csaltak, egyszerűen nem hiszem el. Ha akkor hazudtak, most is hazudnak. Csemegeként pedig leírom az ellenzék (+ a Jobbik) szerint nem létező Soros-terv linkjét (kattints rá!). Igaz angolul, de olvasható! https://www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

VÉGÜL: Mindenkinek lehetnek egyéni sérelmei, de amikor az ország kerül veszélybe, ezeket félre kell tudni tenni, mert ha az ország függetlensége elvész, azokat senki nem fogja megoldani, sőt még súlyosabbak jönnek hozzájuk. Ugye, ebben egyet értünk?

Jó szavazást kívánok! Rudi

ápr 022018
 

Csurka István már húsz esztendeje világosan látta, leírta hogy mi lesz azoknak a folyamatoknak a végük, amelyek már akkoriban kezdtek körvonalazódni. Európa megszállás alatt áll, s hogy Magyarországot ez mindeddig alig érintette, leginkább a jelenlegi politikai hatalom ellenállásának köszönhető. Ám “demokrácia” van, az urnák elé járulhat a nép, hogy hálából elkergethesse őket. A talaj előkészítve, sajtómunkások, közéleti szereplők, a közösségi háló éber cenzorai, az NGO-k munkatársai (és sokan mások) megtették ami rajtuk állt, nincs más hátra, mint Kádár népét az urnákhoz terelni… Ami Trianonban még nem volt elég, az április 8-án, a szavazófülkék magányosságában megvalósul, így fejeződik be Magyarország felszámolása.

Isten óvjon bennünket, benneteket!

” A végső cél a Magyarság kipusztítása.

Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.

Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.

A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.

Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.

A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz. itt a Kárpátmedence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.

Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”

Csurka István, 1998. február 8.